Internátus

Valahol olvastam azt a megállapítást, mi szerint minden egyetemista sorozatfüggő. Bár nem nevezném ezt általános törvényszerűségnek, azért van valóságalapja. Ismerőseim 90%-ára igaz ez a nem épp hízelgő állítás. Persze érthető, hogy egy hosszú nap után mindenki érdemel néhány percnyi semmittevést és kikapcsolódást, amit a sorozatok meg is adhatnak.
Ez pedig részben rám is igaz, bár inkább kedvfüggő a dolog. Ezt a bejegyzést pedig egy nagy sorozatjelentésnek szánom új kedvencem bemutatásával és egy kis csemegével.
Már egy ideje új sorozat került a műsortáramba, az Internátus.
Teljesen véletlenül bukkantam rá erre a spanyol műre és bár az első rész még nem nyűgözött le, megmozgatta a fantáziámat. Most pedig, hogy már a második évad részeit fogyasztom, kijelenthetem, tetszik.
Egy kis ismertető ízelítőnek:

"Egy kísérteties erdő mélyén egy első látásra nyugodt életű, patinás, ódon bentlakásos iskola bújik meg. A tanulók is átlagosak, kisgyerekektől a tinédzserekig lányok, fiúk egyaránt megkezdték a következő iskolaévet. Azonban az épületet lappangó félelem járja át: pislákolnak a lámpák, magyarázat nélkül csapódnak ajtók, test nélküli árnyak suhannak az éjszakai folyosón, az erdőből pedig valaki szüntelen figyel. Úgy tűnik, néhány tanár sejt valamit, de csak az öreg történelemprofesszor kezd nyomozni a sötét titkok után. Ő sem sokáig."

Bár ez alapján egy kísértetsztorira számít az ember, én inkább kriminek mondanám némi misztikummal. Egy ideig X Akták beütést is éreztem a lappangó titkok, de soha nem mutatkozó szörnyek miatt.
A kis közösségek élete mindig érdekes. Egy bentlakásos iskolában összezárt egyéni titkokat rejtegető alakok között mindig akad súrlódás, konfliktus. Ez önmagában is érdekes szituációkat adhat, mind barátság, mind szerelem terén. Mégis az erdei misztikum kicsit kiszínezi a dolgot. Ráadásul semmi sem olyan idilli, mivel gyakran kerülnek elő hullák a szekrényből.
A karakterek jól kidolgozottak, bár eléggé klisé ízűek. Van tipikus jó fiú, Marcos, aki néha az őrületbe kerget a nyafogásával, tipikus gonosz boszorka, Elsa, tipikus szegény lány, Maria, na meg persze a rossz fiú, Iván, aki az egyik kedvencem még így is.
Ivánt nem azért kedvelem, mert egy bunkó paraszt és nem is azért, mert ő a hányattatott sorsú, azért ilyen agresszív srác. Hanem mert egy látványosan fejlődő karakter. Szépen finoman formálódik az egyénisége, így nem ragad le a klisénél.
A másik kedvenc szereplőm Fermin. Ő a szakács James Bond, bár néha fejbe kólintanám egy serpenyővel, amiért mindig stukkerral a nadrágjában szaladgál. Egy évad után még mindig nem tudom hova tenni, ami szép teljesítmény. De előbb-utóbb úgyis megfejtem a kis titkait.
Ó igen, titkok vannak bőven eltűnt emberektől, sötét múlton át, fura lényekig az erdőben. Mindenki keres valamit, bár a többségnek fogalma sincs, mit.
A párbeszédek szórakoztatóak és annak ellenére, hogy néha elég szájbarágós, mit miért tesznek, a beszólások feldobják a dolgot. Csak a kisgyerekek csevegései szívják le néha az agyamat. Aranyosak, ahogy a koruknak megfelelően adnak válaszokat a felmerülő kérdésekre, de az a hangszín, kész agyrém néha.
Összességében egy szórakoztató, izgalmas sorozat állandó jellegű függővégekkel az epizódok végén, amik mellesleg 70 percesek.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a rejtélyeket és egy kis újdonságra vágynak az amerikai sorozatokkal túlzsúfolt palettán. A spanyolok valami egész más stílusban alkotnak.

Akkor jöjjön a beígért csemege: Wendy

Már egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy izgatottan várom ezt az új sorozatot. Felkeltette az érdeklődésemet a nagy beharangozás.
A Vámpírnaplók készítőjének egyik újabb elkövetéséről van szó, amiben a Pán Pétert ültetik modern földbe, hogy újabb rajongóhisztériát csírázzon. Hát nem tudom, ezt mennyire sikerült elérniük.
Néhány hete beszéltem telefonon Csikoszoknival. Igazi lányos, egész este a telefonon lógok szitu volt, tisztára, mint a filmekben. Ő említette, hogy már megy a sorozat. Akkor épp más dolgok vonták el a figyelmemet, így csak ma kerestem rá.
Előzetes elvárásaimmal szemben ez egy minisorozat.
A mini szó számomra elvesztette eredeti értékét, vagyis a cuki, aranyos, helyes dolgokkal felállított párhuzamot egy Burger Kingben történt látogatásom után. Ez a gyorsétterem ugyanis minipalacsintának nevezett, szerintem inkább mikroszkopikus édességet is árul. Voltam olyan bolond, hogy vettem öt minipalacsintát, amik egy macskatál (bár az én macskáim táljai még mindig nagyobbak) méretű műanyag edényben 20 forintos érme nagyságában leledzettek (Nem viccelek tényleg akkorák voltak, mint egy 20 forintos!) és két teáskanálnyi öntetben úsztak. Ezek után mindent kétkedve fogadok, amit mininek neveznek.
Ez a sorozat pedig olyan, mint a palacsinta. Az első évad mind a hat részével sem tölti ki mondjuk az Internátus egyik epizódjának műsoridejét. Darabonként 5-6 percesek, amik lényegében nem mondanak semmit. Csalódtam.
Azért nem akarom senki kedvét elvenni, mert maga az alapsztori nem rossz, csak egyáltalán nincs kifejtve és a helyükben nem vesztegetném sem az időt, sem a pénzt egy második évadra, amúgy is elég lezárt a hatodik epizód.
De győződjön meg mindenki róla a saját szemével. YouTube-on elérhető, igaz csak angolul, de szerintem egy alapszintű angoltudással is elboldogul vele bárki. A szövegben nincs semmi magasröptű gondolat és a képi világ elég kifejező.
Íme az első rész: Wendy - In a Dream

Helyzetjelentés:
Időközben fogyasztgatom a Gossip Girl, az Odaát és a Vámpírnaplók részeit is, bár utóbbit nem túl lelkesen. Viszont elvileg folytatják a Being Humant (korábban már írtam róla egy bejegyzést) és meg is néztem a harmadik évad első részét, csak aztán azóta se kép, se hang. Talán csak lassú a feltöltés. Reménykedem, mivel ez egy igazán ütős sorozat.
Könyvekkel csak kis lépésekben haladok, mert alig van rá időm. Így elsődleges cél befejezni a Shivert, ami megérdemel majd egy hosszú bejegyzést. Csodás könyv.
Szóval inkább a tananyagra koncentrálok, elsősorban a latinra. Kell nekem az a nyelvvizsga!
A hétvégét viszont izgatottan várom, mivel könyvbemutatóra megyek és dedikáltatom a Bíborhajú első kötetét és beszerzem a másodikat. Nagyon, nagyon, de nagyon kíváncsi és felpörgött vagyok miatta.
És végül egy újabb agybaj, avagy a napi kiakadásom:
Ma a lottózóban megkérdezte a nő "Vagy már 18 éves?". Kiakadtam... Tűzzek egy cetlit a homlokomra a korommal, hogy végre lássák az emberek, hogy már rég nagykorú vagyok, vagy mi? És nem, nem örülök neki és cseppet sem érdekel, mi lesz tíz év múlva, mert engem MOST néznek fiatalabbnak, ami egyáltalán nem hízelgő. De ha harc, hát legyen harc: új munícióm a fekete smink mellé egy piros harisnya. Na, ha fekete szemfestékkel, bőrcsizmában, piros harisnyában és miniszoknyában is 16-nak néznek, én elásom magam...