Az utazó macska krónikája

Már a megjelenésekor szemeztem ezzel a könyvvel, majd belelapoztam az egyik könyvesboltban, és megállapítottam, hogy ezt bizony el kell olvasnom.

Vonzódásom két okra vezethető vissza. Egy, nagyon szeretem a macskákat, így megtetszett a borító és a narráció. Kettő, a történet Japánban játszódik, ami szintén közel áll a szívemhez, és mindig szívesen olvasok távol-keleti szerzőktől.

A könyv egyébként egyáltalán nem hosszú, alig 300 oldal. A borító tényleg nagyon szép, bár ez a cica nem azonos a történet főhősével, amit az utószóban szépen meg is magyaráztak. Ötletes megoldás, tetszett.

Fülszöveg:

"Néha messzire kell utaznod, hogy megtaláld azt, ami ott van előtted. 

Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart. A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával, Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja elmondani. 

A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet, amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be.Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk, és mikor kapjunk."

Pont azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam. Egy kedves történetet élvezetes narrációval.

Az elbeszélő, Nana egy kifejezetten érdekes macska remek dumával. Tetszett a stílusa, és hogy épp annyira volt macskaszerű, amennyire kellett. Egyszerre volt vagány, cseppet egoista -  ahogy az egy macskától elvárható - és rendkívül szerethető. A ragaszkodása és a kapcsolata gazdájával igazán kellemes volt.

A cica azonban csak a keretet adja ehhez a történethez, amolyan külső nézőpontot. A hangsúly ugyanis a gazda, Szatoru életén van. Ahogy sorra látogatja barátait macskájával, az olvasó megismerheti élete történetét, annak minden boldog és szomorú eseményével. A narrációt még különlegesebbé teszi, hogy a barátai által az olvasó továbbra is külső szemlélőként van jelen, amivel nem hogy távolabb, inkább közelebb kerül a főhőshöz. Szatoru tehát nem kap saját nézőpontot,  hanem a macskája és a szerettei által elevenedik meg.

Nekem nagyon tetszett ez a baráti nézőpont. A könyv nagy része ugyanis barátságokat mutatott be a kezdeti szoros gyerekkori barátságtól a felnőttkori lazább, ám még mindig fontos kapcsolatig. Ez egy kifejezetten jó téma, főleg ha ilyen kellemesen van bemutatva. A gyerekkori csínyek, a kisebb és nagyobb féltékenységek és az elválás mindegyikben felbukkant, így gyorsan lehetett olvasni. A könyv ráadásul tele van szerethető figurákkal. A főhős minden barátja kedves ember, szokásos gyarlóságaik ellenére is, amitől a történet üzenete pozitív irányba hajlik.

A barátság mellett a másik visszatérő motívum a macskák szeretete. Az egy dolog, hogy a főhős macskabolond - ezt még a saját macskája is kissé lesajnálóan állapítja meg -, illetve a barátai között is akad macskapárti, de minden szereplő életében fontos tényező az állatokhoz való viszonya. Ettől pedig ez a könyv nem csupán néhány példaértékű barátság története, hanem az állatszeretet meséje is.

Mivel a történet lényegében kapcsolatokról szó, nem maradhatott ki belőle a szülő-gyerek kapcsolat sem. Itt viszont nem volt egyértelműen pozitív irányba billenő az a bizonyos mérleg, mert nem csak a főhős családi viszonyai voltak cseppet kaotikusak, hanem két barátja esetében is annak mondhatók. A végére mégis kihozta az író belőlük a pozitív üzenetet, és ez igazán dicséretes.

Talán nem árulok el nagy titkot, hiszen szinte azonnal rá lehet jönni, ha azt mondom, hogy a főhős számvetése kapcsolatairól nem véletlen, hanem egy tragédia előszele. Ezzel pedig el is érkeztünk a könyv hangulatához. Ez bizony egy édes és bús történet. Édes, mert tele van pozitív gondolatokkal a remek barátságoktól a család értelmén át a macskák szeretetéig. Közben pedig bús, mert a főhős élete tele van tragédiával, és a lezárás kifejezetten szomorú. Ettől az olvasás hangulata egyszerre kellemesen szomorkás. Bizony, néha a szomorú történeteket is jó olvasni, főleg ha ilyen sok kedves gondolatot rejtenek. Azért az író figyelt arra, hogy megfelelő mennyiségű humort csempésszen a sorokba, gyakorlatilag erre van a macska nézőpontja.

Összességében tehát ez egy kedves, szomorú történet a kapcsolatokról. Nekem tetszett, jót tett a lelkemnek, még úgy is, hogy közben el-elszomorított.
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kedves történetre vágyik barátságról, családról és állatokról, ám nem zavarja, ha közben kicsit megszorongatják a szívét. Illetve minden macskakedvelőnek erősen javasolt olvasmány. Amennyi macskabolond van ebben a könyvben, azt hasonszőrű olvasóként kifejezetten öröm látni. Ráadásul ez a könyv egy újabb remek példája a macska szemszögéből íródott narrációnak.