2018. november 12., hétfő

Mozgóképek LXIX.

Október volt számomra az év legfilmesebb hónapja. Sőt, ha a mozikban töltött óráim számát nézzük, még sosem voltam olyan sokszor moziban, mint az elmúlt hónapban.
Saját rekordjaimat döntögettem. Például volt egy hét, ahol 4 hétköznap estét moziban töltöttem. Illetve volt egy este, amikor két filmet néztem meg egymás után, ráadásul mindkettő premier előtti vetítés volt. Azt hiszem, Nel barátom megfertőzött és nem csak a nachosszal, hanem a mozimániájával is...
Na, de hogy pontos számadatot mondjak, 12 filmet néztem meg októberben és ebből kilencet moziban.

Csuklyások
"A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első afro-amerikai bűnüldöző, aki beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Bármilyen hihetetlen, Stallworth nyomozó (John David Washington), és társa, Flip Zimmerman (Adam Driver) beépültek a KKK legmagasabb köreibe, hogy megakadályozzák azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett..."
Nagyon szerettem volna megnézni ezt a filmet, mert az előzetese alapján kifejezetten ígéretesnek tűnt. San Diego is vevő volt az ötletre, így egyik este tartottunk egy klasszikus mozis randit.
Ez egy jó film. Jó az alap, mert ez a lehetetlen szituáció a valóságban is megesett, jó a korkép és iszonyatosan jó az üzenet. Adam Driver pedig zseniális a szerepében. Nagyon tetszett, ahogy a film egy kifejezetten nehéz kérdést és helyzetet nem óvatoskodva, de mégis finom humorral tálalt. A film zárása pedig borzongatóra sikeredett.
Ez tehát egy egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató film, amelyet csak ajánlani tudok fiúknak, lányoknak, feketéknek, fehéreknek és hupililáknak egyaránt.

Végállomás: esküvő
"Frank és Lindsay, két kelletlen és kellemetlen vendég tesz eleget a meghívásnak és utazik el egy Isten háta mögötti távesküvőre. Találkozásukkor hamar felfedezik, hogy több közös vonásuk is van: mindketten utálják a menyasszonyt, a vőlegényt, az esküvőt, saját magukat és különösképpen egymást. Mogorvaságuk azonnal elszigeteli őket a többi vendégtől, így kénytelenek egymás társaságát élvezni. A hétvége előrehaladtával, a szócsaták kereszttüzében az ellentétek lassan vonzani kezdik egymást, s fellobbannak az érzelmek."
Születésnapomon Nel és Madonna megleptek egy mozis kuponnal, vagyis hogy eljönnek velem moziba és én választhatom ki a filmet. Ezt most behajtottam rajtuk.
Két ok miatt esett a választásom pont erre a filmre: nagyon szeretem a színészeket és úgy gondoltam, csajos estének egy könnyed romantikus film pont ideális lesz. Sajnos, aki miatt a romantika felé hajlottam (Madonna) pont nem élvezte annyira. Én ellenben remekül szórakoztam.
Ez egy kis kaliberű film. Kizárólag a két főhős van benne, csak ők beszélnek értelemszerűen egymással és mindössze három napot mesél el a cselekmény. Szóval nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hosszú szócsatákra, morcos viselkedésekre és abszurd, de realista románcra. És ez az, ami nem mindenkinek fekszik. Én kedvelem a sötét humort, a gúnyba hajló jeleneteket és az olyan abszurdan profán dolgokat, mint a filmbéli szexjelenet. Kínosnak ugyanakkor rettentően viccesnek találtam és valahogy ettől a minden cukros máztól megfosztott szerelmi történet megadta nekem azt, amit a tucat romantikus filmek nem. Kaptam valami eredetit és sötéten bájost.
Szarkasztikus és realista embereknek ajánlom, akik úgy érzik, szükségük van valami romantikusra. Aki viszont a klasszikus értelemben romantikus filmekre bukik, nem biztos, hogy bukni fog erre is.

A nevem: Thomas
"Thomas csak egy kis nyugalomra vágyik, ezért fogja a Harley-át, és nekivág a spanyol vidéknek. Ám útközben összetalálkozik egy bajban lévő fiatal lánnyal, és a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja."
Jó fej vagyok és megnéztem ezt a filmet San Diegóval, de csak azért, mert szülinapja volt, így ő választott filmet.
Mielőtt belekezdenék, le kell szögeznem, hogy nem szeretem a Terence Hill és Bud Spencer filmeket. Persze én is láttam majdnem az összeset, mert gyerekkoromban csak ezek mentek a tévében, de felnőtt fejjel nem nézném meg őket újra. Ez a film azonban még csak meg sem közelíti azok színvonalát (pedig nem tették épp magasra a lécet...), mert szörnyű.
A cselekmény egy mondatban összefoglalható, a karakterek idegesítőek, a jelenetek túlzottak és hatásvadászok, vagy néhol értelmetlenek az indokolatlan SGI állatokról meg ne is beszéljünk. Fájt ez a film. Fájt nézni, annyira szánalmas volt. Fájt, mert azt hittem, hogy sosem lesz már vége. És fájt, mert San Diego is mélységesen csalódott benne. Ez tehát egy bosszantóan rossz film még a Zs kategórián belül is. Senkinek sem ajánlom, még azoknak sem, akik a régi Terence Hill filmeket szerették, mert csalódni fognak, mint San Diego.

Csillag születik
"A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.A világ legnagyobb popdívája, Lady Gaga hatalmas elődjeit követi: a történetet 1937 óta Janet Gaynor, Judy Garland és Barbra Streisand főszereplésével filmesítették meg. A modernizált változat egyben Bradley Cooper rendezői bemutatkozás is."
Nem igazán vonzott ez a film, mert nem szeretem az éneklős filmeket. Például a tavalyi év nagy éneklős sikerfilmje, a Kaliforniai álom sem igazán tetszett. Azonban Nel barátom áradozott róla és a kritikusok is dicsérték. Szóval bár Lady Gagát sem szeretem (a zenéje távol áll az ízlésemtől), mikor Dörmi barátom szeretett volna elmenni rá, beadtam a derekamat. És hú, milyen jól tettem!
Ez a film egy lerágott csont, de vannak olyan csontok, amelyeket jó újra és újra rágcsálni kicsit. Ilyen a klasszikus átlagos kissé szürke lány és egy rocksztár pasas románca. Klisé, de a kellemes fajtából. Mivel a film remake, nem is kell meglepődni a klasszikusnak számító cselekményen. Azon azonban már jobban meg lehet lepődni, hogy milyen szépen beágyazták ezt a történetet egy mai környezetbe, milyen remekül ábrázolták egy ilyen románc buktatóit, mennyire élethűek a karakterek és hogy Bradley Cooper tud énekelni. Apropó ének, Lady Gagának gyönyörű hangja van, kár hogy ezt az effektekkel túlcsicsázott dalaiban nem mutatja meg. A dalok pont annyira voltak populárisak, amennyire kell (még engem is megnyertek maguknak) és olyan fricskát állítottak a mai zeneiparnak, hogy tapsot érdemelnek. A film lezárása is klisés, de ez ennél a filmnél elvárt volt.
Szóval nagyon tetszett, pozitívan csalódtam. Bátran ajánlom azoknak, akik szívesen rágódnának újra egy zenészrománcon.

Utoya
"Fiatalok táboroznak egy norvég szigeten, 2011 júliusában. Az oslói bombamerénylet híre eléri őket, de nem sejtik, hogy ők sincsenek biztonságban. Hirtelen lövések zaja töri meg a csendet. Amikor felfogják, hogy ők lesznek a következő áldozatok, elkeseredett menekülés kezdődik a merénylő elől. Kaja, a fiatal lány kétségbeesetten próbálja túlélni a poklot, segíteni a társainak és közben megkeresni a húgát. A gyilkos eközben bejárja a szigetet, még több áldozat után kutatva.Erik Poppe drámája a norvég Utoya szigeten 2011. július 22-én megtörtént tömegmészárlást idézi fel újra, valós időben, vágás nélkül. A történet a valóságot meséli el, fiktív karakterekkel."
Nel barátommal nagyon vártuk ezt a filmet. Egyrészt, mert az előzetes megfogott, másrészt, mert a 2011-es norvégiai terrortámadásról alig tudtunk valamit. El is mentünk megnézni az egyik művészmoziba.
Ez a film zseniális. Erik Poppe zseniális. Úgy rakta össze a film minden mozzanatát, minden pici elemét, hogy méltó emléket állítson az áldozatoknak és megpróbálja elmesélni azt, ami egy kívülálló számára felfoghatatlan. Nem, nem lett hatásvadász. Igen, rettentően nyomasztó. Ez a film végig görcsben tartja az ember torkát és gyomrát és ez a görcs még utána sem oldódik fel könnyedén. Nincs megváltás a végén, nincs feloldozás, csak a tény, hogy 69 fiatal meghalt. Ezt pedig nem könnyű feldolgozni. Lelkileg nagyon megviselt a film és arra késztetett, hogy utánaolvassak a történteknek. Na, és amit találtam, az legalább annyira sokkolt, mint maga a film. A mozifilm így elérte a célját, mert emlékezni fogok rá és ezáltal emlékezni fogok az áldozatokra is.
Kizárólag nagykorú nézőknek ajánlom, azon belül is erős idegzetűeknek, mert ez a valós horror ezerszer félelmetesebb és borzongatóbb, mint bármelyik horrorfilm. Ha pedig valaki jobban utána akar járni Utoya tragédiájának, akkor ajánlom figyelmébe EZT az interjút a rendezővel és EZT a videót a túlélőkkel. 

Venom
"Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja."
 Habár szeretem a képregény-filmeket, a kritikusok meglehetősen negatívan nyilatkoztak róla és ez cseppet elbizonytalanított. Aztán San Diego barátai kitalálták, hogy nézzük meg csapatosan, így félretettem a kétségeimet és elmentem velük moziba.
Nem tökéletes film, mert a sztori nem nagy szám, a főhősnő irritáló, a főgonosz idióta és maga a főhős sem épp százas, ám nem a jó értelemben. Mégis szórakoztató, mert Tom Hardy rettentően szórakoztató. A párbeszédek humorosak voltak és volt néhány kifejezetten vicces jelenet. Szóval minden hibája ellenére jól szórakoztunk rajta.
Képregényes akciófilmnek jó volt, ha valaki szereti ezt a műfajt, de nem megszállott rajongója az eredeti műnek, tudom neki ajánlani.

A holnap határa
"Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot."
San Diego egyik barátja ajánlotta ezt a filmet. Meg is győzött, hogy látnunk kell, így félretettem minden ellenszenvemet Tom Cruise iránt (nem kedvelem, bár legutóbbi filmjében Barry Seal - A beszállító kellemesen meglepett) és megnéztük.
Ez a film lényegében egy videojáték a mozivásznon. No, nem konkrét adaptáció, de olyan nézni, mintha az ember egy csihi-puhi sci-fi játékkal játszana. Az ötlet nem rossz, bár hatalmas logikai hézagok vannak benne, mint például a kérdés, hogy mégis mi a fenéért tart vissza egy megszálló földönkívüli hordát egy olyan apróság, mint a La Manche csatorna... Szóval nem voltam lenyűgözve. Csak a műfaj és a végtelenül hosszú videojátékok kedvelőinek ajánlom.

Macbeth
"Shakespeare legsötétebb, legtragikusabb és legerőteljesebb drámája a XI. századi Skóciában játszódik, főszereplői az elmúlt 400 év alatt a gátlástalan hatalomvágy szimbólumává váltak. Macbeth (Michael Fassbender) jóslatot kap, hogy ő lesz Cawdor thánja, majd Skócia uralkodója. Eleinte nem hisz a jóslatnak, de miután Duncan király előlépteti hősiességéért, ő ráérez a hatalom ízére. Macbethnek a király iránti hűségét végül legyőzi Lady Macbeth (Marion Cotillard) unszolása, a férfi megöli a királyt és ő kerül a trónra. A véres tett persze továbbiakat von maga után, Macbeth és felesége pedig egyre mélyebbre merül a hatalom megtartásáért folytatott harcban."
Nel ajánlotta nekem ezt a filmet, mert szeretem a klasszikusokat és Michael Fassbendert jó nézni.  Sajnos nem azt kaptam, amit vártam.
Ez a film egy klasszikus feldolgozása a drámának, ez pedig remekül mutat színházban, ám egy mozifilmnél már nem muzsikál olyan szépen. A szűk díszlet és a rengeteg monológ, ami színpadon remek, a filmvásznon mesterkéltnek hat és meglehetősen unalmassá teszi az egyébként izgalmas történetet. A karakterek ráadásul ettől a sok belső dialógustól kissé szájbarágósnak tűnnek. Egy filmnél sokkal jobban szeretem a látványra és a benyomásokra hagyatkozhatok és nem nyomnak mindent szó szerint az arcomba. Ha film, akkor legyen film és ne egy kamerára vett színdarab.
Ha valaki úgy dönt, megnézi, képzelje közben magát egy színházba, mert ez nem egy délutáni mozi a kanapén popcorn mellett.

Az Igazság Ligája
"Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz.
Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash.
És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Nincs metahumán, aki képes lehet megállítani."
Rászántam magam erre a filmre, mert mégis csak Jason Momoa és a Wonder Woman kellemesen meglepett.
Tudtam, hogy nem jó ez a film és nem is volt jó. Uncsi újabb világmegmentős bunyó néhány szuperhőssel. Akadt ugyan benne néhány szórakoztató poén, de ennyi és nem több. Mégsem kezdem el a földbe döngölni, mert fényévekkel szórakoztatóbb és nézhetőbb alkotás, mint a Suicide Squad. Szóval a DC fejlődik, még mindig nem csiklandozza alulról a Marvel által felállított lécet, de legalább próbálkozik és ezt tudom értékelni. Na, meg Jason Momoa és Ezra Miller jelenlétét.
Akik szeretik a szuperhős filmeket, adjanak neki egy esélyt, tényleg nem olyan borzalmas, mint az öngyilkos film.

A bűnös
"A készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A férfi a veszélyben lévő nő kiszabadításáért versenyt fut az idővel, de hamarosan rájön, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekmény áll az ügy hátterében."
Ezúttal nem egyszerűen mozijegyet nyertem, hanem dupla moziélményt. Ez azt jelentette, hogy egymás után két filmet nézhettünk meg a moziban egyhuzamban. Oké, volt 20 perc szünet a kettő között, ám így is egyedülálló élmény volt. Ráadásul nem csak én nyertem, hanem Nel és az egyik barátnője is, így összesen 6 jegyünk volt a dupla moziélményre. Ki is használtuk, így vittem magammal San Diegót is.
Ez a film zseniális. Imádom az ilyen, gyakorlatilag egyetlen helyiségben játszódó, mégis végig feszült filmeket. Hiába látunk csupán egy szereplőt, végig izgalmas és tele van fordulatokkal. Ráadásul ezek a fordulatok remek kérdéseket vetnek fel és több igazán súlyos problémára vagy dilemmára hívják fel a néző figyelmét.  Egyszerűen remek az első képkockától az utolsóig. Csak ajánlani tudom.

Halloween
"Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt."
A zseniális dán krimi után jött a mélyrepülés, mert a második film ez a gagyi horror volt. Nem láttam az előzményfilmeket (Szerencsére, mert akkor tuti megszöktem volna erről a filmről...), ám tekintve, hogy nem egy magasröptű alkotás, ezzel nem vesztettem semmit.
Ez a film borzalmasan gagyi. A gyilkosnak nincs motivációja, hol egy idióta csoszogó zombi, hol pedig egy szupererős főgonosz, akinek van ideje emberből töklámpást farigcsálni, míg egyik házból a másikba csoszog egy konyhakéssel. Nevetséges az egész és cseppet sem félelmetes. Ráadásul a többi szereplő is idióta, mert mikor lehetőség adódik rá, nem puffantják le egy sörétessel...
Ez egy értelmetlen Zs kategóriás horror vagy inkább horror paródia, mert minden klisét megmozgat, így senkinek sem tudom ajánlani.

Az első ember
"A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése."
San Diegót nagyon érdekelte ez a film, így elkísértem moziba.
Ez egy életrajzi jellegű alkotás, így ha valaki a fizika rejtelmeire kíváncsi és arra, hogyan épül fel egy űrhajó, keresse máshol. Ám ha valakit kifejezetten az az ember érdekel, aki először lépett a Holdra, akkor jó nyomon jár.
Nem egy szívderítő történet és mivel nagyon sokat van a kamera a főhős arcában vagy épp bezárva egy picike űrhajókabinba, kissé klausztrofób érzés nézni. Ráadásul ez egy dráma kockázatról, elvesztett barátokról, bukdácsoló házasságról és családi tragédiáról. Ez pedig úgy is átjön, hogy a főhős alig beszél. Állítólag Armstrong nem volt egy szószátyár típus, ezt pedig a hallgatag Gosling jól tudja adni.
Érdekes film volt, nem bántuk meg, hogy megnéztük, de nem nyűgözött le igazán. Azért érdemes tenni vele egy próbát, hiszen mégis csak a Holdra-szállás van benne.

Értékelés:
Utoya                                           ->  10
A bűnös                                       ->  10
Csillag születik                           ->   9
Csuklyások                                 ->   8
Venom                                        ->   7
Az első ember                            ->   7
Végállomás: esküvő                  ->   6
Az Igazság Ligája                      ->   5
A holnap határa                         ->   4
Macbeth                                     ->   3
Halloween                                  ->   2
A nevem: Thomas                     ->   1

2018. október 31., szerda

Az elfek öröksége

Nem épp meglepő módon ez a könyv egy sorozat, pontosabban egy trilógia (Sárkányok gyermeke) első kötete. 
A borító tetszett meg és épp könnyed fantasy történetre vágytam. Ennyi motiváción volt kezdetben, ám a történet végére eléggé megcsappant.
368 oldal, így nem egy vaskos olvasmány és ha az ember bírja a monotonitást, gyorsan végig is lehet lapozni.
Fülszöveg:
"Felicity Morgan nem pontosan az, akit az elfek megjövendölt megmentőjeként elképzelünk. Még csak tizennyolc éves, fogszabályozót visel, a divatos ruhák nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja közé csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi. Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit."
Ez egy ifjúsági regény és a hangsúly a célközönség korosztályán van. Ráadásul tinikönyvnek kifejezetten tipikus. Megvan benne minden, mi zsánernek fő alkotó eleme: klikkesedés, szép fiúk, alacsony önbecsülésű főhősnő, anyagi klikkesedés, rossz családi háttér, meg persze a középiskola, mint helyszín. Nem épp eget rengető újdonságok, ám ez nem is lenne baj. A megszokott dolgokból is lehet kellemeset és szórakoztatót alkotni, ezért kár, hogy ez Sandra Regniernek nem sikerült.
A könyv nyitánya egy indokolatlan nézőpontváltás, ami hatásvadász, de passzolhatna, ha a románc lenne a kötet középpontjában. Elsőre úgy is tűnik, mintha így lenne, de közelebbről nézve a főhősnőn kívül nem látunk semmit. A történet rettentően főhős-központú és most nem a narrációra gondolok, hanem a tényre, hogy Felicity minden egyes mozdulata meg lett örökítve mondatokban még akkor is, ha az épp totálisan érdektelen. Ebből adódik a könyv legnagyobb hibája: rettentően lassú és meglehetősen unalmas olvasmány.
Annyira vontatott ez a könyv, hogy a fele után azon kezdtem gondolkodni, hogy nyomdai hiba miatt láttam-e rajta fantasy címkét... Cirka háromszáz oldalig nem történik semmi misztikus (Nem, a néhány villamásnyi látomást és furcsa álmot nem tartom misztikusnak, inkább parasztvakításnak.), sőt semmi izgalmas, (Nem, a középiskolai lúzerek kontra menő manók civakodás cseppet sem az.) de még romantikus sem. (Nem, attól, hogy egyre több gyönyörű hím csapja a szelet a főhősnek még nem lesz a történet romantikus.) Rettentően túl van nyújtva.
Sajnos a túlnyújtás oka nem a karakterek kibontakozása. Lee végig ugyanaz a mézes-mázos, habtestű Adonisz, akinek mindenki beállítja és azonkívül, hogy jól főz, nem tudunk meg róla semmit. Ami Fay-t illeti, itt már akadnak változások, de sajnos nem biztos, hogy a jó irányba.
A könyv elején ő a megtestesült szerencsétlenség, ám a végére kis hattyúvá cseperedik, legalábbis fizikai értelemben, mert mentálisan marad csődtömeg. Szegényke nem épp egy lángelme, mert amit az olvasó pikk-pakk összerak fejben két mondatból, az neki hosszú-hosszú fejezetekbe telik. Ráadásul előszeretettel játssza a mártírt és folyton ugyanazok a gondolatok keringenek a fejében, amitől ő is pont olyan unalmassá és egysíkúvá válik, mint maga a történet.
Mivel a cselekményt össze tudnám foglalni pár mondatban, az oldalak nagy része sallang. A főhős éli a maga megszokott (unalmas) életét, ugyanazokat a hisztiket nyomja fejben (persze önbecsülési mélységekben) és néha álmodozik románcról. Néhol meg valóra válik az álmodozása, mint valami tündérmesében és ez volt a könyv leginkább hiteltelen, vagy inkább "fantasztikus" pontja, mert ez csoda nélkül biztosan nem valósult volna meg, még egy tiniregényben sem..
Szóval nem tetszett. Nem volt szörnyű, nem húzott fel, nem mondanám károsnak, egyszerűen csak untam és untam és nem érdekelt. Kizárólag azoknak tudom ajánlani, akiknek sok a szabadidejük és nem sajnálják esetleg elpazarolni, illetve nem zavarja őket, ha semmitmondó cselekményt kapnak bőven több oldalon, mint az szükséges. Aki viszont kifejezetten fantasy könyvre vágyik, inkább kerülje, mert misztikum az nem sok van benne.

Kiegészítés:
A folytatás, vagyis a trilógia második része A sötét jóslat címen már elérhető magyarul. Én nem valószínű, hogy próbálkozom majd vele, mert nincs annyi elpazarolható szabadidőm.

2018. október 19., péntek

Az áruló pengéje

Ez a könyv az Öregkabátosok sorozat első kötete. Mivel épp nincs olyan fantasy sorozat, amellyel félbe volnék, úgy gondoltam, jó ötlet belekezdeni egy újba. A cím is jól hangzott és a borító is mutatós. Ráadásul csupán 392 oldal, ami fantasztikus eposzoknál kifejezetten rövidkének számít.
Nem gondoltam én ezt át eléggé...
Fülszöveg:
"A ​király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!
Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!
Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső ígéretüket, és utolsó küldetésükként leleplezzék a cselszövést és megmentsék a lány életét, újra egyesíteniük kell az Öregkabátosokat. Ebben a harcban kizárólag legendás kabátjukra és kardjukra támaszkodhatnak: a nemesek zsarnokká, a lovagok haramiákká lettek, ők pedig egyedül az árulók pengéjében bízhatnak."
Előszeretettel szoktam a körülményekre fogni, ha egy könyv nem csúszik. Csakhogy ez puszta mellébeszélés. Nem azért érzek valamit nehézkesnek, nem azért nem köt le igazán, mert csupán a metrón van időm olvasni, hanem mert egyszerűen nem olyan jó. Sajnos ezzel a könyvvel is ez történt. Olvashattam volna a kényelmes fotelomban egy bögre forró csokit szürcsölve, akkor sem találtam volna izgalmasabbnak és letehetetlenebbnek, mint a reggeli tömegközlekedés csúcsidejében.
Ez a történet nagyon lassan indul és nagyon lassan halad. Több fejezetben van visszaemlékezés múltbéli eseményekre és ezek általában megtörik az olvasás ütemét, mégsem ebben keresendő a hiba. Egyrészt azért, mert ezek a visszautalások rövidek és csupán a karaktert kívánják árnyalni. Másrészt azért, mert Mark Lawrence könyvei után kifejezetten edzett vagyok idősíkok terén. Egyszerűen lassan haladnak a szereplők, lassan bontakozik ki a cselekmény és irdatlanul lassú a főhős felfogása (de erről majd később). Ezen a tempón pedig a minden sarkon felbukkanó kardos, csatabárdos, íjas vagy akármilyen alakok sem segítenek, akiket újra és újra le kell csapnia a főhősöknek.
A történet tehát nem igazán kötött le és sajnos a felépített világ sem. Ez egy tipikus középkori feudális berendezkedésű világ megfűszerezve egy picike mágiával. Nem is lett volna vele baj, ha az író színesíti kicsit. Csakhogy a színesítést nagyon hosszú, sokjelzős és nevetséges szentségelésben élte ki, ami számomra inkább bosszantó volt, mint különleges.
Szent Tollforgatóra, Aki Írógép Helyett Már Notebookon Firkálgat, ezt a narrációt meg mégis miért kellett? A történet a főhős szemszögéből íródott, aki elmeséli épp mi történik vele (általában küzd az életéért) és közben elmereng múltbéli eseményeken. Eddig rendben is van, de a cirádás szentezésén kívül időnként és indokolatlanul kiszól az olvasónak. Ezzel pedig úgy megtöri az amúgy is nehézkes olvasási tempót, hogy az ember hirtelen kihuppan a történetből.
Apropó főhős, ő is hagy maga után több kivetnivalót. Egyrészt van egy kis kisebbségi komplexusa, egy erőteljes hőstudata és mindehhez némi balszerencse és alacsony intelligenciaszint párosul. Igen, Falcio nem lett a szívem csücske. Értem én, hogy esendőnek és emberinek kívánta beállítani a szerző, hogy az olvasóhoz közelebb kerülhessen, de inkább az ellentétét érte el. Ha alkot neki egy laza harcművészzseni karaktert, még mindig elgáncsolhatja itt-ott, hogy emberinek tűnjön. Nem kell ezért szisztematikusan lejáratni. Főleg, mert az ostobasága pont elég. Ez a fickó ugyanis nem egy észlény és akkor még finoman fogalmaztam. Az egy dolog, hogy az olvasó fényévekkel korábban összerakja a sztorit, felfedi a titkokat és átlátja a szálakat, ám az, hogy minden egyes karakter legyen negatív vagy egy mezei mellékszereplő, jobban érti mi a fene is történik, mint a szellemi sötétséggel megáldott főhős, már cseppet kiábrándító. Épp ezért a mellékszereplők sokkal érdekesebbnek tűntek számomra, mint a főszereplő.
Még egy dolgot kell kiemelnem, a korhatáros részeket. Néhol úgy éreztem, az író kötelező jelleggel írt minél véresebb és erőszakosabb részeket, mert manapság "ez az elvárás". Na, meg az is, hogy legyen benne szex, még akkor is ha nehézkes beleszuszakolni az állandó párviadalok közé. A vetkőző bolond idős hölgyet meg inkább nem kommentálom...
Szóval nem igazán éreztem jónak ezt a könyvet. Nem kötött le igazán, nem adott maradandó élményt és kissé úgy éreztem, mintha a mostanában divatos elemekből építkezett volna, ám az egyediség bűbája nélkül.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nagyon, de tényleg nagyon szeretik az utazós, epikus, kardozós történeteket. A mágia senkit se riasszon vissza, alig akad benne itt-ott pár csepp, ám ha valaki a csavaros és gondolkodásra késztető regényeket szereti, inkább válasszon másikat.

Kiegészítés:
Ahogy az elején említettem ez egy sorozat első része. A sorozat pedig eddig 4 kötetre rúg és még mindig nincs vége. A további magyar megjelenésekről nincsenek híreim, ám a Fumax Kiadó nem szokott sokat ülni a folytatásokon, így biztosra veszem, hogy hamarosan várhatók. Én viszont nem várom, mert nekem ennyi bőven elég volt ebből a középkori kabátrendből.

2018. október 16., kedd

Mozgóképek LXXIII.

A moziban vége van az uborkaszezonnak, egyre több és egyre jobb filmek jönnek egymás után sorban. Ráadásul az őszi időjárás is kedvez a filmeknek, mert jó egy-egy szürke estét a kanapén egy puha plédbe burkolózva tölteni. Nem meglepő hát, hogy szeptemberben 8 filmet néztem meg. Felét ráadásul moziban.

Rosemary gyermeke
"Rosemary és Gus fiatal házasok, akik beköltöznek új New York-i otthonukba, egy kellemes, Central Park melletti társasházba. Szomszédaik - a középkorú Minnie és Roman Castevet - barátságosak, bár nagyon titokzatosak. Rosemary hamarosan megtudja, hogy gyermeket vár. Boldogsága nem ismer határokat, de az öröm nem tart sokáig. Egyre tisztábban rémlik fel előtte egy borzasztó álom emléke - mintha egy sátáni bestia erőszakolta volna meg. Hasán titokzatos karmolásnyomok jelennek meg és a szomszédból - ahová munkanélküli férje egyre gyakrabban jár át - különös hangok szűrődnek át."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet. Úgy hivatkozott rá, mint egyik nagy klasszikus kedvencére, ami - mivel tetszett a Mother - biztosan tetszeni fog. Halogattam a megnézését egy jó ideig, mert a régi filmektől tartok kicsit. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy jogosan.
Az a baj a régi filmekkel, hogy ha jók, az újabb alkotások merítenek belőlük. Ezért történhetett az, hogy nagyon kiszámíthatónak és eléggé gagyinak éreztem ezt a filmet. A maga korszakában, a '70-es években persze megállta a helyét, ám az ezredfordulón túl már inkább a nevetés csiklandozza tőle a nézőt és nem a libabőr. Ez valószínűleg azért van, mert sok olyan alkotást láttam már, ami ebből a filmből is merítkezett, így semmi újat nem kaptam. Leszámítva talán a főhős nyakláncát, amelyet manapság is árulnak terhes nőknek... Nem tudom, ki találta ki, de egyszerre zseniális és beteg ötlet, több száz nő pedig, akik nem látták a filmet, boldogan megveszik...
Összességében tehát nem tetszett, de nem vitatom a film helyét a filmtörténelemben. Csak azoknak tudom ajánlani, akik kifejezetten valami régire vágynak és nem zavarja őket, ha nem üt annyira, mint tette volna 30-40 éve.

Hold
"Sam Bell asztronauta (Sam Rockwell) egyedül dolgozik a Holdon, számítógépe, Gerty segítségével küldi az itt kitermelt erőforrást a Földre, ezáltal megmentve bolygónk összeomlott energiagazdálkodását. A Holdon eltöltött hároméves megbízásának végéhez közeledve saját magával kerül összeütközésbe."
Ezt a filmet nem csak Nel ajánlotta (meg is próbálta kölcsönadni, de véletlenül A belső embert juttatta el hozzám), hanem San Diego is. Ez pedig végre egy jó ajánlás volt.
Remek film, remek karakter és remek problémafelvetés. Ráadásul mindez kis költségvetéssel egy minimalista helyszínen. Nagyon szerettem a robotot, a zenét és a holdbéli látványvilágot. Bár rájöttem a csavarra, ez nem rontott semmit a film értékéből. Ha valaki egy jó és elgondolkodtató sci-fi alkotásra vágyik, mindenképpen nézze meg. Engem meggyőzött.

Az egészség ellenszere
"Lockhartot, a fiatal tőzsdeügynököt az alpesi gyógyfürdőbe küldi cége az eltűnt vezérigazgató után. Megpróbál utánajárni a dolgoknak. Miközben gyanítja, hogy a csodálatos kezelés nem az, aminek tűnik, rajta is betegséget diagnosztizálnak."
Ez a film csak negatív ajánlásokat kapott. Mikor megjelent moziban, jónak tűnt, aztán Nel megnézte és közölte, hogy felejtős, míg Queen B. barátom óva intett tőle, mint az év legrosszabb filmjétől.  Azért letöltöttük és megnéztük...
Hát, tényleg nem egy emlékezetes alkotás. Sőt, megkockáztatom, hogy egy harmadrangú tucat film, amelyen még a csodálatos svájci helyszín sem tudott sokat lendíteni. Nem horror, ettől senki se tartson. Legfeljebb gusztustalan, de cseppet sem félelmetes. A történet elég nevetséges és persze kiszámítható, épp ezért helyenként jókat kacagtunk a logikátlan jeleneteken. A színészek is ennek megfelelőek és szegény Dane Dehane úgy tűnik csak béna filmeket vállal el. (Lásd: Valerian és az ezer bolygó városa) Szóval tényleg nem egy jó film, nem is tetszett, de azért az év legrosszabb filmjének nem nevezném (Ezt a címet egy későbbi filmre tartogatom.), mert a maga Zs kategóriájában szódával és egy kis angolnával elmegy. Azért megtekintésre inkább nem ajánlanám, még receptre sem.

Pandák
"A pandákat a világ minden szegletében imádják és most megérkeztek óriás vászonra is, hogy még közelebb kerülhessenek mindenkihez. A Pandák c. IMAX 3D ismeretterjesztő film lélegzetállító kalandot és csodálatos élményt nyújt az egész család számára.A kínai Chengdu Panda bázis tudósai elkötelezték magukat a faj védelme iránt és felnőtt, kifejlett pandák tenyésztése mellett, hogy az így született panda kölyköket visszajuttathassák a vadonba. A film az egyik kutatót követi, akinek szenvedélye arra készteti őt, hogy a New Hampshire-i Fekete Medve program mintájára új módszert kezdeményezzen. A kultúrák közötti együttműködés kezdete életmódváltó utazássá válik egy amerikai biológusnak, aki egy óceánon átkel, hogy csatlakozzon egy Belső-Mongólia-i tudóshoz és egy nagyon kíváncsi, fogságban született kislány kölyök pandához, Qian Qian-hez.Az IMAX® kamerákkal forgatott izgalmas kaland követi Qian Qian-t a Sichuan-hegységben, miközben először lép ki a nagy vadonba, felfedezve igazi természetét, szembenézve az ismeretlen kihívásaival."
Először is meg kell jegyeznem, hogy nekem van a legaranyosabb pasim. Képes volt eljönni velem szombat délelőtt moziba csak azért, hogy 3D-ben pandákról szóló dokumentumfilmet nézhessek. Kedves hölgy olvasóim, joggal lehet rám irigykedni.
Igen, ez a film egy dokumentumfilm. Igen, csak pandákról szól. Igen, sajnos ennek megfelelően rövid, csupán 45 perces és kizárólag matiné időpontban játsszák. Na, de ha az ember lánya szereti a pandákat (Én nagyon szeretem!) és szeretne hozzájuk a legközelebb kerülni, akkor ez a film neki való. IMAX mozi széles vásznán olyan mintha a pandák felénk másznának, mintha tényleg ott lennének velünk. Na, és hogy milyenek? Hát rettentően cukik!
Ez a film egy puha cukisággombóc, tudom ajánlani minden budapesti pandarajongónak. (Sajnos kizárólag az Aréna moziban játsszák.) Cseppet sem bánom, hogy korán felkeltem miatta egy szombat reggelen.

Alfa
"Húszezer évvel ezelőtt az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott.
Keda fiatal még. Először indul a törzs férfijaival vadászatra, ám egy bölény fölökleli, és egy szakadékba taszítja: társai azt hiszik, meghalt, és magára hagyják.
De ő él és élni akar. Az ellenséges világban, a vadonon keresztül elindul hazafelé. Út közben társa is akad: egy sebesült farkas szegődik mellé. A két fáradt, beteg, kiszolgáltatott lény különös barátságot köt, és egyre jobban ragaszkodnak egymáshoz.
Ilyen nem történt még az emberiség történetében. De ettől kezdve nagyon sokszor előfordul majd. Az ember rátalált a legjobb barátjára..."
Nagyon érdekelt ez a film, mert reméltem, hogy kapok egy újabb aranyos filmet, ám ezúttal farkasokkal, ráadásul őskorban (Ez is egy számomra kedvelt téma, épp olvasok is egy könyvet, ami az őskorban játszódik.) és sikerült is rábeszélnem Nelt, hogy jöjjön el velem rá moziba.
Hatalmas csalódás volt és csak azért nem írom le még mindig, hogy az év legrosszabb filmje, mert ezt a citromdíjat továbbra is tartogatom. Ez a film katasztrofálisan rossz. Rossz a látvány, mert ilyen mű bölényt és ennyi egymásra halmozott felesleges SGI elemet egy rakáson még nem láttam. Rossz a történet. Tele van hiteltelen dolgokkal, logikátlan mozzanatokkal. Csak egy a sokból: Alap probléma, hogy jön a tél és a hó, minél előbb haza kell jutnia a főhősnek, mielőtt megfagyna. Erre mit tesz? Strandol egyet a folyóban... Egyenesen szörnyű az ember-állat kapcsolat ábrázolásra. Így nem lehet egy vadonélő farkassal bánni és egy vadon élő farkas nem így viselkedik. Baromság a köbön, ami itt van és nem egy hiteles történet arról, hogyan alakult ki a kutya. A filmnek egyetlen mozzanata sem tetszett, sőt, szabályosan utáltam minden jelenetét. Ostoba volt, hiteltelen, logikátlan és még csúnya is. Hatalmasat csalódtam és sokat bosszankodtam miatta. Senkinek sem ajánlom, de tényleg.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
"Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története."
Nel barátommal nagyon kíváncsiak voltunk a "cicis" filmre, mert lássuk be, a plakát elég figyelemfelkeltő. Egyik este el is mentünk rá a legközelebbi moziba.
Azt kell mondjam, ez a film remek. Remek hazai alap, remek kortárs alap, remek amatőr színészek és remek történetvezetés. A konfliktushelyzet és a karakterek pedig csillagos ötösre vizsgáztak. Ráadásul ezt a filmet rettentően alacsony költségvetésből kellett összehozniuk (Kedves magyar filmalap egy vasat sem adott nekik rá, inkább beletoltak még pár milliót a következő amcsi koppintásos vacakba...) mégsem érződik rajta. Tanterem, szoba, bkv ennyi helyszín van összesen, ami szűkösnek tűnik, de lássuk be, cseppet sem az, inkább hazai és otthonos. Egyszerűen remek volt és minden mozzanata a helyén.
Senkit se riasszon el a cici vagy a furcsán hosszú cím, mert ez egy szuper kamaszfilm. Sokkal jobban tetszett, mint mondjuk a Lady Bird, mert kedvesen hazai és rettentően aktuális. Bátran ajánlom.

Napszállta
"Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje. 1913 nyara, Budapest - a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.
Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel."
Nel nyert két jegyet a premier előtti vetítésére és engem választott kísérőnek. A mozi kedvéért megrövidítettem a találkozómat F. barátommal és ezt azóta is bánom.
Senkit se tévesszen meg az ígéretes leírás és a szép kalapok, ez a film borzalmasan rossz. Ó, igen, most jön az a rész, hogy kimondom, ez az év legrosszabb filmje. A rendező ugyanis annyira el van szállva magától, annyira fennköltnek és nemesnek képzeli magát, hogy úgy gondolja, az egyszerű pórnép nem értheti az ő művészetét. Nos, közlöm kedves művészieskedő filmiparos, hogy a film a nézőnek szól. Ha pedig a rendező magasról tesz a nézőre, cseppet sem érdekli, hogy van, mit érzékel, mit érez a film közben, akkor ez nem filmművészet, hanem öncélú egoizmus. Ezzel persze meg lehet nyerni néhány hasonló cipőben járó öntelt és elvont alakot, de a nézőt, na azt nem.
Ennek filmnek hiába van elvileg története, nincs cselekménye. Hiába van szépen megkomponálva  a díszlet, a ruhák, a kalapok, semmit se látunk belőle. Hiába van egy bizonyára tehetséges színésznő a főszerepben, nem engedik kibontakozni, mert azt a feladatot kapta, hogy legyen balta arca végig és még csak ne is pislogjon közben. Két és fél órás a film, de nincs benne egyetlen párbeszéd sem. Félmondatok, elmotyogott szavak és néhány rövid ismétlődő kérdés (pl: Ki maga? Mit keres itt?), amelyre soha senki nem válaszol, ennyi a teljes dialógus. A szereplők motivációi homályosak, a cselekedeteik nagy része pedig irracionális. A film szerint minden osztrák perverz szadista és minden romlott ezért megérdemli a pusztulást. Ez a pusztulás akar lenni az első világháború, de úgy nem passzol a képbe, mint egy rózsaszín csillámpóni.
Konklúzió:  Ez a film borzalmas. Unalmas, nem szól semmiről és úgy vesz el két és fél órát az ember életéből, hogy közben indokolatlanul szenved ettől az önimádó művészieskedéstől. Ami működött a Saul fiánál, az itt nem működik. Tessék megtanulni, hogy nem minden poént lehet kétszer elsütni és főleg nem lehet ezt megtenni akármilyen kontextusban. Ami jól passzol egy népirtáshoz, az egyáltalán nem passzol egy monarchia virágkorához.
Senki se nézze meg! Nem vicc! Kerüld el!

A család kicsi kincse
"Olive (Abigail Breslin) felmenői bolondok és bogarasak. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa nélkül. A kislány apja, Richard (Greg Kinnear) a világ legpechesebb karriertanácsadója, Frank nagybácsi (Steve Carrell) kisiklott irodalomtanár. Egyedül a nagypapa (Alan Arkin) vidám mindig, ehhez azonban némi illegális növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal indul a napfényes Kaliforniába, hogy Olive részt vegyen A család kicsi kincse című szépségversenyen."
Ezt a filmet is Nel ajánlotta. Azt mondta róla, hogy kedves családi film és valóban az is.
A történet nem bonyolult, de a karakterek sarkítva is színesek és pont annyira szórakoztatóak, hogy az egyébként rém egyszerű cselekmény élvezhetővé váljon. Ez egy fura utazás egy fura családdal egy fura cél miatt. Nem akar többnek látszani, mert nem is több, mint egy könnyed délutáni családi film.
Nem bántam meg, hogy megnéztem, így ha valaki kellemes kikapcsolódásra vágyik bármelyik korosztályból, nézze meg nyugodtan.

Értékelés:
 Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)     ->  10
Pandák                                                                ->  9
Hold                                                                    ->  8
A család kicsi kincse                                          ->  7
Az egészség ellenszere                                       ->  6
Rosemary gyermeke                                          ->  5
Alfa                                                                    ->  2
Napszállta                                                         ->   1

2018. október 4., csütörtök

Csavargások XX.

Ősszel is nagyon szeretek csavarogni, ám ilyenkor inkább a beltéri helyszíneket és programokat részesítem előnyben, főleg ha jár melléjük egy-egy forró ital is.

Japán Est
az étterem külön terme
Szeretem a keleti dolgokat és különösen szeretem a Japán dolgokat. (Nem véletlenül olvashatók a blogon anime és manga ajánlók.) Egyszer nagyon szeretnék elmenni Japánba, de úgy néz ki, a közeljövőben "csak" a szomszédjáig, Kínáig fogfok jutni. Addig is van szerencsére több olyan program, ahol kicsit ki tudom elégíteni a keleti dolgok iránti kíváncsiságomat.
Erről az alkalomról a Japánspecialista oldalán értesültem és szerencsémre San Diego is vevő volt az ötletre. Korábban voltunk már együtt japán étteremben (Japanika) és mindkettőnk számára pozitív élmény volt, így elolvasva a felhívást és a részletes leírást, hamar eldöntöttük, hogy foglalunk asztalt a Japán Mitológiai Estre.
Felhívás:
"Tölts velünk egy könnyed vacsorát a Fuji Étteremben, és hallgass izgalmas történeteket prof. dr. Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének előadásában."
Bár a japán konyha a többi ázsiai konyhához képest egy vegetáriánus szempontjából sokkal barátibb, nem voltam teljesen elragadtatva a menütől. Azonban az est másik része, a beszélgetés vonzott annyira, hogy felülkerekedjek a dolgon. Ráadásul megegyeztünk San Diegóval, hogy megeszi a hús és hal adagomat és cserébe ad nekem a zöldségeiből.
bento
Kíváncsian érkeztünk Budára a Fuji Étterembe és én rögtön lelkes kis rajongója lettem a helynek, amint megláttam a külön termet. Mélyített asztal, ülőpárnák, házi papucs, csodás dekoráció, egyszerűen remek hangulata volt. El is foglaltunk két szimpatikus párnát, rendeltünk limonádét és vártuk a kezdést. Aztán jött a következő kellemes meglepetés, San Diego ismerősbe botlott, így már nem is ketten voltunk, hanem négyen.
A beszélgetés kellemes tempóban zajlott meg-megszakítva egy-egy fogással. Mivel a tematika szerint ez egy mitológiai est volt, mindenféle mítoszokat hallgathattunk meg a világ teremtésétől a nyestkutyákig. Közben pedig megtömtük a hasunkat.
desszert
Az első fogás miso leves volt, ami kizárólag zöldségekből áll, így kényelmesen elszürcsöltem. Nem lett a kedvencem az ízvilága (nem igazán szeretem a tofut), de jólesett, mert forró volt.
A főfogás egy bento volt, amelyet gyönyörű fadobozban szolgáltak fel rizzsel és szójaszósszal. Itt volt egy kis logisztika, ahogy átcsoportosítottam a halat San Diego dobozába és ellopkodtam a fekete babjait (ez volt a legfinomabb a dobozban). Bár mennyiségre nem ettem sokat, a rizs és az ellopott babok miatt, elégnek bizonyult. Míg kísérőm dupla adagot volt kénytelen megenni, ám nem panaszkodott miatta.
A mesélés csupán a főétel elfogyasztása alatt szünetelt, utána a desszert (gyümölcs és valami könnyű túródesszert) alatt is folyt tovább.
Összességében igazán kellemes volt ez a cirka 3 óra. A menü finom volt, a helyszínválasztás remek és a  mítoszok is igazán szórakoztatóak voltak. Szívesen megyünk máskor is ilyenre és tudom ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a távol-keleti dolgok iránt.

Múmiák
Mire vágynak az átlagos lányok? Csillogó ékszerekre vagy szép cipőkre. Mire vágyom én? Múmiákra. Bizony, engem cseppet sem rettentenek el az aszott holttestek, sőt kifejezetten érdekelnek. Így esett meg, hogy San Diegótól azt kaptam születésnapomra, hogy elmentünk múmiákat nézegetni. Na, meg persze utána vacsizni is, hogy kicsit hasonlítsunk a normális párokra...
A helyszínt ugyanaz a kiállítótér biztosította a Király utcában, mint tavaly a Titanic kiállításét. Szintén audioguide mondja a látogatóknak az információkat, bár itt-ott a falakon akad némi kiegészítés.
Ha valaki mindent végignéz és végighallgat, legalább 2 órát eltölt a kiállításon, ha pedig még olvasgat is, lehet az akár 3 vagy 4 is. Már ha lehetséges, mert mi zárás előtt két órával érkeztünk és épphogy végig tudtunk érni rajta.
A tárlat felépítése nagyon tetszett a bevezetéssel és a világtájak és kultúrák szerinti beosztással. Főleg, hogy próbáltak időrendben is haladni. Volt néhány kifejezetten érdekes múmia, mint a kosármúmiák és a zsugorított fejek (végre megtudtam, hogyan készülnek) és feküdt mellettük több hazai is (Váci múmiák).
Mivel pár éve láttam a Természettudományi Múzeum múmia kiállítását, több ismerős elemmel találkoztam (mint az említett váciak) és mivel rengeteg dokumentumfilmet néztem a témában, több ismerős információt kaptam, mint ismeretlent. Szóval számomra nem volt olyan nagy újdonság, mégis tetszett. Jó volt egyben látni ennyiféle múmiát, ilyen sok kapcsolódási ponttal és kicsit bepillantani a kutatásukba is.
Nem olcsó program, de ha valakit érdekel, érdemes rászánni az időt. Elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem jártak múmia kiállításon, nekik biztosan nagy élmény lesz.

The Nook
függő fotel
F. barátommal mindig keressük az új helyeket. Szeretjük felfedezni őket, főleg ha finom a kávé és van valami különleges a hely kialakításában. Így esett legutóbbi választásunk a The Nook kávézóra a Tűzoltó utcában.
A helynek két különlegessége van: a vegán a kínálat és a kényelmes függő fotelek a kirakatban. Sajnos, míg az előbbiből bőséges a választék, utóbbiból csak kettő van közvetlenül a bejáratnál. Hatalmas szerencsénk volt, hogy hétfőn mentünk, így kevés volt a vendég és épp felszabadultak ezek a hihetetlenül kényelmes fotelok. Meg is állapítottam: Nekem ilyen kell! Most mondjuk nem tudnám hová tenni, de egyszer, ha tágas nappalim lesz terasszal, szerzek egyet. Ideális olvasókuckó.
No, de hogy a kávékról is szót ejtsek, finomak. Mindketten lattét ittunk, én hagyományosat, míg F. barátom chai lattét. Megpróbált engem is rábeszélni, de sajnos nem hagytam magam. Azért engedte, hogy belekóstoljak a bögréjébe és érezzem, mit hagytam ki. Legközelebb tuti hallgatni fogok rá, mert szuperül harmonizált az intenzív ízvilága.
Megkóstoltunk még egy vegán sütit is, ami elvileg Snickers szelet volt, de meg sem közelítette a névadó csokoládét. Rossz nem volt, csak nagyon tömény. Irdatlan mogyoró és étcsoki bomba, épp csak a csücskét bírtam megenni.
A lényeg azonban az, hogy ismét találtunk egy remek kávézót. Tudom ajánlani, mert ezeket a függő fotelokat bizony ki kell próbálni.

latte, chai latte, vegán sütiszörny

Vintage Garden
Ha F. barátommal elmegyünk valahová, akkor általában sokáig távol leszünk otthonról, halmozzuk a finomságokat és több helyet is bejárunk. Most sem volt ez másképp. A kávé után megéheztünk és hirtelen felindulásból kikötöttünk a Vintage Gardenben.
mint egy mesebeli kertben
Ez a hely nagyon csajos, nagyon elegáns és nagyon cuki is egyszerre. Nem csoda, hogy főleg női vendégei vannak egy-egy szerelmét elkísérő hős lovagon kívül.
Többször jártam már itt, például babaváró bulin, de mivel mindig más a díszlet, egyáltalán nem lehet megunni. Ezúttal egy mágikus, tündéres kertet idézett egy klasszikus meséből. Ezt volt hivatott hirdetni minden a tányéralátéttől az asztaldíszeken át a plafon dekorációjáig. Tényleg olyan, mint egy igazi kert.
Szerencsére volt a belső helyiségben szabad asztal (elég népszerű, így érdemes itt asztalt foglalni), így a dekoráció közepén sikerült letelepednünk, ahogy a mellékelt kép is mutatja.
Rendeltünk egy-egy limonádét, majd elkezdtünk tanakodni, mit is együnk. Több vegetáriánus ételük volt, így nem volt egyszerű a döntés. Végül mindketten mártogatóst választottunk bagettel. Gondoltuk, ez könnyű vacsi lesz, de meglepően laktatónak bizonyult.
A látványvilágra a tálalásnál is figyeltek, ezért kerültek a zöldségek (uborka, sárgarépa, paprika és zeller) kis fémvödörbe, míg a padlizsánkrém, zöldborsókrém és sajtkrém egy-egy üvegcsébe. Mondanom sem kell, mind nagyon finom volt.
Habár nem olcsó étterem (a díszlet és a kiszolgálás is bele van építve az árba) jó betérni ide. Szigorúan női társasággal, mert férfiak számára egy ilyen kert túlságosan rózsaszín, vagy éppen giccses. Néha azonban pont ilyen giccsekre vágynak a hölgyek.

finomságok

2018. szeptember 28., péntek

Gyönyörű titkok múzeuma

Olvastam már az írónőtől (Galambok őrizői), így tudtam, hogy nem alaptalanul szeretik sokan. Ebben a könyvben igazából a cím fogott meg, míg a borító inkább bizarr, mint érdeklődéskeltő.
352 lapjával nem kimondottan hosszú olvasmány, ám a dagályos leírások miatt, nem lehet gyorsan befalni.
Fülszöveg:
"A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik."
Azt kell mondanom, elég nagy csalódást okozott ez a könyv. A remek cím és az ígéretes leírás alapján egy kellemesen romantikus és izgalmas történetre számítottam. Csakhogy ez a kötet se nem romantikus (vagy ha mégis, a szenvelgő fajtából való, amelyet egyáltalán nem szeretek) és se nem izgalmas. Pedig az alaphelyszín, New York a huszadik század elején nagyszerű díszletül szolgálhatott volna, azonban ezt sem sikerült elérni.
Alice Hoffman szépen ír, de hiába minden szépség, ha újra és újra bő lére eresztve azt taglalja, hogy melyik sugárút mit követ, abból mi lesz a jövőben és egyébként is hogy néz ki az utcaszerkezet. Valószínűleg ezt még egy helyi lakos is nehezen tudja követni, nemhogy egy európai, aki még sosem járt a Nagy Almában. Épp ezért a hosszú leírások csak akkor csillogtak igazán és értek bármit is, mikor a gyár tűzvészét leírta. Az a pár oldal borzongatóan érzékletesnek sikerült. Kár, hogy a többi leíró rész szinte papírpazarlásnak tűnt.
No, de a város csak háttér. Háttér a szerelemhez és nyomozáshoz, amelyeket a fülszöveg is ígér. Nos, nem éppen.
A könyv két nézőpontból íródott és mindegyik nézőpont két elbeszélésformára bomlott tovább. Adva van egy fiú és egy lány, akik élik jelenüket (ez a könyv cselekménye), miközben E/1-ben elmerengenek életük apróbb eseményein. Narráció szempontjából nem a legjobb választás, de még mindig lehetett volna jó.
Ó, igen, kitaláltad kedves olvasom: nem lett.
A két főhős és a két nézőpont csak a 200. oldal környékén találkozik. Súgok a matekban: több esemény, visszaemlékezés és szereplő van külön-külön, mint együtt. Mintha az olvasó párhuzamosan két könyvet olvasna, majd fogná magát és mindkettő végét kitépné és beletenné egy új kötetbe. Nincs íve a történetnek. Nem csak a késleltetett metszéspont miatt, hanem azért sem, mert olyan jelentéktelen a kapocs a két szál között, hogy elveszik a sok érzelmes elmélkedésben.
Apropó elmélkedés, a főhősöket nem sikerült megkedvelnem. Oké, Eddie kutyás hozzáállása szimpatikus volt, de ennyi és nem több. Coralie pedig a tipikus szenvelgő hősnő, akinek ki nem állhatom a fajtáját. Az összes többi szereplő pedig vagy szánni való volt, vagy bosszantó vagy esetleg érthetetlenül negatív. A negatív főhős példádul maga volt a motiválatlanság.
Gyenge karakterekből egyenesen következik, hogy a szerelmi szál is gyenge lett. A két főhős románca leírható pár szóval: meglátta, rögtön bele is habarodott, nem lehettek egymáséi, ja, de mégis. Klisé, klisé és egy marék giccs.
Összességében tehát próbáltam én meglátni a jót ebben a könyvben, de nem sikerült. Nem kaptam hiteles korképet, nem kaptam szerethető karaktereket, nem kaptam igazi románcot, sőt még egy nyamvadt izgalmas cselekménymorzsát sem, mert a kötet elveszett az utcaképek dagályos leírásában és a két főhős szenvedős és önmarcangolós gondolataiban.
Inkább nem ajánlanám ezt a könyvet. Aki Alice Hoffmantól szeretne olvasni, vegye le a polcról egy másik könyvét, mert ez bizony harmatgyenge.

2018. szeptember 21., péntek

Időláda

Csupa jót hallottam erről a könyvről és épp megcsappant az olvasásra váró könyvkészletem, így jó okom volt megrendelni.
A borító meseszép, passzol a történethez és az egyes fejezetek végén feltűnő állatok az olvasási élményt is növelik. Főleg a vörös panda, aki személyes kedvencem volt.
Csupán 282 oldal nagyobbacska betűmérettel, ám ez teljesen megfelel egy meséhez.
Fülszöveg:
"Jó volna-e, ha képesek lennénk megállítani az időt? Mi történne, ha lenne egy csodálatos ládánk, amelybe nem hatol be az idő, és ahová elbújhatnánk a kellemetlen időjárás, az unalmas órák, személyes gondjaink és a világ bajai elől, hogy majd csak akkor jöjjünk elő, amikor újra minden jól megy a világban? E csábító ötlet megvalósulásának csaknem végzetes következményeit meséli el sok izgalommal és kimeríthetetlen fantáziával Andri Snar Magnason izlandi író fantasyjében. A kettős cselekményű regény kerettörténetének főhősei gyerekek, akik magukra maradnak egy elhagyott és pusztulásnak indult városban. Az események szálai egy ősi legendához vezetnek, mely egy mesés hatalmú királyról és egy szépséges hercegnőről szól. Sigrúnnak és barátainak kell megtalálniuk a kapcsolatot a jelenlegi események és az ősi történet között, hogy rájöjjenek, miként menthetik meg a világot."
Ez a könyv valóban egy mese klasszikus elemekkel, ám egy kicsit modern formában.
Az alapötlet - elbújni az idő elől - igazán remek és kifejezetten aktuális is. Az első cselekményszál, a könyv jelenbeli idősíkja rögtön meg is nyert magának. Sigrún és a szülei tipikusnak mondhatók, míg a többi gyerek esete cseppet túlzó, ám mégis hihető. Nagyon tetszett, ahogy a könyv a mese alakulásával párhuzamosan és fokozatosan bontotta ki ezt a szálat. Így vált a kezdetben csábító időláda mindenféle szörnyűség okozójává.
A másik cselekményszál, ami a könyv múltbéli idősíkja, nem fogott meg annyira, ám ahogy haladt tipikusan mesebeli elemeivel, sikerült megkedvelnem. Mivel a kötet nagy részét ez a szál teszi ki, ettől vált igazi mesévé. Nem mondanám, hogy egyszerű mese, mert tele van erőszakkal és meglehetősen szomorkás, de pont ettől izgalmas.
A két történetszál természetesen a könyv végén találkozik egy kiszámítható csavarral. Ez a kiszámíthatóság azonban nem vesz el az értékéből.
Szépen körbejárja az idő kérdését és az emberek viszonyulását hozzá. Kicsit túloz, kicsit ködösít, de így is szembesíti az embert a ténnyel, hogy idő nélkül bizony nem lehet élni. Illetve azzal, hogy ha valaki az idő ellenszerét kutatja, túl elfoglalt ahhoz, hogy éljen azzal az időmennyiséggel, ami adatott neki. Mindezt pedig kicsit borongós északi hangulatban teszi.
Összességében kellemes olvasmánynak találtam. Egy-egy jelenet kifejezetten elgondolkodtató volt, néhány gondolat pedig igazán remek, így megkaptam azt a pluszt ettől a mesétől, amit vártam. 
Apropó mese, hiába minden mesebeli elem, úgy gondolom, hogy ez a könyv felnőtteknek íródott, ezért elsősorban nekik tudom ajánlani. Persze ettől függetlenül a fiatalabb korosztály is tehet vele egy próbát, ám a legkisebbek inkább tegyék félre későbbre az erőszakosabb cselekmény miatt.

Kedvenc idézetem a könyvből:
"Az öröm azt issza, amit az unalom főz meg."

2018. szeptember 10., hétfő

Mozgóképek LXXII.

Augusztusban hat filmet néztem meg, ebből négyet moziban, ami az előző két hónaphoz képest kifejezetten jó arány.

Egy burka, egy nadrág
"Egy jemeni idénymunka után muszlim fundamentalistaként tér vissza Mahmoud Párizsba. Szent küldetése, hogy Allah segítségével utat mutasson erkölcstelennek bélyegzett húgának, és eltiltja őt a barátjától. A szerelmesek azonban mindent elkövetnek, hogy láthassák egymást: a fiú burkát öltve érkezik a lopott randevúkra. A terv bejön, csak éppen van egy kis bökkenő: az álca annyira jól sikerül, hogy Mahmoud beleszeret..."
Anyukámat vittem el rá moziba, mert mindketten szeretjük a francia filmeket. Nem voltak magas elvárásaim, csupán könnyed kikapcsolódásra vágytam és ezt többé-kevésbé hozta.
A film humora tipikusan francia és a kulturális különbségekre van kiélezve. Az a néhány poén tehát, amelyet belesűrítettek az egyébként nem túl mozgalmas cselekménybe, teljesen rendben volt. A gondok azonban ennél mélyebben gyökereznek. A film felütése meglepően komoly, rögtön egy családi drámával nyit, azonban ezt a komolyságot nem sikerült, vagy egyáltalán nem is akarta megtartani. A készítők nem voltak elég merészek. Nem merték a végletekig kiélezni a helyzeteket, inkább megpróbáltak egy aranyközéputat találni. Ettől azonban a filmnek elveszett a dinamikája és nem lett több, mint egy tipikus romantikus történet, amelyhez a burka csupán az álca. Többet is ki lehetett volna hozni belőle, ám ezt a cukorszirupos lezárás tönkretette. 
Szóval, ha valaki jó kulturális szatírát szeretne nézni, ne ezt válassza. (Inkább nézze meg a Bazi nagy francia lagzikat.) Azonban ha csak könnyed romantikus filmre vágyik a francia fajtából, tehet vele egy próbát.

A kíméletlen
"Egy fiatal angol bokszolót pitiáner drogügyletek miatt Thaiföld legkeményebb börtönébe zárják. Billy Moore számára hamarosan világossá válik, hogy a kegyetlen helyen csak akkor maradhat életben, ha alkalmazkodik a fegyház belső szabályaihoz. A börtön poklából és kilátástalan helyzetéből egyetlen módon szabadulhat: engedélyt kér, hogy részt vegyen börtönök közötti Muay Thai boksz bajnokságokon. Bokszolnia azonban nem elég: életben is kell maradnia a ringben.

A kíméletlen Billy Moore igaz története, aki Thaiföld két legbrutálisabb börtönét élte túl. A film forgatási helyszíne egy működő thai börtön volt, több szerepet elítéltek, valamint ex-fegyencek alakítottak."
Nel barátommal nyertünk jegyet a film premier előtti vetítésére. Úgy terveztük, elvisszük rá a fiúinkat, de sajnos ők nem értek rá, így végül csak csajok mentünk el a filmre.
Hát, nem egy csajos film. A központi eleme az erőszak, a boksz és a drogok szentháromsága. A képek közeliek, érzékletesek, a feszültség végig benne van, hiszen senki sem tudja, mi újat hozhat a szürke börtönbeli másnap. A készítők látszólag nagyon figyeltek a részletekre és a főszereplő színész játékára sem eshet panasz. Teljességgel rendben van a film, a befejezése kifejezetten tetszett és el is gondolkodtatott néhány szempontból. Azonban mégsem mondhatom azt, hogy maradéktalanul tetszett. Nem tudtam ugyanis azonosulni a főhőssel és ezért végig kívülről szemléltem, így a film nem tudott beszippantani úgy, ahogy kell. Sőt, ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, azt is mondhatom, hogy megkedvelnem sem sikerült a fiút, így nem is miatta aggódtam, hanem csak úgy általánosságban aggódtam, kit fognak bántani legközelebb.
Épp ezért elsősorban férfi nézőknek ajánlom, ők valószínűleg jobban bele tudják élni magukat, de persze kíváncsi hölgyek is tehetnek vele egy próbát, mert mint film, rendben volt.

Mirai - Lány a jövőből
"Egy fiú egy varázskertben találja magát, amely lehetővé teszi az időutazást. Ennek köszönhetően találkozhat a rokonaival különböző korokban, az útra a jövőből érkezett húga kíséri el."
Habár mostanában nem sok animét nézek, azért ugyanúgy szeretem őket. Ha pedig még moziba is mehetek miattuk, nagyon boldog tudok lenni. Így történt, hogy gondolkodás nélkül vettem egy jegyet erre az új animére, még az ismertetőjét sem olvastam el.
Mindenféle elvárások nélkül ültem be rá és így még nagyobb volt a meglepetés. Természetesen a jó értelemben, mert ismét egy remek mozivászonra kívánkozó alkotást nézhettem. A grafika szép, a történet pedig nehezen meghatározható. Igazából nincs fő cselekmény, egy élet pillanataiból áll össze a film és ettől igazán remek. Minden varázslatos eleme ellenére rettentően életszagú, hétköznapi és nagyon elgondolkodtató. Bennem legalábbis rengeteg gondolatot ébresztettet családról, kapcsolatokról, gyerekről, amelyek még sokáig velem maradtak.
Nagyon tetszett, csak ajánlani tudom. Valószínűleg minden korosztály megtalálja benne a neki szóló üzenetet, ám én elsősorban fiatal felnőtteknek és kisgyerekes családoknak ajánlanám. Érdemes megnézni és érdemes moziban nézni, még lesz néhány vetítése.

Bronson
"Michael Peterson egész életében arról álmodozott, hogy híres lesz. A forrófejű, huszonkét éves srác úgy gondolta, ennek legegyszerűbb módja, ha kirabol egy postahivatalt. Petersont azonban gyorsan elfogták és hét év börtönbüntetésre ítélték. Végül több mint harmincnégy évet töltött rács mögött, ebből harmincat magánzárkában. A hollywoodi sztár, Charles Bronson nevet is itt vette fel. Hírnevét fékezhetetlen természetével, túszejtő akcióival szerezte. Az Egyesült Királyság legerőszakosabb rabjaként tartották számon, aki nemcsak a fegyőrökre, de a társaira nézve is állandó veszélyt jelentett. Átváltozásáról, életéről több könyvet írt."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet, mikor vége lett A kíméletlennek. Azt mondta, ez is hasonló, de szórakoztatóbb börtönös film. Hittem neki, ám nem kellett volna. Főleg, mert San Diegót is magammal rántottam ebbe a művész filmborzalomba.
Mielőtt bármit írnék, közlöm, Tom Hardy zseniális, csupán az ő játéka az, ami élvezhető és értékelhető ebben a filmben. A sztori egyébként valós, a figura valós és az elmebaj is valós. Ezzel a filmmel ezért elvi problémáim vannak. Miért kell piedesztálra emelni valakit, aki azzal lett híres "celeb", hogy szeret börtönben lenni? Így is pont elég futóbolond szaladgál a világon, aki felnéz a bűnözőkre. Meg olyan is, mint a delikvens kedves felesége, aki meglát egy ilyen "hírességet" a sajtóban és szerelmes leveleket kezd neki küldeni a börtönbe... Nem értem a létjogosultságát sem a filmnek, sem a zakkant tag könyvének, sem a "művészetének". Ez számomra nem művészet és kész. Mindezeken túl ráadásul ez a film tipikusan művészkedő, se füle, se farka csak próbál minél eredetibb lenni, vagy minél megdöbbentőbb (mint az elmegyógyintézetes jelenet), mert az menő. Nos, nem, inkább szánni való és erőltetett. Ez a film ezért nem más, mint egy erőszakos őrült egójának a kivetülése.
Kár volt megnéznem. Senkinek sem ajánlom.

Lady Bird
"Christine "Lady Bird" McPherson (Saoirse Ronan) teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, Marion (Laurie Metcalf), akivel örökös harcban áll. Marion nővér, és fáradhatatlanul dolgozik, hogy ellássa családját, miután Lady Bird apja elveszíti az állását. A kaliforniai Sacramentóban vagyunk 2002-ben, az amerikai gazdaság szeszélyesen változásai közepette játszódó történet érzékeny tükröt tart a kapcsolatoknak, melyek formálnak minket, a hiteknek, melyek meghatároznak minket, és a páratlan szépségű helynek, amelyet otthonnak nevezünk."
Erről a filmről ódákat zengtek a kritikusok. Csupa-csupa pozitív kritikát olvastam róla, fel is keltette a kíváncsiságomat.
Egyszerűen nem értem a kritikusokat. Ez a film nem olyan nagy szám, mint beállították. Még csak nem is olyan eredeti, mint hangoztatták. Kamaszkor, első szerelem, anya-lánya konfliktus, anyagi gondok, mintha ezeket már láttam volna mondjuk több tucat hasonló kamaszfilmben. De, ez most a 2000-es években játszódik, ettől olyan friss - mondják a kritikusok. Nagy büdös francot! - állítom én, aki az ezredfordulón voltam kamasz. Nem ad jó korképet. Nem adja a ruhákat (éljen a katolikus iskolai egyenruha), nem adja a zenéket, nem adja a többi popkulturális dolgot, csak van. Ez egy mese egy lányról és az ő saját értelmezésű kamaszkoráról. Ezzel pedig nincs semmi baj, mert nézhető a film, egy-egy ponton lehet azonosulni vele, de nem jobb vagy több, mint több száz hasonló alkotás.
Unalmas estére elmegy, ha valaki pont a kamaszkorról szeretne filmet nézni, de nem ad semmi pluszt.

Sötét elmék
"Amikor tizenévesek rejtélyes módon új, természetfeletti adottságok birtokába jutnak, a kormány fenyegetésnek nyilvánítja és befogja őket. A tizenhat éves Ruby, az egyik legerősebb fiatal mind közül, megszökik a táborból és csatlakozik a biztonságos menedék felé tartó tinédzserek csapatához. Rövidesen ráébred azonban újdonsült családjával együtt, hogy egy világban, ahol az irányító felnőttek elárulták a gyerekeket, menekülni nem elég. Ellenállást kell szítaniuk, együttesen használva erőiket, hogy visszaszerezzék jövőjüket."
Nyertem rá két mozijegyet és Nel szerencsémre minden mozira kapható. Regényadaptáció, ám a könyvet nem olvastam. Igen, ez azt jelenti, hogy folytatásos, de hogy lesz-e második rész a mozikban, az nem teljesen biztos.
Ez is egy tinifilm csak a fantasztikus elemekkel dúsított fajtából. Ettől azonban még nem lett izgalmasabb. A látványelemek rendben voltak és próbálkoztak néhány csavarral is, csak nem jött össze. Az alaptörténet sajnálatos módon több halálos sebből vérzik. Szóval akad benne logikátlan elem bőven, de tinifilm lévén, ez őt egyáltalán nem zavarja. Hogyan is zavarhatná, mikor a rózsaszín köddel van elfoglalva? Igen, ez a film borzongatóan romantikus. Olyan giccsparádé és cukoradag van benne, hogy Nellel jól döntöttünk, mikor mégsem vettünk gumicukrot nasinak, mert így is túlságosan édes volt minden. Főleg a vége, ami úszott a nyálban...
Ha valaki szuper képességekről akar filmet, ne ezt válassza. Ha viszont valaki vattacukros tiniromantikára vágyik, nézze meg nyugodtan. Nekem nem hozta meg az eredeti műhöz az olvasási kedvemet.

Értékelés:
Mirai - Lány a jövőből        ->   10
Lady Bird                            ->    8
A kíméletlen                       ->    7
Egy burka, egy nadrág        ->   6
Sötét elmék                         ->   5
Bronson                              ->   2