2018. október 19., péntek

Az áruló pengéje

Ez a könyv az Öregkabátosok sorozat első kötete. Mivel épp nincs olyan fantasy sorozat, amellyel félbe volnék, úgy gondoltam, jó ötlet belekezdeni egy újba. A cím is jól hangzott és a borító is mutatós. Ráadásul csupán 392 oldal, ami fantasztikus eposzoknál kifejezetten rövidkének számít.
Nem gondoltam én ezt át eléggé...
Fülszöveg:
"A ​király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!
Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!
Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső ígéretüket, és utolsó küldetésükként leleplezzék a cselszövést és megmentsék a lány életét, újra egyesíteniük kell az Öregkabátosokat. Ebben a harcban kizárólag legendás kabátjukra és kardjukra támaszkodhatnak: a nemesek zsarnokká, a lovagok haramiákká lettek, ők pedig egyedül az árulók pengéjében bízhatnak."
Előszeretettel szoktam a körülményekre fogni, ha egy könyv nem csúszik. Csakhogy ez puszta mellébeszélés. Nem azért érzek valamit nehézkesnek, nem azért nem köt le igazán, mert csupán a metrón van időm olvasni, hanem mert egyszerűen nem olyan jó. Sajnos ezzel a könyvvel is ez történt. Olvashattam volna a kényelmes fotelomban egy bögre forró csokit szürcsölve, akkor sem találtam volna izgalmasabbnak és letehetetlenebbnek, mint a reggeli tömegközlekedés csúcsidejében.
Ez a történet nagyon lassan indul és nagyon lassan halad. Több fejezetben van visszaemlékezés múltbéli eseményekre és ezek általában megtörik az olvasás ütemét, mégsem ebben keresendő a hiba. Egyrészt azért, mert ezek a visszautalások rövidek és csupán a karaktert kívánják árnyalni. Másrészt azért, mert Mark Lawrence könyvei után kifejezetten edzett vagyok idősíkok terén. Egyszerűen lassan haladnak a szereplők, lassan bontakozik ki a cselekmény és irdatlanul lassú a főhős felfogása (de erről majd később). Ezen a tempón pedig a minden sarkon felbukkanó kardos, csatabárdos, íjas vagy akármilyen alakok sem segítenek, akiket újra és újra le kell csapnia a főhősöknek.
A történet tehát nem igazán kötött le és sajnos a felépített világ sem. Ez egy tipikus középkori feudális berendezkedésű világ megfűszerezve egy picike mágiával. Nem is lett volna vele baj, ha az író színesíti kicsit. Csakhogy a színesítést nagyon hosszú, sokjelzős és nevetséges szentségelésben élte ki, ami számomra inkább bosszantó volt, mint különleges.
Szent Tollforgatóra, Aki Írógép Helyett Már Notebookon Firkálgat, ezt a narrációt meg mégis miért kellett? A történet a főhős szemszögéből íródott, aki elmeséli épp mi történik vele (általában küzd az életéért) és közben elmereng múltbéli eseményeken. Eddig rendben is van, de a cirádás szentezésén kívül időnként és indokolatlanul kiszól az olvasónak. Ezzel pedig úgy megtöri az amúgy is nehézkes olvasási tempót, hogy az ember hirtelen kihuppan a történetből.
Apropó főhős, ő is hagy maga után több kivetnivalót. Egyrészt van egy kis kisebbségi komplexusa, egy erőteljes hőstudata és mindehhez némi balszerencse és alacsony intelligenciaszint párosul. Igen, Falcio nem lett a szívem csücske. Értem én, hogy esendőnek és emberinek kívánta beállítani a szerző, hogy az olvasóhoz közelebb kerülhessen, de inkább az ellentétét érte el. Ha alkot neki egy laza harcművészzseni karaktert, még mindig elgáncsolhatja itt-ott, hogy emberinek tűnjön. Nem kell ezért szisztematikusan lejáratni. Főleg, mert az ostobasága pont elég. Ez a fickó ugyanis nem egy észlény és akkor még finoman fogalmaztam. Az egy dolog, hogy az olvasó fényévekkel korábban összerakja a sztorit, felfedi a titkokat és átlátja a szálakat, ám az, hogy minden egyes karakter legyen negatív vagy egy mezei mellékszereplő, jobban érti mi a fene is történik, mint a szellemi sötétséggel megáldott főhős, már cseppet kiábrándító. Épp ezért a mellékszereplők sokkal érdekesebbnek tűntek számomra, mint a főszereplő.
Még egy dolgot kell kiemelnem, a korhatáros részeket. Néhol úgy éreztem, az író kötelező jelleggel írt minél véresebb és erőszakosabb részeket, mert manapság "ez az elvárás". Na, meg az is, hogy legyen benne szex, még akkor is ha nehézkes beleszuszakolni az állandó párviadalok közé. A vetkőző bolond idős hölgyet meg inkább nem kommentálom...
Szóval nem igazán éreztem jónak ezt a könyvet. Nem kötött le igazán, nem adott maradandó élményt és kissé úgy éreztem, mintha a mostanában divatos elemekből építkezett volna, ám az egyediség bűbája nélkül.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nagyon, de tényleg nagyon szeretik az utazós, epikus, kardozós történeteket. A mágia senkit se riasszon vissza, alig akad benne itt-ott pár csepp, ám ha valaki a csavaros és gondolkodásra késztető regényeket szereti, inkább válasszon másikat.

Kiegészítés:
Ahogy az elején említettem ez egy sorozat első része. A sorozat pedig eddig 4 kötetre rúg és még mindig nincs vége. A további magyar megjelenésekről nincsenek híreim, ám a Fumax Kiadó nem szokott sokat ülni a folytatásokon, így biztosra veszem, hogy hamarosan várhatók. Én viszont nem várom, mert nekem ennyi bőven elég volt ebből a középkori kabátrendből.

2018. október 16., kedd

Mozgóképek LXXIII.

A moziban vége van az uborkaszezonnak, egyre több és egyre jobb filmek jönnek egymás után sorban. Ráadásul az őszi időjárás is kedvez a filmeknek, mert jó egy-egy szürke estét a kanapén egy puha plédbe burkolózva tölteni. Nem meglepő hát, hogy szeptemberben 8 filmet néztem meg. Felét ráadásul moziban.

Rosemary gyermeke
"Rosemary és Gus fiatal házasok, akik beköltöznek új New York-i otthonukba, egy kellemes, Central Park melletti társasházba. Szomszédaik - a középkorú Minnie és Roman Castevet - barátságosak, bár nagyon titokzatosak. Rosemary hamarosan megtudja, hogy gyermeket vár. Boldogsága nem ismer határokat, de az öröm nem tart sokáig. Egyre tisztábban rémlik fel előtte egy borzasztó álom emléke - mintha egy sátáni bestia erőszakolta volna meg. Hasán titokzatos karmolásnyomok jelennek meg és a szomszédból - ahová munkanélküli férje egyre gyakrabban jár át - különös hangok szűrődnek át."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet. Úgy hivatkozott rá, mint egyik nagy klasszikus kedvencére, ami - mivel tetszett a Mother - biztosan tetszeni fog. Halogattam a megnézését egy jó ideig, mert a régi filmektől tartok kicsit. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy jogosan.
Az a baj a régi filmekkel, hogy ha jók, az újabb alkotások merítenek belőlük. Ezért történhetett az, hogy nagyon kiszámíthatónak és eléggé gagyinak éreztem ezt a filmet. A maga korszakában, a '70-es években persze megállta a helyét, ám az ezredfordulón túl már inkább a nevetés csiklandozza tőle a nézőt és nem a libabőr. Ez valószínűleg azért van, mert sok olyan alkotást láttam már, ami ebből a filmből is merítkezett, így semmi újat nem kaptam. Leszámítva talán a főhős nyakláncát, amelyet manapság is árulnak terhes nőknek... Nem tudom, ki találta ki, de egyszerre zseniális és beteg ötlet, több száz nő pedig, akik nem látták a filmet, boldogan megveszik...
Összességében tehát nem tetszett, de nem vitatom a film helyét a filmtörténelemben. Csak azoknak tudom ajánlani, akik kifejezetten valami régire vágynak és nem zavarja őket, ha nem üt annyira, mint tette volna 30-40 éve.

Hold
"Sam Bell asztronauta (Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, Gerty segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe."
Ezt a filmet nem csak Nel ajánlotta (meg is próbálta kölcsönadni, de véletlenül A belső embert juttatta el hozzám), hanem San Diego is. Ez pedig végre egy jó ajánlás volt.
Remek film, remek karakter és remek problémafelvetés. Ráadásul mindez kis költségvetéssel egy minimalista helyszínen. Nagyon szerettem a robotot, a zenét és a holdbéli látványvilágot. Bár rájöttem a csavarra, ez nem rontott semmit a film értékéből. Ha valaki egy jó és elgondolkodtató sci-fi alkotásra vágyik, mindenképpen nézze meg. Engem meggyőzött.

Az egészség ellenszere
"Lockhartot, a fiatal tőzsdeügynököt az alpesi gyógyfürdőbe küldi cége az eltűnt vezérigazgató után. Megpróbál utánajárni a dolgoknak. Miközben gyanítja, hogy a csodálatos kezelés nem az, aminek tűnik, rajta is betegséget diagnosztizálnak."
Ez a film csak negatív ajánlásokat kapott. Mikor megjelent moziban, jónak tűnt, aztán Nel megnézte és közölte, hogy felejtős, míg Queen B. barátom óva intett tőle, mint az év legrosszabb filmjétől.  Azért letöltöttük és megnéztük...
Hát, tényleg nem egy emlékezetes alkotás. Sőt, megkockáztatom, hogy egy harmadrangú tucat film, amelyen még a csodálatos svájci helyszín sem tudott sokat lendíteni. Nem horror, ettől senki se tartson. Legfeljebb gusztustalan, de cseppet sem félelmetes. A történet elég nevetséges és persze kiszámítható, épp ezért helyenként jókat kacagtunk a logikátlan jeleneteken. A színészek is ennek megfelelőek és szegény Dane Dehane úgy tűnik csak béna filmeket vállal el. (Lásd: Valerian és az ezer bolygó városa) Szóval tényleg nem egy jó film, nem is tetszett, de azért az év legrosszabb filmjének nem nevezném (Ezt a címet egy későbbi filmre tartogatom.), mert a maga Zs kategóriájában szódával és egy kis angolnával elmegy. Azért megtekintésre inkább nem ajánlanám, még receptre sem.

Pandák
"A pandákat a világ minden szegletében imádják és most megérkeztek óriás vászonra is, hogy még közelebb kerülhessenek mindenkihez. A Pandák c. IMAX 3D ismeretterjesztő film lélegzetállító kalandot és csodálatos élményt nyújt az egész család számára.A kínai Chengdu Panda bázis tudósai elkötelezték magukat a faj védelme iránt és felnőtt, kifejlett pandák tenyésztése mellett, hogy az így született panda kölyköket visszajuttathassák a vadonba. A film az egyik kutatót követi, akinek szenvedélye arra készteti őt, hogy a New Hampshire-i Fekete Medve program mintájára új módszert kezdeményezzen. A kultúrák közötti együttműködés kezdete életmódváltó utazássá válik egy amerikai biológusnak, aki egy óceánon átkel, hogy csatlakozzon egy Belső-Mongólia-i tudóshoz és egy nagyon kíváncsi, fogságban született kislány kölyök pandához, Qian Qian-hez.Az IMAX® kamerákkal forgatott izgalmas kaland követi Qian Qian-t a Sichuan-hegységben, miközben először lép ki a nagy vadonba, felfedezve igazi természetét, szembenézve az ismeretlen kihívásaival."
Először is meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legaranyosabb pasim. Képes volt eljönni velem szombat délelőtt moziba csak azért, hogy 3D-ben pandákról szóló dokumentumfilmet nézhessek. Kedves hölgy olvasóim, joggal lehet rám irigykedni.
Igen, ez a film egy dokumentumfilm. Igen, csak pandákról szól. Igen, sajnos ennek megfelelően rövid, csupán 45 perces és kizárólag matiné időpontban játsszák. Na, de ha az ember lánya szereti a pandákat (Én nagyon szeretem!) és szeretne hozzájuk a legközelebb kerülni, akkor ez a film neki való. IMAX mozi széles vásznán olyan mintha a pandák felénk másznának, mintha tényleg ott lennének velünk. Na, és hogy milyenek? Hát rettentően cukik!
Ez a film egy puha cukisággombóc, tudom ajánlani minden budapesti pandarajongónak. (Sajnos kizárólag az Aréna moziban játsszák.) Cseppet sem bánom, hogy korán felkeltem miatta egy szombat reggelen.

Alfa
"Húszezer évvel ezelőtt az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott.
Keda fiatal még. Először indul a törzs férfijaival vadászatra, ám egy bölény fölökleli, és egy szakadékba taszítja: társai azt hiszik, meghalt, és magára hagyják.
De ő él és élni akar. Az ellenséges világban, a vadonon keresztül elindul hazafelé. Út közben társa is akad: egy sebesült farkas szegődik mellé. A két fáradt, beteg, kiszolgáltatott lény különös barátságot köt, és egyre jobban ragaszkodnak egymáshoz.
Ilyen nem történt még az emberiség történetében. De ettől kezdve nagyon sokszor előfordul majd. Az ember rátalált a legjobb barátjára..."
Nagyon érdekelt ez a film, mert reméltem, hogy kapok egy újabb aranyos filmet, ám ezúttal farkasokkal, ráadásul őskorban (Ez is egy számomra kedvelt téma, épp olvasok is egy könyvet, ami az őskorban játszódik.) és sikerült is rábeszélnem Nelt, hogy jöjjön el velem rá moziba.
Hatalmas csalódás volt és csak azért nem írom le még mindig, hogy az év legrosszabb filmje, mert ezt a citromdíjat továbbra is tartogatom. Ez a film katasztrofálisan rossz. Rossz a látvány, mert ilyen mű bölényt és ennyi egymásra halmozott felesleges SGI elemet egy rakáson még nem láttam. Rossz a történet. Tele van hiteltelen dolgokkal, logikátlan mozzanatokkal. Csak egy a sokból: Alap probléma, hogy jön a tél és a hó, minél előbb haza kell jutnia a főhősnek, mielőtt megfagyna. Erre mit tesz? Strandol egyet a folyóban... Egyenesen szörnyű az ember-állat kapcsolat ábrázolásra. Így nem lehet egy vadonélő farkassal bánni és egy vadon élő farkas nem így viselkedik. Baromság a köbön, ami itt van és nem egy hiteles történet arról, hogyan alakult ki a kutya. A filmnek egyetlen mozzanata sem tetszett, sőt, szabályosan utáltam minden jelenetét. Ostoba volt, hiteltelen, logikátlan és még csúnya is. Hatalmasat csalódtam és sokat bosszankodtam miatta. Senkinek sem ajánlom, de tényleg.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
"Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története."
Nel barátommal nagyon kíváncsiak voltunk a "cicis" filmre, mert lássuk be, a plakát elég figyelemfelkeltő. Egyik este el is mentünk rá a legközelebbi moziba.
Azt kell mondjam, ez a film remek. Remek hazai alap, remek kortárs alap, remek amatőr színészek és remek történetvezetés. A konfliktushelyzet és a karakterek pedig csillagos ötösre vizsgáztak. Ráadásul ezt a filmet rettentően alacsony költségvetésből kellett összehozniuk (Kedves magyar filmalap egy vasat sem adott nekik rá, inkább beletoltak még pár milliót a következő amcsi koppintásos vacakba...) mégsem érződik rajta. Tanterem, szoba, bkv ennyi helyszín van összesen, ami szűkösnek tűnik, de lássuk be, cseppet sem az, inkább hazai és otthonos. Egyszerűen remek volt és minden mozzanata a helyén.
Senkit se riasszon el a cici vagy a furcsán hosszú cím, mert ez egy szuper kamaszfilm. Sokkal jobban tetszett, mint mondjuk a Lady Bird, mert kedvesen hazai és rettentően aktuális. Bátran ajánlom.

Napszállta
"Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje. 1913 nyara, Budapest - a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.
Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel."
Nel nyert két jegyet a premier előtti vetítésére és engem választott kísérőnek. A mozi kedvéért megrövidítettem a találkozómat F. barátommal és ezt azóta is bánom.
Senkit se tévesszen meg az ígéretes leírás és a szép kalapok, ez a film borzalmasan rossz. Ó, igen, most jön az a rész, hogy kimondom, ez az év legrosszabb filmje. A rendező ugyanis annyira el van szállva magától, annyira fennköltnek és nemesnek képzeli magát, hogy úgy gondolja, az egyszerű pórnép nem értheti az ő művészetét. Nos, közlöm kedves művészieskedő filmiparos, hogy a film a nézőnek szól. Ha pedig a rendező magasról tesz a nézőre, cseppet sem érdekli, hogy van, mit érzékel, mit érez a film közben, akkor ez nem filmművészet, hanem öncélú egoizmus. Ezzel persze meg lehet nyerni néhány hasonló cipőben járó öntelt és elvont alakot, de a nézőt, na azt nem.
Ennek filmnek hiába van elvileg története, nincs cselekménye. Hiába van szépen megkomponálva  a díszlet, a ruhák, a kalapok, semmit se látunk belőle. Hiába van egy bizonyára tehetséges színésznő a főszerepben, nem engedik kibontakozni, mert azt a feladatot kapta, hogy legyen balta arca végig és még csak ne is pislogjon közben. Két és fél órás a film, de nincs benne egyetlen párbeszéd sem. Félmondatok, elmotyogott szavak és néhány rövid ismétlődő kérdés (pl: Ki maga? Mit keres itt?), amelyre soha senki nem válaszol, ennyi a teljes dialógus. A szereplők motivációi homályosak, a cselekedeteik nagy része pedig irracionális. A film szerint minden osztrák perverz szadista és minden romlott ezért megérdemli a pusztulást. Ez a pusztulás akar lenni az első világháború, de úgy nem passzol a képbe, mint egy rózsaszín csillámpóni.
Konklúzió:  Ez a film borzalmas. Unalmas, nem szól semmiről és úgy vesz el két és fél órát az ember életéből, hogy közben indokolatlanul szenved ettől az önimádó művészieskedéstől. Ami működött a Saul fiánál, az itt nem működik. Tessék megtanulni, hogy nem minden poént lehet kétszer elsütni és főleg nem lehet ezt megtenni akármilyen kontextusban. Ami jól passzol egy népirtáshoz, az egyáltalán nem passzol egy monarchia virágkorához.
Senki se nézze meg! Nem vicc! Kerüld el!

A család kicsi kincse
"Olive (Abigail Breslin) felmenői bolondok és bogarasak. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa nélkül. A kislány apja, Richard (Greg Kinnear) a világ legpechesebb karriertanácsadója, Frank nagybácsi (Steve Carrell) kisiklott irodalomtanár. Egyedül a nagypapa (Alan Arkin) vidám mindig, ehhez azonban némi illegális növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal indul a napfényes Kaliforniába, hogy Olive részt vegyen A család kicsi kincse című szépségversenyen."
Ezt a filmet is Nel ajánlotta. Azt mondta róla, hogy kedves családi film és valóban az is.
A történet nem bonyolult, de a karakterek sarkítva is színesek és pont annyira szórakoztatóak, hogy az egyébként rém egyszerű cselekmény élvezhetővé váljon. Ez egy fura utazás egy fura családdal egy fura cél miatt. Nem akar többnek látszani, mert nem is több, mint egy könnyed délutáni családi film.
Nem bántam meg, hogy megnéztem, így ha valaki kellemes kikapcsolódásra vágyik bármelyik korosztályból, nézze meg nyugodtan.

Értékelés:
 Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)     ->  10
Pandák                                                                ->  9
Hold                                                                    ->  8
A család kicsi kincse                                          ->  7
Az egészség ellenszere                                       ->  6
Rosemary gyermeke                                          ->  5
Alfa                                                                    ->  2
Napszállta                                                         ->   1

2018. október 4., csütörtök

Csavargások XX.

Ősszel is nagyon szeretek csavarogni, ám ilyenkor inkább a beltéri helyszíneket és programokat részesítem előnyben, főleg ha jár melléjük egy-egy forró ital is.

Japán Est
az étterem külön terme
Szeretem a keleti dolgokat és különösen szeretem a Japán dolgokat. (Nem véletlenül olvashatók a blogon anime és manga ajánlók.) Egyszer nagyon szeretnék elmenni Japánba, de úgy néz ki, a közeljövőben "csak" a szomszédjáig, Kínáig fogfok jutni. Addig is van szerencsére több olyan program, ahol kicsit ki tudom elégíteni a keleti dolgok iránti kíváncsiságomat.
Erről az alkalomról a Japánspecialista oldalán értesültem és szerencsémre San Diego is vevő volt az ötletre. Korábban voltunk már együtt japán étteremben (Japanika) és mindkettőnk számára pozitív élmény volt, így elolvasva a felhívást és a részletes leírást, hamar eldöntöttük, hogy foglalunk asztalt a Japán Mitológiai Estre.
Felhívás:
"Tölts velünk egy könnyed vacsorát a Fuji Étteremben, és hallgass izgalmas történeteket prof. dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének előadásában."
Bár a japán konyha a többi ázsiai konyhához képest egy vegetáriánus szempontjából sokkal barátibb, nem voltam teljesen elragadtatva a menütől. Azonban az est másik része, a beszélgetés vonzott annyira, hogy felülkerekedjek a dolgon. Ráadásul megegyeztünk San Diegóval, hogy megeszi a hús és hal adagomat és cserébe ad nekem a zöldségeiből.
bento
Kíváncsian érkeztünk Budára a Fuji Étterembe és én rögtön lelkes kis rajongója lettem a helynek, amint megláttam a külön termet. Mélyített asztal, ülőpárnák, házi papucs, csodás dekoráció, egyszerűen remek hangulata volt. El is foglaltunk két szimpatikus párnát, rendeltünk limonádét és vártuk a kezdést. Aztán jött a következő kellemes meglepetés, San Diego ismerősbe botlott, így már nem is ketten voltunk, hanem négyen.
A beszélgetés kellemes tempóban zajlott meg-megszakítva egy-egy fogással. Mivel a tematika szerint ez egy mitológiai est volt, mindenféle mítoszokat hallgathattunk meg a világ teremtésétől a nyestkutyákig. Közben pedig megtömtük a hasunkat.
desszert
Az első fogás miso leves volt, ami kizárólag zöldségekből áll, így kényelmesen elszürcsöltem. Nem lett a kedvencem az ízvilága (nem igazán szeretem a tofut), de jólesett, mert forró volt.
A főfogás egy bento volt, amelyet gyönyörű fadobozban szolgáltak fel rizzsel és szójaszósszal. Itt volt egy kis logisztika, ahogy átcsoportosítottam a halat San Diego dobozába és ellopkodtam a fekete babjait (ez volt a legfinomabb a dobozban). Bár mennyiségre nem ettem sokat, a rizs és az ellopott babok miatt, elégnek bizonyult. Míg kísérőm dupla adagot volt kénytelen megenni, ám nem panaszkodott miatta.
A mesélés csupán a főétel elfogyasztása alatt szünetelt, utána a desszert (gyümölcs és valami könnyű túródesszert) alatt is folyt tovább.
Összességében igazán kellemes volt ez a cirka 3 óra. A menü finom volt, a helyszínválasztás remek és a  mítoszok is igazán szórakoztatóak voltak. Szívesen megyünk máskor is ilyenre és tudom ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a távol-keleti dolgok iránt.

Múmiák
Mire vágynak az átlagos lányok? Csillogó ékszerekre vagy szép cipőkre. Mire vágyom én? Múmiákra. Bizony, engem cseppet sem rettentenek el az aszott holttestek, sőt kifejezetten érdekelnek. Így esett meg, hogy San Diegótól azt kaptam születésnapomra, hogy elmentünk múmiákat nézegetni. Na, meg persze utána vacsizni is, hogy kicsit hasonlítsunk a normális párokra...
A helyszínt ugyanaz a kiállítótér biztosította a Király utcában, mint tavaly a Titanic kiállításét. Szintén audioguide mondja a látogatóknak az információkat, bár itt-ott a falakon akad némi kiegészítés.
Ha valaki mindent végignéz és végighallgat, legalább 2 órát eltölt a kiállításon, ha pedig még olvasgat is, lehet az akár 3 vagy 4 is. Már ha lehetséges, mert mi zárás előtt két órával érkeztünk és épphogy végig tudtunk érni rajta.
A tárlat felépítése nagyon tetszett a bevezetéssel és a világtájak és kultúrák szerinti beosztással. Főleg, hogy próbáltak időrendben is haladni. Volt néhány kifejezetten érdekes múmia, mint a kosármúmiák és a zsugorított fejek (végre megtudtam, hogyan készülnek) és feküdt mellettük több hazai is (Váci múmiák).
Mivel pár éve láttam a Természettudományi Múzeum múmia kiállítását, több ismerős elemmel találkoztam (mint az említett váciak) és mivel rengeteg dokumentumfilmet néztem a témában, több ismerős információt kaptam, mint ismeretlent. Szóval számomra nem volt olyan nagy újdonság, mégis tetszett. Jó volt egyben látni ennyiféle múmiát, ilyen sok kapcsolódási ponttal és kicsit bepillantani a kutatásukba is.
Nem olcsó program, de ha valakit érdekel, érdemes rászánni az időt. Elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem jártak múmia kiállításon, nekik biztosan nagy élmény lesz.

The Nook
függő fotel
F. barátommal mindig keressük az új helyeket. Szeretjük felfedezni őket, főleg ha finom a kávé és van valami különleges a hely kialakításában. Így esett legutóbbi választásunk a The Nook kávézóra a Tűzoltó utcában.
A helynek két különlegessége van: a vegán a kínálat és a kényelmes függő fotelek a kirakatban. Sajnos, míg az előbbiből bőséges a választék, utóbbiból csak kettő van közvetlenül a bejáratnál. Hatalmas szerencsénk volt, hogy hétfőn mentünk, így kevés volt a vendég és épp felszabadultak ezek a hihetetlenül kényelmes fotelok. Meg is állapítottam: Nekem ilyen kell! Most mondjuk nem tudnám hová tenni, de egyszer, ha tágas nappalim lesz terasszal, szerzek egyet. Ideális olvasókuckó.
No, de hogy a kávékról is szót ejtsek, finomak. Mindketten lattét ittunk, én hagyományosat, míg F. barátom chai lattét. Megpróbált engem is rábeszélni, de sajnos nem hagytam magam. Azért engedte, hogy belekóstoljak a bögréjébe és érezzem, mit hagytam ki. Legközelebb tuti hallgatni fogok rá, mert szuperül harmonizált az intenzív ízvilága.
Megkóstoltunk még egy vegán sütit is, ami elvileg Snickers szelet volt, de meg sem közelítette a névadó csokoládét. Rossz nem volt, csak nagyon tömény. Irdatlan mogyoró és étcsoki bomba, épp csak a csücskét bírtam megenni.
A lényeg azonban az, hogy ismét találtunk egy remek kávézót. Tudom ajánlani, mert ezeket a függő fotelokat bizony ki kell próbálni.

latte, chai latte, vegán sütiszörny

Vintage Garden
Ha F. barátommal elmegyünk valahová, akkor általában sokáig távol leszünk otthonról, halmozzuk a finomságokat és több helyet is bejárunk. Most sem volt ez másképp. A kávé után megéheztünk és hirtelen felindulásból kikötöttünk a Vintage Gardenben.
mint egy mesebeli kertben
Ez a hely nagyon csajos, nagyon elegáns és nagyon cuki is egyszerre. Nem csoda, hogy főleg női vendégei vannak egy-egy szerelmét elkísérő hős lovagon kívül.
Többször jártam már itt, például babaváró bulin, de mivel mindig más a díszlet, egyáltalán nem lehet megunni. Ezúttal egy mágikus, tündéres kertet idézett egy klasszikus meséből. Ezt volt hivatott hirdetni minden a tányéralátéttől az asztaldíszeken át a plafon dekorációjáig. Tényleg olyan, mint egy igazi kert.
Szerencsére volt a belső helyiségben szabad asztal (elég népszerű, így érdemes itt asztalt foglalni), így a dekoráció közepén sikerült letelepednünk, ahogy a mellékelt kép is mutatja.
Rendeltünk egy-egy limonádét, majd elkezdtünk tanakodni, mit is együnk. Több vegetáriánus ételük volt, így nem volt egyszerű a döntés. Végül mindketten mártogatóst választottunk bagettel. Gondoltuk, ez könnyű vacsi lesz, de meglepően laktatónak bizonyult.
A látványvilágra a tálalásnál is figyeltek, ezért kerültek a zöldségek (uborka, sárgarépa, paprika és zeller) kis fémvödörbe, míg a padlizsánkrém, zöldborsókrém és sajtkrém egy-egy üvegcsébe. Mondanom sem kell, mind nagyon finom volt.
Habár nem olcsó étterem (a díszlet és a kiszolgálás is bele van építve az árba) jó betérni ide. Szigorúan női társasággal, mert férfiak számára egy ilyen kert túlságosan rózsaszín, vagy éppen giccses. Néha azonban pont ilyen giccsekre vágynak a hölgyek.

finomságok

2018. szeptember 28., péntek

Gyönyörű titkok múzeuma

Olvastam már az írónőtől (Galambok őrizői), így tudtam, hogy nem alaptalanul szeretik sokan. Ebben a könyvben igazából a cím fogott meg, míg a borító inkább bizarr, mint érdeklődéskeltő.
352 lapjával nem kimondottan hosszú olvasmány, ám a dagályos leírások miatt, nem lehet gyorsan befalni.
Fülszöveg:
"A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik."
Azt kell mondanom, elég nagy csalódást okozott ez a könyv. A remek cím és az ígéretes leírás alapján egy kellemesen romantikus és izgalmas történetre számítottam. Csakhogy ez a kötet se nem romantikus (vagy ha mégis, a szenvelgő fajtából való, amelyet egyáltalán nem szeretek) és se nem izgalmas. Pedig az alaphelyszín, New York a huszadik század elején nagyszerű díszletül szolgálhatott volna, azonban ezt sem sikerült elérni.
Alice Hoffman szépen ír, de hiába minden szépség, ha újra és újra bő lére eresztve azt taglalja, hogy melyik sugárút mit követ, abból mi lesz a jövőben és egyébként is hogy néz ki az utcaszerkezet. Valószínűleg ezt még egy helyi lakos is nehezen tudja követni, nemhogy egy európai, aki még sosem járt a Nagy Almában. Épp ezért a hosszú leírások csak akkor csillogtak igazán és értek bármit is, mikor a gyár tűzvészét leírta. Az a pár oldal borzongatóan érzékletesnek sikerült. Kár, hogy a többi leíró rész szinte papírpazarlásnak tűnt.
No, de a város csak háttér. Háttér a szerelemhez és nyomozáshoz, amelyeket a fülszöveg is ígér. Nos, nem éppen.
A könyv két nézőpontból íródott és mindegyik nézőpont két elbeszélésformára bomlott tovább. Adva van egy fiú és egy lány, akik élik jelenüket (ez a könyv cselekménye), miközben E/1-ben elmerengenek életük apróbb eseményein. Narráció szempontjából nem a legjobb választás, de még mindig lehetett volna jó.
Ó, igen, kitaláltad kedves olvasom: nem lett.
A két főhős és a két nézőpont csak a 200. oldal környékén találkozik. Súgok a matekban: több esemény, visszaemlékezés és szereplő van külön-külön, mint együtt. Mintha az olvasó párhuzamosan két könyvet olvasna, majd fogná magát és mindkettő végét kitépné és beletenné egy új kötetbe. Nincs íve a történetnek. Nem csak a késleltetett metszéspont miatt, hanem azért sem, mert olyan jelentéktelen a kapocs a két szál között, hogy elveszik a sok érzelmes elmélkedésben.
Apropó elmélkedés, a főhősöket nem sikerült megkedvelnem. Oké, Eddie kutyás hozzáállása szimpatikus volt, de ennyi és nem több. Coralie pedig a tipikus szenvelgő hősnő, akinek ki nem állhatom a fajtáját. Az összes többi szereplő pedig vagy szánni való volt, vagy bosszantó vagy esetleg érthetetlenül negatív. A negatív főhős példádul maga volt a motiválatlanság.
Gyenge karakterekből egyenesen következik, hogy a szerelmi szál is gyenge lett. A két főhős románca leírható pár szóval: meglátta, rögtön bele is habarodott, nem lehettek egymáséi, ja, de mégis. Klisé, klisé és egy marék giccs.
Összességében tehát próbáltam én meglátni a jót ebben a könyvben, de nem sikerült. Nem kaptam hiteles korképet, nem kaptam szerethető karaktereket, nem kaptam igazi románcot, sőt még egy nyamvadt izgalmas cselekménymorzsát sem, mert a kötet elveszett az utcaképek dagályos leírásában és a két főhős szenvedős és önmarcangolós gondolataiban.
Inkább nem ajánlanám ezt a könyvet. Aki Alice Hoffmantól szeretne olvasni, vegye le a polcról egy másik könyvét, mert ez bizony harmatgyenge.

2018. szeptember 21., péntek

Időláda

Csupa jót hallottam erről a könyvről és épp megcsappant az olvasásra váró könyvkészletem, így jó okom volt megrendelni.
A borító meseszép, passzol a történethez és az egyes fejezetek végén feltűnő állatok az olvasási élményt is növelik. Főleg a vörös panda, aki személyes kedvencem volt.
Csupán 282 oldal nagyobbacska betűmérettel, ám ez teljesen megfelel egy meséhez.
Fülszöveg:
"Jó volna-e, ha képesek lennénk megállítani az időt? Mi történne, ha lenne egy csodálatos ládánk, amelybe nem hatol be az idő, és ahová elbújhatnánk a kellemetlen időjárás, az unalmas órák, személyes gondjaink és a világ bajai elől, hogy majd csak akkor jöjjünk elő, amikor újra minden jól megy a világban? E csábító ötlet megvalósulásának csaknem végzetes következményeit meséli el sok izgalommal és kimeríthetetlen fantáziával Andri Snar Magnason izlandi író fantasyjében. A kettős cselekményű regény kerettörténetének főhősei gyerekek, akik magukra maradnak egy elhagyott és pusztulásnak indult városban. Az események szálai egy ősi legendához vezetnek, mely egy mesés hatalmú királyról és egy szépséges hercegnőről szól. Sigrúnnak és barátainak kell megtalálniuk a kapcsolatot a jelenlegi események és az ősi történet között, hogy rájöjjenek, miként menthetik meg a világot."
Ez a könyv valóban egy mese klasszikus elemekkel, ám egy kicsit modern formában.
Az alapötlet - elbújni az idő elől - igazán remek és kifejezetten aktuális is. Az első cselekményszál, a könyv jelenbeli idősíkja rögtön meg is nyert magának. Sigrún és a szülei tipikusnak mondhatók, míg a többi gyerek esete cseppet túlzó, ám mégis hihető. Nagyon tetszett, ahogy a könyv a mese alakulásával párhuzamosan és fokozatosan bontotta ki ezt a szálat. Így vált a kezdetben csábító időláda mindenféle szörnyűség okozójává.
A másik cselekményszál, ami a könyv múltbéli idősíkja, nem fogott meg annyira, ám ahogy haladt tipikusan mesebeli elemeivel, sikerült megkedvelnem. Mivel a kötet nagy részét ez a szál teszi ki, ettől vált igazi mesévé. Nem mondanám, hogy egyszerű mese, mert tele van erőszakkal és meglehetősen szomorkás, de pont ettől izgalmas.
A két történetszál természetesen a könyv végén találkozik egy kiszámítható csavarral. Ez a kiszámíthatóság azonban nem vesz el az értékéből.
Szépen körbejárja az idő kérdését és az emberek viszonyulását hozzá. Kicsit túloz, kicsit ködösít, de így is szembesíti az embert a ténnyel, hogy idő nélkül bizony nem lehet élni. Illetve azzal, hogy ha valaki az idő ellenszerét kutatja, túl elfoglalt ahhoz, hogy éljen azzal az időmennyiséggel, ami adatott neki. Mindezt pedig kicsit borongós északi hangulatban teszi.
Összességében kellemes olvasmánynak találtam. Egy-egy jelenet kifejezetten elgondolkodtató volt, néhány gondolat pedig igazán remek, így megkaptam azt a pluszt ettől a mesétől, amit vártam. 
Apropó mese, hiába minden mesebeli elem, úgy gondolom, hogy ez a könyv felnőtteknek íródott, ezért elsősorban nekik tudom ajánlani. Persze ettől függetlenül a fiatalabb korosztály is tehet vele egy próbát, ám a legkisebbek inkább tegyék félre későbbre az erőszakosabb cselekmény miatt.

Kedvenc idézetem a könyvből:
"Az öröm azt issza, amit az unalom főz meg."

2018. szeptember 10., hétfő

Mozgóképek LXXII.

Augusztusban hat filmet néztem meg, ebből négyet moziban, ami az előző két hónaphoz képest kifejezetten jó arány.

Egy burka, egy nadrág
"Egy jemeni idénymunka után muszlim fundamentalistaként tér vissza Mahmoud Párizsba. Szent küldetése, hogy Allah segítségével utat mutasson erkölcstelennek bélyegzett húgának, és eltiltja őt a barátjától. A szerelmesek azonban mindent elkövetnek, hogy láthassák egymást: a fiú burkát öltve érkezik a lopott randevúkra. A terv bejön, csak éppen van egy kis bökkenő: az álca annyira jól sikerül, hogy Mahmoud beleszeret..."
Anyukámat vittem el rá moziba, mert mindketten szeretjük a francia filmeket. Nem voltak magas elvárásaim, csupán könnyed kikapcsolódásra vágytam és ezt többé-kevésbé hozta.
A film humora tipikusan francia és a kulturális különbségekre van kiélezve. Az a néhány poén tehát, amelyet belesűrítettek az egyébként nem túl mozgalmas cselekménybe, teljesen rendben volt. A gondok azonban ennél mélyebben gyökereznek. A film felütése meglepően komoly, rögtön egy családi drámával nyit, azonban ezt a komolyságot nem sikerült, vagy egyáltalán nem is akarta megtartani. A készítők nem voltak elég merészek. Nem merték a végletekig kiélezni a helyzeteket, inkább megpróbáltak egy aranyközéputat találni. Ettől azonban a filmnek elveszett a dinamikája és nem lett több, mint egy tipikus romantikus történet, amelyhez a burka csupán az álca. Többet is ki lehetett volna hozni belőle, ám ezt a cukorszirupos lezárás tönkretette. 
Szóval, ha valaki jó kulturális szatírát szeretne nézni, ne ezt válassza. (Inkább nézze meg a Bazi nagy francia lagzikat.) Azonban ha csak könnyed romantikus filmre vágyik a francia fajtából, tehet vele egy próbát.

A kíméletlen
"Egy fiatal angol bokszolót pitiáner drogügyletek miatt Thaiföld legkeményebb börtönébe zárják. Billy Moore számára hamarosan világossá válik, hogy a kegyetlen helyen csak akkor maradhat életben, ha alkalmazkodik a fegyház belső szabályaihoz. A börtön poklából és kilátástalan helyzetéből egyetlen módon szabadulhat: engedélyt kér, hogy részt vegyen börtönök közötti Muay Thai boksz bajnokságokon. Bokszolnia azonban nem elég: életben is kell maradnia a ringben.

A kíméletlen Billy Moore igaz története, aki Thaiföld két legbrutálisabb börtönét élte túl. A film forgatási helyszíne egy működő thai börtön volt, több szerepet elítéltek, valamint ex-fegyencek alakítottak."
Nel barátommal nyertünk jegyet a film premier előtti vetítésére. Úgy terveztük, elvisszük rá a fiúinkat, de sajnos ők nem értek rá, így végül csak csajok mentünk el a filmre.
Hát, nem egy csajos film. A központi eleme az erőszak, a boksz és a drogok szentháromsága. A képek közeliek, érzékletesek, a feszültség végig benne van, hiszen senki sem tudja, mi újat hozhat a szürke börtönbeli másnap. A készítők látszólag nagyon figyeltek a részletekre és a főszereplő színész játékára sem eshet panasz. Teljességgel rendben van a film, a befejezése kifejezetten tetszett és el is gondolkodtatott néhány szempontból. Azonban mégsem mondhatom azt, hogy maradéktalanul tetszett. Nem tudtam ugyanis azonosulni a főhőssel és ezért végig kívülről szemléltem, így a film nem tudott beszippantani úgy, ahogy kell. Sőt, ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, azt is mondhatom, hogy megkedvelnem sem sikerült a fiút, így nem is miatta aggódtam, hanem csak úgy általánosságban aggódtam, kit fognak bántani legközelebb.
Épp ezért elsősorban férfi nézőknek ajánlom, ők valószínűleg jobban bele tudják élni magukat, de persze kíváncsi hölgyek is tehetnek vele egy próbát, mert mint film, rendben volt.

Mirai - Lány a jövőből
"Egy fiú egy varázskertben találja magát, amely lehetővé teszi az időutazást. Ennek köszönhetően találkozhat a rokonaival különböző korokban, az útra a jövőből érkezett húga kíséri el."
Habár mostanában nem sok animét nézek, azért ugyanúgy szeretem őket. Ha pedig még moziba is mehetek miattuk, nagyon boldog tudok lenni. Így történt, hogy gondolkodás nélkül vettem egy jegyet erre az új animére, még az ismertetőjét sem olvastam el.
Mindenféle elvárások nélkül ültem be rá és így még nagyobb volt a meglepetés. Természetesen a jó értelemben, mert ismét egy remek mozivászonra kívánkozó alkotást nézhettem. A grafika szép, a történet pedig nehezen meghatározható. Igazából nincs fő cselekmény, egy élet pillanataiból áll össze a film és ettől igazán remek. Minden varázslatos eleme ellenére rettentően életszagú, hétköznapi és nagyon elgondolkodtató. Bennem legalábbis rengeteg gondolatot ébresztettet családról, kapcsolatokról, gyerekről, amelyek még sokáig velem maradtak.
Nagyon tetszett, csak ajánlani tudom. Valószínűleg minden korosztály megtalálja benne a neki szóló üzenetet, ám én elsősorban fiatal felnőtteknek és kisgyerekes családoknak ajánlanám. Érdemes megnézni és érdemes moziban nézni, még lesz néhány vetítése.

Bronson
"Michael Peterson egész életében arról álmodozott, hogy híres lesz. A forrófejű, huszonkét éves srác úgy gondolta, ennek legegyszerűbb módja, ha kirabol egy postahivatalt. Petersont azonban gyorsan elfogták és hét év börtönbüntetésre ítélték. Végül több mint harmincnégy évet töltött rács mögött, ebből harmincat magánzárkában. A hollywoodi sztár, Charles Bronson nevet is itt vette fel. Hírnevét fékezhetetlen természetével, túszejtő akcióival szerezte. Az Egyesült Királyság legerőszakosabb rabjaként tartották számon, aki nemcsak a fegyőrökre, de a társaira nézve is állandó veszélyt jelentett. Átváltozásáról, életéről több könyvet írt."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet, mikor vége lett A kíméletlennek. Azt mondta, ez is hasonló, de szórakoztatóbb börtönös film. Hittem neki, ám nem kellett volna. Főleg, mert San Diegót is magammal rántottam ebbe a művész filmborzalomba.
Mielőtt bármit írnék, közlöm, Tom Hardy zseniális, csupán az ő játéka az, ami élvezhető és értékelhető ebben a filmben. A sztori egyébként valós, a figura valós és az elmebaj is valós. Ezzel a filmmel ezért elvi problémáim vannak. Miért kell piedesztálra emelni valakit, aki azzal lett híres "celeb", hogy szeret börtönben lenni? Így is pont elég futóbolond szaladgál a világon, aki felnéz a bűnözőkre. Meg olyan is, mint a delikvens kedves felesége, aki meglát egy ilyen "hírességet" a sajtóban és szerelmes leveleket kezd neki küldeni a börtönbe... Nem értem a létjogosultságát sem a filmnek, sem a zakkant tag könyvének, sem a "művészetének". Ez számomra nem művészet és kész. Mindezeken túl ráadásul ez a film tipikusan művészkedő, se füle, se farka csak próbál minél eredetibb lenni, vagy minél megdöbbentőbb (mint az elmegyógyintézetes jelenet), mert az menő. Nos, nem, inkább szánni való és erőltetett. Ez a film ezért nem más, mint egy erőszakos őrült egójának a kivetülése.
Kár volt megnéznem. Senkinek sem ajánlom.

Lady Bird
"Christine "Lady Bird" McPherson (Saoirse Ronan) teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, Marion (Laurie Metcalf), akivel örökös harcban áll. Marion nővér, és fáradhatatlanul dolgozik, hogy ellássa családját, miután Lady Bird apja elveszíti az állását. A kaliforniai Sacramentóban vagyunk 2002-ben, az amerikai gazdaság szeszélyesen változásai közepette játszódó történet érzékeny tükröt tart a kapcsolatoknak, melyek formálnak minket, a hiteknek, melyek meghatároznak minket, és a páratlan szépségű helynek, amelyet otthonnak nevezünk."
Erről a filmről ódákat zengtek a kritikusok. Csupa-csupa pozitív kritikát olvastam róla, fel is keltette a kíváncsiságomat.
Egyszerűen nem értem a kritikusokat. Ez a film nem olyan nagy szám, mint beállították. Még csak nem is olyan eredeti, mint hangoztatták. Kamaszkor, első szerelem, anya-lánya konfliktus, anyagi gondok, mintha ezeket már láttam volna mondjuk több tucat hasonló kamaszfilmben. De, ez most a 2000-es években játszódik, ettől olyan friss - mondják a kritikusok. Nagy büdös francot! - állítom én, aki az ezredfordulón voltam kamasz. Nem ad jó korképet. Nem adja a ruhákat (éljen a katolikus iskolai egyenruha), nem adja a zenéket, nem adja a többi popkulturális dolgot, csak van. Ez egy mese egy lányról és az ő saját értelmezésű kamaszkoráról. Ezzel pedig nincs semmi baj, mert nézhető a film, egy-egy ponton lehet azonosulni vele, de nem jobb vagy több, mint több száz hasonló alkotás.
Unalmas estére elmegy, ha valaki pont a kamaszkorról szeretne filmet nézni, de nem ad semmi pluszt.

Sötét elmék
"Amikor tizenévesek rejtélyes módon új, természetfeletti adottságok birtokába jutnak, a kormány fenyegetésnek nyilvánítja és befogja őket. A tizenhat éves Ruby, az egyik legerősebb fiatal mind közül, megszökik a táborból és csatlakozik a biztonságos menedék felé tartó tinédzserek csapatához. Rövidesen ráébred azonban újdonsült családjával együtt, hogy egy világban, ahol az irányító felnőttek elárulták a gyerekeket, menekülni nem elég. Ellenállást kell szítaniuk, együttesen használva erőiket, hogy visszaszerezzék jövőjüket."
Nyertem rá két mozijegyet és Nel szerencsémre minden mozira kapható. Regényadaptáció, ám a könyvet nem olvastam. Igen, ez azt jelenti, hogy folytatásos, de hogy lesz-e második rész a mozikban, az nem teljesen biztos.
Ez is egy tinifilm csak a fantasztikus elemekkel dúsított fajtából. Ettől azonban még nem lett izgalmasabb. A látványelemek rendben voltak és próbálkoztak néhány csavarral is, csak nem jött össze. Az alaptörténet sajnálatos módon több halálos sebből vérzik. Szóval akad benne logikátlan elem bőven, de tinifilm lévén, ez őt egyáltalán nem zavarja. Hogyan is zavarhatná, mikor a rózsaszín köddel van elfoglalva? Igen, ez a film borzongatóan romantikus. Olyan giccsparádé és cukoradag van benne, hogy Nellel jól döntöttünk, mikor mégsem vettünk gumicukrot nasinak, mert így is túlságosan édes volt minden. Főleg a vége, ami úszott a nyálban...
Ha valaki szuper képességekről akar filmet, ne ezt válassza. Ha viszont valaki vattacukros tiniromantikára vágyik, nézze meg nyugodtan. Nekem nem hozta meg az eredeti műhöz az olvasási kedvemet.

Értékelés:
Mirai - Lány a jövőből        ->   10
Lady Bird                            ->    8
A kíméletlen                       ->    7
Egy burka, egy nadrág        ->   6
Sötét elmék                         ->   5
Bronson                              ->   2