Egy ideig halogattam az Ambrózy báró estei sorozat harmadik kötetét, bár nem volt rá különösebb okom, hiszen az előző két részt szívesen olvastam, és még a kiegészítő novellát is átlapoztam.
A borító ezúttal is szép, tökéletesen passzol az előzményekhez. Vastagságra pedig egyre terjengősebbek a kötetek, mert ez bizony 702 oldalra rúg.
Fülszöveg:
"A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz.
Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?"
A történet ott folytatódik, ahol a második rész véget ért. A korszak tehát maradt, a szereplők maradtak és a megoldatlan leányrablás esete továbbra is fennállt. Nagyjából a helyszínek is változatlanok voltak egy-egy fővároson belüli új épülettel kiegészülve. A cselekmény szálai ebben a megszokottságban egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, hogy a kötet végére teljesen egymásba fonódjanak.
A narráció továbbra is a Hangay lányok között váltakozott, amelyet csupán időnként egészített ki egy-egy szereplő nézőpontja. Természetesen Richárd ezúttal sem kapott túl sok reflektorfényt, inkább a sötétben mozgatta a szálakat, ahogy már megszokhattuk.
A cselekmény visszatért a kiindulási problémához, vagyis a leányrabláshoz, amit szépen komótosan fel is fejtett. Ezúttal azonban nem társult az ügyhöz még néhány megoldatlan gyilkosság. Nyomozás hatékonysága szempontjából ez nem épp baj, ám a cselekményt néhol jóval laposabbá tette. A kevesebb megoldásra váró ügyből ugyanis egyenesen következik, hogy több idő maradt a hölgyekre. A hölgyek pedig tipikus kisasszonykák módjára az érzelmeik által lettek vezérelve, úriemberek gondolatai után kutatva, féltékenykedve és meggondolatlanul szaladgálva városon belül és kívül.
Oké, hogy Mili szabad szellem és elkapta a feminizmus, de egy kifejezetten idegesítő csitri módjára viselkedett. Úgyhogy megérdemelt mindent, amit a bárótól kapott. Bár azon a véleményen vagyok, ha Richárd végre őszintén kinyitotta volna a száját, rengeteg hercehurcát és utazást megspórolt volna. Az viszont tény, hogy a Hangay lányok közül az idősebbik az intelligensebb, így jogosnak mondható a báró titkolózása.
Szóval voltak fenntartásaim a hölgyek viselkedésével szemben, viszont ezen lányos butaságok és botlások nélkül nagyon leült volna a cselekmény. Az események mozgását ugyanis szinte kizárólag Mili magánakciói és Emma időnkénti feminista öntudatra ébredése, valamint Márika kotnyelessége adta. Mindeközben a rejtély kibogozása kényelmesen üldögélt egy karosszékben. No, nem kell megijedni, méltóztatatott a kötet végére felkelni onnan, ám ez az utolsó fejezetekig váratott magára.
Ebben a részben tehát meglehetősen vérszegény - szó szerint és átvitt értelemben is - lett a nyomozás, ellenben nagy dózisban adta a női romantikát. Ez pedig tényleg unalmas lett volna 700 oldalon, ha a hölgyek nem kezdenek fogócskázni.
A kötetben azonban akadt néhány kétségtelenül dicséretes dolog. Egyrészt a korábbi szálak elvarrása, így Emma kalandjainak minden mozaikja és szereplője a helyére került a harmadik rész végére. Másrészt az író már nem csupán levéltárakból kigyűjtött vagy szőrmentén ismert neveket használt, hanem belecsempészett a történetbe néhány közismert nevet, elsősorban írókat és politikusokat. Ez egy kifejezetten finom fűszert adott a korképnek.
Apropó korkép, a leírások még mindig szépek, a hangulat továbbra is megkapó, és összeségében minden női butaság ellenére élveztem az olvasást. Valahogy most jól csúszott a történet könnyedsége, úgyhogy tényleg nem értem, miért halogattam ilyen sokáig, hogy kézbe vegyem.
Összességében tehát ez a rész egy jó lezárása a leányrablásnak. Kicsit több benne a női porhintés, mint a nyomozás, de akadnak benne izgalmas jelenetek.
Szóval tetszett, és tudom ajánlani azoknak, akik a végére szeretnének járni az első kötetben megismert ügynek, illetve szívesen olvassák a Hangay hölgyek kalandjait. Báró ide vagy oda, ez a sorozat bizony a nőkről szól. Viszont, ha valaki olyan nyomozást vár, mint ami a második részben olvasható, cseppet csalódhat, mert ezúttal tényleg nem a gyilkosságokon van a hangsúly.
Lábjegyzetek margójára:
A történet körül állandó a vita a lábjegyzetekről, amire részemről most pontot tennék.
Személy szerint elvagyok a lábjegyzetekkel, még akkor is, ha időnként feleslegesnek érzem őket, amit már kifejtettem a második kötetnél. Ennél a résznél azonban kipróbáltam, milyen nélkülük a könyv, és azt kell mondanom, ugyanolyan. Lábjegyzetek nélkül is érthető és hangulatos. Szóval, ha valakinek csípi a szemét a sok-sok beszámozott kiegészítő információ, ne morogjon, egyszerűen hagyja őket figyelmen kívül, és koncentráljon inkább a cselekményre. Ez a kérdés ugyanis tipikus esete annak a bizonyos ingnek, ha valakinek nem tetszik, hát ne éljen vele.
Kiegészítés:
Ahogy a második résznél már összefoglaltam, jelenleg öt kötetnél jár a sorozat. A következő részt (Nász és téboly) biztosan elolvasom valamikor, erről a fenti rész kedvcsináló befejezése gondoskodott. Illetve lehet, hogy előtte sort kerítek a másik kiegészítő novellára (Bitó és borostyán) is.
Egyébként, ha információim helyesek, az író elkészült a sorozat hatodik részével, megjelenési dátumot viszont még nem kapott. Továbbá felmerült a történet filmsorozat adaptációja is, de hogy ebből lesz-e valami, az bőven a jövő titka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése