Evermore

Ismét egy könyvmolyképzős kötetet hoztam.
Ezzel a könyvvel nem igazán emlékszem, mikor találkoztam először. Láttam prospektuson, interneten, esetleg könyvesboltban. Nem emlékszem, mert nem keltette fel a figyelmemet. Hiába lila a borító, nekem valahogy mégsem okozott akkora vizuális örömöt, mint néhány másik könyv. A történetről meg csak annyit tudtam, hogy romantikus és több köteten átfutó. Ennek fényében még kevésbé voltam lelkes.
Aztán a könyvtárban bogarászva belebotlottam. Elolvastam a fülszövegét és arra jutottam, nem is rossz, sőt kifejezetten érdekes. Így kivettem és ma végre be is fejeztem. Azért végre, mert már nagyon untam, csak nem akartam még egy könyvet félbehagyni. Tudom butaság, de ilyenkor sajnálom őket. "Szegény csak félig lett lapozva, biztos rosszul esik neki." Szóval inkább a végére járok a betűknek.
Mielőtt azonban belemélyülnék, jöjjön a megkapó fülszöveg:

A családból egyedül Ever élte túl a szörnyű balesetet. A lány arra eszmél a kórházban, hogy látja az emberek auráját, hallja a gondolataikat és egyetlen érintésből kiolvassa élettörténetüket. Egy másik városba, új iskolába, idegen társak közé kényszerül. Retteg minden érintkezéstől, nehogy fény derüljön különös adottságaira, így aztán hamarosan ki is közösítik, mint afféle magának való csodabogarat. Aztán egy napon Damen mellé sodorja a sors szeszélye. Ever döbbenten észleli, hogy nem látja a fiú auráját, nem hallja a gondolatait, és hiába érinti meg, Damen őrzi titkait. Márpedig titka rengeteg van."

Nem voltak túl nagy elvárásaim, mikor belekezdtem. Gondoltam, valami romantikus sztori lehet, de talán a misztikum jól kiforrott benne. Ez a szellemlátós dolog nekem nagyon tetszetős és a Summoningra emlékeztetett. Sajnos, csalódnom kellett. A Summoningnak nemhogy a nyomába sem ér, hanem egy egész földrésszel elmarad tőle.
Hiába a megkapó alapsztori, amiből bőven lehetett volna jót alkotni, sok dolog hiányzik belőle.
Az első és legfontosabb a cselekményvezetés, ami csapong és nincs igazán kifejtve, csak kiszámítható máz az egész.
Hiányzik még a szerethető karakter. Ever az első néhány oldalon szimpatikusnak tűnt. Kedvelem a különcöket, így bírtam a bömbölő punkot hallgató, kapucnis csajt. Egészen addig míg ki nem derült róla, hogy kényszerből hallgat zúzós zenét és ő Miss Tökély. Már nagyon elegem van, az átlagosnak titulált, mégis szupermodell külsővel megáldott nőszemélyektől. Ever leveszi a kapucnit és máris minden hímnemű a lábai előtt hever. Förtelmes...
Vannak szép lányok, ismerek is jó néhányat, aki élő pasimágnes, de ez már túlzás.
Damen szintén hagy maga után némi kivetnivalót. Nem attól jó pasi a jó pasi, hogy eszméletlendögös külsőt írunk neki, hanem a karizmájától. Damen a kora ellenére úgy viselkedik, mint egy tizenhárom éves kis srác az első randiján a játszótéren. Néha kedvem lett volna ráüvölteni: "Legyél már végre férfi és csinálj valamit!". Ritka az ilyen tutyimutyi főszereplő.
Ami a többi szereplőt illeti, ők sem lopták be magukat a szívembe. Sem a már kötelező elemnek tűnő meleg barát, sem a darkos csaj, aki legalább mozgatta kicsit a lapos cselekményt.
A főellenségről meg csak annyit, hogy amint kinyitotta a száját, tudtam a sorsát. Mint valami óvodásoknak szánt rajzfilmben, ő gonoszsága három oldalon át ecseteli bűneit, amik persze teljesen egyértelműek, csak a főszereplő nem elég intelligens, hogy magától rájöjjön.
Mégis mindezek ellenére lehetett volna jó könyvet írni belőle, ha az írónő stilisztikailag a toppon van. És itt a legnagyobb szívfájdalmam, az író stílusa, pontosabban annak hiánya. Nem várok el bonyolult szóvirágokat, de egyszerűen olyan puritán módon halad a történet, hogy nem tudom beleélni magam. A szereplők körvonalát látom, de a részleteket nem igazán. Koncentrálnom kellett, saját fantáziát belevinni, hogy a szokásos filmszerű képsorok megjelenjenek előttem.
Amit még meg kell említenem az a szerelmi szál, ami a történet lényege volna. Hát nekem nem jött át az érzés. Nem csöpög, de nincs benne mély érzelem sem. Hiába adják elő magukat a szerelmesek, hiába vetítik ki múltra és jövőre, egyszerűen nem érzem, hogy valóban örök szerelem lenne köztük, ahogy állítják.
Fura, egyre inkább úgy érzem, hogy nem értek egyet a legtöbb szerelmes történettel. Másoknak ezek adják a mintát, amitől megdobban a szívük, bennem meg hiányérzetet keltenek semmi mást. Talán épp ezért olyan gyászos a saját szerelmi katyvaszom.
No, de visszatérve a könyvre, nekem nem tetszett. Az egyetlen érzelem, amit kiváltott belőlem az a mérgelődés volt elsősorban a főszereplő viselkedése miatt. A misztikus szál pedig csalódást okozott. Egyetlen kísértet az egész könyv alatt, nekem kevés.
Összegezve ez a könyv távol áll tőlem, az ízlésemtől, így nem is tudom, kinek ajánlhatnám. Inkább csak annyit mondok, hogy aki belevág, ne a fülszöveg alapján tegye.