Könyves félévzárás 2024

Eltelt az év fele, így itt az ideje kicsit számot vetnem, mit olvastam, mit nem olvastam és miért nem olvastam. Ehhez pedig tökéletes segédeszköz a félévzárási pánik kihívás.

Kezdjük ott, hogy eddig az évben csupán 17 könyvet olvastam. Ez az elmúlt éveket tekintve rendkívül gyér, főleg, ha a tavalyi félévzárást nézem. Jogos lenne tehát a pánik? Igen. Pánikolok? Cseppet sem. A helyzet ugyanis az, hogy bár úgy tűnhet, olvasási válságban szenvedek, ez szerencsére nem igaz. Lassú olvasási tempóm oka teljesen más, cseppet sem rossz, csak kicsit kellemetlen dolog, fizikailag nem bírok sokat olvasni. Február óta a mellékelt képen látható módon élem az életet, vagyis többet alszom, keveset mozgok, nem vagyok túl jól, és nagyon sok hobbimat kénytelen voltam félretenni egy jó időre. A jövő könyvmoly generációjának egy tagját növesztem épp, ami meglepően sok, de tényleg nagyon sok energiát igényel. Az olvasást azonban nem adtam fel teljesen, csak nehezen találok olyan könyvet, ami leköt annyira, hogy minden zavaró tényezőt kiiktasson, és egyre nehezebben találok kényelmes olvasási pozíciót is. A megritkult bejegyzéseknek szintén ez az oka.

Szerencsére nem érzem úgy, hogy lemaradnék valamiről, hiszen a könyvek megvárnak, és biztosan jön még olvasásban gazdagabb időszak, ha nem is ebben az évben, talán jövőre.

Ennyit a magyarázatokról, most jöhetnek a számadatok. Eddig 17 elolvasott kötet a mérlegem, ám ebből kettő útikönyv, amit nem igazán szoktam számolni. Jelenleg két könyvet olvasok, mindkettőt elég régóta. Az ismeretterjesztő könyvet (Montessori baba) azért lapozom lassan, mert beosztom, időről-időre egy-egy fejezetet olvasok csak belőle. A képregényt (Natsume Yuujinchou) pedig csak halogatom, mert japánul rettentően lassan olvasok, és mostanában nem igazán volt kedvem vagy lelki erőm hozzá.

A legjobb idei olvasmányod

Ezúttal is azt remélem, hogy az év második felében megtalál egy kötet, ami egyértelműen kiérdemli ezt a címet. Aztán persze lehet, hogy úgy járok mint 2023-ban, és végül az év első felében olvasottak között lesz a befutó. Egyelőre azonban mégis jegelném ezt a kérdést, nehezen adom a legjobbnak járó elismerést.

A legjobb folytatás, amit idén olvastál

Ez már egy könnyű kérdés, mert lényegében egyetlen folytatás kötetet olvastam eddig: A lány és a hegy. Jó élmény volt, tetszett, szóval illene még idén sort kerítenem a befejező részre is, ami, ha jól tudom, már elérhető.

Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél

Attól, hogy viszonylag keveset olvasok, még könyvhörcsög vagyok. Szóval már beszereztem kedvenc izlandi szerzőm legfrisebb kötetét (Árkok az esőben). Ezt pedig tervezem még idén kézbe is venni, amint nem olvadnak az ujjaimhoz a lapok. Mert izlandi történetet bizony hűvösebb időjárás mellett érdemes olvasni.

Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

A friss megjelenések figyelésére már egyáltalán nincs kapacitásom. Amúgy is mindig le vagyok kicsit maradva az új könyveket illetően. Úgyhogy biztosan lesz olyan könyv, ami az év második felében fog megjelenni és érdekel, de most nem tudnék egy konkrét címet mondani.

Legnagyobb csalódás

Egyértelműen A Narancsfa-kolostor. Valószínűleg túlságosan sokat vártam tőle a szép borító és a sárkányok miatt. Végül pedig egy nagyon lassú történetet kaptam nyomokban sárkányokkal. Nagyon sok időt elvett most tőlem, ez pedig csalódással tölt el.

Legnagyobb meglepetés

Korábbi olvasási élményeim alapján nem gondoltam volna, hogy egy Jodi Picoult regény ennyire tetszeni fog, de a Bódító méznek sikerült. Tetszett a történetvezetés, érdekesek voltak a karakterek, nagyon jól volt elhelyezve a csavar, és rengeteg elgondolkodtató téma volt benne. Kellemesen meglepett.

Kedvenc új szerző

Ehhez a ponthoz nem tudok kit mondani. Kedvenc szerzőm kevés van, olyan szerző pedig, akitől még olvasnék szívesen, akad ugyan, ám egyik sem új, mindegyiktől olvastam már a korábbi évek során. 

Új fikciós szerelmek

Ezt a pontot most úgy fordítanám, hogy melyik könyvben tetszett a legjobban a romantikus szál, mert így bizony tudok mondani egy könyvet: A lelkitárs-egyenlet. Nagyon tetszett az a jól felépített, szépen kibontakozó romantikus kapcsolat, ami a két főhős között alakult. Az ilyen románcok az igazán kedvemre valók.

Legújabb kedvenc karakter

Nem mondanám kifejezetten kedvencnek, de Az istenek árnyéka kötetben akadt egy lény, Vesli, akit valamiért kifejezetten kedveltem. Csípem az ilyen fantasztikus szerzeteket.

Egy könyv, amin sírtál

Egyik eddigi olvasmányomat sem mondanám kifejezetten meghatónak.

Egy könyv, ami boldoggá tett

Most kicsit csalni fogok, és azt mondom, a két elolvasott útikönyv tett igazán boldoggá. Ez ugyanis azt jelenti, hogy reggeli rosszullétek ide vagy oda, idén is sikerült két külföldi utazást beiktatnom. Ez pedig rettentően boldoggá tesz, mert egy ideig biztosan nem ülök repülőre, és utazási szokásaim is változásokon fognak átesni. Viszont az utazás egy olyan hobbi, mint az olvasás, valahogy csak megoldom, hogy része maradjon az életemnek.

Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál

A filmes rovatommal is meglehetősen rosszul állok, így nem meglepő, ha azt mondom, nem sokszor jártam moziban idén. Viszont a Dűne második részét azért beiktattam, így volt egy jó adaptáció, amit láttam. Illetve van még egy adaptáció, amire nagyon kíváncsi vagyok. Sorozat készül a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz trilógiából. Ennek a második részét is illene már elolvasnom...

Kedvenc bejegyzés, amit idén írtál

Idén eddig mindössze 20 bejegyzést írtam. Ez nem valami sok, és inkább arra emlékszem, melyiket halogattam sokáig, kezdtem el többször megírni különböző okokból. Van azonban egy, amit minden évben kifejezetten lelkesen készítek el, az évösszegző bejegyzés, úgyhogy ezt mondanám a kedvencemnek. 

Legszebb könyv, amit idén vásároltál

Ismét egy kis csalás következik, mert ha jól emlékszem, még decemberben vettem meg, vagyis nem ebben a naptári évben, ám csak nemrég kerítettem sort az olvasásra. Szóval akár tekinthetjük idei könyvnek is a Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről című kötetet. Csodálatosan szép a borítója és jó élmény volt olvasni is.

Melyik könyveket szeretnéd elolvasni még az év végéig

Egyrészt a jelenleg folyamatban lévő két olvasmányomat mindenképp szeretném még idén befejezni. Másrészt van egy könyvtári könyv: Gátak, amit lassan vissza kellene vinnem, így muszáj hamarosan sort kerítenem rá. Harmadrészt van néhány halogatott kötet a polcomon, amit időszerű lenne elolvasnom. Negyedszer pedig úgyis épp azt fogom olvasni, amihez kedvem támad, így nincsenek kőbe vésett terveim.

A Moriszaki Könyvesbolt

Úgy tűnik, minden évben elcsábulok legalább egy könyves tematikájú könyvre. Pedig már többször megállapítottam (például Az utolsó könyvtárnál), hogy ezek a kötetek nem nekem íródtak. Mégis kézbe vettem ezt a könyvet, mert olyan kis szép a borítója és japán szerző munkája. Pedig tudhatnám, hogy a japán irodalom egy része hasonlóan nem fog meg, mint a könyvesbolti történetek...

Alig 200 oldal, így legalább gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az „antikvárium-csodaországba”, ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók.Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki…"

Mielőtt belekezdenék a kötet értékelésébe, időszerű összefoglalnom, milyen típusú japán irodalom az, ami nekem egyáltalán nem csúszik. Nos, a romantikus, és a könyves, ha pedig romantikus és könyves egyszerre, akkor garantáltan rettentően unni fogom. A japán irodalom ugyanis visszafogott, a nyelvezete többnyire egyszerű, nincs benne sok leírás és elég jól tükrözi a japán kultúra tipikus elemeit. Csakhogy míg a minimalizmus és az egyszerűség szeretete csodálatra méltó építészeti és filozófiai szempontból, addig egy regényben bizony nekem kevés. Ráadásul a párbeszédek is a valóságot tükrözik, így sutának, kimondatlannak és súlytalannak hatnak. Ez egyrészt írható a fordítás számlájára, hiszen rengeteg olyan japán kifejezés van, amit csak körülírni lehet. Másrészt a japán társalgásban nem csak a szavakon van a hangsúly, így leírva sokkal csupaszabbnak és üresebbnek tűnnek. Ehhez jön a tény, hogy európai olvasóként vannak bizonyos valószínűleg nagyon európai elvárásaim a romantikus könyvek felé, amelyek érthető okokból nem feltétlenül vannak meg egy japán könyvben. Szóval bármennyire is kedvelem a japán kultúrát, irodalom terén bizony mást keresek, ezt pedig el kell fogadnom.

Ez a könyv tehát nem nekem íródott, és a problémáim nagy része a fent említett okokból fakad, ezt szeretném leszögezni.

A történet lényegében egy útkeresés meséje. A főhős élete felfordul, így a családi könyvesboltba menekül, hogy kicsit feltöltődjön és rendezze dolgait. Ez egy ígéretes felütés, csakhogy semmi sincs igazán kifejtve. A főhős gondjai vázlatosak, a fejlődése elnagyolt és az egész történet olyan kis semmilyen. Ráadásul a könyv felénél bejön a képbe egy új szereplő, aki sokkal érdekesebb, izgalmasabb és részletgazdagabb, mint a sótlan főhős, így az egész még súlytalanabbá válik.

Hogy néhány példát említsek, a főhős és exbarátja kapcsolatának természetéről alig tudunk meg valamit. Oké, az árulás egyértelmű, de komolyan elgondolkodtam a történet elején, hogy talán csak a főhős gondolta, hogy járnak, és valójában semmi sem történt közöttük. Értem én, hogy ez a japán romantikus visszafogottság, és nem is vártam nagy tetteket vagy szavakat, csupán egyszerű paramétereket. Például mióta randiznak, mutatkoztak-e együtt nyilvánosan, aludt-e egyik a másik lakásán, bemutatták-e egymást barátoknak ilyesmi. De nem, ebből semmit sem tudunk meg se a leírásból, se a karakterek beszélgetéseiből, akik jó japánként burkoltan cseverésznek csak.

Apropó japán beszélgetések, a főshős elég gyakran tesz gondolatban megjegyzést másokra, főleg a stílusukra vagy személyiségükre vonatkozóan. Például gorombának nevezi őket, ami a magyar szövegben a japán nyelv udvariassági szintjei nélkül érthetetlenül hat. Ettől pedig a főhős egy mufurc és keserű kislány benyomását kelti, pedig biztosan nem ez volt a szerző szándéka. Ráadásul néhol épp az ő csipkelődőnek tűnő megjegyzései érezhetőek kissé nyersnek.

A romantikus szál tehát elég gyenge ebben a könyvben. Na, de nem is ez vonzott benne igazán, hanem az antikvárium. Itt pedig a kötet elején találtam némi pozitívomot. Nagyon tetszett, hogy a főhős nem volt igazi olvasó, hanem a helyszín hatására talált rá a könyvekre. Az olvasás szeretete pedig átjött a puritán sorokból. Aztán persze itt is előjött a tény, hogy európai olvasó vagyok, mert a sok japán szerző, akikre a könyv utalt, számomra bizony ismeretlen volt. Ezzel pedig nem tudtam igazán kapcsolódni az irodalmi utalásokhoz.

Összességében ez a könyv nem nekem íródott. Se a cselekmény, se a karakterek, se az irodalmi mondanivaló nem fogott meg, sőt, unatkoztam rajta. Kizárólag azoknak ajánlom, akik velem ellentétben tényleg kedvelik a könyves témájú történeteket. Illetve, aki teheti, olvassa el eredeti nyelven, mert japánul biztos vagyok benne, hogy nem ennyire sótlan ez a könyv.

Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről

Úgy érzem, mostanában igazán el vagyok kényeztetve az egyik kedvenc szerzőmet illetően. Két új könyve is jut egy évre, aminek nagyon örülök, ám kicsit lustává tesz. Ugyanis mindig rögtön beszerzem ezeket a könyveket, aztán érlelem őket a polcomon viszonylag hosszú ideig, ahogy ezzel a kötettel is történt.

A borító ezúttal is csodálatos. 200 lapjával nem hosszú olvasmány, mégis sokáig tartott míg a végére értem. Ez azonban jelenlegi olvasási tempómnak köszönhető, és nem róható fel a könyv hibájának.

Habár önálló kötetként van feltüntetve, lényegében a Csillagok sercegése folytatása. A főhős ugyanaz, és több utalás is történik arra a kötetre. Ez persze a szerző munkásságát ismerve cseppet sem meglepő.

Fülszöveg:

"Hosszú nyári vakáció vár a tízéves fiúra, aki élete első nagy kalandjára készül: Norvégiába repül a nagyszüleihez. A hetvenes években járunk, amikor „Izlandról legfeljebb stewardessek és politikusok utaztak külföldre”. A „forró” délen, ahol – ellentétben Izlanddal – magas fák nőnek, és rövidnadrágos férfiak élnek, csupa új élmény és új tapasztalat várja, és egyúttal a gyerekkor végének és mulandóságának a megsejtése. A felismerést, hogy nem maradhatunk örökké gyerekek, és képzeletbeli barátaink, a kedvenc regényhőseink sem maradnak mindig velünk, a Beatles zenéje festi alá. Ezt a belátást a kamasz mostohanővérrel elmélyülő viszony és a szünidő alatt a szigorú nagymamával szemben a fiú szövetségesévé vált nagypapa halála pedig tapasztalattá mélyíti."

Aki olvasoott már a szerzőtől, az tudja, hogy nála nem a cselekmény a lényeg, hanem a hangulat és a felmerülő gondolatok. Nos, ez ebben a kötetben sincs másképp. Lényegében egy kisfiút követhetünk nyomon egy nyáron át, ennyi és nem több, mégis több ez a történet laza nyári kalandnál.

Ez a kötet sokkal könnyedebb hangvételű, mint a fent említett másik, amelyben megismerhettük a főhős kisfiút. Ez ugyanis a gyerekkorról szól, annak minden izgalmas, unalmas és múlandó pillanatáról. A szerző zsenialitása abban rejlik, hogy remek módon tudja visszaadni egy kisfiú gondolatait. Az olvasónak egyszerűen nincs kétsége, hogy egy gyerek mesél és nem egy felnőtt férfi.

"Nagymama és nagypapa. Két szó, amely meg tud vigasztalni, mint egy vallás, vagy egy mamutfenyő."

A narráció ezért kedves, olvasmányos, őszinte, gyermekien naív és gyermekien szókimondó. Van itt minden a képzeletbeli és valós barátoktól, a mi számít épp menőnek kérdéskörön át a gyermeki félelmekig. Illetve, a könyv legfontosabb felvetése, hogy hol van a gyerekkor vége. Nagyon tetszett, ahogy a kisfiúk lényegében esküt tettek, hogy nem fognak felnőni, majd pár fejezettel később beköszönt a pubertás, és ez az ígéret kezdett elhalványodni.

"Néha elfog a gyanú, hogy a felnőttek halott gyerekek."

Ebben a kötetben is nagy hangsúly van emberi kapcsolatokon elsősorban családi és baráti viszonyokban. Akadnak itt érdekes karakterek bőven, és bár nem Izlandon, hanem épp Norvégiában járunk, a kisváros az bizony kisváros marad.

A korkép is szépen jelenik meg a szövegben, irodalmi utalások nélkül pedig nincs Stefánsson kötet. Úgyhogy tényleg van itt minden, amit a szerzőtől megszokhattunk.

Összességében ez egy szépen megírt elmélkedés a gyerekkorról. Mivel nagyon kedvelem a szerző stílusát, élveztem az olvasást, ám sokkal könnyedebbnek éreztem, mint a többi munkáját. Habár izlandi szerzőtől jobban szeretek hűvős időben olvasni, ősszel vagy télen, ez bizony egy igazi nyári kötet, örülök, hogy most vettem kézbe.

Azoknak ajánlom, akik a bejegyzés elején említett csillagos könyvet már olvasták és szerették, számunkra biztosan érdekes lesz ez a kötet is. Aki viszont még nem olvasott a szerző tollából, ne ezzel kezdje, mivel, bár minden benne van, ami az író védjegye, ez egyáltalán nem mondható tipikus munkájának.

"Rettenetes dolog egy könyv felénél meghalni."

Életszikra

Legutóbbi olvasmányom a szerzőtől (Bódító méz) kifejezetten teszett, így elhatároztam, fogok még olvasni tőle. Csakhogy egy ennyire termékeny írónál nem könnyű a választás. Két okból döntöttem ezen kötet mellett, egyrészt érdekelt a megszokottól eltérő narráció, másrészt vonzott a téma is.

A borító szép, kifejező, nagyon tetszik a színvilág és a női arcok sziluettjei. 368 oldalával nem hosszú olvasmány, pár nap alatt végigértem rajta.

Fülszöveg:

"Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit ő is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki."

Ez megint egy megosztó témát feszegető, aktuális történet nagyon amerikai csomagolásban. Aki olvasott már Jodi Picoult tollából, nem fog csalódni, minden benne van, ami már-már védjegye. Adott egy megosztó és sajnos még mindig tabunak számító téma, az abortusz, amelyet szokásához híven több oldalról, több szereplő nézőpontjából tárt az olvasók elé, miközben az amerikai jog útvesztőibe is engedett egy kis bepillantást. A fegyveres túszejtés pedig csak egy kis extra, hogy ne csupán belső vívódásokból álljon a történet.

A könyv legérdekesebb tulajdonsága a narráció, ami visszafelé halad. Lényegében egy nap eseményeit meséli el, ám fordított sorrendben, vagyis estétől visszafelé egészen reggelig. Ez egy kreatív megoldás olvasási élmény szempontjából, és nagyon jó lehetőséget ad az információk fokozatos adagolásához. Közben persze minden szereplő életébe és múltjába bepillanthatunk a gondolataik és emlékeik révén. Az epilógus keretet ad a történetnek, ám csupán két szereplő sorsát zárja le igazán, a többiek nem kapnak igazi befejezést. Ez lehet, hogy néhány olvasóban hiányérzetet kelt, ám szerintem teljesen rendben volt, érthető megoldás, hogy ne legyen túlírva a történet.

A narráció tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és szerencsére a téma feldolgozásában sem kellett csalódnom. A szerző szépen bemutatta mindkét oldalt a kérdésben, így az olvasó bármelyik táborba is tartozik, egyszerre kapja meg azt, amit vár, és kap valami mást is. Értékítélet természetesen nem hangzik el, csak kérdések vannak, történetek, lehetőségek és vélemények, vagyis minden, ami egy jó kis töprengéshez alapot adhat. Nekem nagyon tetszett ez a többféle nézőpont, és hogy bár nem mindenki az abortusz miatt került a klinikára, mégis volt valamennyi közük a témához, legalább egy vélemény formájában. Ez pedig dícséretes, megmutatja a téma komplexitását.

A karakterek nagyon emberiek, érthetőek, sőt kedvelhetőek. A szerző jól tud nem egyértelműen pozitív vagy negatív karaktereket ábrázolni, épp ettől olyan izgalmasak. Ráadásul az egész könyv a szereplőkre építkezik, a cselekmény, vagyis a túszejtés csupán az apropó, hogy mindegyik karaktert megismerhessük, bepillantsunk a gondolataikba, és megtudjuk, hogyan vélekednek az abortusz kérdéséről. Szóval bár van itt "akció", ez inkább egy lélektani történet.

A szerző előszeretettel ír a könyveiben jogi vonatkozásokról, és ez itt sincs másképp. Részletesen bemutatja, milyen jogi szabályozása van az abortusznak Amerikában, hogyan változik ez államonként, és milyen helyenként abszurd következményekkel jár mindez. A bemutatottak alapján a jog itt inkább bilincs, mint páncél, úgyhogy ismét egészséges módon felcseszte az agyamat. Rám ezek a részek érzelmileg jobban hatottak, mint a szereplők belső gondolatai.

Illetve, ha már hatás, fontos megjegyezni, hogy ez a könyv nem csupán azt meséli el, egyes emberek hogyan vélekednek az abortuszról, hanem azt is, pontosan miként zajlik egy ilyen beavatkozás. Ezzel pedig az olvasó jobb, ha tisztában van, mielőtt belevág ebbe a könyvbe, mert bármi is legyen a véleménye, ez megint elég erős érzelmeket tud kiváltani.

Összességében ez egy fontos témát boncolgató, érdekes kötet izgalmas narrációban tálalva. Tetszett, örülök, hogy elolvastam. Azoknak ajánlom, akik kedvelik az elgondolkodtató témákat, szeretik a nem megszokott narrációt, és nem várnak el nagy cselekményt. Aki viszont elvárja, hogy minden karakter és minden szál teljesen legyen lezárva a kötet végére, az csalódhat. A témára való tekintettel megfelelő mértékű nyitottsággal érdemes csak kézbe venni.

Kedvenc idézet a könyvből:

"Talán a kérdés nem is az, hogy mikortól számít embernek a magzat, hanem az, hogy mikortól nem számít embernek a nő?"

Mozgóképek CXXXI

Tartva korábbi lemaradásomat a rovat (és úgy általánosságban a blog) frissítésében, három hónap késéssel írok februári filmélményeimről.

Februárban összesen 5 filmre szántam időt, és nem jártam moziban.

Énekelj!

"Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is –, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét."

Ez egy már réginek számító (2016-os) animációs film. Nekem viszont eddig kimaradt. Sem a tehetségkutató műsorok, sem az éneklős filmek nem vonzanak, így bár jókat hallottam róla, nem különösebben érdekelt. Aztán felkerült Netflixre, és épp egy könnyed és cuki filmre vágytam, így adtam neki egy esélyt.

Az animáció ötletes, nagyon tetszett, ahogy a karaktereket az állatokhoz igazították. A történet persze kiszámítható, de amolyan kedves módon. Akad benne néhány vicces jelenet, csipetnyi pozitív üzenet és szerencsére a dalok csak kiegészítik a cselekményt. Cseppet sem bánom, hogy megnéztem, kellemesen kikapcsolt.

Ha valaki esetleg még nem látta, de fontolgatja, nyugodtan adjon neki egy esélyt.

Nyad

"Ebben az Annette Bening és Jodie Foster főszereplésével készült drámában az úszónő Diana Nyad 60 évesen eltökéli, hogy legjobb barátja segítségével nekivág egy 177 km-es távnak."

Az Oscar-díj jelölések miatt figyeltem fel erre a filmre. Igyekszem, minél több jelölttel megismerkedni, mert helyenként igazi kincsekre lehet bukkanni, amelyek felett esetleg elsiklanék a széles kínálatban.

Kedvelem a sportfilmeket, az életrajzi filmeket pedig főleg kedvelem, illetve valamiért kifejezetten sok filmet láttam már úszásról. Ez az alkotás pedig egy újabb ok, miért szeretek ilyen típusú alkotásokat nézni. Mivel valós történetről van szó, nem érdemes a cselekményről írnom. Legyen elég annyi, hogy ismét egy eltökélt, már-már őrült sportolót követhetünk egy nem épp veszélytelen kísérletben. Lehet neki drukkolni, lehet megdöbbenni a kitartásán, szóval izgalmas filmélményt nyújt. Nekem viszont ami igazán tetszett benne, az a főhős kora volt. A készítők nagyon jól megragadták azt a válságot, ami egy idősödő ember életében lezajlik. Nagyon emberi és érthető volt.

Nekem tehát tetszett ez a film, és bátran tudom ajánlani mindenkinek. Sportfilmek kedvelői és idősebb nézők előnyben.

A tökéletes párosítás

"A történet szerint Lola az igencsak ambiciózus vezetője egy borászatnak, aki annak érdekében, hogy behálózzon egy új és befolyásos ügyfelet, egy ausztrál juhfarmra utazik. Természetesen, ahogy egy vígjátéktól várható, nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt ő előre eltervezte, és végül kisegítőként kezd dolgozni a farmon, miközben egy románc is alakulgat közte, és egy jóképű helyi srác között."

Ez egyértelműen egy helyszínen alapuló választás volt. Könnyed, romantikus filmre vágytam, ez pedig bár klisésnek és rettentően kiszámíthatónak tűnt, Ausztráliában játszódik. Ausztrália pedig rajta van a bakancslistámon, nekem ennyi elég is volt.

A történet valóban klisés és rettentően kiszámítható. Tipikus városi karrierista nő és vidéki, visszahúzódó férfi kapcsolatára épül. A cselekmény teljes mértékben kiszámítható, de a tempója feszes, így unalmasnak nem mondanám. Ausztráliából viszont nagyon keveset mutat, a hozzáfűzött reményeimet tehát nem igazán teljesítette. (Nem volt benne koala...)

Kizárólag azoknak ajánlom, akik a fent említett romantikus klisén alapuló alkotásra vágynak. Aki viszont hozzám hasonlóan a helyszín miatt érdeklődik iránta, nos, inkább keressen egy másik filmet, mert ez lényegében bármelyik birkafarmon játszódhatna.

A popzene legjobb éjszakája

"1985. január 25-én a korszak legnépszerűbb zenészei közül több tucatnyian gyűltek össze Los Angelesben, hogy felvegyenek egy jótékonysági kislemezt az afrikai éhínség enyhítésére. Félretéve az egókat, egy olyan dalon dolgoztak együtt, amely történelmet írt."

A sportfilmek mellett a zenéről szóló dokumentumfilmek iránt van megmagyarázhatatlan kíváncsiságom. Egyszerűen jólesik néha ilyen filmet nézni, még akkor is, ha nem épp kedvenc előadókról vagy műfajról szól, mint jelen esetben ez a film.

Ez egy korrekt dokumentumfilm. Szépen körbejárja egy kifejezetten híres dal (biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már) keletkezésének történetét. Lassan 40 év távlatából megszólalnak a résztvevők és láthatunk korabeli felvételeket is, úgyhogy, mint film rendben van. Az, hogy ki mennyire tartja érdekesnek már egyén függő. Számomra egynek elment, nem bánom, hogy megnéztem, de nem is érzem úgy, ha nem nézem meg, lemaradtam volna valamiről.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a zenéről szóló dokumentumfilmeket. Popzene rajongók előnyben.

Az univerzumon túl

"A veseátültetésre váró fiatal zongoraművésznő váratlan kapcsolatba kerül az orvosával – és bátorságot nyer ahhoz, hogy megvalósítsa zenei álmait."

Valószínűleg a rajzfilm és a dokumentumfilm hatása, hogy adtam egy esélyt ennek a zenés romantikus filmnek.

Brazil alkotásról van szó és nagyjából épp olyan, mint amilyennek tűnik, bár van egy pont ahol nehéz eldönteni, édes vagy inkább keserű lesz a vége, aztán ez is egyértelművé válik. A történet rengeteg klisét felhasznált, ám talán mivel dél-amerikai alkotásról van szó, picikét mégis eltér a megszokottól. Ettől függetlenül kiszámítható és nagyon-nagyon romantikus. Ami pedig a zenés elemeket illeti, volt belőlük bőven, ám a készítők szerencsére nem vitték túlzásba.

Az én ízlésemnek sok volt a szirup, ezért csak azoknak ajánlom, akik kedvelik a már-már giccsbe hajló romantikát.

Értékelés:

Nyad                                              ->   9

Énekelj!                                         ->   8

A popzene legjobb éjszakája         ->  7

Az univerzumon túl                       ->  6

A tökéletes párosítás                      ->  5

Szenvedélyes hadviselés

Hazai szerzőket mindig szívesen támogatok, ezért, bár ritkán vállalok recenziót, és nem voltam biztos benne, hogy ez a könyv abba a zsánerbe tartozik, ami biztosan tetszeni fog nekem, adtam neki egy esélyt.

Kicsit sokáig tartott elolvasnom, mert nagyon lelassult az olvasási tempóm, és 564 oldalával nem nevezhető rövid kötetnek.

A borító nem fogott meg. A koncepció passzol a történethez, és a hazai helyszín egyértelműen látszik rajta, de számomra olyan kis semmilyen hatást kelt.

Fülszöveg:

"Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Két ellenség.
Egy közös lakás.
Régen osztálytársak.
Most lakótársak.
Fojtó múlt.
Vágytól terhes jelen.
Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis."

 Mire számítottam ettől a könyvtől? Jobb esetben könnyed romantikára, rosszabb esetben túlzó erotikára, de mindenképpen fel voltam készülve sok-sok klisére. Az ellenségből szerelmesek ugyanis egy közkedvelt téma, már-már lerágott gumicsont. Kellemesen meglepett, hogy mégsem volt ez a történet közhelyes.

Mielőtt azonban belemennék, mi tetszett és mi nem tetszett, érdemes pár sort szánni magára a szövegre. Mivel megjelenés előtt kaptam meg, nem a teljes mértékben végleges változatot olvastam. Szóval, ha az a néhány elgépelés, amit észrevettem, időközben javítva lett, akkor egy igényesen gondozott szövegről beszélhetünk, ami új kiadónál dicséretes teljesítmény.

A szerző stílusa olvasmányos, kellemes. A cselekmény kicsit túl van írva, ám  ez magukon a mondatokon nem érződik, nem hat terjengősnek. A két szereplő nézőpontjai kicsit hektikusan váltják egymást, nincs bennük egyértelmű rendszer, mindig ahogy épp a cselekmény megkívánja, úgy van egyiken vagy másikon a fókusz. Ez engem egyáltalán nem zavart. A visszaemlékezős részek eloszlása is változó, a könyv elején rengeteg van belőlük, aztán hol eltűnnek, hol újra fel-felbukkannak. Itt sem mutatkozik egyértelmű rendszer, ám ez sem probléma.

Szövegileg tehát teljesen rendben van a könyv, most nézzük meg közelebbről magát a cselekményt.

A történet eleje kellemesen meglepett. A legtöbb esetben ugyanis az ellenségek nem ellenségek, csak van egy apró félreértés, ami miatt morcosan néznek egymásra, miközben egyértelműen a vonzalmukat próbálják leplezni. Ezzel pedig az elelnségeskedés súlytalanná válik. Itt viszont nem ez a helyzet. A múltbéli szálon rengeteg kölcsönös iskolai zaklatást láthatunk, lelki és fizikai értelemben is. Ettől az ellenséges viselkedés érthetőnek és valósnak hat. Érdekes felütés ez a történetben, kellemesen felpiszkálja az olvasó kíváncsiságát. Én legalábbis nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudnak túllépni több évnyi zaklatáson. Ez a kíváncsiság azonban fokozatosan csökkent, ahogy peregtek a lapok.

Szerintem ez a könyv kicsit túl van írva. Dicséretes, hogy a múltat és a jelen eseményeit is jól meg akarta alapozni a szerző, csak egy idő után ellaposodott tőle a történet. Egyrészt hamar kiderül, hogy a jelen szálon kölcsönös a vonzalom, és az is, hogy a korábbi erőszakos viselkedés is csak a vonzalmat próbálta leplezni. Ezzel pedig a terjedelem függvényében elég sokszor érződik úgy, hogy a szereplők nem haladnak, csak ugynazt a kört futják le egymás körül. Kicsit feszesebb tempó jót tett volna a cselekménynek, amit talán a szerző is érzékelt, ezért próbálta egyéb konfliktusokkal fenntartani az olvasó figyelmét. Itt pedig elérünk a másik okhoz, amitől túlírtnak hat a könyv. Másrészt ugyanis túl sok itt a megoldandó konfliktus, amivel aztán sokat mégsem foglalkozhatunk, mert a történet fókusza egyértelműen a két főhős kapcsolatán van. 

A szerelmi cívódás mellett van itt minden, szülő-gyerek konfliktus, családon belüli erőszak, traumafeldolgozás, öngyilkos gondolatok, összekuszálódó családi kapcsolatok, adócsalád, meg rengeteg más apróság. Konkrétan olyan terhelt mindkét szereplő családostól, hogy mindenkinek terápiára kellene járnia. Ez pedig sajnos rettentően érződik a karaktereken is.

Személyes problémám volt a történettel, hogy bár a cselekmény lekötött, még így túlírva is, a szereplőket nem sikerült megkedvelnem. Sőt, számomra mindketten unszimpatikus figurák voltak. A legjobban azonban Bálint karaktere zavart, mert az a férfi archetípus, akit képvisel, cseppet sem vonzó számomra. Ha pedig az olvasó nem tud drukkolni egy romantikus könyvben a románcnak, akkor nem fogja igazán élvezni az olvasást. Sajnos, én nem tudtam drukkolni nekik, mert két ennyire sérült ember, attól, hogy összejön, még sérült marad, és ezt a könyv lezárása remekül be is mutatta. Szóval plusz pont a szerzőnek, hogy a karakterek végig hűek maradtak önmagukhoz, és nem csaptak át rózsaszín giccsparádéba.

Még két dologról érdemes szólni a történettel kapcsolatban. A hazai vonatkozások kellemesek, bár a borító beígéri Budapestet, a történet viszont szinte kizárólag a nyolcadik kerületben játszódik. Ráadásul egy sztereotípan sötét és veszélyes kerületben. Az otthonosság tehát megvan, de senki se számítson nagy leírásokra. A másik dolog, amit érdemes tisztázni, az a felnőtt tartalom. A kötetben akad erőszak és részletes erotikus tartalom is. Terjedelemhez képest nem sok, szerencsére nem ezeken van a hangsúly, de azért érdemes tisztában lenni vele.

Összességében ez egy kellemesen újszerű hazai megközelítése az ellenségből szerelmesek felállásnak. Kicsit túl van írva és a szereplők rendkívül terheltek, de aki valami újra vágyik, ami nem klisésen cukros, az tehet vele egy próbát. Elsősorban fital felnőtt olvasóknak tudom ajánlani.

A történet lezárt ugyan, ám érezhetően nincs teljesen befejezve, így várható a folytatás. Nem tervezem elolvasni.