2014. április 30., szerda

Üvegtrón

Azért kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert fantasy olvasmányra vágytam és a hallomások, illetve a borító alapján ideálisnak tűnt.
A borító színvilága valóban megkapó, bár jóval többet ígér, mint amennyit a tartalom nyújt.
Vörös pöttyöt kapott és a korhatárt 14-nél húzták meg. (Ez intő jel lehetett volna számomra, mert valamiért a tizennégyes könyvekkel többnyire problémáim szoktak lenni.)
544 oldal, vagyis meglehetősen vaskos darab. A fejezetek viszont rövidek, gyakran még tagoltak is, ahogy egyik szereplő nézőpontja felváltja a másikat. Ezzel a több mint félezer lappal azonban nem ér véget a történet. Ó, igen, egy újabb sorozat... hurrá...
Fülszöveg:
"Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve."
Ígéretesnek hangzik, nem igaz? Én jól ráharaptam erre a csalira és vártam a pörgős, ütős fantasyt egy vagány főhősnővel. Elvárásaim azonban túl magasnak bizonyultak.
Mindenekelőtt azonban szeretném megjegyezni, hogy cseppet sem rossz könyv. Nem bosszantott, nem fárasztott és nincs vele különösebb problémám. Csakhogy, ahogy elkezdtem olvasni és haladtam fejezetről fejezetre, az én szívem jóval hidegebb volt, mint a főhősnőé. A cselekmény ugyanis teljesen hidegen hagyott, egyszerűen nem fogott meg még a kisujja körmének hegyével sem.
Fantasyt akartam, itt viszont néhány kóbor tündén meg egy csipetnyi mágián kívül nincs sok olyan elem, ami ennek a műfajnak a sajátossága. Attól, hogy középkori díszletbe tesszük, még nem lesz fantasy...
Pörgős cselekményt szerettem volna, és bár akad benne néhány izgalmasabb jelenet, teljesen kiszámítható és egyszerű az egész, ami meg sem közelíti az izgalmassági ingerküszöbömet.
Vagány főhőst ígért, ami az én szótáramban megint mást jelent. Celaena nekem túlságosan kislány volt, ami tekintve a korát nem is baj. Pont úgy viselkedett, mint egy kamaszlány: gyönyörködött a ruhákban, elolvadt egy kiskutyától, pimaszul visszaszólt, mégis volt benne félelem és persze romantikázott, amivel nem is lenne probléma, ha az írónő nem próbálja beállítani ezt a fiatal csitrit a világ legprofibb bérgyilkosának, aki lehúzott egy évet a pokolban. Ha viszont valóban több tucat emberrel végzett már és túlélt egy évnyi rabszolgaságot egy bányában, ne legyen már ennyire rózsaszín. Nem szeretem az üres fenyegetéseket. Nekem tehát cseppet sem tűnt igazi orgyilkosnak, hiába kérkedett.
Ez persze a korhatárból adódik, ahogy a lassan mozgó cselekmény és a kissé leegyszerűsített konfliktushelyzet, a szerelmi szálról nem is beszélve.
A tini orgyilkosocska körül ugyanis kering két úriember is. (Azért kettő, mert szerelmi háromszög nélkül nem lehet tinikönyvet írni.) Az egyik Dorian, a megtestesült szőke herceg fehér lovon eltekintve attól, hogy nem pont szőke. Celaena persze egyből pirul, ha őfelsége ránéz, amiből könnyen ki lehet hozni néhány romantikus helyzetet. Csakhogy engem Dorian - pont úgy, mint maga a cselekmény -, annyira hozott lázba, mint egy zacskó mirelit borsó. Tipikus volt és semmi több.
Chaol már egy fokkal érdekesebb figura, talán ő volt a legszimpatikusabb karakter, valami mégis hiányzott. Az írónő elveszett a hercegi vonalban és szegény kapitányt néha érezhetően elfelejtette. Épp ezért a háromszög egyik csücske meglehetősen kicsi és gyengécske. Ehhez hozzájön még egy adalék, ami zavart. Chaol lenne a testőrség nagyszerű, extrán képzett, legügyesebb vezére, mégis csak az 520-530 oldal környékén ránt igazán kardot és mikor keresztüldöf valakit, kiakad. Oké, a gyilkosság megviseli az embert, még a katonákat is, főleg ha először teszi. Először? Várjunk csak! Hogy a búbánatban lesz valakiből egy királyság első számú katonája, ha még egy picike vérfolt sincs az ujjain? Ismét csak a korhatár lehet a bűnös...
A cselekményről amúgy nem érmes írni, mert bár vaskos könyv, a sztori pár mondatban összefoglalható és könnyedén kikövetkeztethető, a többi csak töltelék. Töltelék mint a Halloween és a Karácsony, mert csomagolás ide vagy oda, ez a két ünnep nagyon átlátszó módon lett beleszőve, ruhák, meg bálok, meg udvari "intrikácska" és Celaena ügyes-bajos dolgai. Utóbbi pozitívuma, hogy a főnősnő női mivolta minden szempontból előkerült a havibajjal egyetemben, amiért kap egy fél piros pontot.
Összefoglalva tehát fülszöveg és borító ide vagy oda, ez bizony egy mezei tinikönyv és semmi több. 
Aki a fantasy műfajával szeretne barátkozni, annak csak ajánlani tudom, mert kedvcsinálónak jó. Viszont azok, akik a műfajban már jártasak és jóval fölötte vannak a korhatárnak, valószínűleg kevésnek találják majd, esetleg még unják is. 
Én valószínűleg kinőttem már ebből a könyvből, vagy csak túlságosan magas az ingerküszöböm.

Kiegészítés:
Szóval sorozat. Meglepődtem? Nem éppen. Kezdem már megszokni, így nem is néztem előzetesen utána, mégis hány tucat folytatása van még. Most viszont megtettem és a következőre jutottam: minimum 3 kötetes.
A második kötet, Crown of Midnight angolul már megjelent, míg a harmadik rész, Heir of Fire augusztusban fog. Ezzel a három könyvvel azonban megérzéseim szerint még nem lesz vége a történetnek. Egyrészt mert nem tették hozzá a regényhez a hangzatos trilógia szót, másrészt mert az írónő írt egy novelláskötetet is. Ez a novelláskötet e-könyvben jelent meg, szám szerint 5 rövidebb történetet mesél el és a The Assassin's Blade címet kapta.
Magyar megjelenésekről semmit sem tudok, de mivel az Üvegtrón 2013-ban jelent meg, egy ideig valószínűleg várni kell majd a folytatásra. A novelláskötet magyar megjelenésére pedig nem sok esélyt látok, mert a Könyvmolyképző Kiadó csak a nagyon sikeres sorozatok kiegészítő részeit vállalja be

2014. április 29., kedd

Könyves kívánságlista XII.

Ismét eljött egy hónap vége, vagyis esedékes a könyves rovat.
Habár jelenleg a várólistám meglehetősen népes és érdekes könyvtárfosztogatásnak és fesztiválozásnak köszönhetően, most mégis a kívánságoknak jött el az ideje. Szóval lássuk, jelenleg mire fenem könyvmoly fogacskáimat:


A mellékelt képen látható 5 kötet piszkálja a fantáziámat és mert most épp rendszerető kedvemben vagyok, nyugati olvasási módban, balról jobbra veszem sorra őket.

Szilágyi István - Hollóidő
Ez a könyv többször előjött az egyik szemináriumomon. Kora újkori magánleveleket olvasunk (eredetiben) és mindig megbeszéljük hozzá a mentalitás és művelődéstörténeti hátteret is. Így merült fel ez a kötet, ami a tanárom szerint remekül visszaadja a török idők hangulatát. A hitelesség nálam nagyon fontos, így kíváncsi vagyok, vajon tényleg érezném-e a megvilágosodás szikráit olvasás közben a homlokomra csapva: "Bizony, én ezt így tanultam az egyetemen!" Két problémám azonban van vele: vastag és most nem fér be a meghízott várólistám kötetei közé, illetve a kora újkor nem a kedvenc korszakom. Ezektől eltekintve biztosan el fogom olvasni valamikor, már tudom is, melyik könyvtárban szerzem majd be.

Jorge Semprún - A nagy utazás
Szintén könyvtárból beszerzős könyv. Egy kedves hölgy ajánlotta nekem és bölcsészként állandó művelődésre szorulok, így nem haboztam elraktározni az információt. Házi feladat melóhoz címmel fel is írtam magamnak és mivel nem vastag könyvecske, igyekszem nem sokáig halogatni az elolvasását.
Amúgy ez is a történelem egyik szeletét dolgozza fel, a második világháború sötét zugait.

Mike és Rachel Grinti - Karmok
Főnix Könyvműhely újdonságai között bukkantam rá. Egyből kiszúrtam a cicás vonatkozás miatt és a Könyvfesztiválon meg is simogattam (zsákmányoltam könyvjelzőt is róla), vásárlásra azonban nem szántam rá magam. Bármennyire is csábító macskaimádatom miatt, tartok tőle, hogy túlságosan magas elvárásokkal állnék neki, ami felveti a csalódás lehetőségét is. Így inkább megvárom az olvasói véleményeket és majd ezután döntök a sorsa felől.

Gayle Forman - Csak egy nap
Az írónő egyik könyvét (Ha maradnék) a kedvenceim között tartom számon, így nyomon követem a munkáit. Épp ezért nagyon boldogan fogadtam, hogy a Ciceró Kiadó tervbe vette újabb regénye kiadását. Az ígéretek szerint még idén meg fog jelenni és erős bennem a késztetés, hogy azonnal lecsapjak rá. 
Romantikus regény egy kis útkereséssel fűszerezve, ha viszont az írónő stílusa továbbra is olyan szép, mint előző könyveinél, megéri elolvasni.

Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok
A hónapban volt szerencsém személyesen is megismerkedni a tündéri írónővel (írtam róla élménybeszámolót) és már akkor eldöntöttem, ez a könyve is kell nekem. Időközben Ribizly barátom, aki a dedikáláson be is gyűjtötte a könyvet, elolvasta és csak megerősíteni tudott elhatározásomban. Ez a kötet tehát mindenképpen beszerzendő, amint lesz egy kis zsebpénzem rá.

Nos, ennyi volt a kívánságlistám. Természetesen a korábbi bejegyzéseimben szereplő könyvek némelyike még mindig itt tanyázik, csak nem szeretem ismételni magam, ezért a friss bejegyzésekben kizárólag az újonnan felkerültekre koncentrálok.
Rá- és lebeszélni még mindig lehet, és ahogy az első két kötetből is látszik, a könyvajánlásokat is szívesen fogadom.

Zárszónak hoztam két filmes hírt:
Ruta Sepetys regényét (Árnyalatnyi remény) hamarosan megfilmesítik. Még gyerekcipőben jár a dolog, én mégis nagyon lelkes vagyok. Kíváncsi leszek a megvalósításra.
Az említett kedvenc könyvem, Ha maradnék pedig augusztustól kerül a mozikba. A bemutatója alapján ígéretesnek tűnik és nagyon remélem, hogy a hazai mozik játszani fogják, mert ezt a történetet széles vásznon kell látnom. Kedvcsinálónak be is linkelem és ajánlom mindenkinek az előzetes olvasást.

2014. április 27., vasárnap

XXI. Könyvfesztivál

Sikerült idén is eljutnom a Nemzetközi Könyvfesztiválra, immár zsinórban harmadszorra és most sem kellett csalódnom. 
Ezúttal csupán a szombati napot néztem ki magamnak, mivel akkor volt egy dedikálás és a korábbi tapasztalatokból tudtam, hogy a szombat a legpörgősebb nap. Volt is tömeg rendesen...
Szóval ezt a bejegyzést élményeim megosztására szánom sorra véve minden érdekességet, ami tegnap megesett velem.

Kissé nehezen indult a reggelem, mivel péntek este Puccával belevetettük magunkat az éjszakai életbe és hajnalig tomboltunk. Reggeli napfényben és madárcsicsergésben értem haza hatkor minden értelemben fáradtan, így csak bedőltem az ágyamba, aludtam összesen két órát, aztán további másfél óra alatt összekapartam magamat egy konszolidáltabb létformába. Egész jól sikerült. Egy hűvös zuhany csodákra képes, kávéra azonban sajnos nem maradt időm.
A kapkodás oka az volt, hogy a kinézett dedikálást 11-re írták ki, így 10-kor már Ribizly barátomnál kellett lennem, hogy időben odaérjünk. Csak három percet késtem, szóval csuda jó vagyok. (Meg baromi szerény is...)
könyvtrón
Egész délelőtt borongós, esős volt az időjárás, így a Millenáris füvén ücsörgés ekkor még nem volt opció. Szerencsére a tömeg is csak délután érkezett meg igazán a napsütéssel együtt, így verekedés mentesen tudtunk standról standra járni.
Az első dolog, amit kiszúrtunk a mellékelt képen látható könyvtrón volt. Ki is lehetett próbálni, így kaptunk is a lehetőségen. Hihetetlenül praktikus és meglepően kényelmes bútordarab. El is határoztam: Nekem ilyen kell! Mennyi helyet lehetne megspórolni vele könyveimnek és új olvasókuckónak sem utolsó. Mit nekem Vastrón, én ezért szállnék harcba!
Miután megváltunk ettől a gyönyörűségtől (fájó szívvel és nagy sóhajtozások közepette, amiért nem fért bele a zsebembe...) szisztematikusan felmértük a standokat.
Mentális térképet készítettünk, melyik kiadó merre van, hol lesz dedikálás, hol adnak szép könyvjelzőket és hol lehet valami érdekes dolgot kipróbálni.
Így kötöttünk ki Szaúd-Arábia standjánál, ahol egy kedves férfi minden érdeklődő nevét átírta arabra.
Nagyon szeretem a kalligráfiát, egyszer volt is szerencsém kipróbálni a japánt és azóta még inkább szerelmes vagyok a betűírás művészetébe. Míg elkészítette a nevünket, színes alkoholos filcekkel és bámulatos pontossággal, elbeszélgettünk vele. Pontosabban Ribizly, aki ismét tanúbizonyságot tett multikulturális mivoltáról. Hogy hol szedte össze arab nyelvtudását? Hát, Amerikában. Teljesen egyértelmű, nem? 
A művész úr elmesélte, hogy már több mint tíz éve foglalkozik kalligráfiával és szerinte cseppet sem nehéz, ha az ember szereti. Neki ez a hobbija, így nem unja és imádja csinálni. Az eredmény pedig csodaszép lett (bejegyzés alján van róla kép) és nagy becsben fogom őrizni.
Tovább nézelődve ellátogattunk a fesztivál másik termébe is, ahol elsősorban a gyerekeknek szánt standok voltak kiállítva, így a Könyvmolyképző is ott vert tanyát, de az Ulpius-ház és a Főnix is. Nekem ez a rész jobban tetszett, mert tágasabb és szellősebb volt, a tömeg könnyebben eloszlott, mint a másik oldalon.
Aztán visszatértünk a nagyterembe, mert lassan kezdődött a dedikálás. Amíg azonban az író fel nem tűnt, megálltunk nézelődni a Libri standjánál. Itt szemeztünk az akciós könyvekkel, Ribizly rögtön be is gyűjtött egy Éjszakai cirkuszt, ami engem is csábított.
dedikált könyvecske
Nagyjából a meghirdetett időben, meg is érkezett Benkő László, akinek a könyvét (A spanyol grófnő) szerettem volna dedikáltatni.
Kalandos volt a dolog, mert a könyv az enyém, mégis anyukám számára dedikáltattam (neki jobban tetszett, így megajándékoztam vele) és Ribizly volt olyan kedves és aranyos, hogy végül odavitte helyettem. Szerettem volna ugyanis inkognitóban maradni.
Ráadásul később egy villamoson utaztunk a szerzővel és épp az jutott eszünkbe, mennyivel jobb lett volna, ha itt szólítjuk le. Biztos örült volna a felismerésnek és talán még egy könyves eszmecserét is bevállaltam volna kötöttségek nélkül.
A dedikálás után nekem már csak egy feladatom volt, lebonyolítani egy csoportos könyvvásárlást.
A Főnix Kiadó akciót hirdetett friss megjelenésű könyveire és mivel csoportos rendelés esetén még olcsóbb volt, néhány molyocskával összefogva közösen vásároltunk.
Nekem csupán egy könyv kellett a kínálatból, a Felszabadulás, ami Az Archívum (szerepelt a várólista rovatomban) folytatása. Eddig még nem volt időm, elolvasni - de ő lesz a következő, amibe belekezdek -, mégis úgy éreztem, nem árt, ha a folytatását is begyűjtöm, pláne ilyen jutányos áron.
A dolog lebonyolítása azonban cseppet komplikált volt, mert a molyocska késett, nekem meg vészesen kevés pénz volt a telefonomon. Ezért Ribizlyvel letelepedtünk a Könyvmolyképző standja melletti asztalokhoz és könyves eszmecserébe bonyolódtunk, míg vártuk az említett molyocskát. 
Könyvmolyképző is előrukkolt egy ötletes dologgal: zsákbamacska könyvekkel. Barna csomagolásba bugyolált köteteket lehetett venni egységes áron, amiknek kilétét csak pár sornyi idézet mutatta. Volt, amit ki tudtam következtetni, mi lapulhat benne és volt, amit nem. Látatlanban azonban nem veszek könyvet, bármennyire csábít is a kíváncsiság. Ettől függetlenül nagyon ötletesnek találtam, jár érte a piros pont.
Közben megcsodáltunk egy csapat Halálfalót, egy nőies Voldemortot, egy Draco Malfoyt, aki nagyon hasonlított egyik ismerősünkre, egy Lunát, egy nagyon menő Pitont és további varázslókat, akik mit sem törődve a bámészkodó muglikkal, párbajoztak az udvaron. Láttunk még egy Katnisst és sok-sok árnyvadász rajongót. Pont belecsöppentünk az árnyvadász találkozó kezdeti fázisába, így szabályosan rúnák keringtek körülöttünk. (Molyos pólóban voltam a rúnás helyett, így nem sikerült beolvadnom.)
Főnix zsákmány
Aztán megérkezett a molyocska és át is vettük a rendelésünket.
Főnix aranyosan aprócska standjánál a kedves férfi mosolygósan pakolta elénk a könyveket ajándék könyvjelzővel és ajándék teával együtt. Utóbbit különösen ötletesnek találtam, ezért hatalmas piros pontot érdemel a kiadó.
Ráadásnak begyűjtöttem még két szép könyvjelzőt (Karmokkal szemeztem is kicsit, úgyhogy szerepelni fog a kívánságlista rovatomban) és váltottam pár szót a molyocskával.
Ezután Ribizlyvel elmentünk ebédelni, mert már kopogott a szemem és kezdett csökkenni az energiaszintem, majd pár óra múlva visszatértünk.
Ribizly szeretett volna néhány könyvet dedikáltatni, én pedig meggyőztem magam, hogy szükségem van egy Éjszakai cirkuszra.
Szóval délután visszatértünk Ribizly nővérével (Recca) bővítve kicsiny csapatunkat. Ekkor már a nap is kisütött és megérkezett a tömeg is. Alig tudtunk átvágni a dedikáltatók kígyózó során, mikor rohantunk a Galenus Kiadó standjához elcsípni Czeizer Endrét. A kiírt dedikálási időpont szerint még időben (3-tól 4-ig volt kiírva és 10 perccel 4 előtt érkeztünk) oda is értünk, de legnagyobb sajnálatunkra és csalódásunkra a szerző már tovább állt.
előre nem tervezett zsákmány
Ekkorra már kellően meggyőztem magam a könyvvásárlás szükségességéről és megküzdve a tömeggel, én is zsákmányoltam egy Éjszakai cirkuszt. Képtelen voltam ellenállni neki. A kötése gyönyörű: kemény kötés szép fekete-fehér védőborítóval, hipnotikusan csíkos szennylappal, fekete szegélyű oldalakkal és beépített piros selyemszalag könyvjelzővel. Könyvespolcom (majd pedig a jövőben valamikor könyves trónom) éke lesz.
Aztán kimenekültünk a zsúfolt és levegőtlen épületből a napsütéses gyepre.
Diskurálva és szerzeményeinkben gyönyörködve élveztük a fesztivál légkörét. Vicces, hogy Recca is beszerzett egy példányt az Éjszakai cirkuszból A leleményes Hugo Carbet kötet mellé, így mindhármunknál lapult egy-egy fekete-fehér bűvészcsoda.
Még megvártam, míg Ribizly dedikáltatott egy kupac Ugron Zsolna könyvet (saját, Recca illetve anyukájuk részére) és egy Heller Ágnes kötetet, aztán búcsút intettem a lányoknak és a fesztiválnak. 
Boldogan, új könyvekkel, könyvjelzőkkel és élményekkel gazdagodva mentem haza aludni.
A könyvfesztivál tehát idén is remek volt és nagyon remélem, hogy a hagyományt jövőre is folytatni tudom. Ismét csak ajánlom minden könyveket szerető embernek, megéri elmenni.

teljes zsákmány középen a nevemmel
arab kalligráfiával, színes kivitelezésben

2014. április 24., csütörtök

Rózsaszín pöttyök II.

Felbuzdulva lányos rovatom első bejegyzésének pozitív fogadtatásán, úgy döntöttem, folytatom. Még nem forrt ki teljesen, miről fogok ezekben a bejegyzésekben írni, valószínűleg szeszélyesen mindig pont arról szólnak majd, ami épp foglalkoztat. Egyetlen dolog biztos csupán, mindig lesznek bennük körömlakk minták. Most is hoztam hármat (a legutóbbi három "alkotásomat"), de előbb egy kis eszmefuttatás bemelegítésnek.

"- Aaaah- Aaaaahhh...
- Ez NEGYVEN perc...
- ARIEL!! A mágikus hajnak is szüksége van mosásra..."

Van néhány probléma, amivel talán minden lány küzd. Az első a frizura, mert legyen egyenes vagy göndör, hosszú vagy rövid, sosem olyan, amilyet szeretnénk. A második a ruha, mert minden lány átélte már legalább egyszer azt a hosszú percet, mikor csak áll a szekrénye előtt és nem talál benne semmit, ami alkalmasnak tűnik. A harmadik pedig az életkora.
Esetemben az elsőbe már beletörődtem, mert legyen szó új samponról, új fazonról vagy egyéb hajápoló szerről, annyit érnek, mint halottnak a csók. Kizárólag egy fodrász ügyessége tud bármi szépet kihozni a fejemen tanyázó cérnaszálakból, és ez is csak addig tart, míg el nem alszom és el nem fekszem az egészet.
A második problémával csak kivételes és fontos alkalmak előtt szembesülök és szerencsére végül mindig találok valamit a szekrényem hátuljában.
A harmadik eset azonban olyan nekem, amin képtelen vagyok túllépni, hiába nyugtat minden ismerősöm.
A helyzet az, hogy jóval fiatalabbnak látszom a koromnál, ami hihetetlenül bosszantó tud lenni. Nem csak azért, mert egy pub bejáratánál elkérik a személyimet és hitetlenkedve merednek rá, majd rám, aztán megint vissza a születési dátumomra, vagy mert a kiszolgálás is hasonlóképp működik, hanem mert néha pont emiatt nem vesznek komolyan. Mikor pedig közlöm, hogy már egy ideje elmúltam húsz, úgy megnyúlik a képük, mintha azt mondtam volna, a Marsról jöttem. Ezt pedig nem lehet megszokni és cseppet sem vigasztal, hogy majd 60 éves koromban mennyire fogok örülni neki, ha 50-nek néznek, mikor nap mint nap meg kell küzdenem a ténnyel, hogy legjobb esetben is öt évvel fiatalabbnak hisznek, ami most igen is sokat számít.
A vicces az, hogy valójában nagyjából pont annyinak látszom, amennyi vagyok, csak a mostani kamaszok tűnnek sokkal idősebbnek. Egyszerűen nem tudom már megállapítani, hogy valaki a nyolcadik osztályt tapossa vagy a tizenkettediket. Én nyolcadikban épp átszoktam a melegítőnadrágról a farmerre és maximum a farsangi buliban szórtam egy kis csillámport a hajamra, míg a mostani 14 évesek teljesen úgy öltözködnek, sminkelnek, és néznek ki fizikailag is, mint a végzős gimisek. Ez pedig szerintem cseppet sincs rendben.
Miért akarnak ennyire gyorsan felnőni? Ráérnek még a női hiúság tengernyi problémájával megküzdeni pár év múlva is...
Most, hogy ezt így kiírtam magamból rátérek a közérdekűbb és hasznosabb dolgokra. Jöjjön a három legutóbbi körömdizájnom.

Hófehérke manikűr
Kell hozzá:
Kék, piros, fehér és átlátszó körömlakk. A fehér és a piros jobb, ha vékony ecsetű díszítő lakk a könnyebb kezelhetőség érdekében.
Lakkozás:
Először lekenjük a körmöket a kék lakkal, ha szükséges két rétegben is és megvárjuk, míg teljesen megszárad. Aztán jöhet a fehér minta, ami csupán egy kis kézügyességen múlik. 
A bal hüvelykujjra kerül a boszorka, míg a jobbra Hófehérke, hogy ha a két kéz egymásmellé kerül, pont úgy tűnjön, mintha a boszi épp átadná a mérgezett almát. Ha van még hely a körmön, két kis indát is festhetünk az alakok mellé, hogy meglegyen az erdő hangulata. 
A többi köröm mintája tetszőlegesen alakítható. Én két indavonalat használtam a mutató- és kisujjamon, a középső ujjamra pedig Snow White feliratot tettem, hogy egyértelmű legyen az ábrázolás. A gyűrűs ujjamra maradt az alma, aminek szárát és a piros almán megcsillanó fényt fehér lakkal emeltem ki. Az alma formája egy kezdetleges szívalakból könnyedén kialakítható.
Miután megszáradt a fehér és a piros lakk is, az egészet lekenjük az átlátszóval, hogy tartós maradjon.
Ajánlom minden mesekedvelőnek és hercegnőjelöltnek.

Tavaszi motívum
Kell hozzá:
Türkiz, fehér, fekete és átlátszó körömlakk. A fekete jobb ha vékony ecsetű díszítő lakk, de a fehér lehet hagyományos ecsetű is.
Lakkozás:
Először a türkiz lakkal lekenjük a körmöket, ha szükséges két rétegben is és megvárjuk, míg teljesen megszárad. 
Aztán feketével három vonallal felosztjuk a körmök felületét négy (két vékonyabb és két vastagabb) részre. A köröm tövét egyelőre hagyjuk és a következő szélesebb sávba fekete háromszögeket húzunk. Ezután a köröm hegyén rombusz mintákat alakítunk ki (nagyjából három fér el egymás mellett).
Aztán a fehér lakkal lekenjük a köröm tövét és középen a keskeny sávot. Megvárjuk, míg megszárad, majd a fekete lakkal apró pontokat teszünk rá, míg a köröm tövén cikkcakk vonallal egészítjük ki. Ezután csak meg kell várni míg teljesen megszárad és lekenni átlátszó lakkal, hogy sokáig tartson.
Lehet, hogy első látásra bonyolultnak tűnik, de az összehatás kifejezetten megéri a pepecselést. Ez a minta ráadásul évszaktól és alkalomtól független szinte bármikor alkalmazható és a színek variálhatók is. Ünnepélyesebb alkalomra is el tudom képzelni egy színben passzoló ruhához.

Húsvéti manikűr
Szeretem az aktuális dolgokhoz igazítani körmeim mintáját és színét, így a húsvéti nyuszi lehetőségét sem hagytam ki.
Kell hozzá:
Citromsárga, világoszöld, bordó, lila, fehér, fekete, piros, kék, narancssárga, aranyszínű és átlátszó lakk.
Vékony ecsetű lakkot használtam a fekete, fehér, aranyszínű, kék és piros mintákhoz, de megoldható hagyományos ecsetű lakkal is.
Lakkozás:
Hüvelykujj - Citromsárga lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, piros lakkal apró virág vagy csillagmotívumokat rajzolunk rá. (Igen, ezek virágok akart lenni, de mindenki csillagnak nézte, így végül rávágtam: tengeri csillag.) 
Mutatóujj - Világoszöld lakkal lekenjük (mert a nyuszi fűben ül...), megvárjuk, míg megszárad, aztán fehérrel húzunk rá egy félkört, ez lesz a nyúl feje, majd két tapsi fület toldunk hozzá. Miután ez is megszáradt két fekete pöttyel adunk neki szemet és egy piros vagy sötét rózsaszín pöttyel orrot és már kész is a húsvéti nyuszi.
Középső ujj - Bordó lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, aranyszínű lakkal két cikkcakk vonalat rajzolunk rá három egyenlő részre osztva a köröm felületét. A három elkülönített sávba pedig kék pöttyöket teszünk, így lesz belőle mutatós hímes tojás.
Gyűrűsujj - Lekenjük citromsárga lakkal, majd miután megszáradt, három háromszögben végződő fehér féltojáshéjat festünk rá. Csakúgy mint a nyuszi estében, itt is két fekete pöttyel adunk neki szemet, majd narancssárga festékkel apró függőleges vonalat húzunk a csibe csőrének.
Kisujj - Lila lakkal lekenjük, majd miután megszáradt, apró fehér pöttyökkel díszítjük. Pöttyös kis fürjtojás, hogy kellően színes legyen az összhatás.
Miután mindegyik ujj összes mintája teljesen megszáradt, az egészet átlátszó lakkal fixáljuk.
Ünnepek alatt ideális és a gyerekek különösen kedvelik. Minden rokongyerkőc nagy érdeklődéssel csodálta a nyuszikat és csibéket körmeimen, ami pár perces áhítatos csendet eredményezett. :)

Ahogy a bejegyzés elején is írtam, a rovat tematikája még nem forrt ki teljesen, így ötleteket és észrevételeket továbbra is szívesen fogadok. Ha pedig kedvet kaptál valamelyik körömminta kipróbálásához és jól sikerült, oszt meg velem, hogy én is gyönyörködhessek benne. :)

Technikai megjegyzések:
Igen, ezek a saját körmeim, nem műkörmök és minden mintát szabad kézzel rajzoltam rájuk, még a bal kezemre is. A körömlakkok típusa változó, van köztük drágább, márkásabb (Avon, Moyra) és olcsó, márkátlan is.

A spanyol grófnő

Történelmi regény a 20. század talán legsötétebb éveiben.
A borító passzol nem csupán a főhősnőhöz, hanem a trezorhoz is. Akár ezt a festményt is őrizhették volna a sziget villájában. Egyedül a fölső piros csík töri meg kicsit a műkincshatást.
Terjedelemre 444 lap, plusz két oldal könyvajánló. 
Fülszöveg:
"Benkő László könyveinek száma túl van a harmincon, de az igazi sikert lebilincselő és hiteles történelmi regényei hozták meg számára. Míg az utóbbi években a magyar régmúlt foglalkoztatta a szerzőt, A spanyol grófnő újabb izgalmas fordulatot jelent írói pályáján. Benkő most első ízben fordul a közelmúlt, nevezetesen a II. Világháború eseményeihez egy monumentális ívű történelmi thrillerben. A kerettörténet szerint Elena Angela Morante spanyol grófnő 2007-ben Sevillában személyesen bízta titkait a szerzőre. Elena éveken át az olasz és a német titkosszolgálat megbízásából felépített kincseskamrát felügyelte észak-olaszországi villájában, miközben zsidó árvákat rejtegetett és olasz ellenállókat segített. Képtelen szituáció és valószínűleg talentum kérdése, hogy Benkő bombasztikus megoldások nélkül képes elhitetni, hogy mindez megtörténhetett a valóságban.
Bár Elena még a háború végén is csupán huszonhat éves, ez a törékeny, hiszékeny, a megkergült világ borzalmaival eleinte rettegve és értetlenül szembesülő grófkisasszony az olvasó szeme láttára emelkedik drámai hőssé, akit sem szerelem, sem hízelgés nem képes már elvakítani, s aki többé nem ismer lehetetlent vagy legyőzhetetlen ellenséget."
Kicsit talán sok az író előzetes dicsérete, de ha ezt levonjuk a fülszövegből, jó összefoglalót kapunk.
A történet két nézőpontban bontakozik ki, egyrészt az író szemszögéből, aki mindentudón meséli el a háttérben zajló eseményeket is, másrészt a főhősnő, Elena visszaemlékezései nyomán. A két szálnak keretet ad a fülszövegben elejtett utalás, mi szerint a könyvben leírtak valósak, Elena személyesen mesélte el mindezt az írónak. Csakhogy ez a keret kihasználatlan marad. A könyv epilógusán kívül, ahol csupán egy rövid beszélgetés olvasható a főhősnő és a szerző között, az olvasó nem tud meg semmit a mikéntekről és a miértekről. Nem tudni, hogyan találkoztak, mi a kapcsolat közöttük, vagy egyáltalán miért meséli el életét a spanyol grófnő egy magyar írónak. A hitelesítő célzat így csupán délibábként van jelen. 
Ami a két narrációt illeti, teljesen elkülönülnek és ez jó húzás. Az olvasó tényleg úgy érzi, hogy két teljesen más megvilágításból követi nyomon az eseményeket, amit az igeidők is tükröznek. Elena visszatekintve a múltba helyezi gondolatait, míg az író jelen időben meséli el a visszaemlékezések között történteket. Előbbi olvasmányos és gördülékeny, míg az utóbbi kevésbé, kissé szájbarágósnak hat.
Egy dolgot hiányoltam a megfogalmazásból, a leírásokat, amikből elsősorban az írói nézőpontba illet volna több. Egy-egy elejtett információn kívül az olvasó ugyanis nem tud sokat sem a szigetről, sem a villáról és főleg nem a trezorról. Néhány sornyi leírás sokat segített volna a helyszínek elképzelésében és a trezor kincseinek felmérésében. Utóbbi engem különösen érdekelt volna.
A cselekmény tíz év eseményeit meséli el és ezekbe beletartoznak a második világháború évei és olasz viszonyai. 
A történet elején Elena egy butus, fiatal lány, aki mit sem sejt a körülötte zajló pénzügyi sakkjátszmából. Gyalogként menetel az eseményekben, miközben az olvasó, az írói nézőpontnak köszönhetően, pontosan tudja, ki kivel üzletel, miért és hogyan. Épp ezért a főhősnő hatványozottan naivnak és gyengének tűnik. Aztán úgy a könyv felénél, mikor már jócskán körbeleng mindent a háború szele, Elena megpróbál a sarkára állni. Egy szinttel magasabb játékos lesz a pénzügyi sakkpartiban és akad néhány kifejezetten bátor és határozott megnyilvánulása, valahogy mégsem sikerül soha levetkőznie a védtelen nő képét. Végig áldozat marad, pedig a fülszöveg alapján az olvasó számíthatna rá, hogy ragadozóvá fejlődik. Az olvasó sajnálhatja, együtt érezhet vele, de nem tud felnézni rá, nem tekintheti követendő példának.
A háború csupán díszletként van jelen, a hadi események rádióhírek, szóbeszéd útján jutnak csak el a szigetre és így az olvasóhoz is. Ezen lendít egy új szereplő színre lépése gyakran elsütött, de megunhatatlan módon. Ezzel pedig mértékkel ugyan, de szerelmi szál is fonódik a pénzügyekhez.
Érdekes, hogy a háború éveiben az élelmiszerhiányon és a néha feltűnő vadászgépeken kívül, Elena békésen éldegél, míg a harcok utolsó évében, mintha rászakadna a valóság. A könyv vége a korábbi oldalakhoz képest, ahol nyugodt, lassú mederben folydogáltak az események, lényegesen felgyorsul és elszaporodnak az erőszakos jelenetek. Mintha az író be akarná pótolni az elmaradt háborús borzalmakat, mert tegyen az ember bármit, a háborúban a vész akkor is utoléri. A felpörgött események néhány csavart is hoznak a történetbe, amik között akad kiszámítható és cseppet váratlan is. 
A szereplők között több a negatív, már-már ördögi karakter, viszont akad néhány pozitív is. Davide volt a legszimpatikusabb, a legértelmesebb, akinek valóban lehetett drukkolni. A többieknél mindig felmerült a kérdés: "Most vajon mit fog elszúrni?" Ám még így is azt lehet mondani, mindegyik emberi módon viselkedett, hibáztak, ahogy bárki hibázhat. (Igaz, Elenától emeletes ostobaság volt pont egy náci tisztet megkérni egy zsidó család felkutatására...) 
A politikai vonalak is feltűnnek, akad német náci, olasz fasiszta, amerikai katona, olasz partizán bőven. A hangsúly mégsem a hatalmasok játszmáin van, hanem az egyéni érdekeken, elsősorban anyagi viszonylatban. A történet magját ugyanis nem a háború vagy Elena magánéleti csődje adja, hanem a trezor. A villa kincseskamrája álladó szereplő, mindenkinek érdeke fűződik hozzá, mindenki meg akarja szerezni és ez okozza a konfliktushelyzetet.
Összességében tehát egy pénzügyi játszma ez a könyv, aminek középpontjában egy nő áll és a világháború adja a hátteret. 
Azoknak ajánlom, akik szeretik az intrikákat, az éveken átívelő, lassan kibontakozó eseményeket és értékelik, ha mindez háborús viszonyok között történik. Akit viszont a világháború konkrét hadi vagy politikai eseményei érdekelnek, az keressen valami mást, mert ahogy a borító is hirdeti, itt nem a fronton, hanem a női lélekben zajlanak nagy csaták.

Kiegészítés:
A könyvet recenziós példányként kaptam, így ezúton is köszönöm az Atlantic Press Kiadónak.

2014. április 18., péntek

Revulsion - Peter Nirvana válogatása

Ez a bejegyzés egy muzikális csemege AFS-es olvasóim részére.
Egyik kedves olvasóm kérésére összeállítottam azokat a Nirvana dalokat, amiket a Revulison 21. fejezetében Peter CD formájában ajándékoz Annek. Ha pedig már van egy ilyen listám, gondoltam, közkinccsé teszem, hogy bárki meghallgathassa a szóban forgó lemezt.
Jó szórakozást! :)

1. Smells like teen spirit

2. Come as you are

3. Something in the way

4. You know you're right

5. All apologies

6. Dumb

7. Lithium

8. Heart shaped box

9. Stay away

10. Rape me

11. Drain you

12. The man who sold the world

13. Breed

14. About a girl

15. I hate myself and want to die

16. Oh me

17. Sappy

18. Lake of fire

19. Plateau

20. Where did you sleep last night

21. School

Angyalvágy

Sikerült az angyalos történet végére járnom, amiért köszönet illeti Ribizly barátomat.
A befejező kötet követi az eddig megszokottakat és rózsaszín köntöst kapott az elmaradhatatlan kacskaringós ezüstbetűkkel. 484 oldal, aminek soraiban sajnálatomra bosszantóan sok elgépelést és helyesírási hibát találtam. Ejnye, Maxim Kiadó! Nem ehhez szoktam tőletek...
Fülszöveg:
"Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár."
A történet ott folytatódik, ahol a második kötet befejeződött, de nem felejt el utalásokat és célzásokat tenni a kiegészítő novella eseményeire. Sőt, ez a kis nyári szösszenet a fináléban nem kis szerepet játszik, így valóban érdemes hozzáolvasni a kötetekhez.
Cynthia Hand hozza a megszokott formáját a könnyed stílusával és a lassan folydogáló cselekményvezetésével. Nagyon jó volt ismét elmerülni ebben az angyalos világba és újra találkozni a szereplőkkel, akár csak pár mondat idejére is.
Befejező rész vagyis minden szálat elvarr és pontot tesz a függő ügyek végére. Előbb azonban beavatja az olvasókat az angyalvérű egyetemisták életébe. Épp ezért könnyed, szókaroztató jelenetekkel indul a könyv, majd fokozatosan elkomorul kicsit, hogy a végén ismét dicsfény borulhasson mindenre.
Clara a korábbi megpróbáltatások és veszteségek után próbálja egyenesbe hozni az életét és megtalálni igazi rendeltetését. Tetszettek a szárnypróbálgatásai, ahogy megpróbálta kiokoskodni, mihez kezdjen az életével. Angyalvér ide vagy oda, még mindig egy valódi lánynak tűnik, amit nagyon szeretek ebben a történetben. Persze van, amikor hibázik, főleg mikor a szőnyeg alá próbálja söpörni a problémáit, de mindig következetes.
Christian ebben a részben egész sok szerepet kap és sikerült kifejezetten megkedvelnem. Angelával ellenben nem tudtam zöld ágra vergődni. Nem a cselekedetei bosszantottak, hiszen ő is hibázhat, nincs ezzel semmi gond, hanem a stílusa. Ennek ellenére a könyv végére éreztem a barátság kötelékét közte és Clara között, amit egész eddig hiányoltam.
A többi szereplő csak mutatóba tűnt fel időnként, bár Clara apukája egész sok lehetőséget kapott az angyalos háttér kibontakozásához. Itt kell megjegyeznem, hogy a "rendeltetés" végső magyarázata nagyon tetszett.
Spoiler nélkül azonban nem mondhatok többet róla, így aki szeretne maga utánajárni a dolgoknak, az ugorjon a bejegyzés aljára.
Spoiler veszély!
Szóval szerelmi háromszög és a nagy dilemma: Tuck vagy Christian. Én az előbbire voksoltam, mert Tuck egyénisége jobban tetszett és mert Clara szíve is egyértelműen felé húzott. Csakhogy ember mivolta miatt és mert Christian is egy rendes srác, kacérkodtam a második lehetőség gondolatával is. Az írónő pedig jó kis hálót szövögetett hozzá. Egyrészt Clara érzelmei minden kétség ellenére végig egyértelműek és szilárdak maradtak, ami piros pontot érdemel. Aztán bejött a huszárvágás lehetősége, vagyis hogy kiiktatja az egyik lovagot, ami a legkönnyebb megoldás, így picit húztam a számat. Végül azonban mégis a rizikósabb megoldást választotta és a kard inkább a problémákra sújtott le és nem a cowboyra. Így lett a szerelmi háromszögből rózsaszín felhőcske. Bár ez a próféta dolog kicsit negédes és Clara végső szereplése a főhősnők szokásos nagy dobása volt, valahogy mégsem bántam. Rózsaszín befejezés passzol ehhez a borítóhoz és komolyan a boldog vég illett ehhez az aranyos történethez, így nem panaszkodom. Az epilógus viszont erőltetett volt, ahogy általában az ifjúsági könyveknél szokott.
Spoiler vége!
Összességében tehát tetszett a lassúsága és a túl sok rokoni kapcsolatszövevény ellenére is. Cseppet sem bántam meg, hogy elolvastam ezt a trilógiát, aranyos volt, könnyed és kikapcsolt. A befejezés pedig ehhez passzolt.
Akik az első két részt olvasták és szerették, azok ezt se hagyják ki. Ajánlom azonban előtte a kiegészítő novella elolvasását is. Akik pedig még nem ismerik Clara történetét és angyalos kalandokra vágynak, nyugodtan vágjanak bele. Romantika és felhőkedvelők előnyben.

Extra:
Azoknak, akik szeretnek olvasás közben zenét hallgatni, figyelmükbe ajánlom a Pitch Dark oldal zenelistáját, amit ehhez a könyvhöz állítottak össze. A dalokat az írónő is kommentálta, így talán még hitelesebbek aláfestőnek. Aki kedvet kapott néhány romantikus dallamhoz, az mind a 16 számot meghallgathatja ITT.

2014. április 15., kedd

Vörös kert 2.

Jó kis misztikus thriller manga második kötete. Az első rész tetszett, így kíváncsian vártam a folytatást és nem kellett csalódnom.
A borító ismételten nagyon mutatósra sikerült Kate-tel a középpontban és a vastagsága is követi az eddigieket 174 lapjával.
Fülszövegben sem történt változás, de azért újra közzéteszem:
"Négy lány – négy külön egyéniség. Egy iskolába járnak, egy valami összeköti őket: egy teljesen elfelejtett éjszaka. Valami szörnyű dolog történt velük, de képtelenek visszaemlékezni rá, hogy mi, csak sejtéseik vannak. Akkor derül ki az igazság, amikor megjelennek a lepkék…"
A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Ismételten sok benne a harcjelenet, a titok, bár egyre több dologra derül közben fény is. A múltbéli események itt csak apró visszaemlékezésekben kaptak helyet, így ez a rész inkább a jelenre, illetve a jövőre koncentrál.
A szereplők megpróbálnak együtt élni megváltozott helyzetükkel és túllépni a kezdeti sokkon. Kate jellemfejlődése és a fokozatosan kiépülő kapcsolata a többi lánnyal igazán remekre sikerült. Egyre szimpatikusabb főhősnővé érik.
A háttér is szépen kezd kibontakozni, ahogy más harcoló lánycsoportok színre lépnek és kirajzolódik a fő konfliktushelyzet az animusok és a Doral klán között, bár az ok és az ellentét kezdete még homályos. A titkok tehát épphogy csak kezdenek kibontakozni.
Meg kell említenem Hervét, aki az első részben még csak apró szerepet töltött be, itt viszont kulcsfigurává lépett elő. Az ő motivációja teljesen világos és van valami megkapó a pszichopata viselkedésében is. A kötet végén ráadásul miatta marad nyitva egy kapu sok-sok további bonyodalmat ígérve. Kifejezetten érdekes karakter, akiről szívesen olvastam.
Lise sem tűnt el a képből és az ő karaktere is ígéretes a folytatásra nézve, mivel rengeteg titkot és meglepetést tartogat még.
A cselekmény tehát ismét izgalmasra és érdekesre sikerült és szépen halad a medrében.
A rajzolásra sem lehet panasz, ahogy az első kötetről szóló bejegyzésemben is írtam, igényes és borongós hangulatot keltő. Egyetlen dolog zavart csupán, a szereplők szája. Képtelen voltam megszokni, hogy minden karakter alsó ajkán kis félkörrel jelöli a rajzoló a fényviszonyokat. Olyan, mintha mindenki herpeszben szenvedne... Próbáltam hozzászokni, de nem nagyon sikerült, egyszerűen szemet szúr a dolog. Ettől eltekintve azonban szép munka, nagy piros pont Kirihito Ayamurának.
A magyar kiadó viszont vétett egy bakit. A kötet elején szerepel egy karakterlista, ahogy a szereplők képéhez tartozó neveket összekeverték. Mintha erre a két oldalra elfelejtették volna, hogy a japán mangákat jobbról balra kell olvasni.
Összességében tehát remek folytatása az első kötetnek és nagyon sajnálom, hogy a további részekről semmi hír. Nagyon örülnék, ha kiadnák magyarul az utolsó két kötetet is.
A bizonytalan folytatástól függetlenül csak ajánlani tudom. Akinek tetszett az első rész, nem fog csalódni ebben sem.

2014. április 13., vasárnap

Code: Breaker

Egy tipikus shounen anime néhol más műfajok beütéseivel.
Akimine Kamijyo mangája alapján készült és 13 epizódból áll. Mivel az utolsó rész semmit sem zár le végleg, valószínűleg csupán a képregény első felét dolgozza fel.
Ismertető:
A történet főhősnője, Sakura különös gyilkosság szemtanúja lesz, amit képtelen bizonyítani, mert az áldozatokból még hamu sem maradt. Másnap besétál osztályába a gyilkos és felborítja megszokott életét. Sakura ezzel a törvényen kívüli Code Breakerek világába csöppen és nagy lelkesedéssel veti bele magát a feladatba, hogy megváltoztassa hozzáállásukat Ougamival kezdve.
Többet nem szeretnék elárulni a cselekményről, mivel nem túlságosan szövevényes.
Ahogy már említettem, tipikus shounen, vagyis sok benne a harc, akad bőven szájkarate is és gyakran hozzák zavarba a főhősnőt. Ennyi és nem több.
Őszintén szólva kicsit csalódtam, mert az eleje igazán ígéretesnek indult, aztán valahogy eltűnt a varázs és maradt a bunyó.
Az elején Sakura megmutatja, hogy nem egy ügyetlen és gyenge lány, hiszen aikido bajnok és bárkit a padlóra küld. Ráadásnak pedig meglepően jól kezeli a felbukkanó különleges képességeket. Ahogy pedig évődik Ougamival az egész iskolát félrevezetve, mert ők csak egy szerelmi huzavonát látnak benne, feldobja az epizódok vidámságát.
Ougami az elején szintén érdekes figura. Tetszett, hogy igazi kis pszichopata volt, aztán persze lágyult, ahogy kell, valahogy mégis megmaradt a sötét oldala. A két főhős tehát remek párost alkot és bár nem csak az iskola tanulói képzelik oda a romantikus szálat, hanem a nézők is, ez a vonal üresjáratnak bizonyul.
Romantika tehát nincs benne, akad azonban helyette sok csihi-puhi. 
A Code Breakerek gyakorlatilag a kormány titkos bérgyilkosai, így a harc borítékolva van. Ougami pszichopata beütése pedig csak adalék, hogy még súlyosabbnak tűnjön a bűnözők feletti önbíráskodás. Valahogy nekem mégsem tűnt annyira komolynak ez a küzdelem. Hiányzott ugyanis a háttér kibontása, ami az ellenség színre lépésével tovább fokozódott. Hitomi egyszerűen logikátlan volt, kifordult önmagából, csak nem ismerte be.
A bunyóhoz természetesen kell sok-sok szereplő, jelen esetben hat srác. Ők pedig természetesen különleges képességekkel is rendelkeznek, mint Ougami lángjai. (Amúgy a kék lángjai cseppet sem ijesztőek. Én csak sóhajtoztam tőlük, mert ismét Rin elvonási tüneteim lettek. Az ő lángjai sokkal ütősebbek!) Ráadásnak pedig annyira szépnek szerették volna megalkotni őket, hogy túlzásokba estek. Megint nehéz ugyanis biztosra mondani, hogy igen, ezek fiúk. Ouji talán a leglányosabb, nem csak úgy néz ki, hanem úgy is viselkedik, mint egy csaj. Yuuki macskaimádata pedig már inkább szánalmas, mint aranyos. Kissé zakkant a srác, bár mindenkinek van valami furcsasága ebben az animében.
A harcok el vannak nyújtva, ahogy a műfajban mindig és gyakran megállnak a szereplők, hogy verbálisan is egymásnak essenek néha sehová sem vezető hosszú párbeszédekbe bonyolódva. (Na, ezért nem a szívem csücske a shounen...) Közben próbálgatják szárnyukat a drámai elemek, csak nem jutnak messzire. Ahhoz ugyanis, hogy mélyebb mondanivaló is kerüljön a sorozatba, teret kellett volna engedni a szereplők és múltjaik kibontakozására. Csakhogy erre nincs sem idő sem hely a" nagy küzdelmek" mellett.
A grafika nem rossz, van benne néhány kifejezetten jól megalkotott jelenet, de semmi kiemelkedő. A zene pedig nekem felejtős volt.
Összegezve tehát ez az anime tipikus shounen. Aki szereti ezt a műfajt, nem fog csalódni benne, unaloműzésnek megfelel. Azok azonban, akik valami komolyabbra vágynak, keressenek tovább, vannak ennél sokkal érdekesebb és izgalmasabb alkotások.

Code Breaker csapat:
Ouji, Toki, Ougami, Yuuki, Hieke

Érdekesség:
Ougami szinkronhangja (Nobuhiko Okamoto) ugyanaz, aki a már említett szívem csücske, Rin (Ao no Exorcist főhőse) hangját is kölcsönözte.

2014. április 12., szombat

Katherine 1.

Szeretem a történelmi regényeket, bár mindig magas elvárásokat támasztok eléjük.
Ez a könyv, ami a történet első fele, 1945-ben jelent meg, és ahogy a 2010-es magyar megjelenése mutatja, még mindig tartja magát az olvasók között. Először egy könyvesbolt kirakatában figyeltem fel rá, mert megtetszett a borító. Aztán kicsit jegeltem, mivel a középkor nem a kedvenc korszakom. Mikor azonban rám kacsintott a könyvtárban, nem bírtam ellenállni neki.
Négyszáz fölötti oldalszámával jogosan kapott kemény kötést és a borítója tényleg mutatós a lila gerincével.
Fülszöveg:
"A gyönyörű Katherine kolostorban nevelkedett kamasz lányként kerül az angol udvarba, Chaucer és a fekete halál századában. Nővére Chaucer jegyeseként segíti beilleszkedni a csodás, de mégis annyira idegen közegbe. Katherine ebben a veszélyes és romantikus korszakban érik asszonnyá. Ámulva látja az udvari pompát, fényűzést, a lovagi harcok kegyetlenségét. Ártatlansága, bájosan nyitott természete, különlegesen vonzó személyisége kiragyog a despota Plantagenetek intrikáktól bűzlő udvarából. Varázsos lénye ellenére – hozomány híján – egy faragatlan földesúrhoz kényszerítik, akit az együtt töltött idő során tisztelni kezd, megszeret őszintesége és egyenessége miatt. A több évtizedes háború, amely az országot sújtja, újra és újra elszólítja férjét mellőle, így az asszony egyedül kénytelen helytállni a birtokon, ahol emberségével, mély együttérzésével segítő úrnőjévé válik a nyomorgó jobbágyoknak. Ezt a kulisszát hasítja fel John of Gaunt, a király fia, aki szenvedélyes szerelemmel, akár álruhába is bújva ostromolja a férjes asszonyt. Katherine eddig mindig méltósággal vállalhatta sorsát, de most képes-e megőrizni emberi tartását gyilkosság, házasságtörés, háborúk mocska, parázsló egymásra találások és magány örökös váltakozása ellenére?"
Picit más ez a könyv, mint amit a fülszöveg ígér. Kevésbé kiélezett (itt az intrikákra és "parázsló" egymásra találásokra gondolok) és sokkal valóságosabb, mégis körbelengi a szokásos romantikus regények légköre.
A nyelvezetét meg kell szokni. Mesélős a narráció, vagyis mindig mindenkiről mindent tud, ami néha nekem cseppet szájbarágósnak tűnt, de aztán a századik oldal után megszoktam és belejöttem. Utána pedig már el sem tudtam volna képzelni máshogy.
A történet valós személyekkel és eseményekkel dolgozik, az viszont, hogy a szereplők mit gondolnak, hogyan viselkednek, már az író fantáziáján múlt. Épp ettől, bár maga az alap nem tűnik egyedinek, mégis van benne egy kis különlegesség. Kathrine életének fordulatai pont olyan váratlanok, mint maga az élet és hiába a romantikus légkör, nem minden rózsaszín.
A középpontban természetesen a főhősnő áll, aki többnyire szerethető karakter. Azért többnyire, mert nekem néhol zavaróan jó kislány volt. Az írónő néha túlzásba esett Kathrine magasztalásával. Mert ő olyan gyönyörű és szerény és maga az erkölcsös magatartás, tiszta és már-már szent gondolatairól nem is beszélve, ami idegesített. Nem szeretem a mártír főhősnőket, jobban kedvelem, ha a sarkukra állnak és tesznek valamit a saját boldogságukért. Katherine viszont csak sodródik és van, amikor önként szenved.
John személyiségével nem voltak problémáim, bár nem is vett le a lábamról. Nekem picit több kellett volna a részéről, hogy elhiggyem, tényleg olyan szerelmes, de ez már az én problémám.
Ami Hugh-t illeti, cseppet sem volt szimpatikus figura, bár néhol sajnáltam. Katherine nővére pedig kifejezetten ellenszenves volt, amin csak a férje tompított, akit nagyon kedveltem. Ebben persze nincs semmi meglepő, a könyvmoly férfiak mindig plusz pontokkal indulnak nálam.
Blanche esetében pedig az írónő végképp átesett a fehér ló túloldalára. Ez a nő egy igazi szentként lép az olvasók elé és olyan erős erkölcsi töltetet képvisel, ami még akkor is érződik, mikor nincs a képbe.
Szóval a karakterek nem nyertek meg igazán, viszont a háttér kifejezetten tetszett. Nagyon jól lett felépítve a középkori környezet. Ráadásnak pedig az emberek mentalitását is megkísérelte visszaadni, ami nem könnyű feladat. Ebbe pedig beletartozik a mély vallásosság és a babonák.
Ha Katherine tényleg olyan határozott nővé ért volna, mint a fülszöveg ígéri és sokkal több szenvedélyt mutattak volna a szereplők (itt most nem a testi dolgokra gondolok, hanem az erősebb érzelmek kimutatására, mert jó volt ez a könyv részletes ágyjelenetek nélkül), akkor igazán remeknek mondanám. Így viszont marad a jó kategóriába és reménykedem, hogy a második kötet hevesebb és izgalmasabb lesz, hiszen a bonyodalmak még csak most kezdődnek igazán.
Bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretik a történelmi regényeket. Középkori hangulatában cseppet sem fognak csalódni.

2014. április 11., péntek

Lány kilenc parókával

Ismételten rám mosolygott a szerencse, múlt héten ugyanis mozijegyet nyertem. Nem is akármilyen jegyet, egy igazán érdekes és remek európai film, Lány kilenc parókával, díszbemutatójára szólót.
A film Sophie van der Stap önéletrajzi könyve alapján készült, ami magyarul is megjelent Ma szőke vagyok címmel. Nem könnyű témát dolgoz fel egy igazán érdekes és színes nézőpontból.
Mivel két jegyet nyertem, Queen B.-t vittem magammal. Igazából, míg oda nem értünk, nem tudtam, hogy díszbemutatóról van szó. Ez ugyanis csak akkor tudatosult bennünk, mikor megláttuk a kamerás stábot, ahogy interjúztattak és néhány igazán elegáns embert.
Aztán mikor átvettem a jegyemet, ami névre szóló borítékokban lapult és ami mellé még egy palack ásványvízzel is megkínáltak minket, kezdett gyanús lenni a dolog.
Cseppet alul öltözöttnek éreztük magunkat, különösen én farmerben, tornacipőben és egy kardigánban. Meg is jegyeztem Queen B.-nek, hogy nem merem levenni a kardigánt, mert alatta egy rajzolt, japán szerencsemacskát ábrázoló pólót viseltem. Ezen persze jót nevettünk, majd lefoglaltunk magunknak két remek helyet a nézőtér közepén. Itt pedig az esemény újabb extrája fogadott minket, mivel minden egyes moziszéken egy-egy szelet müzli várta a nézőket. 
Aztán, mielőtt elkezdődött volna a film, az MTVA egyik munkatársa mondott pár szót, majd néhány mondatot váltott a film díszvendégével, egy olyan hölggyel, aki a magyar Sophie-nak is tekinthető, bár ő még nem nyerte meg a maga harcát.
Ekkor tudatosult bennem egy újabb dolog, tegnap, azaz április 10-én volt a rákellenes világnap, ami még különlegesebbé tette a film bemutatóját. (Nem tartom számon a világnapokat mert mind a 365-re jut legalább háromféle.)
Ismertető:
"Az életvidám és vagány 21 éves Sophie egyetemi tanulmányainak megkezdésére, az önálló életére készül, amikor rákot diagnosztizálnak nála. Addigi élete fenekestül felfordul. A kezdeti megrázkódtatást leküzdve Sophie elhatározza, nem hagyja magát, élni akar, megküzdeni a betegségével mindazért, ami még vár rá az életben: az álmaiért, a bulikért, a boldogságért, a hódításokért. A kezelések következtében azonban szembe kell néznie azzal, hogy külseje megváltozik. Úgy dönt, nem várja meg, amíg a kemoterápia következtében haja kihullik. Nem hagyja, hogy a betegség akár ilyen módon is befolyásolja őt, ezért önmaga borotválja le a haját. Megváltozott külsejét parókákkal fedi el. Kilenc különböző fazonú és színű parókája Sophie hangulatait és személyiségét fejezi ki, hol szomorúbbnak, hol éppen romantikusabbnak mutatva őt. Sophie kilenc új személyisége a mindennapos orvosi kezelések mellett veti bele magát esténként az életbe. Bulizik legjobb barátnőjével, és beleszeret legjobb haverjába, Rob-ba, miközben humorral, bátorsággal, valamint némi könnyű szívűséggel igyekszik szembenézni a betegségével."
Ennek a filmnek remek hangulata van. Akár vidám, akár szomorúbb részek történnek a vásznon, a néző is átérzi őket. Ráadásul, bármennyire is nyomasztó maga a téma és ijesztő végignézni egy ilyen küzdelmet, az ember nem rossz kedvvel hagyja el a mozitermet, hanem pozitív lökettel gazdagodva.
Sophie egy igazán érdekes személyiség, egy erős nő. Lisa Tomaschewsky remekül játszotta. Egyetlen pillantásával rengeteg érzést közvetített és minden annyira valóságosnak tűnt, mintha az igazi Sophie lenne. Lisa amúgy egy nagyon szép színésznő, mindegyik paróka remekül állt neki, sőt még kopaszon is csinos maradt.
Apropó parókák, ezek a film különlegességei. Ahogy a címben is szerepel, a főnősnő kilenc parókát használ és mindegyiket névvel és tulajdonságokkal ruház fel. Vagyis inkább mindegyik paróka felvétele új személyiségjegyeket hoz a felszínre. Az egyikben szúrós és kemény, a másikban kedves és érzékeny, a harmadikban könnyelmű és így tovább. Nekem a vörös tetszett a legjobban mind frizurában, mind személyiségben. Nem véletlen, hogy a kontrollvizsgálatok során Sophie mindig ezt viselte. Azt azonban sajnáltam, hogy a filmben nem tudták bemutatni mind a kilenc parókát illetve személyiséget. Persze ennek is megvan a maga oka, néhányra rákoncentrálva sokkal erősebben kirajzolódtak a különbségek és ha még több személyiség váltakozott volna, elnyújtotta volna a filmet. A film pedig többről szólt, mint ezek a parókák.
A néző végigkövetheti a főhősnő küzdelmét a kezdetektől az utolsó kezelésig, miközben megismeri a családját, a barátait, a kórházi életet és persze Sophie gondolatait.
Mindenki máshogy fogadta a hírt és ez így volt jól, hiszen mindenki más és más, nem egyformán kezeljük a nehézségeket. A közös azonban az volt bennük, hogy kiálltak Sophie mellett, ami szerintem nagyon sokat számított és segített.
belépőjegyem
Sophie hozzáállása pedig fokozatosan változott parókáról parókára. Kifejezetten tetszett, amikor gondolatai narrációként jelentek meg egy-egy jelenetnél. 
Ez a film, bár tartalmaz drámai elemeket bőven és van néhány kifejezetten szívfacsaró jelenet, egészen vidám. Olyan sok aprócska nevettető pillanattal van teletűzdelve, hogy a néző egyszer csak azt veszi észre, hogy remekül szórakozik egy fiatal lány életért folytatott harcán. Attól ugyanis, hogy bekerült a kórházba, még ugyanolyan ember maradt és az ott dolgozók is emberek. Ez pedig olyan hétköznapiságot kölcsönöz a helyzeteknek, amit nem lehet megállni mosolygás nélkül.
A vidámságot pedig remek zenei aláfestés tette még élvezetesebbé. Persze voltak benne búsabb dallamok is, mégis az energikusabb muzsikák domináltak, ami csak fokozta a film remek hangulatát.
Összességében tehát ez egy nagyon jó film, nagyon örülök, hogy volt lehetőségem az elsők között megnézni és csak ajánlani tudom. Ne féljen tőle senki, nem okoz mély bánatot, hanem inkább feldobja és vidám energiával tölti fel az embert, hogy érezze, él és ez önmagában milyen jó dolog.

Zárásnak hoztam a film két legjobb dalát Leslie Cliotól:


2014. április 9., szerda

Ruta Sepetys dedikálás

Ruta Sepetys
Ahogy már korábbi bejegyzésekben beharangoztam, Ruta Sepetys írónő Budapestre látogatott.
Azoknak, akik még nem ismernék, elmondom, hogy litván származású, amerikai írónőről van szó. Eddig két könyve jelent meg, ami magyarul is elérhető a Maxim Kiadó jóvoltából. Mindkettő (Árnyalatnyi remény, Kalitkába zárt álmok) történelmi, ifjúsági regény, bár az ifjúsági kategóriába szerintem csupán a főszereplők életkora miatt került. Előbbit olvastam és nagyon tetszett (csak ajánlani tudom), míg az utóbbihoz eddig még nem volt szerencsém, amit valamikor pótolni fogok.
Szóval itt járt Budapesten és tegnap este író-olvasó találkozót tartott beszélgetéssel és dedikálással egybekötve. A helyszínt az Allee-ban található Libri könyvesbolt adta és a kezdést hat órára írták ki.
Ribizly barátom szegődött társamul, aki épp most olvassa az Árnyalatnyi reményt. Korábban érkeztünk, mert nem tudtuk, mennyi érdeklődőre lehet számítani.
Mikor megérkeztünk, már gyülekeztek a kíváncsi könyvrajongók és az írónő is ott volt már. Sikerült kényelmesen helyet foglalnunk a székek között, majd könyves eszmecserébe bonyolódva vártuk a fejleményeket.
Nem volt csúszás, amiért a szervezők piros pontot érdemelnek. Pontban hatkor elkezdődött a beszélgetés, amit egy angol tolmács és egy jeltolmács is kísért. Utóbbiért extra piros pont a szervezőknek.
Ruta Sepetys egy hihetetlenül kedves és vidám nő. Pár mondat után levett mindenkit a lábáról és olyan jó kedéllyel és humorral válaszolt a kérdésekre, hogy öröm volt hallgatni. Ráadásul nagyon tisztán ejtette a szavakat, nem hadart, így aki kicsit is tudott angolul, valószínűleg mindent értett. 
A beszélgetésből sok érdekes és néhány személyes dolgot meg lehetett tudni róla, amit pontokba szedve meg is osztok mindenkivel, aki érdeklődik az aranyos írónő dolgai iránt.

- Amerikában gyakran rákérdeznek a nevére és mikor elmondja, hogy litván származású, visszakérdeznek: "Az mi?" Épp ezért részben az identitása miatt írta meg első regényét.

- Gyerekkorában feleségül akart menni kedvenc írójához, Roald Dahlhoz, a Charlrie és a csokoládégyár írójához.

- 1988-ban egyszer már járt Budapesten és egy épp munkanélküli biológusnőnél szállt meg.

- Sokáig úgy gondolta, vénkisasszony marad, de aztán jött egy Tennessee cowboy, akivel boldog házasságban élnek.

- Szívesen ír "tökéletlen" karakterekről, mert szerinte valósághűek, hiszen senki sem tökéletes. Azonban épp ezt a tökéletlenséget tekinti tökéletesnek.

- Eddig megjelent két könyve férfi főhőseit a való életből ismert emberekről mintázta. (Kíváncsian várom, mikor kerül könyvbe, egy Tennessee cowboy...)

- Hamarosan megjelenik harmadik könyve, amiről a kiadója szerint nem kellene beszélnie, Ruta mégis elejtett néhány információmorzsát. Annyit elárulhatok, ismét történelmi jellegű (1945-ben játszódik) és ismét nagyon érdekesnek ígérkezik.

- Olvasói gyakran bombázzák e-mailben személyes történetekkel, úgyhogy rengeteg könyvalapanyagja van már, mégis állandóan újakat keres és talál. Budapestet kifejezetten inspirálónak mondta, már ami a történelmi témákat illeti. 

Ez persze csak a beszélgetés rövid kivonata, csupán azok a mondatok, amik megragadták figyelmemet. Ennél jóval több dologról esett szó, elsősorban a regényei kapcsán, és nagyjából fél óráig tartott.
A beszélgetés után lehetett kérdezni, viszont csak egy bátor önkéntes volt, így utána sort is kerítettek a dedikálásra.
Nem tudnám megmondani, hányan voltunk összesen, de meglehetősen sokan. Ribizlyvel kényelmesen kivártuk, míg a többség sorra került. Addig el is csábult a másik könyvre (Kalitkába zárt álmok) és gyorsan be is szerezte a boltban, hogy azt is dedikáltathassa.
Ruta Sepetys tényleg egy rendkívül kedves és közvetlen írónő. Mindenkivel elbeszélgetett, amitől persze lassabban ment a sor, de ezt senki sem bánta. Míg sorra nem kerültünk, nem is igazán értettük, miről tud mindenkivel ilyen könnyen elcsevegni. Aztán, mikor beálltunk a sor végére és közelebb érve meghallottunk a beszélgetéseket, megvilágosodtunk.
épp dedikálja a könyvemet
Ruta ránézett az emberre és megkérdezte arról, ami eszébe jutott róla, ez pedig hihetetlen aranyos dolog. Nagyon jólesik az olvasóknak ez a közvetlenség, amit talán minden könyveket szerető ember nevében mondhatok.
Picit izgultam, mikor rám került a sor, mert angol nyelvű beszédkészségem felcsapott bányásznak. Botrányosan rossz vagyok szóban, Ruta közvetlensége azonban megoldotta a problémát.
Előttem már említették neki a Molyt, így mikor leültem mellé és meglátta a molyos kitűzőmet, kifaggatott róla. Próbáltam érthetően és nagy vonalakban elmesélni, mi mindenre jó ez az oldal és nagyon tetszett neki. Csak azt sajnálta, hogy magyar nyelvű, bár mikor mondtam, hogy vannak fenn angol nyelvű könyvek is, felcsillant a szeme. Aztán rápillantott a kezemre és kifaggatott a körmömről is. Nagyon tetszett neki, meg is dicsért, hogy milyen kreatív vagyok. Ezután aláírta a könyvemet, amihez már előre készültem egy névkártyával, hogy ne okozzon gondot a nevem lebetűzése.
Ez a nagyjából öt perces beszélgetés igazán feldobta a napomat.
dedikált könyvecske
Ribizly is hasonló élményekkel gazdagodott. Vele a gyors beszédről csevegett az írónő (Ribizly ugyanis nagyon gyorsan tud beszélni), illetve a körútja eddigi állomásairól (Budapest előtt járt Tokióban is) és hogy hová megy ezután. A következő megálló Varsó lesz.
Összességében tehát ez egy remek könyves esemény volt. Ruta Sepetys a legkedvesebb írónő, akivel eddig találkoztam, érdemes megismerni. Bár én a könyveket önmagukért szeretem, egy ilyen élmény sokat dob a szerző iránti lelkesedésen. Valóban szeretnék még olvasni a tollából.
Aki pedig ezúttal lemaradt róla, ne bánkódjon. Talán jön majd máskor is Magyarországra. Én legalábbis nagyon remélem, amit tegnap este Twitteren meg is írtam neki. 
Közvetlensége legújabb bizonyítéka pedig, hogy ma reggel már válaszolt is rá, méghozzá biztató hírekkel. Szeretne még visszatérni Budapestre, ami minden rajongónak örömre ad okot.
Addig is várhatjuk az új könyve megjelenését és bízhatunk a Maxim Kiadóban, hogy ezt is elhozza a magyar olvasókhoz.

Tweetem és a válasz