Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert szeretem a kosztümös történeteket, kedvelem a hazai helyszíneket és sok szépet és jót hallottam róla. A gyönyörű borító pedig csak ráadás.
A kötet az Ambrózy báró esetei sorozat első része.
336 oldalával kellemes vastagságú olvasmány. A látványosságra pedig belül sem lehet panasz, mert minden fejezet elején egy hangulatteremtő kép fogadja az olvasót.
Fülszöveg:
"Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz."
A dualizmus kora a kedvenc történelmi időszakom, így már ezzel megnyert magának a könyv. Boldogan merültem bele a leírásokba a századfordulós Budapestről, szívesen olvastam ruhákról, bútorokról, mindenről, ami a korszakhoz tartozik. Nagyon tetszett, hogy az író részletesen utánajárt mindennek és ezen tudását bele is szőtte a könyvbe. Imádtam a lábjegyzeteket. (Szakmai ártalom, hogy vonzódom hozzájuk, ez van.) Habár a magyar nyelv tájegységbeli változatosságai nem mutatnak olyan jól írásban, mint amilyen izgalmasan hangzanak szóban, itt még ez is tetszett. Tetszett, mert egyértelműen a korszak ábrázolásához tartozott. A háttér tehát teljesen rendben volt.
Ami a cselekményt illeti, mint a fülszöveg is hirdeti, két szálon, két idősíkon halad a történet. Ezek váltakozva kiegészítették egymást, ám megtartották azt az egyensúlyt, hogy a múlt bármennyire is izgalmasnak tűnik, ne vonja el a reflektorfényt a jelenről. Mert a főszál és a főhős egyértelműen Mili.
Mili karaktere kissé ellentmondásosnak tűnt nekem. Egyrészt ő a talpraesett főhősnő, másrészt meg néha pont olyan butuskán viselkedett, ahogy a kor sztereotípiája elvárta. Közben pedig görcsösen próbált kitörni a skatulyából. Ettől jelenléte hullámzóan hatott rám és nem tudnám megmondani, sikerült-e megkedvelnem.
Richárd ezzel szemben végig ugyanazt a figurát hozta és ez az állandóság sokkal megnyerőbb volt. A legszimpatikusabb karakter mégis számomra Vili volt. Vele valamiért rögtön szimpatizálni kezdtem.
Az ellentmondásosság nem csupán a főhősnő viselkedésében mutatkozott meg, hanem a cselekmény hangulatában is. Úgy éreztem, mintha a történet nehezen tudná eldönteni, mi is akar lenni, romantikus ifjúsági regény vagy egy vérfoltos krimi. Néhol kamaszkönyvnek túlságosan sötét volt - gondolok itt a tébolydára -, ám komoly kriminek viszont cseppet kevés. Épp ezért, bár kellemesnek találtam a történetvezetést és az elrablás felgöngyölítését, valahogy mégsem tudtam igazán belemerülni. Hullámzott, mint a főhősnő viselkedése.
Hasonló jelenséget találtam a lábjegyzeteknél is. A könyvben feltűnő személyek nagy része lábjegyzetelve van. Élt tehát a korban egy névrokon, ám minden, ami a könyvben történik vele puszta fikció. Ezt én egy kicsit soknak és feleslegesnek éreztem. Bőven elég lett volna a főbb szereplőket valós személyekhez kötni, esetleg néhány hivatali személyt (mint a rendőr), az összes többi névrokon nem adott hozzá a történethez. Sőt, egy idő után kissé unalmas volt olvasni, hogy a hatodik mellékszereplőnek is volt névrokona, de vigyázat a többi fikció. Minden tiszteletem az író kutatómunkája iránt és tudom, hogy nehéz meghúzni a határt, de a kevesebb néha több.
Összességében tetszett a történet, szerettem a stílust, a helyszínt az alaposságot és a szereplőkkel sem volt problémám, bár Milit nem igazán sikerült megkedvelnem. Azonban századforduló ide vagy oda nem szippantott be annyira ez a történet, mint vártam. No, de talán majd a második kötet megteszi.
Szívesen ajánlom mindenkinek, aki hazai kosztümös történetre vágyik.
Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején is jeleztem, ez a könyv az Ambrózy báró esetei sorozat nyitó kötete. Akad tehát folytatása, nem is kevés, 3 további könyv (A Rudnay-gyilkosságok; Ármány és kézfogó és a Nász és téboly) valamint két kiegészítő novella (Beretva és tőr és Bitó és borostyán) formájában.
Habár az első rész lezárja a leányrablást, hagy még nyitott kérdést bőven, így kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább az ellentmondásos kisasszony és a mogorva báró története.
Richárd ezzel szemben végig ugyanazt a figurát hozta és ez az állandóság sokkal megnyerőbb volt. A legszimpatikusabb karakter mégis számomra Vili volt. Vele valamiért rögtön szimpatizálni kezdtem.
Az ellentmondásosság nem csupán a főhősnő viselkedésében mutatkozott meg, hanem a cselekmény hangulatában is. Úgy éreztem, mintha a történet nehezen tudná eldönteni, mi is akar lenni, romantikus ifjúsági regény vagy egy vérfoltos krimi. Néhol kamaszkönyvnek túlságosan sötét volt - gondolok itt a tébolydára -, ám komoly kriminek viszont cseppet kevés. Épp ezért, bár kellemesnek találtam a történetvezetést és az elrablás felgöngyölítését, valahogy mégsem tudtam igazán belemerülni. Hullámzott, mint a főhősnő viselkedése.
Hasonló jelenséget találtam a lábjegyzeteknél is. A könyvben feltűnő személyek nagy része lábjegyzetelve van. Élt tehát a korban egy névrokon, ám minden, ami a könyvben történik vele puszta fikció. Ezt én egy kicsit soknak és feleslegesnek éreztem. Bőven elég lett volna a főbb szereplőket valós személyekhez kötni, esetleg néhány hivatali személyt (mint a rendőr), az összes többi névrokon nem adott hozzá a történethez. Sőt, egy idő után kissé unalmas volt olvasni, hogy a hatodik mellékszereplőnek is volt névrokona, de vigyázat a többi fikció. Minden tiszteletem az író kutatómunkája iránt és tudom, hogy nehéz meghúzni a határt, de a kevesebb néha több.
Összességében tetszett a történet, szerettem a stílust, a helyszínt az alaposságot és a szereplőkkel sem volt problémám, bár Milit nem igazán sikerült megkedvelnem. Azonban századforduló ide vagy oda nem szippantott be annyira ez a történet, mint vártam. No, de talán majd a második kötet megteszi.
Szívesen ajánlom mindenkinek, aki hazai kosztümös történetre vágyik.
Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején is jeleztem, ez a könyv az Ambrózy báró esetei sorozat nyitó kötete. Akad tehát folytatása, nem is kevés, 3 további könyv (A Rudnay-gyilkosságok; Ármány és kézfogó és a Nász és téboly) valamint két kiegészítő novella (Beretva és tőr és Bitó és borostyán) formájában.
Habár az első rész lezárja a leányrablást, hagy még nyitott kérdést bőven, így kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább az ellentmondásos kisasszony és a mogorva báró története.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése