2016. november 2., szerda

Revulsion - Szivacs nézőpontja

Habár már elmúlt október 14, szülinapozzunk! 
Sajnos az oldal pont októberben mondta fel a szolgálatot, így se új fejezetet nem tudtam feltölteni, se megünnepelni ezt a jeles napot. Na, de most, hosszú hetek után újra működik és ennek örömére egyrészt fel is tettem az új részt, másrészt hozom a születésnapi extrát.
Ezúttal is a nézőpontváltás mellett döntöttem. Szerettem volna újdonságot adni, így bár tudom, hogy Peter fejébe mindig szívesen belenéznétek, egy másik hasonlóan közkedvelt szereplőt választottam. Tehát Szivacs rajongók figyelem, alant lehet olvasni a 103. fejezetet egy punk nézőpontjából. Jó szórakozást! :)

Zenei aláfestésnek két dalt ajánlanék:

Szivacs

A siker a lételemem. Olyan ez, mint a drog, csak nem leszek tőle másnapos. Jobban feltölt, mint bármi. Szörnyű beismerni, de még a szexnél is jobb. Szétvet tőle az energia és ha nem vezetem le, felrobbanok. Boldog cafatokra szakadok és Alex kapirgálhat fel a padlóról. Már ha megteszi, de valószínűbb, hogy csak átlép felettem. A hálátlan, őstehetség kis dög.

Hiába zúztunk végig negyvenöt percet a színpadon és ugráltam végig jó néhány számot az utánunk következő, egyébként rém amatőr bandára, még mindig nem bírtam magammal. Még mindig pörögtem és még mindig kedvem lett volna lesmárolni valakit. Az egy kicsit lenyugtatott volna, vagy el kellett volna szívnom egy cigit. Nem, leszoktam, maradtak a lányok.

Ó, az a barna a pulthoz közel nem is rossz.

Közelebb verekedtem magam az egy emberként mozgó tömegben. Ringatóztam velük és cseppet sem zavart, hogy a könyökömmel meglöktem egy kart sörösüveggel együtt és néhány korty a bakancsom orrára loccsant. Az sem zavart, hogy átizzadt pólós pasas dörgölőzött hozzám, ahogy elmentem mellette. Kár, hogy nem lány volt, akkor végre megleltem volna energiám levezetésének módja.

Francba, a barna foglalt. Mi az isten van ma, hogy minden csajon lóg valaki vagy több valaki? Lehet, hogy maradnom kellett volna a többiekkel. Alex úgy vonzza a csajokat, mint leárazás a plázában. Csakhogy azok a lányok rá buknak, a szomorú szemére meg a többi szarságra. Bezzeg rám nem tapadnak, mikor önsajnálatban dagonyázom. Nincs igazság a földön!

Inkább iszom egy sört.

Nem is volt olyan nehéz átvágni a tömegen, csak ismerni kellett a módját. Szerencsére elég nagy gyakorlatom volt benne és elég szegecs volt rajtam, hogy senki se vegye zokon, ha átgázolok rajta. Azért bárszéket szerezni már volt nem olyan egyszerű. A megfelelő alany kellett hozzá. Valaki, aki elég részeg, hogy ha oldalba bököd, lecsússzon a székről és hopp, már szabad is a szék.

- Fred! Adj egy sört! – kiáltottam felmászva a megszerzett bárszékre és a ragacsos pultra támaszkodtam.

Három másik pultos is pörgött a túloldalon, de tudtam, hogy nem fognak kiszolgálni. A csaj a múltkori koncert után haragudott rám, amiért nem kértem el a számát. Bár, lehet az zavarta, hogy nem emlékeztem a nevére. Pedig figyeltem. Tudtam, hogy főiskolára gyűjtötte a pénzt, azért melózott itt. Tudtam, hogy két hete kezdett és a pöcs góré már második nap megpaskolta a fenekét. Azt is tudtam, hogy mikor nevetett, kis gödröcske jelent meg az arcán és olyan nyelvjátéka volt, amitől eldobtam az agyamat. Tehetek én róla, hogy a nevét pont nem értettem a hangfal mellett, mikor az említett játékba kezdtünk?

- Kifizeted? – pillantott rám Fred és tovább töltögette a vodkát kis poharakba.

- Itt dolgozom – méltatlankodtam.

Megrázta a fejét és három srác elé tolta a vodkás poharakat. Aztán, mintha nehezére esne, kivett egy üveg sört a hűtőből, lecsapta a kupakját és a kezembe nyomta.

- Kösz!

Még csak válaszra sem méltatott, hanem átnézve a vállam fölött felvette a következő rendelést. Bírtam a srácot, de ráfért volna némi lazaság. Nem kell mindent olyan komolyan venni, attól csak rosszabb lesz. Ha például komolyan vettem volna az apám fenyegetőzését, hogy kirak otthonról, ha nem járok be a kibaszott matekórákra, nem csak egy sörre lett volna szükségem.

Néhányszor meghúztam az üveget és figyeltem a nemtudomanevét lányt, ahogy sürgölődött és megpróbált ügyet sem vetni rám. Eszméletlen dögös volt a feszülős lila pólójában. Háromszor villantottam rá széles mosolyt, míg elértem valami hatást. Kár, hogy ez a hatás az volt, hogy helyet cserélt egy sráccal és a pult távolabbi végében folytatta a munkát.

- Hé, cukifiú! Egy martinit kérek!

Felröhögtem, pedig a cukifiú nem Frednek szólt, hanem a másik srácnak. Őt láthatólag nem dobta fel a jelző és unott rutinnal válaszolt.

- Elmúltál már tizennyolc?

Meg sem várta a választ, rögtön fordult egy másik alkoholra vágyó integető alak felé. Volt belőlük bőven.

- Faszfej – jött a következő, már nem épp hízelgő jelző és muszáj volt szemügyre vennem a hang tulajdonosát.

Kissé spicces lány állt tőlem jobbra és rózsaszín körmeivel úgy kapaszkodott a piafoltos pultba, mintha azt fontolgatná, átvetődik fölötte.

- Mit bámulsz? – förmedt rám és kisimított néhány szőke tincset az arcából.

- Téged, hercegnő.

A mosolya inkább megvető volt, mégsem egészen sértett. Nem is sértegettem, hiszen tényleg olyan volt, mint egy hercegnő a szőke loknikkal, fehér bőrrel és vörös ajkakkal.

- Leülsz? – kérdeztem és a jól begyakorolt mozdulattal lepiszkáltam a szomszédos bárszéken kornyadozó alakot.

Meglepetten nézett körbe, de sem azt nem fogta fel igazán, hogy a kezében szorongatott pohár már rég üres volt, sem azt, hogy egy hercegnő épp elfoglalta a helyét. Én ellenben nagyon is tudatában voltam az utóbbinak, ahogy a fekete szűk nadrágba préselt formás fenék fellendült a székre.

- Egy martinit kérek! – lengettem meg a kezemet a pultos srác felé.

Aztán, ahogy rám nézett, már nyúltam is a tárcám után. Fred volt az egyetlen szövetségesem, a többiek túl komolyan vették a zenészeknek csak egy ital jár szabályt. Ettől függetlenül megvolt az előnyöm, hogy ismertek, így gyorsabban megkaptam a martinit, mint bárki más.

- Tessék, hercegnő! – toltam a lány elé mosolyogva.

- Köszönöm!

Ez a mosoly most őszinte volt és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Belekortyolt a pohárba olyan kecsesen fogva azt, mintha legalább a királynő társaságában iszogatna. Még a kisujját is eltartotta és ebben volt valami megmagyarázhatatlanul szexi. Oké, az egész csaj szexi volt csupa nagy betűkkel.

- Szivacs vagyok – nyújtottam felé jobb kezemet.

- Charlotte.

A keze nem csupán ránézésre, hanem tapintásra is igazán kecses volt és megint kezdett túl sok energia összegyűlni a véremben.

- Örvendek, hercegnő – nyomtam egy gyors csókot a kézfejére.

Charlotte felkacagott és visszaszerzett kezével kihorgászta az italában úszkáló olajbogyót. A fogai közé csippentette és egyértelműen kacéran nézett rám, ahogy kettéharapta.

Nagyot húztam a sörömből.

- Te valami anarchista vagy? – kérdezte.

Pislogva méregetett vörös hajamtól citromsárga pólómon át szakadt farmeremig. Reméltem, a hajamra rápazarolt zselé és hajlakk még mindig kitartott és pont olyan egyenesen álltak tincseim a plafon felé, ahogy elindultam otthonról.

- Valami olyasmi.

- Izgalmasan hangzik.

Újra belekortyolt az italába és már megint ráfeledkeztem azokra a vörös ajkakra. Közelebb csúsztam hozzá, de ügyeltem rá, hogy a testsúlyom továbbra is szilárdan a bárszéken maradjon. Nem könnyen adtam volna ezt a remek helyet.

- Tudod, mi izgalmas még? – kérdeztem.

Charlotte érdeklődve fordult felém. Tartottam a szemkontaktust, bár nem csak a száján szeretett volna elidőzni a tekintetem. Zöld felsője kifejezetten előnyös domborulatokat mutatott.

- Piercinggel csókolózni – feleltem meg saját kérdésemet.

Kék szeme egy pillanatra elkerekedett, mire rávigyorogtam. Úgy néztem rá, ahogy az imént ő énrám az olajbogyóval, vagy legalábbis reméltem, hogy voltam ennyire provokatív.

- Neked aztán van önbizalmad – kacagott.

Mivel még mindig felém fordult, közelebb hajoltam hozzá és jobb kezemmel megtámaszkodtam formás combja mellett a bárszék szélén. Nem sikerült olyan tökéletesen elhelyezkednie rajta, így félig lelógott esélyt adva a székvadászoknak.

- Csak őszinte vagyok – válaszoltam.

Tudtam jól, hogy nem én voltam a legvonzóbb srác a teremben, azt is tudtam, hogy a taraj, piercing és szegecsek jó néhány lányt taszítottak, de nem hazudtam. Kurva jó volt piercinggel csókolózni.

Charlotte felhörpintette maradék italát és egész testével felém fordult. Combja így a bárszéken nyugvó tenyeremnek ütközött. Reflexből fordítottam csuklómon, hogy nagyobb legyen az érintkezési felület.

- Mutasd!

Nem kellett kétszer mondania, már hajoltam is felé. A szeme csillogásából tudtam, hogy nyert ügyem volt. Nem ellenkezett, mikor elértem vörös ajkát. Nem igazán szerettem a rúzs ízét, de cseppet sem érdekelt. Megvolt, amit akartam. Megvolt a csókom, ami elszívta felesleges energiámat, hogy más energiákat ébresszen bennem.

Hercegnőm belekuncogott a csókba, amikor ajkai közé fogta az ezüstkarikát. Nem hagytam, hogy az első piercing elterelje a figyelmét. Jobb kezemet már büntetlenül a combjára simíthattam, majd onnan a derekára, hogy meg se forduljon a fejében elhúzódni. Aztán mélyítettem a csókot és a pillanatnyi megdermedéséből tudtam, mikor találkozott a másik piercingemmel.

Tényleg nem hazudtam, mert nem csak én éreztem úgy, hogy órákig tudnám folytatni, hanem ő is. Miután levegőt vettünk, megragadta a karomat és visszahúzott. Nem ellenkeztem. A csókja is előkelő volt. Olyan, amibe jó belefeledkezni.

- Ez tényleg izgalmas – jegyezte meg szélesen mosolyogva.

A rúzsa elkenődött és tudtam, hogy került belőle rám is, de hidegen hagyott. Megfogtam a sörös üveget és ígérettel teli válaszra nyitottam a számat, de hirtelen felkiáltott.

- Peter! Szia!

A köszönéssel együtt már csúszott is le a bárszékről. Szerencsére a kezemet a combján felejtettem, így sikerült valamennyire megtartanom, míg Peter elkapta a valószínűleg integetni készülő karját. Ann félszegen álldogált mögötte.

- Ismeritek egymást? – kérdeztem és belekortyoltam a sörömbe.

- Persze! Ő az, aki nem hív vissza – nevetett Charlotte és mutatóujjával megfenyegette Petert.

Nem igazán lepődtem meg. A világ túlságosan kicsi volt, így mindig volt valakinek valakije, akit ismertem. Az sem lepett meg, hogy Peter nem hívta vissza, mert engem sem szokott.

- Mennyit ivott? – kérdezte Peter.

- Passz. Én csak egy martinit fizettem neki – vontam vállat és a pulton sorakozó poharak felé intettem.

Már akkor sem volt józan, mikor cukifiúnak nevezte a pultost, így biztosra vettem, hogy már túl volt néhány poháron.

- Nem sokat – nevetett Charlotte, majd mutatóujjával Peter mellkasára bökött. - Meghívhatsz még valamire, Mr. X.

Elég béna poén volt, ám a hercegnőnek tetszett. Sőt. hirtelen minden nagyon tetszett neki. Kezdett beütni az alkohol.

- Szerintem már eleget ittál – válaszolta Peter az említett X feliratú pólóban.

Gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy majd kérdezem meg, hol vette. Egyre több volt a fellépésünk és punk életforma ide vagy oda, egy énekes válogassa meg, mit vesz fel. 

Charlotte megrázta a fejét, kecsesen hátrasimított pár elkóborolt tincset és elkobozta a sörömet. Nagyot húzott belőle, aztán lecsapta a bárpultra.

- Tudtad, hogy égnek áll a hajad? – nézett rám.

- Ja, két órát szenvedtem vele – vigyorogtam vissza.

Bárki bármit is gondolt, a punk taréjt megalkotni kemény munka volt. Időnként Nora segítségére szorultam, ha épp olyan kedve volt és épp nem vette észre, hogy megint lenyúltam a hajlakkját.

- Mindent a sikerért. Menő lett, nem? – fűztem tovább a flörtöt.

- Az! Nagyon menő! – vihogott hercegnőm, majd csuklani kezdett.

Hiába pihentettem még mindig jobb kezemet a combján, lecsúszott a bárszékről. Peter is csak annyit tehetett az ügy érdekében, hogy nem hagyta elesni. Eléggé bizonytalanul állt azokban a szexi tűsarkú cipőkben. Leugrottam a székről, hogy segítsek neki.

Megragadtam jobb karját, ám hercegnőm kezdett elárulni, ahogy Peterre csimpaszkodott.

- Haza kellene menned – szólalt meg Peter.

Bármennyire fájt beismernem, hiszen ezzel elestem a további csókcsatától, igaza volt. Charlotte nem volt olyan állapotban, hogy maradjon és Ann féltékenységtől gyilkos tekintete sem ígért sok jót. Egy szót sem szólt, csak állt Peter mellett, de a tekintete mindent elárult.

- Nézzétek, a Csodabogár is itt van! Nem is csoda, inkább csak bogár – kacagott Charlotte.

Tényleg megártott neki a martini, ha bogarakat hallucinált.

Aztán csuklani kezdett és ez már egy másfajta tünet volt. Peterre néztem és tudtam, ő is tisztában volt vele, mi következik most. Mielőtt azonban bármit szólhattunk volna, Charlotte megtántorodott és a pultba kapaszkodott.

- Furcsán érezem magam – motyogta a padlót bámulva. – Miért mozog a föld?

Ez egy határozottan rossz jel volt, így megragadtam egyik karját, míg Peter a másikat és elkezdtük a női mosdó felé húzni.

- Gyorsan, mielőtt lehány valakit! – morogtam.

Nem akartam látni, hogyan lesz a hercegnőből egyszerű részeg lány és egy hányásfoltra sem vágytam. Peterrel szinte vittük, mert így gyorsabb volt, mintha hagytuk volna a tűsarkakon botorkálni.

Egész gyorsan áttörtünk a tömegen és csak egy tizedmásodpercre torpantunk meg a női mosdó küszöbén. Ez amolyan kódolt udvariasság volt, főleg mert egyszer már jártam odabent, hogy kirángassam Alexet az egyik fülkéből és egyúttal egy barna lány karjaiból. Képes lett volna lekésni a koncertet egy gyors menet miatt. Csipet kötelességtudat sem szorult belé.

A mosdóban lévő három lány nem örült érkezésünknek, pedig a lehető legmegnyerőbb mosolyomat villantottam rájuk. Úgy iszkoltak ki, mintha égne az egyik fülke.

Charlotte hirtelen kitépte magát a kezünkből és a mosdókagylónak támaszkodott.

- Kifelé! – nyöszörgött.

Tudtam, hogy hányni fog, mégsem mozdultam. Peter is maradt és a nyomában álldogáló Ann kifejezetten tanácstalannak tűnt.

- Peter, tűnj el! – kiáltotta felénk pördülve és az ajtóra mutatott. – Mindketten kifelé!

Ez megoldotta a kérdést, így vállat vonva kisétáltam. Peter követett és megálltunk az ajtó túloldalán. Néhány percig némán bámultuk a női mosdó ajtajának piktogramját és talán füleltünk is volna, ha a zene nem nyomja el a hangokat.

- Szerinted jó ötlet kettesben hagyni őket? – kérdeztem.

Peter kissé meglepetten nézett rám.

- Charlotte nincs olyan állapotban, hogy rátámadjon.

Felkacagtam. Peter összeráncolt homlokkal nézett rám, amitől csak tovább nevettem.

- Én inkább Ann miatt aggódnék. Ha tekintettel ölni lehetne, már a pultnál végzett volna vele.

Peter megrázta a fejét, pedig biztosra vettem, hogy tudta jól, milyen féltékeny típus a barátnője. Igaz, ennek a féltékenységnek hangot nem adott. Ebben is különbözött attól a hibbant libától, akivel korábban kavart. Rühelltem a csajt. Megfojtottam volna egy kanál vízben és az érzés kölcsönös volt. Nem is értettem, hogyan bírta elviselni, főleg olyan sokáig.

- Charlotte-nak élesebbek a karmai – szólalt meg.

Ha nem ismertem volna jobban, még azt hihettem volna, hogy aggódik.

- Mi a fenét csináltok? – förmedt ránk Fred.

Rámosolyogtam, de ahelyett, hogy viszonozta volna, tovább faggatózott.

- Ti mentetek be a női mosdóba? Most panaszkodott néhány lány, hogy két srác rájuk törte az ajtót.

- Ja, mi voltunk – feleltem.

Fred egyre dühösebb lett, így a vigyorom nem hervadt. Több lazaság, erre lett volna szüksége.

- Charlotte-ot kísértük be, mert rosszul van – tette hozzá Peter békítőleg.

- Egyedül hagytátok?

- Nem, Ann is bent van.

Fred megdöbbenten nézett Peterre és mintha aggodalom csendült volna a hangában, ahogy újra megszólalt.

- Kettesben hagytad őket? Ann-nek nem lesz baja?

- Már miért lenne? – szóltam bele.

Nem igazán értettem, miért a színjózan és kissé féltékeny lány miatt aggódtak, mikor egy hercegnő úgy szétcsapta magát, ahogy egyetlen lánynak sem lenne szabad. A részeg lányok cseppet sem vonzóak, ez van.

- Nem igazán kedvelik egymást – válaszolta Peter.

Fred felhorkant és ebből tudtam, lenne még mit hozzáfűznie. Kezdett furdalni a kíváncsiság, mert a cicaharc viszont kifejezetten vonzó tudott lenni.

Mielőtt azonban faggatózni kezdhettem volna, a női mosdó ajtaja kinyílt és Ann dugta ki a fejét.

- Mi a helyzet? – kérdezte Peter.

- Charlotte kéri a táskáját.

A következő pillanatban mindhárman rám néztek, mintha tőlem várnának feletet, így megvontam a vállamat.

- De legalább láttad nála? - faggatott Peter.

- Szerinted, azt figyeltem? A dekoltázsa valahogy jobban lekötött.

Meg az a vadítóan vörös ajka és a feszes feneke. Ezt azonban csak gondolatban tettem hozzá, mert hölgyek is jelen voltak. Ketten meg is próbáltak bemenni a mosdóba, de Fred útjukat állta és műszaki hibára hivatkozva elhessegette őket.

- Kerítsétek elő, mielőtt kirúgnak – morogta.

Cseppet sem akartam kirúgatni beépített emberemet, főleg mert igazán ígéretes fejlődést mutatott dobolás terén, így szó nélkül megindultam teljesítve a feladatot. Peter velem tartott, így hatékonyabban követhettük vissza az utat a bárpultig.

Megkérdeztem a nemtudomanevét lányt, látott-e egy kóbor női táskát, de csak felhúzta az orrát és otthagyott. Peter sem járt több sikerrel a többi pultossal. Aztán szétnéztünk a bárszékek között és két meglehetősen részeg tag lábánál találtunk is egy fekete táskát. Felmarkoltuk és siettünk vissza.

Míg a lányok ismét magukra zárták a mosdó ajtaját, Peter hívott egy taxit, Fred pedig visszasietett a pulthoz. Kicsit csalódott voltam, hogy így ért véget ez a remek este.

Az utca hűvösében vártuk a taxit. Charlotte idegesen rágózott és kissé még bizonytalannak tűnt magas sarkú cipőjében. Hiába tudtam, hogy hányt, még mindig egy szexi hercegnőnek találtam. Aztán megérkezett a taxi és búcsút intett.

- Jó éjt, Peter!

- És velem mi lesz? – fakadtam ki jogos felháborodásomban.

Egyáltalán nem erre számítottam. Hiszen olyan meghitt pillanatokat töltöttünk együtt a piercingemmel.

- Neked is jó éjt, Szita! – nevetett.

- Szivacs – morogtam.

Tudtam, hogy a nevem szokatlan, de cseppet sem bonyolult, még részeg lányoknak sem. Kezdtem átérezni a nemtudomanevét pultos lány haragját. Aztán hercegnőm nem épp hercegnői mozdulatokkal beült a taxi hátsó ülésére.

- Nem fog emlékezni rám, mi? – kérdeztem csalódottan.

- Nem valószínű – bólintott Peter.

Peter igazi barát volt, mindig megmondta az igazat, így most sem kételkedtem a szavában. Sietősen a taxihoz ugrottam, feltéptem az épp becsukódó hátsó ajtót és benyomakodtam Charlotte mellé.

- Hé, ez az én taxim! – kiáltott fel, ahogy behuppantam mellé.

- Meghitt taxi, tetszik! Ki tudja, milyen alakok mászkálnak éjszaka, jobb lesz, ha hazakísérlek.

Lovagiasságomra sosem eshetett panasz és nem eshetett olyan csorba önérzetemen, hogy ez a hercegnő elfelejtse a nevemet.

- És tőled ki véd meg? – kérdezte kissé idegesen.

- Természetesen a lelkiismeretem.

Bármennyire rámenős voltam, tettekre csak akkor szántam magam, ha tudtam, a vágy kölcsönös. Vele a pult mellett egyértelműen kölcsönös volt és igazán szerettem volna feleleveníteni azokat a perceket.

A taxis szerencsére nem foglalkozott szócsatánkkal, hanem megindult a kiadott cím felé. Charlotte durcásan karba fonta a kezét mellettem és tüntetőleg kibámult az ablakon. Így azonban csak azt érte el, hogy büntetlenül bámulhattam a dekoltázsát.

Mikor megérkeztünk, olyan gyorsan nyomta a fuvardíjat a sofőr kezébe jó adag borravalóval együtt és ugrott ki a kocsiból, hogy alig tudtam követni. Szinte amint becsaptam a taxi ajtaját, már el is hajtott. Lehet, hogy néha segített a szakadt ruha és néhány fémszegecs, de néha kifejezetten hátránynak tűnt. Nem hiszem, hogy a finnyás taxis gyönyörű kísérőm nélkül elvitt volna.

- Hercegnőm, a búcsúcsók hol marad? – kiáltottam utána.

Úgy masírozott kopogós cipőjében egy hatalmas ház felé, mintha az élete múlna rajta.

- Kopj le! – vetette hátra.

Szememet forgatva kocogtam utána. Bakancs kontra tűsarkú egy-null.

- Nem kérek sokat – perdültem elé és hátrafelé sétálva tartottam tempóját. – Csak ismételd utánam: Szivacs.

- Szivacs! – förmedt rám. – Most boldog vagy?

- Nem. Mondd újra! – vigyorogtam rá.

Charlotte dühösen megtorpant. Tudtam, hogy a határon táncolok, de rettentően tetszett, ahogy mérgesen összeszorította a száját, ráadásul a harag piszkosul jól állt neki.

- Szivacs, Szivacs, Szivacs, Szivacs. Lekopnál végre?

- Ahogy óhajtod, hercegnőm! – hajoltam meg előtte.

- Te dilis vagy.

- Mondták már páran.

Charlotte hirtelen felkacagott. Úgy nevetett, mint korábban, pedig most nem volt martini a kezében, hogy fokozza a hangulatot.

- Nagyon örültem – kacsintottam rá és elsétáltam mellette.

Négy lépést tehettem meg, mikor utánam kiáltott.

- Jó éjt, Szivacs!

Nem néztem hátra csak elmosolyodtam. Hercegnőm tudta a nevemet, egyelőre ennyi elég volt.

Záró megjegyzések:
Mivel igazi kihívás volt számomra megírni ezt a pár oldalt, ne fogjátok vissza magatokat, ha tetszett, ha nem, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Illetve arra is kíváncsi vagyok, van-e még olyan karakter, akinek a gondolataiba bepillantanátok. A Szivacsnak szánt telefonszámokat pedig egyszerűen hagyjátok itt megjegyzésben és majd postázom neki. ;)

4 megjegyzés:

  1. Bár már régen bújtam Revulsion-t, most elolvastam Szivacs nézőpontját. Hát mit mondjak, szerintem jól sikerült, külön szórakoztató ahogy egy rocker srác szemszögéből mustrálod a lányok alakját. :) Fiú lévén telefonszámot nem hagynék neki, inkább üzennék, ha lehet kerülje a taposóaknákat. :) Amúgy meg boldog szülinapot az irományodnak, nem semmi a kitartásod, de az olvasótáboré sem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicséretet!

      Törlés
    2. Huu...nagyon tetszett! Érdekes volt megtudni mi zajlik le a mi kis sztárunk fejében. Őszintén szólva Charlotte nézőpontjára nagyon kiváncsi vagyok, vajon mi járhat az agyában, amikor megalázza Ann-t? Vajon mire gondolhat mikor Chrissel van? Vajon min gondolkodik este elalvás előtt?

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszett. Hát igen, Charlotte is megérdemelne egy fejezetet. Feladtad vele a leckét, de tetszik az ötlet. :)

      Törlés