Amikor életemben először

Amikor először hallottam erről a könyvről, arra gondoltam, biztos egy vacak tinikönyv. Valami idegesítő liba hisztijei villantak be elmémbe olyan problémákról, amiket a tucat tinifilmekben láthatunk. Így nem is igazán foglalkoztam vele, amíg meg nem pillantottam kicsi városkám könyvtárának egyik polcán. Ott vöröslött rám kacéran a többi könyv között és elkezdte piszkálni a fantáziámat. Először csak tervbe vettem, hogy majd valamikor elolvasom, de aztán, a mostanában bekövetkezett könyvkudarcok miatt, egyre inkább foglalkoztatott. Úgy gondoltam, csak jobb lehet, mint amiket mostanában kivettem. Szóval lecsaptam rá és röpke két vonatút során kivégeztem.
Kellemesen csalódtam.
Az ismertetőt ezúttal Bookline-ról szereztem:

"Az érettségit követő nyár eseményei alkalmat szolgáltatnak Julie-nek arra, hogy számba vegye az elmúlt néhány év meghatározó élményeit, azokat, amikor életében először tett valamit, vagy esett át valamin. Ezen nevezetes és emlékezetes első alkalmak között egyaránt van kellemes és kellemetlen, felemelő és lehangoló, kacagtató és siralmas."

Ezt a könyvet szerintem minden lánynak el kellene olvasni.
Felépítése a következő: dőlt betűkkel szedve nyomon követhetjük Julie érettségi utáni nyarát, miközben minden egyes esemény újabb és újabb emléket idéz fel benne azokról a dolgokról, amiket életében először tett meg. A lényeg persze ezeken az emlékeken van, amik már hosszabbak és szokott betűtípusban szerepelnek. Minden fejezet egy újabb "amikor életemben először...".
Egyszerűen hangzik, nem igaz?
Valóban egyszerű és mégsem az. Ahogy olvastam, bennem is emlékeket élesztett és szerintem ez a könyv igazi varázsa.
Julie egy tipikus lány. Olyan ostobaságokat tesz, amiket minden lány elkövet egyszer, legalábbis a többségét biztosan. Szerethető karakter jó humorral, főleg öniróniával. Julie él, tettei bár néha egyértelműen butaságok mégis valósak, ahogy a hisztijei is és ettől lesz igazi. Olyan, mint én, vagy mint a lány barátaim, vagy akár az utcán mellettem elhaladó nők. És itt jön a könyv másik varázsa, a megnyugtatás.
Megnyugtat, hogy nem baj, ha butaságokon jár az eszed, ha hibázol, ha néha hisztis liba vagy, ez teljesen normális, mert ilyenek vagyunk mi nőnemű lények. Érzelmesek, néha meggondolatlanok, máskor túlkomplikálunk mindent és igen, nyafogni is szoktunk.
Az írónő pedig egy olyan könnyed és gördülékeny történetvezetést ad neki, ami szerintem ritkaság. Siklanak a sorok, ahogy megismerjük Julie életének nagy lépéseit és közben önkéntelenül is magunkhoz hasonlítjuk. Visszaemlékszünk, mit tettünk mi abban a bizonyos első helyzetben, vagy épp ha a fejezetben szereplő dolog kimaradt, azt, hogyan reagáltunk volna a helyében.
Ez a könyv szórakoztat és elgondolkodtat egyszerre. Nekem nagyon tetszett, így bátran ajánlom minden nőnemű figyelmébe, akár átesett már ezeken a könyvben szereplő első alkalmakon, akár nem.

Mivel a könyv hatására eléggé belemerültem az emlékeimbe, megosztok néhány személyes élményt a könyvben szereplő első alkalmak közül. Nem annyira szórakoztató, mint Julie emlékei, de nekem így is sokat jelentenek.

Amikor életemben először...
...vizsgáztam:
Számomra az első igazi megpróbáltatást egy osztályozó vizsga jelentette. Gimnázium harmadik osztályában ugyanis előrehozott érettségit tettem angolból, amihez előbb osztályozó vizsgát kellett tennem. Ennek az eredménye adta a negyedik év végi jegyemet és az engedélyt az érettségire.
Az írásbelin minden simán ment. Tudtam jól az anyagot és nyelvek terén általában nem a nyelvtannal, hanem a kiejtéssel vannak gondjaim. Így egy erős írásbelivel a zsebemben mentem szóbelizni.
Három angoltanár előtt kellett beszélnem a kihúzott témáról, majd válaszolnom a kérdéseikre. Csupán a saját tanáromat ismertem, az ő kiejtéséhez voltam hozzászokva, ami mellesleg tökéletes volt, míg a másik két tanár, vagy akcentussal vagy nagyon halkan beszélt. Kihúztam a témát, leültem ítélőbizottságom elé, aztán leblokkoltam. Minden angoltudásom kisurrant a fejemből, szívem őrült kalapálásba kezdett, gyomrom görcsbe rándult és csak meredtem magam elé. Kérdezgettek, mire csak hebegtem össze-vissza és küzdöttem a rám törő pánikkal. Olyan erősen szorítottam a székem lapját, hogy görcs állt a kezembe, mivel szédülni kezdtem. Borzalmasan teljesítettem és miután felhagytak a nyaggatásommal, a tanárom kijött utánam és megkérdezte jól vagyok-e. Annyira lesápadtam, hogy attól tartott lefordulok a székről és elájulok.
Életem első vizsgája így pocsékul ment. Szerencsére az érettségire teljesen összeszedtem magam, megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket és kitűnőre vizsgáztam. Azóta, bár nem szívlelem a szóbeliket, nincs ilyen problémám.
...szőrtelenítettem:
Fura, de erre pontosan emlékszem. Általános iskola nyolcadik osztályának nyarán történt. Egy falunapra készültem, ahova az osztálytársaim hívtak meg. Nagyon meleg volt és akkorra érett meg bennem az az érzés, mi szerint, nem mehetek emberek közé sortban egy egész dzsungelnyi szőrrel vékony lábaimon. Hát számba vettem a lehetőségeket és a legkézenfekvőbb megoldás mellett döntöttem, vagyis gyorsan beszereztem egy doboznyi gyantacsíkot. Persze fájt meg minden, de kibírható volt és utána elégedett vigyorral mentem a falunapra. Ráadásnak barátaim egyből észre is vették, amit bóknak éreztem, ugyanakkor kicsit szégyelltem is, mivel ez bizonyította, már korábban is megtehettem volna.
...lett egy legjobb barátnőm
Általános iskola hetedik osztályában szereztem életem első és egyben legjobb barátját, akivel azóta tartom a kapcsolatot, bár nem annyira szorosan, mint általános végén. Magányos farkas típus vagyok a szó remete értelmében. Így jelentős előrelépést jelentett a hetedikes osztálykirándulás, ami három napos volt és Egerben töltöttük. A szóban forgó barát, F. épp akkor veszett össze ismételten a legjobb barátnő státuszú osztálytársnőnkkel. Kirándulásokra pedig pár nélkül nem lehet menni, így egymás társai lettünk. Persze korábban is jóban voltunk, mégis ez a kirándulás hozott össze minket annyira, hogy néhány évre elválaszthatatlanok legyünk és valóban barátságot nyújtsunk a másiknak. Minden titkunkat megosztottuk egymásnak, együtt nevettünk és panaszoltuk el a bajainkat. Sajnálom, hogy már nem olyan a kapcsolatunk, mint akkor, ugyanakkor örülök, hogy még mindig barátomnak tudhatom.
...megjött a mensesem
Ez az a nap amit minden lány számon tart. Hát én csak saccra tudom belőni az időpontot. Valamikor tizennégy éves koromban történt, szerencsémre otthon. Későn érő típus vagyok, amolyan lassú víz partot mos, mindenféle tekintetben. Az osztályban utolsók között részesültem ebben a tűzkeresztségben.
Emlékszem, hogy a suliban valami ünnepség is volt akkortájt, talán március 15 vagy valami ilyesmi kaliberű dolog. Szóval mázlim volt és csak rövidített órákon izgulhattam, nem ért-e baleset, míg kiosonhattam a mosdóba. Gondolom, természetes, hogy a lányok nagy érdeklődést mutatnak a téma iránt, én mégis a diszkréció híve vagyok. Így cseppet megsértődtem, mikor az egyik osztálytársam, aki, bár óvatos voltam, meghallotta szöszmötölésemet a vécéfülkében és világgá kürtölte a dolgot. Számomra ez akkor annyira új és személyes volt, hogy nem akartam nagyvilág elé tárni. A pletyka viszont olyan, akár a pestis.
...sminkeltem ki magam
Tizenhat voltam, mikor a rosszul sikerült szilveszterem elején, még lelkesen a fürdőszobánkban engedtem F. barátom és az osztálytársa unszolásának. Csupán egy fekete szemceruzát vállaltam be, a hatás mégis döbbenetes volt. Kék, egyesek szerint szürkéskék szemem van és világos bőröm. Feketére kihúzott szemmel olyan voltam, akár egy vámpír. Azon az estén viszont élveztem ezt a női hívságot, bár utána jó sokáig nem éltem vele.
...loptam egy boltban
Igen, ez is megesett egyszer, amit igazán restellek. Tizenegy, vagy tizenkettő lehettem és egy családi nyaraláson történt a Balatonnál. Az a lány vett rá, aki csupán egy évvel volt idősebb nálam és akinek a családjával együtt, egy házban nyaraltunk. Jól kijöttünk, sokat nevettünk és sok őrültséget csináltunk, mint a telefonbetyárkodás, a táborozók cukkolása, vagy a későn hazaérkező szülők kis híján leütése, mikor fura zajtól berezelve, húsklopfolóval felvérteztük magunkat, hogy megvédjük a házat, míg egyedül vagyunk.
A közeli kisboltba mentünk csokit venni és az édességek között bukkantunk rá arra a nyalókára, aminek bár borzalmas íze volt, az ára persze mást mutatott, ajándékkal együtt lehetett beszerezni. Az alján volt egy kis kupak, ami alatt kulcstartót és egyéb apróságot rejtett. Először rájöttünk, hogy a csomagolás felbontása nélkül is belenézhetünk, mit rejt a nyalóka, így kedvünkre válogathattunk. Aztán, már nem tudom kinek az ötletére, eszünkbe jutott, hogy nyalóka nélkül is elvihetnénk a kulcstartót. Hosszas érvelés és alkudozás után rám hárult ez a nagy feladat, vagyis a játék kicsempészése a nyalókából a zsebembe. Bűntársam pedig közben vett egy csokit, hogy elterelje rólam a figyelmet és ne legyünk feltűnők. Profin kitervelt akció volt, bár leizzadtam, mire megcsináltuk és utána nyomorultan éreztem magam. Zsákmányunk egy csontvázas, világítós kulcstartó volt, amit bűntudatunk miatt sokáig rejtegettünk és végül nem nálam kötött ki.

Sorolhatnám még tovább az elsőket, de csak ennyit mertem bevállalni.
Megjegyzem még, hogy szívesen elolvasnám a könyv férfi verzióját is, vagyis hogy milyen első élményei vannak egy fiúnak a felnőtté válás rögös útján. Talán meglepően hasonló dolgok kerülnének bele.