Csavargások XXIII.

Minden időbeosztási problémám ellenére, a szabadidős tevékenységeket elég jól meg tudom szervezni. Jól mutatja ezt, hogy bár az elolvasandó könyveimmel lassan haladok és a blogjegyzések is ritkultak mostanában, mégis tudok 3 érdekes programról írni.
Lássuk őket időrendben!

Columbus Hajó

a hajó

Felbuzdulva a japán éttermen, amikor az idei Étterem Hét legjobbnak ítélt helyszínei meghosszabbították a programot, San Diegóval úgy döntöttünk, kipróbálunk egy új éttermet.

A választásunk a Columbus Hajóra esett, mert mégis csak van valami extrán romantikus egy Dunán ringatózó étteremben. A hajó egyébként a Vigadó térnél "parkol" fixen kikötve és éjszaka szépen kivilágítva. A rossz minőségű fénykép ellenére is látszik, hogy a kilátás nem gyenge. Sajnos nem az ablak mellett kaptunk asztalt és kicsit furcsának találtam, a reflektorlámpákkal megvilágított asztalokat és székeket, ám így is hangulatos lett az esténk.

főétel

A különleges helyszín mellett a menü vonzott még ebben az étteremben. A programban résztvevők sajnos nem mindegyike gondolt a vegetáriánus vendégekre, ám szerencsére ez a hajó nem esett ebbe a hibába.
A háromfogásos menüt egy-egy levessel kezdtük. San Diego a húslevest választotta, míg én a kukorica krémlevest. Nem volt nagy adag, de kedvcsinálónak megfelelt.
Aztán jött a főétel és kísérőm ezúttal is szaftos és húsos ételt rendelt a borkóstolás mellé, míg én vargánya gombás rizottót kértem egy nagy adag limonádéval. Na, ez már méretes adag volt, nekem cseppet sok is.
Közben egy pincér viccesen óriási borsszóróval járt körbe és volt időnk a kivilágított városban is gyönyörködni.
A desszert számomra mindig nagyon fontos, néha konkrétan ez az, ami bevonz egy helyre. Itt is elég szimpatikusnak tűnt a brownie eperrel. Nekem ehhez a sütihez elengedhetetlen a fagyi, itt viszont csak eperhabot adtak mellé. Finom volt tehát, de nem a legjobb.

desszert

Azért így is bőven jól laktunk és összességében jó élménynek tartottuk ezt a vacsorát.
A Columbus Hajót tehát érdemes egyszer kipróbálni, ha valaki klasszikus romantikázásra vágyik, de jobban teszi az illető, ha akciós időpontban teszi (mint mi), mert az árak elég borsosak.
Egyébként ha választanom kellene a két Étterem Heti programunk közül, a Japanikát mondanám a jobbnak. Hiába hajókázás, az jobban passzolt az ízlésünkhöz és különlegesebbnek éreztük. 

26. Nemzetközi Könyvfesztivál
Idén szerencsére nem jött közbe semmi és nyugodtan elmehettem a Könyvfesztiválra. Csakhogy valami nagy baj lehet velem, mert egy könyvet sem vettem.
Mikor sétáltunk szombaton a Millenáris felé San Diegóval (sikerült rábeszélnem, hogy kísérjen el), anyukám felhívott és mikor mondtam neki, merre járok, nagy sóhajjal megkérdezte: "Na, és hány könyvet fogsz már megint venni?"  Természetesen nem hitte el, mikor rávágtam, hogy egyet se. Pedig valóban így történt!

süti

Nem, nem függesztettem fel könyvmoly létemet és továbbra is igazi boldogságot érzek, mikor kézbe veszek egy frissen vásárolt kötetet, de egyre válogatósabb vagyok. Mostanában jobban átgondolom (néha napokig érlelem magamban) mit érdemes megvenni és már nem csüngök úgy a friss megjelenéseken, mint korábban. Épp ezért, mikor Könyvfesztivál előtt átolvastam néhány blogjegyzést arról, ki milyen könyvet vár, rájöttem, hogy igazán engem egyik sem érdekel. Vagy ha érdekel, bőven jó lesz akkor, ha szembe jön velem a könyvtárban.
Aztán átnéztem a dedikálások listáját és arra jutottam, itt sem találok olyan szerzőt, aki most érdekelne. Úgyhogy maradt a csendes nézelődés.
Ezt a szemléletet egyedül az Olvashop kínálata törte meg kicsit, mert felcsigáztak a könyves ajakbalzsamok. Szóval céltudatosan csak az ő standjukhoz mentem oda, a többit csupán meg-megnéztem. A XXI. Század Kiadó standjánál például mikor végignéztem a könyvcsomag akciójukat, San Diegónak kommentáltam, melyik kupacba mit olvastam már. Meg is jegyezte, hogy akkor ez nem nekem való, mert nincs meg az újdonság varázsa.
Könyvet tehát nem vettem, de beszívtam kicsit a légkört, mosolyogtam a dedikálásért sorban állókra és megsimogattam egy-egy kötetet. Illetve mivel a dementoros ajakbalzsam már elfogyott, csak egy kis ajándékot vettem a barátaimnak és az egyik kinti standnál egy társasjátékot készülve a nyári utazásunkra.
Aztán, mikor kibámészkodtam magam, beültünk a közeli Auguszt cukrászdába egy kávéra és sütire. Idén én így ünnepeltem a könyveket.

Kincsem Park
A tavalyi pozitív élmény hatására idén is ellátogattunk a Kincsem Parkban megrendezett Food Truck Show-ra.
Ezúttal szerettem volna megnézni az agárversenyt, ám ezt péntekre tették és mi csak szombaton mentünk ki, így sajnos lemaradtam róla. Azonban nem maradtam új élmény nélkül, mivel szombaton kocsiversenyek voltak. Na, meg szemerkélő eső, de ez nem tántorított el minket. Kicsit ugyan aggódtunk az időjárás miatt, mert anyukámat is elvittem magammal, mert nem szeretünk bőrig ázni és mert féltem, hogy elmaradnak a futamok, de szerencsére jól alakult minden.

állatsimogató

Kora délután érkeztünk és bár időnként elkélt az esernyő és nem volt kifejezettem meleg, rétegesen felöltözve cseppet sem fáztunk.
Azért a forgalmon észrevehető volt a borult idő, ám így legalább csak a churros-os standnál volt kilométeres a sor, mindenhol máshol hamar megszereztük, amit akartunk. Úgyhogy kipróbáltunk néhány ételt, ittunk kávét és végre megkóstolhattam a spanyol édességet is. Közben megnéztünk jó néhány futamot és megint körbelengett minket a versenyszellem. Körülöttünk a lelátón mindig ültek olyanok, akik fogadtak és kitörő lelkesedéssel ünnepelték a befutót. Mi ezúttal sem hódoltunk a szerencsejátéknak.
Én ellenben hódoltam az állatsimogatónak. Az esős időben kevesebb volt a gyerek, így nem kellett megküzdenem velük a kisállatok figyelméért. Szóval simogattam nyulat, kacsát, tyúkot, kecskét, szamarat és pónit. Megadták a lelki békémet.
Ezúttal is jól éreztük magunkat és továbbra is tudom ajánlani ezt a programot.

Churros

Zárszónak az említett spanyol édesség, mert a bejegyzésben nem volt még elég a finomságokból.
A churros lényegében spanyol fánk. Hosszú tésztarudak kisütve és fahéjas cukorba forgatva. Adnak hozzá mártogatni szószt is. San Diego hozta nekem a képen is látható adagot és úgy küldtem el, hogy töményet kérek, ha lehet Nutellával vagy csokival. Úgy jött vissza, hogy ez Nutellás, de rögtön megállapítottam, hogy nem, ez más márkájú mogyorókrém. Az ízvilágát tekintve, lehet hogy jobban jártam volna egy lekváros szósszal, de így sem volt rossz. Viszont elég nagy adag, ezért páros fogyasztásra javaslom. Egyébként finom, de nem lett a kedvencem.

Éjszárny

Olyan szép ez a borító, hogy muszáj volt belekezdenem a A holló jele sorozatba. Meggyőzött a madár és a finom tapintású kötése, de egyébként is szerettem volna fantasy történetet olvasni.

Sokat tehát nem tudtam a könyvről, mikor belekezdtem, leszámítva azt, hogy 336 lapjával, kellemes vastagságú olvasmánynak tűnt.

Fülszöveg:

"A ​széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van."

Ez a könyv egy fantasy sorozat első része, vagyis az olvasó nagy dózisban kap egy teljesen új világot, teljesen új szókészlettel.  Ed McDonald szépen építkezik világ- és atmoszférateremtés szempontjából, az olvasónak azonban kell egy kis idő, míg belerázódik. Ehhez mondjuk nagy segítséget nyújt a fordító, Benkő Ferenc kreativitása, mert gyanítom, hogy a fonó, a fecsér, a vil és egyéb regénybeli kifejezések miatta nem voltak teljesen idegenek a magyar olvasóktól.

A világ egyébként tipikus középkori fantasy lovakkal, karddal, mágusokkal és erődökkel. A Kárhozat, a Királyok és Névtelenek azonban árnyaltabbá teszik. Az ötlet tehát rendben van és sorozatnyitóként fokozatosan adagolja a részleteket, ahogyan azt kell.

Szerencsére az író nem elégedett meg egy jó háttérrel, hanem írt hozzá egy könnyen megkedvelhető főhőst és egy pörgős cselekményt. Egyik kaland követi a másikat és ez cseppet sem hat mesterkéltnek. Nem éreztem úgy, hogy szándékos bukkanók és gödrök vannak a főszereplő útjába állítva, hanem természetesnek tűnt a bajok sorozata. Így jár az, aki egy ármánykodás közepébe csöppen...

Egyébként az ármánykodás is kellemes volt. Kellő mennyiségű kétes alakkal, szükségszerű árulókkal és nagyobbacska meglepetésekkel. Mert nem elég, hogy valaki kifejezetten gyanús, valami teljesen más dologban ludas. Ez pedig, bár nem fogtam padlót a csavaroktól, fenntartotta a cselekmény izgalmi faktorát.

Azonban úgy gondolom, hogy nem kifejezetten a sztori vitte el a vállán ezt a könyvet, hanem a narráció. A történetet a főhős meséli el, aki egy könnyen megkedvelhető, kissé sötét humorú figura. A gondolatai gördülékenyek voltak, szórakoztatóak és kellő mértékben sötétek ehhez a nem épp vérmentes világhoz. Van valami bájos a marcona katonákban.

Ízelítőnek:

"A tűzhalál csúnya vég, de az együttérzésemet csakis árvákra és kiskutyákra tartogattam, a gyújtogatók és a faszfejek a sereghajtók között voltak."

Összességében ez egy szórakoztató, olvasmányos történet. Egyedül a szerelmi szál volt az, amire húztam a számat (Valamiért bosszantónak találom az amúgy nem jutna eszünkbe, de ha már világvége van, akkor szexeljünk klisét.) Számomra a könyv enélkül is megállta volna a helyét.

Nem mondom, hogy ez a legjobb fantasy történet a világon, de a piacon mindenképpen megállja a helyét. Tetszett, tudom ajánlani a műfaj kedvelőinek.

Kiegészítés:

A sorozat jelenleg három kötetre rúg és gyanítom, hogy lesz még negyedik rész is. Magyarul a következő rész, Hollóvér is elérhető és a kiadó már a harmadik kötet megjelenését is kezdi beharangozni. Nagyon remélem, hogy ez a sorozat nem jut a félbemaradt sorozatok méltatlan sorsára, mert szívesen olvasnám tovább.

Mozgóképek LXXV.

Áprilisban eléggé megcsappant a megnézett filmek listája. Egyrészt elég elfoglalt lettem (munka mellett tanulni elég fárasztó dolog), másrészt egyre kevesebb a jó film a mozikban, harmadrészt pedig San Diegóval átálltunk a sorozatokra a Trónok harca után szabadon. Némelyik sorozat meg is érdemelne egy-egy külön bejegyzést, ha lesz végre sok szabadidőm, talán meg is adom nekik.

A lényeg, hogy a múlt hónapban csupán 4 filmet néztem meg, ebből kettőt moziban.

Mary Shelley - Frankenstein születése

"Életrajzi dráma Mary Shelley, eredeti nevén Mary Wollstonecraft Godwin (Elle Fanning) történetéről, aki 18 évesen megalkotta a világ legismertebb gótikus regényét, sokak szerint az irodalomtörténet első horror művét Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel."

Ez egy életrajzi film, amire nyertem két jegyet és mivel Nel barátom nem ért rá, San Diegót vittem magammal. Lehet, hogy jobban jártam volna valamelyik másik barátnőmmel, mert nem viselte túl jól a női szenvelgést.

Be kell vallanom, nem sokat tudtam az írónőről, sőt még a könyvet sem olvastam, ellenben rengeteg filmfeldolgozást láttam belőle. Számomra így teljesen új volt a történet, ami helyenként tényleg túlnyújtottnak érződik, néhol szenvedős, néhol meg csak már megint egy buta liba van a vásznon, aki bedőlt a szép szavaknak. Ezt azonban én könnyen viseltem, mert a látvány szép, a ruhák szépek, a korhangulat rendjén van. A film végére ráadásul, ahogy megszületik Frankenstein, a film végre kilép a klisékből és ad valamit. Az utolsó húsz perc tehát a veleje, minden, ami előtte történik, csupán felvezetés. Lehet, hogy ez többeknek sok, de nekem így volt igazán megkapó a bejezés. Sőt, meghozta a kedvemet a könyv elolvasásához.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik kedvelik az életrajzi filmeket (irodalomszeretők előnyben) és nem zavarja őket, hogy sokat kell várni a lényegi részekre. Aki viszont irtózik a női szerelmi hisztitől, óvatosan bánjon vele.

Kedvencek temetője

"A nagy hatású Stephen King regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Louis a család új otthona mellett, az erdő mélyén felfedez egy titkos és rejtélyes temetkezési helyet. Amikor beüt a tragédia, Louis segítséget kér a fura szomszédtól, Jud Crandalltől (John Lithgow), és ezzel egy olyan veszélyes láncreakciót indít el, amely felszabadít egy kifürkészhetetlen gonosz erőt, és ez szörnyű következményekkel jár..."

A régi filmváltozat meghatározó volt tizenéves koromban, mikor az összes felelhető King horrorfilmet és egyéb hasonló alkotásokat (legyenek azok bármennyire is a Zs kategória termékei) nagy lelkesedéssel néztem végig. Akkor jó volt, így nagyon kíváncsi voltam, hogy felnőtt fejjel az új változat is ennyire jó lesz-e.
Szóval nagyobbacska elvárásokkal ültünk be rá a moziba San Diegóval. Az elején úgy tűnt, meg fog felelni nekik, mert a hangulat megvolt, a látvány tetszetősnek tűnt (Imádom azt a macskát!) és a kis "csavar" a kamion áldozatával is üdítően hatott. Csakhogy, amint megtörtént az első haláleset, a film mélyrepülésbe kezdett a gagyi horrorok világába. A logikát sutba dobták, az érzelmek felületesek voltak és a borzongás is odalett, ahogy a zombigyerek szuper erejével kaszabolni kezdett.
Sajnos azt kell mondanom, bármennyire is csúnyának tűnik a mai vizuális effektek mellett a régi változat, még mindig összeszedettebb, mint ez a csak a látványra építkező, de egyébként üres alkotás. Csalódtunk.
Azoknak tudom ajánlani, akik még nem látták ezt a történetet, hátha nekik összehasonlítási alap nélkül megüti a horrorok alapszintjét.

Free Solo - Mászókötél nélkül

"Alex Honnold, a világ egyik legjobb és legbátrabb sziklamászója olyan célt tűzött ki maga elé, ami még rajta is kifoghat, sőt, az életébe kerülhet. A családja, a barátnője és a barátai tiltakozása ellenére elhatározta, hogy megmássza a Yosemite Nemzeti Parkban emelkedő El Capitan legendás 900 méteres gránitfalát, méghozzá nem is akárhogy, "free solo"-ban, azaz egyedül, biztosítás nélkül. Sokak szerint a vállalkozás felelőtlen hazárdjáték, mely során egyetlen rossz mozdulat katasztrofális eredménnyel járhat…"

Ez a dokumentumfilm sokkal borzongatóbb és izgalmasabb, mint a fent említett zombikeltő temető.
Elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat, így nagyon kíváncsi voltam rá.
Habár nem vagyok az extrém sportok rajongója, tudom értékelni a kimagasló teljesítményeket és ez a film pont erről szól. Rendkívül izgalmas, még úgy is, hogy a néző sejti, sikerrel fog járni. A gyönyörű képsorok és a szédítő magasság pedig csak még borzongatóbbá teszi. Ráadásul itt nem csak a főhős mászása az érdekes, hanem az egész stáb munkája, mert bizony az operatőr is mászik, ő is veszélyben van és rajta is ott a lélektani nyomás.
Nagyon tetszett, tudom ajánlani mindenkinek.

Fahrenheit 451 (Netflix)

"A közeli jövőben a könyvek káros dolgok, az emberek tudatát a médián keresztül formálják. A könyvekre tűzoltók vadásznak, mindent felégetnek maguk után. Egy akció során a fiatal Guy elgondolkodik, kit is szolgál."

Bradbury legismertebb műve új filmadaptációt kapott. Nos, nem kellett volna.
Másodszorra futottam bele abba, hogy a Netflix (amely egyébként sok igényes műsorral rendelkezik) tönkreteszi az egyik kedvencemet. Legutóbb az egyik kedvenc animémet (Death Note) szabta át indokolatlanul borzalmas formába, most pedig egy remek kis novellával (Marsbéli krónikák) tette ugyanezt.
Ez a film egyszerűen borzalmas. Nincs meg benne a könyv üzenete, céltalannak tűnik benne az erőszak és még a feszültséget sem tudta megalkotni, hiába ég minden sarkon máglya. Szenvedtem a viszolygástól és az unalomtól, miközben néztem.
Csapnivaló adaptáció, inkább senki se próbálkozzon vele. Ha valaki kíváncsi a történetre, olvassa el a novellát, mert ez a szutyok fényévekkel alatta van.

Értékelés:

Free Solo - Mászókötél nélkül                    ->   10

Mary Shelley - Frankenstein születése        ->    8

Kedvencek temetője                                   ->    4

Fahrenheit 451 (Netflix)                             ->    2

Lányok csöndje

Megtetszett ez az egyszerű, ám mégis kifejező borító és a fülszöveg alapján komoly hangvételű olvasmánynak ígérkezett. Ráadásul, mikor belebotlottam a könyvtár egyik polcán az agyam könyvmoly része azt súgta, én erről már hallottam valahol. 

Ennyit a beetetésről, nézzük a részleteket.

384 oldal, vagyis picivel vaskosabb mint az átlag, de még így is kényelmes vastagságú, legalábbis ami a kézbevételét illeti.

Fülszöveg:

"Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!"

Izgalmasnak hangzik ugye? Én is így gondoltam, de itt még nem ér véget az olvasócsalogatás, mert a fülszöveg így folytatódik tovább:

"A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában."

Na, ez már valami, nem igaz? Egy szerző, akinek ez úgymond a szakterülete, biztosan valósághű és hiteles. Bennem legalábbis ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet. Most viszont, hogy a végére értem, a kötettel csapnám fejbe a hölgyet és megkérdezném a kedves konzulensét mégis hogyan adtak neki diplomát, mikor ennyire nem érti a fiatal lányok gondolkodását.

Ó, igen rengeteg problémám van ezzel a történettel és mindet ki is fogom fejteni bővebben, ám ezt csak a cselekmény (Hah, nem mintha igazából lenne!) leírásával tudom megtenni. No, de haladjunk szépen sorban.

A narráció különböző nézőpontokat, különböző lányokat mutat be és ez minden egyes fejezet elején jelölve van. Először érdekesnek tűnt, hogy a sziget különböző társadalmi helyzetéből válogatta őket össze az írónő, ám hamar kiderült, hogy ez sem lett teljesen kihasználva. A lányok gondolatai meglehetősen üresek és most nem arra kell gondolni, hogy buták volnának, hanem arra, hogy érdektelenek. Kivétel talán Amanda, ám sajnos nem ő a központi figura. A lényeg, hogy nem lehet őket megkedvelni, nekem legalábbis nem sikerült. Ettől pedig érezhetném szívtelen boszorkának magam, hiszen nem szimpatizáltam a molesztálásnak és egyéb erőszaknak kitett kislányokkal, de annyira érdektelenek maradtak a számomra, hogy az már félelmetes.

Elvileg ez egy lélektani regény, ami körbejár több aspektust egy lehetetlen helyzetben. Csakhogy az egész szituáció abszurd, logikátlan és hatásvadász. A lélektan pedig kimerül utalgatásból, heverészésből a parton és céltalan szenvelgésből, ami édes kevés. Az olvasó nem tudja beleélni magát, végig kívülálló és ez egy ilyen témánál szarvashiba.

Hogy többet tudjak mesélni, muszáj belemennem a részletekbe, így innentől Spoiler veszély!

Az elsődleges problémám az erőszak céltalanságával volt. A szigeten minden apuka köteles molesztálni leány gyermekét lehetőleg minél fiatalabb korban egészen addig, míg a kislány nővé nem válik. Ez pedig úgy baromság, ahogy van. Egyrészt lehet, hogy a szigetet létrehozó családok perverz barmok voltak, de hogy vesznek rá egy nem ferde hajlamú embert arra, hogy erőszakolja meg az ötéves vér szerinti lányát? Nehéz elképzelni. Ráadásul ennek az erőszaknak semmi oka, mert mikor a kislány nő lesz (vagyis elkezd menstruálni) összehozzák egy nagy orgiapartiba a többi lánnyal és a facér fiúkkal, hogy így alakuljanak ki a házaspárok. Ezeknek a lányok pedig épp olyan újdonság a szex, mintha apukájuk nem mászott volna rájuk éveken keresztül minden este. Sántít a dolog, nem is kicsit.

Szóval a történet hátterében vannak logikai lyukak, nem is kicsik. (Például egy szigeten vannak motorcsónakkal megközelíthetően a szárazföldtől vagy legalábbis egy másik szigettől, hogy nem vettek még észre repülőt?) Az írónő ugyanis utalásokból rakatja össze a történet hátterét az olvasóval. Ez egy jól kidolgozott világalkotásnál rendben is volna, de ilyen hézagokkal inkább rávilágít a fércmunkára.

A másik nagy problémám a "lázadással" volt. A fülszöveg lázadást ígér, ám a könyv feléig semmi sem történik azon kívül, hogy az író és a karakterek az olvasó szájába rágják, hogy nőnek születni szívás, a terhesség szívás a szülés meg maga a horror. Aztán tényleg kezd kibontakozni egy lázadásszerű dolog. Néhány kislány egy idősebb lány vezetésével kivonul a partra és ott marad, mert ott jobb. Ez a nagy lázadás, ami persze kudarcra van ítélve és nevetséges. Nevetséges, mert mégis miért gondolta az írónő, hogy aki a szigeten lázadni fog, az 9-12 éves? Nem, a gyerekek nem lázadnak, maximum világgá mennek pár órára. Ja, hogy itt lényegében ez történt csak órák helyett napokra és világgá helyett néhány száz méterre? Akkor ne hívjuk lázadásnak! Egyébként, akinek pedig lázadni kellene, a fiatal feleségeknek vagy inkább a fiatal anyáknak, akikben tudatosul, hogy a férjük hamarosan rámászik az éppen járni megtanult szemük fényére, mit csinálnak? Semmit, sőt fenntartják ezt az abszurd közösséget. Ez is teljesen logikus és hiteles...

Ráadásul az írónő annyira elveszett a női lélekben, hogy meg sem fordult a fejében férfi karaktereket bevonni a csúnya gyermekmolesztáló és gonosz vándorokon kívül. Pedig ennél még egy klisés szerelmi románc is jobb lett volna, de nem, itt minden férfi perverz állat vagy birka. 

Szóval a lázadás nem is igazi lázadás, de még ezt sem hagyja kibontakozni az írónő, mert gyorsan ír egy tüdőbajt, amiben megölheti amúgy is halálvágyóan szenvelgő karaktereit, hogy a végén egy kurtán furcsa szökéssel lezárja ezt a szutykot.

Spoiler vége, kiadtam haragom.

Ez a történet tehát nincs átgondolva. Az írónő egyetlen szándéka az olvasó sokkolása volt gyermekek elleni erőszakkal, ezt pedig nehéz pozitívan nézni. A karakterek unalmasak és inkább bosszantóak, mint kedvelhetőek. A cselekmény lassú és a szándékos ködösítéstől unalmas is, mert alig csöpög az új információ, a lezárás pedig épp olyan átgondolatlan mint minden egyes beteg szabály ezen a szigeten. 

Úgy érzem, az írónő egyetlen célja a döbbenetkeltés és a tabufeszegetés volt, ezért nem vette a fáradtságot, hogy bármit is rendesen kidolgozzon, megelégedett a felszínességgel. Ettől azonban az erőszak öncélú, így ő is épp olyan mint a szigetet megalapító családok, oktalan szenvedés okozója és ez nem az a mondanivaló, ami egy ilyen témánál megengedett.

Cseppet sem tetszett ez a könyv, sőt felbosszantott, hogy egy ilyen nehéz és súlyos témát ennyire semmibe vett. 

Senkinek sem ajánlom és nem azért, mert olyan erőszakos volna (gyakorlatilag nincs benne erőszak, csak utalások vannak rá), hanem mert ennek a könyvnek nincs mondanivalója.

Mozgóképek LXXIV.

Márciusban 11 filmet láttam összesen. Ez nem kevés és már most látom, hogy ebben a hónapban a nyomába sem fogok érni. Ezt jól jelzi, hogy bár hónap vége van, csak most jutott időm számot adni erről a 11 filmről, amelyek közül ráadásul hatot moziban láttam.

Így neveld a sárkányodat 3

"Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz Astriddal az oldalán, míg Fogatlan a sárkányok vezérévé válik. Ám az eddig látott legsötétebb veszedelem – és egy Éjfúria lány felbukkanása – még sosem tapasztalt módon teszi próbára hőseink barátságát..."

Az első két filmet nagyon szerettem, sőt a kedvenceim között vannak. Épp ezért rettentően vártam az új részt és elrángattam rá moziba San Diegót is. Sajnos azt kell mondanom, hogy nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kísérőm időnként majdnem elaludt rajta, ami a harmatgyenge cselekmény hibája.

Úgy tűnik, a készítők kifogytak a kreativitásból, mert ez ugyanaz a sztori, mint a második részben, csak most van benne egy lánysárkány kiegészítő elemnek. A kaland tehát nem túl kalandos és cseppet sem tűnik komolynak (pedig a második film sokkal komolyabbá tette ezt a szeleburdi sárkányvilágot), ráadásul rettentően kiszámítható. A látvány persze ismét gyönyörű és én képes vagyok órákig nézni, ahogy a sárkányok röpködnek, de moziélménynek bizony ez most kevés lett.

Ettől függetlenül, én mint rajongó, jól szórakoztam rajta, így bátran ajánlom mindenkinek, aki az előző két filmet szerette. Ha viszont valakit az előzmények nem győztek meg, inkább hagyja ki, mert sajnos ez a trilógia leggyengébb láncszeme.

Colette

"A 20. század hajnalán Colette, a fiatal vidéki lány hozzámegy egy sikeres párizsi íróhoz. Colette megbabonázva tapasztalja meg az eleven párizsi életet, valamint a főváros szellemi és kulturális pezsgését. Férje rövidesen meggyőzi, hogy legyen a szellemírója, azaz a férfi nevében jelentesse meg életrajzi ihletésű történeteit. A vidéki lányról szóló, humoros könyv országos szenzációt arat, bestseller lesz és a kulturális élet egyik legfőbb beszédtémájává válik. A sikerek hamarosan a női egyenjogúsági mozgalom egyik úttörőjévé emelik Colette-et, aki szeretne kilépni férje árnyékából, s nemcsak a társadalmi konvenciókkal száll szembe, de forradalmasítja az irodalmat, a divatot és a nemi szerepeket is."

Nel barátom nyert rá jegyet. Szeretem az életrajzi filmeket, így örömmel kísértem el.

Ez a film finom és mértékletes, megmutatja, amit kell, ám nem esik túlzásokba. A hangsúly végig a főhősön és személyiségén van és ettől a karakterek szerethetővé válnak. Épp ezért nehéz a kicsapongó és önző férjet utálni, mert valahol szórakoztató jelenség és valahol érezzük, hogy a feleség a kölcsönösen megcsaljuk egymást felállás ellenére ragaszkodik hozzá. A házassági gondok mellett feltűnik a szerzőség kérdése, amit szintén kellő mértékben körbejár és itt bújik elő a film feminista mivolta. Szerencsére a feminizmus a klasszikus értelemben van itt jelen és nem a kifacsart radikalizmus szellemében, amitől ez a fogalom kezd lassan szitokszóvá válni. Ezért a korhangulat is finoman van benne. Ráadásul a film egy részét Budapesten forgatták, így a szemfüles magyar néző hamar kiszúrja az ismerős helyszíneket.

A film után volt még egy beszélgetés az egyik szereplővel. Johnny K. Palmer egy igazán szimpatikus ember, aki kis anekdotáival még élvezetesebbé tette a moziélményt. 

Összességében nekem tetszett, kellemes kikapcsolódást nyújtott, így bátran ajánlom elsősorban olvasni szerető női nézőknek.

Marvel kapitány

"A Marvel Studios az 1990-es években játszódó filmje, a Marvel Kapitány egy teljesen új kaland a Marvel mozis univerzumának eddig nem ismert periódusából, amely Carol Danverst követi nyomon. Mikor egy két idegen faj közötti galaktikus háború eléri a Földet, Danvers néhány szövetségessel együtt az események forgatagában találja magát, s hamarosan a világegyetem egyik legerősebb hősévé válik."

Szeretem a Marvel filmeket, úgyhogy nem volt kérdés, megnézem-e.  San Diego barátai szerveztek is egy össznépi baráti mozizást, így csapatban mentünk el rá.

Tetszett a '90-es évek hangulata és természetesen tetszett a macska, de azt kell mondjam ez egy rettentően gyenge film. Az egész karakter gagyi volt, mintha a készítők fogtak volna egy csinos nőt és egy kamaszfiú fantáziavilágát követve szuper csillagharcost kreáltak volna belőle. (Igen, a csaj tényleg olyan, mint Son Goku női változatban...) A sztori kiszámítható és ettől cseppet sem izgalmas, így filmélménynek meglehetősen lapos ez az alkotás.

Én sajnos csalódtam, így kizárólag elvetemült szuperhősfilm rajongóknak ajánlom. Ők vannak annyira elfogultak, hogy ne kezdjen tikkelni a szemük, mikor a csaj sárgán világító égnek meredő hajjal röpköd az űrben...

Apró Mesék

"A történet szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról."

Nellel mindketten nyertünk jegyet a premier előtti vetítésére.

Igyekszem visszafogni a magyar filmek iránti előítéleteimet. Mostanában szerencsére sok jó hazai alkotást láttam, hogy ez az előítélet-menetesség ne essen nehezemre. Na, de ezzel a filmmel eléggé melléfogtam. Olyan ez a film, mintha a készítők felmondták volna az összes klisét, amit ebben a zsánerben találni lehet. Egyszerűen egyik papírséma követte a másikat és ez egyáltalán nem tett jót az amúgy is lassú történetvezetésnek. Csipet izgalom nem volt ebben a történetben, amit a sótlan beszélgetések (Nel véleményét idézve: "Élő ember így nem beszél!") is alátámasztottak. Ha pedig valaki a háború lecsengésére vágyik, keresse máshol, mert ez puszta romantikus sztori és semmi több.

Nekem nem tetszett, ezért csak azoknak merem ajánlani, akik kedvelik a klasszikus noir stílust és nem zavarja őket a klisés kivitelezés. 

Donnie Darko

"A Donnie Darko egyszerre képregény, egyszerre esettanulmány és az év legmerészebb vállalkozása az amerikai független filmkészítésben. Csodákkal teli, hangulatos darab, amely az X-akták mágikus realizmusával mesél a nyolcvanas évekbeli kertvárosi tizenévesek szorongásairól. Kelly már a nyitó jelenetben elkezd zsonglőrködni a normalitással: a szappanoperába illő Darko család nekiesik egy rendelt pizzának, rövidesen pedig kiderül, hogy középső gyerekük, Donnie leállt a gyógyszerével, és üzeneteket kap az űrből. Az éjszaka folyamán Donnie-val újra kapcsolatba lépnek, ez menti meg attól a repülőgépmotortól, amely bezuhan a mennyezeten át. A fiú egyre mélyebben sodródik a bűvöletbe: meg van róla győződve, hogy huszonnyolc nap múlva vége a világnak."

Általánosságban le vagyok maradva a kultfilmekkel kapcsolatban, ezt a lemaradásomat azonban igyekszem behozni. Az "illene már végre megnéznem" listámon pedig elég régóta csücsült ez a film.

Nem igazán tudom, mit vártam tőle, mert még az ismertetőt sem olvastam el, csak tudtam, hogy ismert és elég meghatározó alkotás. Kik számára meghatározó? Arról fogalmam sincs, de nekem tetszett. Minden elborultsága ellenére úgy éreztem összeszedett film. Mindennek volt jelentősége, még akkor is, ha totálisan elmebetegnek tűnt néha. Nem mondom, hogy remek sztori és nagy csavar, mert nem az. Ez csak egy egyedi alkotás, amit vagy be tud fogadni a néző és élvezi a kicsavarodott humorát, vagy nem. 

Én élveztem, megtaláltam benne az értelmet, ám San Diego nem volt ennyire elragadtatva tőle. Szóval kizárólag kísérletező jellegű választásnak tudom ajánlani. Nem teljesen százas film, de valamiért pont ettől jó.

Heavy Túra

"Apró falvak, rénszarvasok és lenyűgöző észak-finnországi tájak idilli díszlete között játszódó feelgood vígjáték a Heavy túra. Főszerepben az Impaled Rektum metálbandával. A 12 éve fennálló együttes ezidáig egyetlen koncertet sem adott, viszont egy napon a véletlen összehozza őket egy monstre metálfesztivál, a Northern Damnationl fejesével. Ezzel eljött az ő idejük: útra kelnek, hogy valóra váltsák álmukat, s útjuk minden képzeletet felülmúl."

Mikor megnéztem az előzetest, tudtam, hogy ezt a filmet látnom kell. El is rohantam rá moziba és vittem magammal San Diegót. Rohadtul nem bántuk meg!

Ez egy zseniális alkotás, mert egyszerre szórakoztató és szerethető. Végigkacagtuk az egész filmet, mert tele van jó poénokkal, találó utalásokkal és még az egyetlen ám visszatérő gusztustalan poén sem zavart. Nem zavart, mert illett a történetbe és nem volt alpári. Apropó történet, az nem épp nagy újság, feltörekvő banda a hírnév felé menetel, ám mégis teljesen rendben van. A karakterek ugyanis nem csak szórakoztatóak, hanem kifejezetten szerethetőek is. Felskiccelt személyiségük ellenére kedvelhető figurák és talán pont ettől olyan szórakoztató ez a vígjáték.

Nagyon tetszett, meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy jó vígjátékra vágyik és nem veti meg a metálzenét. 

A fiúknak, akiket valaha szerettem

"Lara Jean egy ázsiai-amerikai lány, aki minden egyes csalódása után ír egy szerelmes levelet, hogy lezárja magában a dolgot. Ám ezek a levelek végül eljutnak a címzettekhez, többek között a nővére, Margot pasijához, Joshhoz. Hogy mentse a helyzetet, Lara Jean álkapcsolatot kezd Peterrel, a suli menő srácával, akibe tényleg kezd beleszeretni."

Néha jól esik valami könnyed romantikus történetet nézni. Habár könyvadaptációról van szó, ezúttal nem akartam a könyvvel kezdeni, mert nem akartam másfél óránál többet szánni rá.

Szóval nem voltak nagy elvárásaim és ezeket a film meg is hozta. Kellemes kis romantikus történet, néhány esetlen helyzet, pont amit egy könnyed kikapcsolódástól vártam. Tetszett, hogy az átlaggal ellentétben itt a tiniszerelem nem varázsütésre tizedmásodperc alatt érkezik, hanem kialakul a másik megismerésével. Ez volt az, amiért úgy éreztem, végre egy szórakoztató románc.

Szerintem tehát rendben van ez a film, ha valaki könnyed szerelmi történetre vágyik, nézze meg, nem hiszem, hogy csalódna. Kedves kis romantikus alkotás.

Egy szerelem története: a nő

"Eleanor Rigby és Conor Ludlow mindennél jobban szeretik egymást. Kapcsolatuk perzselő szerelmen alapul, amelybe olyan őrültségek is beleférnek, minthogy egy étteremből fizetés nélkül távozzanak, vagy egy autóban töltsék az éjszakát. A fiatal házaspár kapcsolatában egy nem várt esemény mégis fordulatot hoz, és veszélyezteti a az idilli hétköznapok nyugalmát."

Még a moziba kerülése idején figyeltem fel erre a filmre (vagy inkább filmekre), ám sokáig halogattam a megnézését. Egyszerre érdekelt ez az újszerű megközelítés és aggódtam, hogy melyikkel érdemes kezdeni, illetve hogy tudom-e majd megfelelően értékelni. Utóbbi főleg azért volt számomra nagy kérdés, mert könyvek tekintetében a hideg futkos a hátamon a sikeres női nézőpont pénzhullámát meglovagoló, akkor mondjuk el újra ugyanazt ezúttal férfi narrátorral felállástól. Szerencsére azonban itt nem ez történet.

A nő nézőpontjával kezdtem, mert mégis csak nő vagyok, gondoltam, ezt könnyebb lesz befogadni. Nem így lett. Mármint értettem valahol a hölgyet, a problémáit, de számomra unszimpatikus volt az, ahogy a helyzetet kezelte. Egyszerűen nem tetszett, ahogy a családjával és a férjével viselkedett és ettől inkább kényelmetlen volt nézni a vívódásait, mint érdekes.

A nő karaktere távol állt tőlem, így ha csak ezen nézőpont alapján ítélnék, azt mondanám, nem tetszett. Ám nem így tettem, hanem megnéztem hozzá a másik oldalt is.

 Egy szerelem története: a férfi

"A rendező Ned Benson az Egy szerelem történetében rendhagyó módon egy szerelem két nézőpontját mutatja be - külön filmben a nő és a férfi szemszögéből. A szereplők konfliktusai valamennyi kapcsolatban élő ember számára ismerősek lehetnek, és leképezését adják napjaink társadalmának és társadalmi problémáinak."

Ebben a filmben ugyanazok az események zajlanak le, mint a női oldalt bemutató alkotásban és mégis egész más. Számomra könnyebb volt azonosulni a férfi nézőpontjával, mert az ő karaktere és a problémára adott válasza összhangban volt a személyiségemmel. Egyszerűen jobban értettem mit miért tett és jobban tudtam azonosulni vele. Ráadásul megnézve a két filmet egymás után, zseniális ötletnek tartom ezt a felállást. Ahogy a mondás tartja, az éremnek mindig két oldala van és ez itt látványosan bebizonyosodik.

Szóval nem bántam meg, hogy adtam egy esélyt ezeknek a filmeknek. Nem volt kellemes nézni (a téma miatt), de kifejezetten érdekes volt. Ha valaki érzi magában a kíváncsiságot, vágjon bele, de szigorúan akkor, ha mind a két filmet meg fogja nézni, mert együtt adjak az ötletes mondanivalót.

Van még egy harmadik rész is ők címmel, ám ehhez még nem vettem a lelki erőt, valamikor azonban sort fogok keríteni rá, hogy teljessé váljon az összhatás.

Testvérlövészek

"Az elismert rendező, Jacques Audiard (Rozsda és csont, A próféta) Patrick DeWitt regénye alapján készült új filmje a westernfilm műfajának újraértelmezése, és veszélyesen, szellemesen és érzelmileg katartikusan járja körbe azt a kérdést, hogy mit jelent férfinak lenni.1851-et írunk, és Charlie és Eli Sisters (Joaquin Phoenix és John C. Reilly) fivérek és gyilkosok; fiúk, akik egy könyörtelen és ellenséges világban nőttek férfivá. Kezükhöz vér tapad: bűnözők és ártatlanok vére is... és a bandita létformán kívül nem ismernek mást. Az idősebb fivér, a befelé forduló Eli (Reilly) öccsével együtt fosztogat, mégis mer rendes életről álmodozni. A fiatalabb, keményen iszákos Charlie (Phoenix) élvezettel veszi át a főnöki posztot a duó akcióiban. Mindketten egyre inkább megkérdőjelezik és vitatják a másik módszereit.A Sisters fivérek útja átvezet az északnyugati vidéken, el Oregon hegyeihez, majd egy veszélyes bordélyházba a Mayfield nevű kisvárosban, és végezetül a kaliforniai aranylázhoz. Ez az utazás próbára teszi a halálos családi kötelékeket. De lehet, hogy ezen az úton akadnak rá arra is, ami még megmaradt az emberségükből?"

Nel barátom ismét mázlista volt és nyert két jegyet erre a filmre.

Azt kell mondjam, a western nem az én műfajom. Ezt mondjuk eddig is sejtettem, ám ezzel az újraértelmezett vadnyugattal épp azok voltak a problémáim, ami egy a műfajt kedvelő számára alapelvárás. Egyszerűen vontatottnak találtam és a cselekmény sem igazán kötött le. Mindig csak vártam és vártam, hogy majd csak kibontakozik valami, ám nem így lett. Pedig a filmnek elég jó a humora, szépen bemutatja az emberi gyarlóságot és a színészeket is kifejezetten kedvelem. Valahogy mégsem éreztem elegendőnek, mert meg kellett állapítanom, hogy nem én vagyok a célközönség.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik kifejezetten szeretik a westernfilmeket, ők valószínűleg jól fognak szórakozni rajta. Ám ha valaki nem bírja ezt a műfajt, inkább kerülje.

Aquaman

"Ő az igazság ligája legerősebb tagja. Arthur Curry megtudja, hogy Atlantis, a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét – mert a világ bajban van, és nincs, más, aki kiálljon érte."

Nem vártam sokat ettől a filmtől, mert a DC filmektől alapból nem várok sokat, mégis elég sokan szórakoztatónak mondták, így adtam neki egy esélyt.

Ez a film olyan, mint a science fiction és A kis hableány drogos buliban fogant szerelemgyereke. Egyik képkockán delfinfogat és várom mikor fakadnak dalra a rákok (nem történt, ám volt egy dobos polip...) a másikon pedig szuper high tech város sztrádával a víz alatt. Ez a film egy merő tudathasadás. A történet ehhez mérten bugyuta, csak hogy legyen ok a víz alatti úszkálásra és a karakterek is klisések. Bármennyire is jó nézegetni Jason Momoa pikkelyes kockahasát (meg gondolom a férfiaknak jó nézni a bögyös vöröst mellette talpig latexben) ez édeskevés egy jó filmhez.

Unatkoztam és egy pillanatig sem tudtam komolyan venni. Kétlem, hogy a készítők ezt átgondolták volna. Szóval nem vesztettem volna sokat, ha kihagyom, így ha valaki esetleg még nem látta, legyen boldog és ne próbáljon változtatni a helyzeten.

Értékelés:

Heavy Túra                                                         ->   10

Így neveld a sárkányodat 3                                 ->   9

Colette                                                                 ->  8

Donnie Darko                                                      ->  8

A fiúknak, akiket valaha szerettem                     ->  7

Egy szerelem története: a férfi                            ->  6

Testvérlövészek                                                   ->  5

Egy szerelem története: a nő                               ->  5

Marvel kapitány                                                  ->  4

Aquaman                                                             ->  4

Apró mesék                                                         ->  3

Az angyalok bánata

Menny és pokol-trilógia második kötete, vagyis az olvasás a hal gerincével folytatódik.

Habár már áradoztam a borítóról az első könyvnél, most is meg kell jegyeznem, hogy ez a kiadás meseszép. Még így külön, a testvérkötetei nélkül is gyönyörű a borító és olyan kellemes fogni. Pedig ez a rész jóval vaskosabb, 404 oldal.

Fülszöveg:

"Valahol ​Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül?"

A fülszöveg cselekményleírása megtévesztő, mert a benne foglaltak (a küldetést kivéve) megtörténtek az első kötetben. Az olvasó ezért itt már tényleg vakon tapogatózik, mint a főhősök a hóviharban. Ez pedig egyáltalán nem baj, sőt még különlegesebbé teszi az amúgy is egzotikus olvasási élményt.

A kötet cselekménye egyébként rém egyszerű, egy "küldetés" a hóban. Itt azonban nincs is igazán szükség klasszikus értelemben vett cselekményre, mivel a szereplők hétköznapi hősök és életük nekünk, kényelmes, meleg fotelban olvasó közép-európaiak számára így is izgalmas.

Párbeszéd továbbra sincs, bár egyre többször nyúl a szerző dialógusokhoz, mégsem lett sokkal fecsegősebb ez a rész. Ennyi oldal után azonban mindez nem is hiányzik, mert a szerző továbbra is gyönyörűen ír. Olyan gyönyörűen, hogy mindig volt olvasás közben a kezem ügyében toll és papír, hogy egy-egy szép gondolatát kiírhassam.

Ez a könyv igazából olyan, mint egy szépirodalommal megfogalmazott antropológiai tanulmány. Egyszerűen minden megvan benne, ami a huszadik század hajnalán egy izlandi ember életéhez tartozott. Gondolok itt a társadalmi berendezkedésre, a munkára, az életkörülményekre, a sózott halra, a hidegre és a hitre. Ehhez adódnak az emberi kapcsolatok hol jobb, hol gyászosabb színben feltüntetve és ezzel meg is van a tanulmány egy fiktív izlandi ember szívének tükrében. Nagyon tetszett.

Tetszett, mert egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogyan lehet egy szinte örökké hóval és jéggel borított országban élni, vagy egyáltalán miért akarna valaki ott élni. Nem tudtam elképzelni, micsoda kihívás lehetett egy-egy számunkra evidens dolog, mint például a posta, a víz, vagy épp a kávé megszerzése. És álmaimban sem gondoltam volna, hogyan pisil az ember egy hegyen térdig érő hóban és jeges szélviharban. Most viszont már el tudom képzelni, ám ettől nem lett kevésbé döbbenetes számomra az izlandi élet.

A szereplők továbbra is hétköznapi emberek, igazi emberi problémákkal és kifejezetten szerethetőek. Az nem kérdés, hogy az olvasó megkedveli a fiút (a könyv névtelen hősét) már csak a közös szenvedélyből adódóan is, ám a többiek is épp olyan gyorsan beférkőzhetnek a szívébe. Még azok a mellékszereplők is, akiket csupán pár oldalig vet a szemünk elé az író által mozgatott sors, fontossá válhatnak. Ettől pedig még mélyebb a könyv üzenete, az élet fontossága.

A szerzőt tehát nem tudom eleget dicsérni, biggyesztek is néhány idézetet a bejegyzés végére ízelítőnek. Van azonban még valaki, akit muszáj kiemelnem és szintén megdicsérnem. 

A kötet fordítója, Egyed Veronika remek munkát végzett. Tökéletesen átadta a jég birodalmának hangulatát és igazi csemegékkel szolgált a kötetvégi fordítói jegyzetekben. Nagyon hasznosak ezek az ismeretterjesztő kommentárok és kifejezetten segítik a könyv, vagy inkább a szerző megértését. Hatalmas piros pont!

Összességében tehát ez a második rész legalább úgy beszippantott és lenyűgözött, mint az első. Továbbra is iszom az író minden szavát és szívom magamba a jeges tudást, mint például azt, hogy mi az angyalok bánata. Tehát még mindig nagyon tetszik ez a trilógia és csak ajánlani tudom.

Ízelítő:

"Az ember élete csak a levegő halvány rezzenése, olyan gyorsan elmúlik, hogy az angyalok lemaradnak róla, ha pislognak egyet." 

"…az irodalom nem alázatossá tesz minket, hanem őszintévé, ez a természete, és ezért olyan hatalmas erő a világban." 

"Azt hiszem, nem jó dolog az, ha valaki egyedül él, szerintem nem tesz jót, az ember szívének muszáj valaki másért dobognia, különben kihűl." 

"Akinek a kezében toll és papír van, az megváltoztathatja a világot."