2018. december 13., csütörtök

Mozgóképek LXX.

Októberhez képest kicsit visszaesett a megtekintett filmek száma. Na, de azért így sem panaszkodhatok, mert összesen 7 filmet láttam az elmúlt hónapban és ebből ötöt moziban.

Styx
"Rike, egy középkorú európai doktornő, aki tökéletesen mintázza meg mindazt, amit a nyugati emberről gondolunk: intelligens, magabiztos, eltökélt és határozott. Régóta dédelgetett álma, hogy egyedül keljen útra vitorlásával az Atlanti-óceánon fekvő Ascension-szigetre. Az álomnyaralás gondolata hamar szertefoszlik, amikor egy hatalmas vihar után egy léket kapott halászhajó mellett találja magát. Emberek százai vannak életveszélyben. Rike olyan problémával szembesül, amelynek megoldását nem tanítják egyetemeken."
Nel barátommal mindketten nyertünk két jegyet a film premier előtti vetítésére. Ő Madonnát hívta el rá, én pedig F. barátomat. Mind a négyen nagyokat pislogva jöttünk ki a moziból és azóta többször szóba hoztuk.
A film készítői elegánsan bevállalósak voltak, mert volt bátorságuk egy aktuális és rettentően nehéz témát ennyire objektíven, mégis tanító szándékkal bemutatni. Egy csepp klisé sem volt benne, ám annál több érzelem, ami a nézőt is behúzza. Szorongtam, miközben néztem és kicsit még mindig szorongok, ha visszaemlékszem rá. Ez a szorongás pedig a tehetetlenség műve, amit mindenki átérez a főhős helyzetét látva. Zseniális film, zseniálisan gondolatébresztő és sokkal, de sokkal több embernek meg kellene néznie.
Ajánlom mindenkinek.

Bohém rapszódia

"A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden."
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre, ahogy San Diego is. Ráadásul a  Hungarian Rhapsody olyan király filmélményt nyújtott, hogy alig vártuk az ismétlést.
Nem csalódtam, bár azért látom a film hibáit is.
Ez egy remek zenés film hatalmas slágerekkel, koncerthangulattal és egy olyan főszereplő színésszel, aki nagyon remélem szobrocskát fog kapni érte. Megérdemli.
Szóval remekül szórakoztunk, átjött a zenész élet, átjött a buli és imádtam a sok macskát. A zene meg, hát Queen, nincs ezen mit magyarázni. Csakhogy ez egy mozifilm, vagyis senki se vegye készpénznek azt, amit benne lát. A filmet a banda még élő tagjai pénzelték, így gyanúsan visszafogott rocksztár szerepében tetszelegtek. Mintha a siker és csillogás csak Freddie-re hatott volna. Nos, ezt erősen kétlem. Ráadásul az idővel is szabadosan játszottak, mert a Live Aid koncerten Mercury még nem volt beteg. Na, de kellett egy keret, egy lezárás, így én ezt betudtam filmes húzásnak.
Összességében tehát nekem nagyon tetszett, bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a Queen zenéjét. Aki azonban teljesen valós életrajzra vágyik, ne itt keresse, mert a sarkítások rögtön szemet fognak szúrni.

Sötétben
"Katja boldog élete összeomlik, amikor férje és kisfia életüket vesztik egy robbantásban. A nő a kezdetektől meg van győződve arról, hogy a merényletet nácik követték el, de a rendőrség maffiaviszályokra, illetve muszlim vallási nézeteltérésekre gyanakszik. A friss gyász tompultsága és a bírósági tárgyalás traumatikus időszaka után Katja nem nyugszik, és saját kezébe veszi a dolgokat."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet és nagyon örülök, hogy megfogadtam a tanácsát.
Ez a film szintén nagyon bevállalós. Ismét egy aktuális problémát boncolgat, miközben a klasszikus bosszúfilmeket idézi és olyan drámai töltetet ad neki, hogy a néző csak pislog. Remek karakterek, remek történetvezetés és dühítő tárgyalás, vagyis minden, ami kell ehhez a cseppet sem egyszerű témához. Ráadásul, bár egyértelmű a gyilkosság miértje, nem ad választ minden felmerülő kérdésre és ezzel amennyire tud, pártatlan is marad a törökök kontra neonácik kérdésében. A lezárás szimplán tökéletes.
Ez tehát egy hiteles emberi film egy sajnos aktuális problémáról. Tudom ajánlani elsősorban drámakedvelőknek.

Mentőexpedíció
"A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban."
Nagyon kíváncsi voltam, mit hoztak ki ebből a remek könyvből. Nos, egy egész jó mozit.
Aki nem olvasta a könyvet, az biztosan maradéktalanul elégedett ezzel a filmmel. A sztori rendben van, a karakterek szuperek, a látvány kellően vörös és úgy egészében szórakoztató. Aki viszont olvasta a könyvet, az a film második felére készüljön fel a hiányérzetre. Hollywood kicsit leegyszerűsítette és indokolatlanul cukrozta a történet lezárását. Ez pedig egy picikét megfeküdte a gyomromat. Az még rendben van, hogy sűrítsük a történetet, mert ami belefér egy 350 oldalas könyvbe, az nem biztos, hogy belefér 130 percbe. Az azonban cseppet sincs rendben, hogy egy teljes mértékben hiteles alapokon nyugvó (Igen, a történet minden pontja elméletben működhetne a valóságban.) sztorit valóságtól elrugaszkodott giccsel cicomázzanak. Nem, azt a vasemberes jelenetet nem tudom megbocsátani...
Összességében tehát nem rossz film, érdemes megnézni, de erősen ajánlom hozzá elolvasni a könyvet is.

Grindelwald bűntettei
"Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…

A Harry Potter-filmek világa újra megelevenedik, méghozzá úgy, hogy a forgatókönyvet maga a regények szerzője, J. K. Rowling írja – ezúttal már az ifjú Dumbledore is felbukkan a filmben, amely a varázstörténelem két legnagyobb mágusa, Dumbledore és Grindelwald összecsapásáig vezet"
Ez a film az év csalódása!
A Legendás állatok és megfigyelésük tetszett. Tetszett, mert megkaptam azt a kedvesen varázslatos hangulatot, amit vártam és mert nem akart szerencsétlen Harry Potterről még egy bőrt lehúzni. Akkor úgy tűnt, J. K. Rowling új varázsvizekre evezett. Csakhogy azóta vagy elment az esze, vagy valaki megátkozta, mert az a rakás kutyagumi, amit ebbe a második filmbe beleszuszakolt, felháborító.
Olyan dühös vagyok, de olyan dühös, hogy minden ismerősömre rázúdítom és hangsúlyozom nekik: Ne menj el! Ne nézd meg! Ez a film rossz!
A helyzet ugyanis az, hogy Rowling prostituálódott. A pénz és a siker érdekében képes volt magasról tenni a korábbi munkáira és megelégedett azzal, hogy néhány elvetemült rajongó figyelmét elterelje egy sármos Dumbledore karakterrel. Ennek a filmnek nincs története. Nincs főhőse, mert Salmander nagyjából annyit tesz hozzá a cselekményhez (Mondjuk az sem igazán van...) mint egy furkász. Nincs értelme, mert a lefektetett varázsvilág szabályait (amit 7 köteten és 8 filmen át alkotott meg a  szerző) szembeköpi és úgy alakítja a karaktereket, ahogy épp kedve szottyan. Mindezt a katyvaszt pedig igyekszik eltussolni néhány jól csengő varázslónévvel és pár jelenettel a Roxfortban. Szánalmas és dühítő. Nem tudom eldönteni, hogy a szerző pénzéhsége vagy az egója nagyobb. A film egyik nagy hibája ugyanis az, hogy Rowling nem forgatókönyvíró. Nem tud forgatókönyvet írni. Valaki szóljon már neki! A film nem egy regény, nem lehet egyik részről a másikra teljesen átírni. Olyan ez a legendás állatok pénznyelő, mintha az írónő menet közben találná ki, de nem csak a történet vázát, hanem a szereplők cipőjének színét is és amikor meggondolja magát, egy tollvonással átírja az egészet.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miről is szól ez a film? Semmiről! Az ég világon semmiről! Szóval ne nézd meg! Ne adj ki rá pénzt! Ne támogasd ezt a pénzcsináló ördögi kört, mert Rowling sosem fog leállni! Nem kell a csalódás, higgy nekem.

Diótörő és a négy birodalom
"Clarának csupán egy kulcsra van szüksége. Egy kulcsra, aminek nincs párja, mert ez nyitja a dobozt, ami felbecsülhetetlen ajándékot rejt néhai édesanyjától. A keresztapja éves ünnepi bálján a kislány egy aranyfonálhoz jut, ami elvezeti őt az áhított kulcshoz – aminek rögvest nyoma is vész egy különös, rejtelmes párhuzamos világban. Odaát Clara találkozik egy Philip nevű katonával, egy sereg egérrel és három birodalom kormányzóival. Clarának és Philipnek az ominózus negyedik birodalom területére kell merészkedniük, amit egy zsarnok irányít, hogy visszaszerezzék a kulcsot és visszaállítsák a harmóniát e bizonytalan világban."
Queen B. barátommal néztem meg ezt a filmet. Mindketten szeretjük a Diótörőt és karácsonyalapozó mozizásnak pont ideális volt.
Ez egy mese, méghozzá a klasszikus mese elképzelt folytatása. Minden benne van, ami egy meséhez kell, bátor főhős, jó és rossz karakterek, cuki figurák (Imádtam azt az egeret!) és egy csipet karácsony és család. Mondhatnám azt is, hogy klisés, mert teljes mértékben kiszámítható és nem mondott semmi újat, de nem teszem. Nem teszem, mert nem én vagyok a célközönség, hanem a gyerekek. Nekik pedig tetszeni fog a kulcstolvaj egér és drukkolni fognak, hogy a főhős legyőzze a nagyra nőtt ólomkatonákat.
Szóval elsősorban gyerekeknek ajánlom, de mesekedvelő felnőttek is megnézhetik. Könnyed délutáni matiné.

A ház, amit Jack épített

"A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában követjük Jack (Matt Dillon), a sorozatgyilkos öt gyilkosságának történetét. A kiemelkedő intelligenciájú férfi maga mesél a tizenkét év leforgása alatt megtörtént, tetszőlegesen kiválasztott rémtetteiről, sorozatgyilkossá érésének állomásairól."
Nel barátom nagyon kíváncsi volt erre a filmre és nyert is két jegyet a premier előtti vetítésre. Mivel minden filmre kapható vagyok, elmentem vele. Felkészített, hogy durva lesz, főleg ha még nem láttam olyan filmet, amit Lars von Tier készített. Hát, nem mondom, hogy egyszerű film, de tetszett.
Tetszett, mert bár a történet rettentő morbid, valahol nagyon hiteles és baromira szórakoztató. Persze csak akkor, ha az ember bírja a sötét, szuroksötét humort. Olyan simán és gördülékenyen mutatta be mit játszódhat le egy pszichopata sorozatgyilkos fejében, hogy az félelmetes. Ráadásul mindezt megpróbálta minél valóságosabban ábrázolni és csak a film végén kalandozott el csöppet a fikció felé. Nem véletlen a 18-as karika, durvább horror ez, mint bármelyik tucat vérpermetes alkotás. Ez az erőszak ugyanis inkább lelkileg terheli meg a nézőt és nem fizikailag. Szóval erős idegzetre szükség van hozzá. A történet lezárása cseppet kaotikus, mert tele van utalással, amit vagy ért az ember, vagy nem, de megfelel a történetnek.
Összességében nekem nagyon tetszett. Valószínűleg én is beteg vagyok, mert a film nagy részén jókat nevettem, annyira abszurd volt, így kifejezetten szórakoztatónak találtam.
Azoknak ajánlom, akik egy jó horrora vágynak. Szigorúan 18 év felett és szigorúan akkor, ha kellően sötét a humoruk és van gyomruk az erőszakhoz. Tényleg durva jelenetek vannak benne, ha valaki érzékenyebb lelkű, inkább ne nézze meg.

Értékelés:
Styx                                          ->  10
Bohém rapszódia                     ->   10
A ház,a mit Jack épített           ->   9
Sötétben                                   ->   8
Mentőexpedíció                       ->   7
Diótörő és a négy birodalom   ->   6
Grindelwald bűntettei              ->   3

2018. december 12., szerda

Léggömbök

A borító tetszett meg. Már megjelenésekor, mikor a kiadó oldalán szembejött velem, felfigyeltem rá, így hamar kiszúrtam a könyvtár polcán. 
Mindössze ennyi motivációm volt és a tény, hogy szeretek magyar szerzőktől olvasni.
270 oldal, tehát nem egy hosszú olvasmány.
Fülszöveg:
"A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel."
Az a baj ezzel a könyvvel, hogy pont olyan, mint a címe: mellőzött és levegővel van megtöltve. Vártam, hogy lesz jelentősége a léggömböknek, bármi ami hangsúlyos, de sajnos csalódnom kellett és nem csak ebben. Könnyed, romantikus könyvre vágytam fiatal főhősökkel. Helyette azonban kaptam egy drámakatyvaszt és ez elég hamar kidurrantotta minden rózsaszín elképzelésemet.
Az alap problémám nem is a történettel volt (bár itt is akadtak dolgok, amelyek szemet szúrtak), hanem a főhőssel. Doka már megint az a tipikus, hisztis, önző, buta és nyafka liba, akitől a hajamat tépem és aki minden második ifjúsági regényben dráma-királynői szerepet kap. Minden kedves szerzőnek üzenem: 
Nem elvárás, hogy a főhős hülye legyen, ne kínozzatok velük!
A főhős iránti szimpátia hiánya elég rendesen alá tudja aknázni az olvasási élményemet, ám ezzel még nincs elveszve minden. Hacsak az írónő meg nem fejeli mindezt egy ugyanolyan ostoba és idegesítő férfi főhőssel és egy hiteltelen szerelmi kapcsolattal. A kegyelemdöfés azonban az összes létező "drámai fordulat" történetbe szuszakolásával érkezett el és innentől nem tudok tartózkodni a cselekmény részletezésétől, szóval vigyázat spoiler és dühöngés következik.
Azt még lenyeltem, hogy minden második oldalon meg akartam ütni a főszereplőket, még a tipikus szexuálisan felajzott baromságaikat is elviseltem, de azt már nem, hogy ez a nagy-nagy szerelem. Két hormontól túlfűtött kamasz, akikben semmi közös nincs és akik a szexen kívül nem sok dologban találják meg a közös hangot, cseppet sem a romantika ideáljai. Egyszerűen nem jött át, miért vannak egyáltalán együtt. Nem, az "úgy teszek, mintha lerobbantunk volna hátha meg tudom húzni a csajt" cseppet sem romantikus. Nem, az aktfotók sem azok, mert ahol fénykép van, ott előbb-utóbb árulás is lesz. Szóval ez a kapcsolat számomra rejtély volt és nem rózsaszín vattacukor. Aztán jött a csavar, ami várható volt, majd a következő csavar, ami egy "Na, ne már!" felkiáltást csalt ki belőlem a villamosmegállóban és kis híján a sínekre dobtam a könyvet. 
A kevesebb néha több elve itt hatványozottan igaz. A gond ugyanis nem az, hogy ennyi mindent (az összes drámai elemet, ami eszébe jutott) akart a szerző beleszuszakolni egy alig 300 oldalas történetbe, hanem hogy lusta volt kifejteni mindezt. Külön-külön is elég lett volna egy-egy konfliktus, mert bőven el lehet csámcsogni az első szerelmen/szexen, a barátságon (Na, ezeket a kapcsolatokat sem értettem...), a továbbtanuláson, a fiatalkori haláleseten és a kamaszkori terhességen, nem kell őket egymásra pakolni, mint egy gyorséttermi kaja alkotórészeit. Ebben a könyvben ugyanis a problémák csak vannak, senki sem akarja megoldani őket, senki sem képes tanulni belőlük és úgy általánosságban olyan érdektelenül vannak tálalva, hogy senki sem kíváncsi rájuk.
Mondok egy példát, ami jól összefoglalja minden gondomat ezzel a történettel:
A főhősnő elmegy élete szerelméhez bemutatkozni az anyósjelöltnek. Az olvasó szájába van rágva, hogy anyuka nem kedves, sőt, egy hárpia. Intelligenciahuszár főhősünk a nagy találkozáskor négy (Megszámoltam, tényleg négy!) mondatot vált vele, amiben összeveszik vele azon, hogy nem vette le a cipőjét. Mi történik ez után? Hisztikirálynő kiviharzik, leteremti a srácot, hogy az anyja maga az ördög, majd szakít és hazamegy duzzogni, hogy jó pár oldallal később leessen neki, mégis csak ezzel a sráccal akarja elveszíteni a szüzességét gonosz anyuci ide vagy oda.
Ez a jelenet pedig csak egy példa a sokból, mennyire buta a főhős és mindenki körülötte.
Spoiler vége!
A szereplők idegesítőek, a jelenetek hiteltelenek és úgy általánosságban csak lebeg minden, mint azok a szerencsétlen elhanyagolt léggömbök. Ebben pedig közre játszik a szöveg stílusa. Az írónő nagyon nem szereti kifejteni a dolgokat. Nincs leírás vagy ha akad egy-egy leíró mondat, az annyira fennkölt akar lenni, hogy már-már komikusnak hat. A párbeszédek szenvedősek és a cselekmény előszeretettel ugrál időben és térben. Nem, nem műfajváltás történt, csak a hisztis főhősnőnek véletlenszerűen  jut eszébe nosztalgiázni vagy visszamenőleg elmesélni dolgokat, ettől pedig a könyv olvasási élménye cseppet sem lesz gördülékeny. Sőt, kifejezetten döcögős. Nem tudtam belemerülni a szövegbe, mert ezek az ugrálások szabályosan kilöktek belőle.
Összességében tehát csalódás volt ez a könyv. Inkább nem ajánlanám.

Kiegészítés:
Olvasás közben kaptam a felvilágosítást, hogy ennek a könyvnek bizony van folytatása. Utánad címmel elérhető hisztis Dorka tinidrámájának következő epizódja. 
Kizárt dolog, hogy elolvassam, mert aki 270 oldal alatt nem volt képes egy cseppnyi fejlődésre, az valószínűleg a következő 280 lapon sem fog értelmes emberi lénnyé válni.

2018. december 4., kedd

A babaház úrnője

Ezzel a könyvvel már évek óta szemeztem. (Írtam is róla a mára rettentően elhanyagolttá vált Könyves kívánságlista rovatomban.) Megtetszett a borító és a cím kettőssége és a fülszöveget is érdekesnek találtam. Aztán készült belőle egy mini sorozat és volt szerencsém kipróbálni annak szinkronizálását. A szinkronstúdióban pedig elhatároztam, hogy ezt a könyvet muszáj elolvasnom.
504 oldal, így nem egy vékony könyvecske és többnyire csak tömegközlekedési eszközön volt időm olvasni, ezért eltartott egy ideig, míg teljesítettem a feladatot.
Fülszöveg:
"Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget.
Miközben kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő sorsát igyekezne egyengetni.
Jessie Burton a női sors és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai."
Nem igazán tudom, mit vártam ettől a könyvtől, de nem azt kaptam, az egyszer biztos.
Érdekes nyitány, érdekes helyzet, érdekes karakterek. Csakhogy az oldalszámhoz képest eléggé lassan halad a cselekmény és a rejtélyes utalások (erről a vonalról, majd később) nem fogynak, hanem inkább veszett módon szaporodnak. Ettől az olvasási élménynek van egy kissé zaklatott, mégis lagymatag vetülete és ettől kifejezetten nehéz meghatároznom, hogy tetszett-e vagy sem. Úgyhogy inkább sorra veszem, mit nem adott ez a regény és mit igen. Kezdjük a negatívumokkal, hogy édesebb legyen a befejezés, legalább itt, az értékelésben.
Nem kaptam átfogó képet a városról. A főhősnő kifejezetten sokat elmélkedett szülőfalujáról, az ottani templomról és tehenekről, ám Amszterdamról, ami számára újnak és izgalmasnak hatott, elég keveset mesélt. Ez valószínűleg betudható annak, hogy viszonylag ritkán hagyta el a házat. Félreértés ne essék, nem vártam hosszú utcaleírásokat, csak egy kis hangulatot, pár részletet, hogy érezzem, gondolatban én is a csatornák partján járok.
A korképből sem mutatott sokat. Persze kirajzolódnak a nemi szerepek, a korszak veszélyei és az emberek munkái, ám mivel a történet limitált számú, ám cseppet sem szokványos karakterek köré csoportosul, a nagy összkép, a társadalom egésze nem állt össze. Illetve itt elvártam volna a faggyúgyertyákon és az ételeken kívül más korra jellemző leírást.
Nella idegesített, ám ez az én személyes problémám. Egyszerűen nem bírom elviselni a gyenge és szenvedős karaktereket és ő - korszak nőkkel szembeni elvárásai ide vagy oda - pont ilyen volt. Szerencsére azonban változott, fejlődött, de kár hogy elkésett vele.
Nem érdekelt a babaház. Egyszerűen hidegen hagyott ez a túlmisztifikált vonal. Sőt, megkockáztatom, hogy teljesen felesleges volt. Értem én, mit akart mondani vele a szerző, de ezt mondhatta volna máshogy is és jóval rövidebben.
Voltak tehát problémáim a történet bizonyos részeivel, ám az izgalmas karakterek mentették a helyzetet. Elsősorban Marin és Johannes ellentmondásos személyisége tetszett. Mindketten messze több teret érdemeltek volna, mint mondjuk a miniatűr másolataik.
Nagyon tetszett az egyház és kereskedelem nézőpontjának bemutatása és a cukor kérdésköre is érdekes volt. Ezekből is lehetett volna több, ám egy naiv Nella szemszögéből lehetetlen lett volna.
Valamilyen perverz módon tetszett a könyv lezárása. Marin horrorba illő jelenetei kegyetlen, de finom adalékai voltak a korképnek és bár rengeteg tipikus romantikus "fordulat" volt, cseppet sem lett giccses. Sőt, a könyv befejezése kifejezetten nyers és ez kellett, hogy a főhős valóban fejlődjön és hogy az olvasó elhiggye, a 17. században jár.
Tehát minden hiányossága és számomra nem tetsző mozzanata ellenére, szomorkásan, de pozitív élményként tettem le ezt a könyvet. Nem lett számomra az év könyve, de összességében nem is volt rossz.
Azoknak ajánlom, akik nem borulnak ki egy naiv lányka főhőstől, nem zavarja őket a szinte céltalanul beleszuszakolt "misztikus" vonal és bírják a rideg valóságot. Mert ez a történet tényleg valósághű, tényleg megtörténhetett volna.

2018. november 19., hétfő

Csavargások XXI.

Mostanában nem voltam túl aktív blogger, ám ez nem jelenti azt, hogy nem csavarogtam erre meg arra. Sőt, általában akkor szoktak ritkulni a bejegyzéseim, amikor épp eléggé elfoglalt vagyok a kis dolgaimmal. Például utaztam Balatonra esküvő miatt, Veszprémre és Herendre csak úgy szórakozásból és jártam őszi fesztiválon is. Most pedig, írok is egy rövid összefoglalót róluk.

Balatoni esküvő
asztalunk
Elég sok szempontból készültem erre az esküvőre. Egyrészt, mert unokatestvérem nősült és engem kért fel tanúnak. Másrészt, mert saját készítésű ajándékot akartam adni nekik, ami kellően személyes és kreatív. (Pont mint tavaly, csak most kicsit nagyobb dobozban.) Harmadrészt a dekorációt maguk készítették és megkértek, hogy segítsek benne. És negyedszer, mert a Balatonon volt, vagyis utaztunk miatta és én nagyon szeretek utazni.
Szerencsénkre hiába volt október, az időjárás kifejezetten kellemesnek bizonyult. (Bár sajnos a bikinit otthon kellett hagynom.) Kaptunk szállást a helyszínen és az út sem volt épp hosszú.
Nekem, mint tanúnak nem sok dolgom volt, csak a vőlegény mögött állni és aláírni a papírt lehetőleg olvashatóan. Azt hiszem, ezt tökéletesen teljesítettem is.
Nyálasan romantikus kép, de
olyan szép az a kis csokor...
Aztán jött a lagzi egy hangulatos borászatban. Ahogy a mellékelt képen is látszik, gyönyörű volt a díszítés, modern, szép, de nem csicsás. Lényegében az egész lakodalom ilyen volt, így kellemes estét töltöttünk itt. Aztán másnap egy kellemes napot Füreden, mert napsütésben sétálgathattunk a Balaton partján.
Amennyi előkészülettel járt ez az esküvő, olyan gyorsan el is repült az a pár óra, míg tartott. No, de így is kellemes és maradandó élmény volt. Illetve, ami legjobban tetszett, az a második (Nyálas, de San Diego talán megbocsátja, hogy közzé teszem.) képen látható. Mint tanú, kaptam egy picike csokrot a csuklómra. Úgy éreztem magam, mint egy amerikai gimnazista az első sulis bálján. Vicces volt, ugyanakkor nagyon cuki, mert egész este illatozott rajtam.

Herend
Mikor időről-időre mehetnékem támad (most is érzem, de elfojtom...) rábeszélem San Diegót (már amikor tudom) egy-egy kiruccanásra. Így történt, hogy az egyik hétvégén kikötöttünk Herenden. 
A Veszprémi állatkertbe szerettünk volna elmenni, csakhogy ismét az utolsó pillanatban kezdtük leszervezni a dolgot, így nem igazán találtunk megfelelő szállást Veszprémben. Ellenben találtunk egy szimpatikus panziót Herenden, így itt szálltunk meg az állatkerti napunk előtti estén és ha már itt jártunk, körbe is néztünk.
herendi porcelánok
Herenden csupán egyetlen látnivaló akad, a porcelángyár. Úgyhogy miután elfoglaltuk a szállásunkat, el is sétáltunk a múzeumhoz.
A látogatók számára azonban nem csupán a múzeum tekinthető meg, hanem a manufaktúra is, ahol a porcelánkészítést mutatják be. Mázlink volt, mert pont akkor váltottunk jegyet, mikor az egyik ilyen gyárlátogató séta indult. Szóval végignézhettük, hogyan áll össze a porcelán, hogyan formázzák, hogyan égetik és utána hogyan festik le. Minden egyes munkafolyamatot egy-egy ott dolgozó szakember mutatott be nekünk és feltehettük a kérdéseinket is. Úgyhogy kifejezetten érdekes volt, ráadásul a virágokat formázó férfi megajándékozott minden hölgy látogatót egy nyers porcelánvirággal. (Mellékelt kép bal oldalán a szalvétán látható.)
A gyárlátogatás után megnéztük a múzeumot, ahol a legszebb és leghíresebb porcelánok voltak kiállítva, mint például a Viktória mintájú. San Diego meg is jegyezte, hogy szépek, de otthonra nem kellenének, mert ki mer egy ilyen értékes darabból enni és hogyan lehet ezeket félelem nélkül elmosni. Aztán bementünk a múzeum kávézójába, ahol pont Viktória mintájú étkészlettel szolgáltak ki minket, így a költői kérdésre rögtön gyakorlati választ kaptunk. A következő szituáció játszódott le:
Én: - Told közelebb a tányérodat, mert le akarom fényképezni.
San Diego: - Hozzá nem nyúlok! Mi lesz, ha eltöröm?
Azért valahogy mégis csak sikerült megennünk a sütit és meginnunk a teát porcelántörés nélkül...
Herendet tehát érdemes megnézni, de kizárólag a gyár miatt, más látnivaló nem igazán akad itt.

Veszprém
Ezért történt az, hogy miután bejártuk a porcelángyárat, inkább átmentünk vacsorázni Veszprémbe. Autóval nagyjából 15 perc az út.
Vacsi előtt még sétáltunk kicsit a belvárosban. Megnéztük a főbb látnivalókat a vár maradékán. Én régebben (még 2012-ben) jártam itt az Utcazene Fesztiválon, így több helyszín ismerős volt. Azonban rá kellett jönnöm, hogy egész más volt most, mint akkor. Ezúttal hűvös őszi időben és sötétben sétálgattam itt és nem volt tömeg, se színpadok és nem is voltam ideges egy picikét sem. Egyszerűen jó volt bóklászni (főleg hogy barátságos macskát is találtam), majd kettesben megvacsorázni.
flamingók, akik valamiért nem fáztak...
Másnap reggeli után visszatértünk a városba, hogy a napot az állatkertben töltsük.
Szerencsére készültem vastag pulóverrel, ami jól jött kapucnistól, mert eléggé lehűlt az idő és feltámadt a szél. Az időjárás azonban nem szegte kedvünket és szisztematikusan végigjártuk a helyet.
Az állatkert épp átépítés alatt áll, mivel bővítik. Szerencsére van bőven szabad földterület a környéken, ahová terjeszkedhet. Ettől függetlenül az állatoknak már most is tágas kifutói vannak. A teljesség igénye nélkül szeretnék kiemelni néhány állatkát. Természetesen az összeset aranyosnak találtam és a nagy részét, ha tehetem pakolom is be a csomagtartóba és viszem haza, de olyan sokat áradoztam már állatokról előző állatkerti beszámolóimban, hogy tartok tőle, olvasóim már unják. Úgyhogy csak a legérdekesebbeket emelném ki.
vörös varik
Az abszolút kedvenceink a vörös varik voltak. Volt egy tágas kifutójuk, ahol testközelből meg lehetett őket nézni. Megérinteni nem szabadott őket (nem is hagyták volna), ám ez visszafelé nem volt tiltva. Elég aktív jószágok és szeretnek az ösvény korlátján rohangálni. Ezért, mikor a gyanútlan San Diego a korlátnak támaszkodott, hogy kényelmesen nézelődhessen, az egyik vari átugrott a vállán. No, de nem ő volt az egyetlen látogató, aki "útban volt" a variknak, mivel ezt a műveletet másokkal is eljátszották.
Számomra meglepő volt, hogy nem csak vörös pandájuk, hanem hópárducuk is van. Azt hittem utóbbi csak Nyíregyházán látható, mivel ez a gyönyörű cicus a reklámállatuk. Úgyhogy kellemes meglepetés volt, mikor megpillantottam két hópárducot is. A nagymacskák kifejezetten a szívem csücskei, így elég sokat időztünk az oroszlánok és a tigrisek kifutójánál és a szurikátákat is hosszan figyeltük. Az állatsimogató sem maradhatott ki, mert kecskét tapizni jó és az egyik alpakának olyan puha volt a buksija, hogy majdnem elolvadtam tőle...
Keresd a tigrist!
Közben megtaláltuk egyik új kedvencünket, az ecsetfülű disznót, akinek tényleg nagyon kis pamacsos füle van. 
Az állatkertnek két bejárata van és az egyiknél található az egyik legjobb gyerekjátszótér, amit eddig láttam. Konkrétan az állatok között lehet játszani a teknősök, kígyók és lajhárok társaságában. Zseniális ötlet, kár hogy már túlkoros vagyok kipróbálni.
Illetve az állatkertben található dinópark is, ami szintén a kicsik számára izgalmas. Gyerekként imádtam volna (nekem is volt dinóimádó korszakom), így felnőtt fejjel inkább élő állatokat nézek, mint rég kihalt fajok műanyag reprintjeit.
Összességében a veszprémi állatkert is remek és még remekebb lesz, ha elkészülnek a bővítéssel. Érdemes meglátogatni és elég egy délutánt rászánni.

hópárduc

ecsetfülű disznók

szurikáták

Töklámpás Fesztivál
Hallottam már a Budapesti Töklámpás Fesztiválról, de még egyszer sem mentem el megnézni. Idén viszont épp meghívtak minket egy Halloween buliba és úgy gondoltuk, alapozunk kicsit ezen a fesztiválon.
kedvenc lámpásom
Az esemény a Hősök terén volt és spontán szerveződésű. Ez azt jelenti, hogy mindenki kiviszi a töklámpását, a bámészkodók jönnek és megnézik, majd a rendezvény végén, mindenki fogja a lámpását és hazamegy.
Mi csak bámészkodni mentünk és eléggé megdöbbentünk, milyen sokan gondolkodtak hasonlóképp. Rengetegen voltak a téren, volt ahol sorba kellett állni, hogy megcsodálhassunk egy-egy szépen kifaragott tököt. Néhányat le is fényképeztem, ám csak a két kedvencemet mellékelem ide.
az egyik legkreatívabb
Egyébként volt mindenféle, a szokásos denevér és boszorkány tematikájútól a klasszikus tökfejeken át az igazán művészi alkotásokig, legyen szó Pokémonokról vagy Star Wars szereplőkről. Az elkészítési módok is változatosak voltak.
Szóval ez csak egy amolyan örüljünk egymás alkotásának és hangolódjunk a télre fesztivál. 
Van azonban jótékony vonala is. A szervezők ugyanis tartós élelmiszereket gyűjtöttek rászorulóknak, ami kifejezetten dicséteres és követendő példa. Mi is bedobtunk a táskámba egy konzervet és leadtuk a töklámpások között. 
Tetszett ez a fesztivál, lehet hogy máskor is megyek és tudom ajánlani másoknak is. Senkit se riasszon el a tömeg, mert ez egy türelmes csoportosulás.

2018. november 17., szombat

A marsi

Rengeteg szépet és jót hallottam erről a könyvről. Aztán elkészült belőle a filmváltozat is és még több pozitív értékelésbe botlottam. Szóval úgy döntöttem, még mielőtt megnézném a filmet, adok egy esélyt a könyvnek. Bár nem igazán szeretem a tudományos fantasztikus történeteket, ezzel a megelőlegezett bizalommal igen jól jártam.
Nekem az eredeti borító sokkal jobban tetszik, mint a filmplakátos. Tökéletesen visszaadja a Mars vörös porfelhős légkörét. 358 oldal, vagyis átlagos vastagságú könyv, ám gyorsan lehet haladni vele.
Fülszöveg:
"Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?"
Ez a könyv remek és ez két okra vezethető vissza.
Az egyik a szerző elszánt kutatása. Andy Weir ugyanis nem egyszerűen leült és szabadon engedte a fantáziáját, hanem komoly kutatásokat végzett. Minden, amit leír a könyvben, elméletben lehetséges. Betartja a fizika törvényeit, illetve minden olyan tényezőt, amelyet jelenleg az űrutazásról és a Mars felszínéről, levegőjéről, gravitációjáról, sőt hatásáról egy krumplira tudunk. Egyszerűen nem lehet belekötni, annyira valósághű és hiteles az egész. Egy jó tudományos fantasztikum pedig pont ilyen, alapvető fizikára építkezik és logikusan követhető.
A másik oka a könyv sikerének a remek stílus. A kötet nagy része a főhős, Mark naplójából áll és ezek az elbeszélések nem csupán izgalmasak (mégis csak egy Marson ragadt ember története...), hanem rendkívül szórakoztatóak is. Vicces, ám kifejezetten intelligens karaktert alkotott, aki mindig mindent szépen elmagyaráz (az említett valós tudományosságban) és közben poénkodik a helyzeten, magán vagy csak úgy általánosságban. Kissé cinikus karakter jó adag öniróniával és éles nyelvvel és ezt nem fél kimutatni még akkor sem, ha az egész világ olvassa. Az olvasó ezért hamar megkedveli és drukkol neki, hogy túlélje mindazt, amit a balszerencse, a homokvihar, a NASA és a Mars rázúdít.
Szóval a könyvnek van egy masszív tudományos alapja és egy humoros, szerethető főhőse. Ez önmagában is elég jó kombináció egy könyvhöz, de az író hozzáadott még egy szépen felépített és végig izgalmas cselekményt. Egyetlen pillanatra sem laposodik el a történet, még akkor sem, mikor a főhős épp hosszú és unalmas órákat vár a napelemek feltöltésére. Ráadásul mindig történik valami (általában balszerencsés dolog), amit meg kell oldani, túl kell élni és úgy általánosságban el kell rajta töprengeni kicsit. Na, de hogy az olvasó ne unja meg a főhőst (Nem mintha ez a veszély fenyegetne, mert tényleg nagyon szórakoztató fickó.), egy idő után a könyv elmeséli azt is, mi történik a NASA háza táján, ők hogyan kezelik ezt az új szituációt, hogyan próbálják megoldani és hogyan jönnek ki egymással, na meg a hősködésre hajlamos asztronautákkal.
Ez tehát egy kifejezetten szórakoztató és izgalmas történet. Ráadásul olyan valósághű, hogy többeket megihletett vagy épp tudományos továbbolvasásra késztetett. Bár nem szeretem a sci-fi könyveket, ezt a kötetet kifejezetten kedveltem. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

2018. november 12., hétfő

Mozgóképek LXIX.

Október volt számomra az év legfilmesebb hónapja. Sőt, ha a mozikban töltött óráim számát nézzük, még sosem voltam olyan sokszor moziban, mint az elmúlt hónapban.
Saját rekordjaimat döntögettem. Például volt egy hét, ahol 4 hétköznap estét moziban töltöttem. Illetve volt egy este, amikor két filmet néztem meg egymás után, ráadásul mindkettő premier előtti vetítés volt. Azt hiszem, Nel barátom megfertőzött és nem csak a nachosszal, hanem a mozimániájával is...
Na, de hogy pontos számadatot mondjak, 12 filmet néztem meg októberben és ebből kilencet moziban.

Csuklyások
"A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első afro-amerikai bűnüldöző, aki beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Bármilyen hihetetlen, Stallworth nyomozó (John David Washington), és társa, Flip Zimmerman (Adam Driver) beépültek a KKK legmagasabb köreibe, hogy megakadályozzák azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett..."
Nagyon szerettem volna megnézni ezt a filmet, mert az előzetese alapján kifejezetten ígéretesnek tűnt. San Diego is vevő volt az ötletre, így egyik este tartottunk egy klasszikus mozis randit.
Ez egy jó film. Jó az alap, mert ez a lehetetlen szituáció a valóságban is megesett, jó a korkép és iszonyatosan jó az üzenet. Adam Driver pedig zseniális a szerepében. Nagyon tetszett, ahogy a film egy kifejezetten nehéz kérdést és helyzetet nem óvatoskodva, de mégis finom humorral tálalt. A film zárása pedig borzongatóra sikeredett.
Ez tehát egy egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató film, amelyet csak ajánlani tudok fiúknak, lányoknak, feketéknek, fehéreknek és hupililáknak egyaránt.

Végállomás: esküvő
"Frank és Lindsay, két kelletlen és kellemetlen vendég tesz eleget a meghívásnak és utazik el egy Isten háta mögötti távesküvőre. Találkozásukkor hamar felfedezik, hogy több közös vonásuk is van: mindketten utálják a menyasszonyt, a vőlegényt, az esküvőt, saját magukat és különösképpen egymást. Mogorvaságuk azonnal elszigeteli őket a többi vendégtől, így kénytelenek egymás társaságát élvezni. A hétvége előrehaladtával, a szócsaták kereszttüzében az ellentétek lassan vonzani kezdik egymást, s fellobbannak az érzelmek."
Születésnapomon Nel és Madonna megleptek egy mozis kuponnal, vagyis hogy eljönnek velem moziba és én választhatom ki a filmet. Ezt most behajtottam rajtuk.
Két ok miatt esett a választásom pont erre a filmre: nagyon szeretem a színészeket és úgy gondoltam, csajos estének egy könnyed romantikus film pont ideális lesz. Sajnos, aki miatt a romantika felé hajlottam (Madonna) pont nem élvezte annyira. Én ellenben remekül szórakoztam.
Ez egy kis kaliberű film. Kizárólag a két főhős van benne, csak ők beszélnek értelemszerűen egymással és mindössze három napot mesél el a cselekmény. Szóval nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hosszú szócsatákra, morcos viselkedésekre és abszurd, de realista románcra. És ez az, ami nem mindenkinek fekszik. Én kedvelem a sötét humort, a gúnyba hajló jeleneteket és az olyan abszurdan profán dolgokat, mint a filmbéli szexjelenet. Kínosnak ugyanakkor rettentően viccesnek találtam és valahogy ettől a minden cukros máztól megfosztott szerelmi történet megadta nekem azt, amit a tucat romantikus filmek nem. Kaptam valami eredetit és sötéten bájost.
Szarkasztikus és realista embereknek ajánlom, akik úgy érzik, szükségük van valami romantikusra. Aki viszont a klasszikus értelemben romantikus filmekre bukik, nem biztos, hogy bukni fog erre is.

A nevem: Thomas
"Thomas csak egy kis nyugalomra vágyik, ezért fogja a Harley-át, és nekivág a spanyol vidéknek. Ám útközben összetalálkozik egy bajban lévő fiatal lánnyal, és a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja."
Jó fej vagyok és megnéztem ezt a filmet San Diegóval, de csak azért, mert szülinapja volt, így ő választott filmet.
Mielőtt belekezdenék, le kell szögeznem, hogy nem szeretem a Terence Hill és Bud Spencer filmeket. Persze én is láttam majdnem az összeset, mert gyerekkoromban csak ezek mentek a tévében, de felnőtt fejjel nem nézném meg őket újra. Ez a film azonban még csak meg sem közelíti azok színvonalát (pedig nem tették épp magasra a lécet...), mert szörnyű.
A cselekmény egy mondatban összefoglalható, a karakterek idegesítőek, a jelenetek túlzottak és hatásvadászok, vagy néhol értelmetlenek az indokolatlan SGI állatokról meg ne is beszéljünk. Fájt ez a film. Fájt nézni, annyira szánalmas volt. Fájt, mert azt hittem, hogy sosem lesz már vége. És fájt, mert San Diego is mélységesen csalódott benne. Ez tehát egy bosszantóan rossz film még a Zs kategórián belül is. Senkinek sem ajánlom, még azoknak sem, akik a régi Terence Hill filmeket szerették, mert csalódni fognak, mint San Diego.

Csillag születik
"A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.A világ legnagyobb popdívája, Lady Gaga hatalmas elődjeit követi: a történetet 1937 óta Janet Gaynor, Judy Garland és Barbra Streisand főszereplésével filmesítették meg. A modernizált változat egyben Bradley Cooper rendezői bemutatkozás is."
Nem igazán vonzott ez a film, mert nem szeretem az éneklős filmeket. Például a tavalyi év nagy éneklős sikerfilmje, a Kaliforniai álom sem igazán tetszett. Azonban Nel barátom áradozott róla és a kritikusok is dicsérték. Szóval bár Lady Gagát sem szeretem (a zenéje távol áll az ízlésemtől), mikor Dörmi barátom szeretett volna elmenni rá, beadtam a derekamat. És hú, milyen jól tettem!
Ez a film egy lerágott csont, de vannak olyan csontok, amelyeket jó újra és újra rágcsálni kicsit. Ilyen a klasszikus átlagos kissé szürke lány és egy rocksztár pasas románca. Klisé, de a kellemes fajtából. Mivel a film remake, nem is kell meglepődni a klasszikusnak számító cselekményen. Azon azonban már jobban meg lehet lepődni, hogy milyen szépen beágyazták ezt a történetet egy mai környezetbe, milyen remekül ábrázolták egy ilyen románc buktatóit, mennyire élethűek a karakterek és hogy Bradley Cooper tud énekelni. Apropó ének, Lady Gagának gyönyörű hangja van, kár hogy ezt az effektekkel túlcsicsázott dalaiban nem mutatja meg. A dalok pont annyira voltak populárisak, amennyire kell (még engem is megnyertek maguknak) és olyan fricskát állítottak a mai zeneiparnak, hogy tapsot érdemelnek. A film lezárása is klisés, de ez ennél a filmnél elvárt volt.
Szóval nagyon tetszett, pozitívan csalódtam. Bátran ajánlom azoknak, akik szívesen rágódnának újra egy zenészrománcon.

Utoya
"Fiatalok táboroznak egy norvég szigeten, 2011 júliusában. Az oslói bombamerénylet híre eléri őket, de nem sejtik, hogy ők sincsenek biztonságban. Hirtelen lövések zaja töri meg a csendet. Amikor felfogják, hogy ők lesznek a következő áldozatok, elkeseredett menekülés kezdődik a merénylő elől. Kaja, a fiatal lány kétségbeesetten próbálja túlélni a poklot, segíteni a társainak és közben megkeresni a húgát. A gyilkos eközben bejárja a szigetet, még több áldozat után kutatva.Erik Poppe drámája a norvég Utoya szigeten 2011. július 22-én megtörtént tömegmészárlást idézi fel újra, valós időben, vágás nélkül. A történet a valóságot meséli el, fiktív karakterekkel."
Nel barátommal nagyon vártuk ezt a filmet. Egyrészt, mert az előzetes megfogott, másrészt, mert a 2011-es norvégiai terrortámadásról alig tudtunk valamit. El is mentünk megnézni az egyik művészmoziba.
Ez a film zseniális. Erik Poppe zseniális. Úgy rakta össze a film minden mozzanatát, minden pici elemét, hogy méltó emléket állítson az áldozatoknak és megpróbálja elmesélni azt, ami egy kívülálló számára felfoghatatlan. Nem, nem lett hatásvadász. Igen, rettentően nyomasztó. Ez a film végig görcsben tartja az ember torkát és gyomrát és ez a görcs még utána sem oldódik fel könnyedén. Nincs megváltás a végén, nincs feloldozás, csak a tény, hogy 69 fiatal meghalt. Ezt pedig nem könnyű feldolgozni. Lelkileg nagyon megviselt a film és arra késztetett, hogy utánaolvassak a történteknek. Na, és amit találtam, az legalább annyira sokkolt, mint maga a film. A mozifilm így elérte a célját, mert emlékezni fogok rá és ezáltal emlékezni fogok az áldozatokra is.
Kizárólag nagykorú nézőknek ajánlom, azon belül is erős idegzetűeknek, mert ez a valós horror ezerszer félelmetesebb és borzongatóbb, mint bármelyik horrorfilm. Ha pedig valaki jobban utána akar járni Utoya tragédiájának, akkor ajánlom figyelmébe EZT az interjút a rendezővel és EZT a videót a túlélőkkel. 

Venom
"Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja."
 Habár szeretem a képregény-filmeket, a kritikusok meglehetősen negatívan nyilatkoztak róla és ez cseppet elbizonytalanított. Aztán San Diego barátai kitalálták, hogy nézzük meg csapatosan, így félretettem a kétségeimet és elmentem velük moziba.
Nem tökéletes film, mert a sztori nem nagy szám, a főhősnő irritáló, a főgonosz idióta és maga a főhős sem épp százas, ám nem a jó értelemben. Mégis szórakoztató, mert Tom Hardy rettentően szórakoztató. A párbeszédek humorosak voltak és volt néhány kifejezetten vicces jelenet. Szóval minden hibája ellenére jól szórakoztunk rajta.
Képregényes akciófilmnek jó volt, ha valaki szereti ezt a műfajt, de nem megszállott rajongója az eredeti műnek, tudom neki ajánlani.

A holnap határa
"Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot."
San Diego egyik barátja ajánlotta ezt a filmet. Meg is győzött, hogy látnunk kell, így félretettem minden ellenszenvemet Tom Cruise iránt (nem kedvelem, bár legutóbbi filmjében Barry Seal - A beszállító kellemesen meglepett) és megnéztük.
Ez a film lényegében egy videojáték a mozivásznon. No, nem konkrét adaptáció, de olyan nézni, mintha az ember egy csihi-puhi sci-fi játékkal játszana. Az ötlet nem rossz, bár hatalmas logikai hézagok vannak benne, mint például a kérdés, hogy mégis mi a fenéért tart vissza egy megszálló földönkívüli hordát egy olyan apróság, mint a La Manche csatorna... Szóval nem voltam lenyűgözve. Csak a műfaj és a végtelenül hosszú videojátékok kedvelőinek ajánlom.

Macbeth
"Shakespeare legsötétebb, legtragikusabb és legerőteljesebb drámája a XI. századi Skóciában játszódik, főszereplői az elmúlt 400 év alatt a gátlástalan hatalomvágy szimbólumává váltak. Macbeth (Michael Fassbender) jóslatot kap, hogy ő lesz Cawdor thánja, majd Skócia uralkodója. Eleinte nem hisz a jóslatnak, de miután Duncan király előlépteti hősiességéért, ő ráérez a hatalom ízére. Macbethnek a király iránti hűségét végül legyőzi Lady Macbeth (Marion Cotillard) unszolása, a férfi megöli a királyt és ő kerül a trónra. A véres tett persze továbbiakat von maga után, Macbeth és felesége pedig egyre mélyebbre merül a hatalom megtartásáért folytatott harcban."
Nel ajánlotta nekem ezt a filmet, mert szeretem a klasszikusokat és Michael Fassbendert jó nézni.  Sajnos nem azt kaptam, amit vártam.
Ez a film egy klasszikus feldolgozása a drámának, ez pedig remekül mutat színházban, ám egy mozifilmnél már nem muzsikál olyan szépen. A szűk díszlet és a rengeteg monológ, ami színpadon remek, a filmvásznon mesterkéltnek hat és meglehetősen unalmassá teszi az egyébként izgalmas történetet. A karakterek ráadásul ettől a sok belső dialógustól kissé szájbarágósnak tűnnek. Egy filmnél sokkal jobban szeretem a látványra és a benyomásokra hagyatkozhatok és nem nyomnak mindent szó szerint az arcomba. Ha film, akkor legyen film és ne egy kamerára vett színdarab.
Ha valaki úgy dönt, megnézi, képzelje közben magát egy színházba, mert ez nem egy délutáni mozi a kanapén popcorn mellett.

Az Igazság Ligája
"Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz.
Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash.
És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Nincs metahumán, aki képes lehet megállítani."
Rászántam magam erre a filmre, mert mégis csak Jason Momoa és a Wonder Woman kellemesen meglepett.
Tudtam, hogy nem jó ez a film és nem is volt jó. Uncsi újabb világmegmentős bunyó néhány szuperhőssel. Akadt ugyan benne néhány szórakoztató poén, de ennyi és nem több. Mégsem kezdem el a földbe döngölni, mert fényévekkel szórakoztatóbb és nézhetőbb alkotás, mint a Suicide Squad. Szóval a DC fejlődik, még mindig nem csiklandozza alulról a Marvel által felállított lécet, de legalább próbálkozik és ezt tudom értékelni. Na, meg Jason Momoa és Ezra Miller jelenlétét.
Akik szeretik a szuperhős filmeket, adjanak neki egy esélyt, tényleg nem olyan borzalmas, mint az öngyilkos film.

A bűnös
"A készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A férfi a veszélyben lévő nő kiszabadításáért versenyt fut az idővel, de hamarosan rájön, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekmény áll az ügy hátterében."
Ezúttal nem egyszerűen mozijegyet nyertem, hanem dupla moziélményt. Ez azt jelentette, hogy egymás után két filmet nézhettünk meg a moziban egyhuzamban. Oké, volt 20 perc szünet a kettő között, ám így is egyedülálló élmény volt. Ráadásul nem csak én nyertem, hanem Nel és az egyik barátnője is, így összesen 6 jegyünk volt a dupla moziélményre. Ki is használtuk, így vittem magammal San Diegót is.
Ez a film zseniális. Imádom az ilyen, gyakorlatilag egyetlen helyiségben játszódó, mégis végig feszült filmeket. Hiába látunk csupán egy szereplőt, végig izgalmas és tele van fordulatokkal. Ráadásul ezek a fordulatok remek kérdéseket vetnek fel és több igazán súlyos problémára vagy dilemmára hívják fel a néző figyelmét.  Egyszerűen remek az első képkockától az utolsóig. Csak ajánlani tudom.

Halloween
"Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt."
A zseniális dán krimi után jött a mélyrepülés, mert a második film ez a gagyi horror volt. Nem láttam az előzményfilmeket (Szerencsére, mert akkor tuti megszöktem volna erről a filmről...), ám tekintve, hogy nem egy magasröptű alkotás, ezzel nem vesztettem semmit.
Ez a film borzalmasan gagyi. A gyilkosnak nincs motivációja, hol egy idióta csoszogó zombi, hol pedig egy szupererős főgonosz, akinek van ideje emberből töklámpást farigcsálni, míg egyik házból a másikba csoszog egy konyhakéssel. Nevetséges az egész és cseppet sem félelmetes. Ráadásul a többi szereplő is idióta, mert mikor lehetőség adódik rá, nem puffantják le egy sörétessel...
Ez egy értelmetlen Zs kategóriás horror vagy inkább horror paródia, mert minden klisét megmozgat, így senkinek sem tudom ajánlani.

Az első ember
"A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése."
San Diegót nagyon érdekelte ez a film, így elkísértem moziba.
Ez egy életrajzi jellegű alkotás, így ha valaki a fizika rejtelmeire kíváncsi és arra, hogyan épül fel egy űrhajó, keresse máshol. Ám ha valakit kifejezetten az az ember érdekel, aki először lépett a Holdra, akkor jó nyomon jár.
Nem egy szívderítő történet és mivel nagyon sokat van a kamera a főhős arcában vagy épp bezárva egy picike űrhajókabinba, kissé klausztrofób érzés nézni. Ráadásul ez egy dráma kockázatról, elvesztett barátokról, bukdácsoló házasságról és családi tragédiáról. Ez pedig úgy is átjön, hogy a főhős alig beszél. Állítólag Armstrong nem volt egy szószátyár típus, ezt pedig a hallgatag Gosling jól tudja adni.
Érdekes film volt, nem bántuk meg, hogy megnéztük, de nem nyűgözött le igazán. Azért érdemes tenni vele egy próbát, hiszen mégis csak a Holdra-szállás van benne.

Értékelés:
Utoya                                           ->  10
A bűnös                                       ->  10
Csillag születik                           ->   9
Csuklyások                                 ->   8
Venom                                        ->   7
Az első ember                            ->   7
Végállomás: esküvő                  ->   6
Az Igazság Ligája                      ->   5
A holnap határa                         ->   4
Macbeth                                     ->   3
Halloween                                  ->   2
A nevem: Thomas                     ->   1