Szóval ma könyvbemutatón voltam. Már egy korábbi bejegyzésemben beharangoztam. Nagyon vártam és most úgy érzem magam, mint a kisgyerek karácsony után. A várakozás teljesen kimerített és még nem tudom igazán értékelni a dolgokat. Kétség kívül nagy élmény volt, hiszen ez volt számomra az első ilyen esemény, az első alkalom, hogy dedikáltathattam a könyveimet.
Ahogy szoktam az ilyen típusú bejegyzéseknél, most is leírom a részletes jelentést megosztva az élményeket, hatásokat.
Illene az elején kezdeni, vagyis azzal, hogy pontosan min vettem részt.
A Könyvmolyképző Kiadó, akinek jó néhány könyvét olvastam már és szám szerint 12, jaj nem is, hanem most már 13 kötet birtokosa vagyok. Kedvelem ezt a kiadót, szép munkát végez és esélyt ad a magyar tehetségeknek is, ami a szememben nagy pozitívum. Ráadásul, nem is olyan sikerhajhász. Persze, itt is üzletről van szó.
Eddig három magyar írónő könyvét adta ki, név szerint: Benina, Spirit Bliss és Szurovecz Kitti. Ma ők voltak a fő attrakciók a frissen megjelent könyveikkel.
Engem személy szerint csupán Benina érdekelt. Csak az ő könyvét olvastam (A boszorka fénye - van külön bejegyzésem hozzá), így elsősorban a trilógiájának következő része hozott lázba. A másik két hölgyemény csupán kíváncsiságból vonzott, amit ki is éltem. Az általuk teremtett világok nem állnak közel hozzám, legalábbis a fülszöveg alapján. De így is érdeklődéssel figyeltem, mit mesélnek az új könyvekről.
Ennyit a bevezetésről, most rátérek magamra, a saját szemszögemre.Minden lehetséges eszközzel felvérteztem magamat, hogy legalább az életkoromhoz megközelítően fessek. Tehát csizma, piros harisnya, bordó, csipke szoknya (A héten vettem, mert most vásárlás-centrikus liba vagyok.) és egy fekete felső, na meg a smink. Szánalmas, de olyan simán beleolvadtam a középiskolások közegébe, hogy az már félelmetes. Hazamegyek és elásom magam a kiskertben...
A helyszínt az A38 hajó adta. Meg kell mondjam, elég stílusos volt. A panorámaablakokkal a Dunára, a kellemes fa beltérrel valami egészen hihetetlen hangulatot adott. Viszont sokan voltunk és bár nem érkeztem későn, csak a szélén tudtam egy széket birtokba venni.
Kicsit egyedül éreztem magam. Mindig ez van, ha rajongói csoportokkal találkozom. Ilyen téren még antiszociálisabb vagyok és nincs kivel kiélnem rajongói hülyeségeimet. Szóval keserű szájízem volt a mosolyogva egymás nyakába ugró ismerősök láttán. Mégsem bánom, hogy senkit sem rángattam el magammal. Egy ismerősöm sem olvasta a szóban forgó könyveket és maximum kényszerből jöttek volna velem, ami rányomta volna a bélyegét a dologra. Végső soron jó volt egyedül is. Ez nekem nem akadály.
Kicsit késve kezdtek és néhányan (Köztük két magas férfi! Kicsit sem ütöttek ki az alacsony nőneműek tengerében...) sikeresen beálltak a székem elé, így semmit sem láttam, hiába foglaltam helyet a főasztal mellett. Viszont találékony vagyok, én is felálltam és az elém telepedők válla felett (legalább magasságban segített a csizma) kémleltem az eseményeket.
Klausmann Viktor jó választásnak bizonyult az esemény lebonyolításához. Feloldotta a hangulatot. Az írónők viszont elég szűkszavúak voltak. Egyedül Szurovecz Kitti mutatott nagyobb aktivitást, de ez egy újságírótól nem meglepő. A másik két hölgy tipikus író. Kicsit megszeppentnek tűntek, még szokniuk kell a rajongókat.
Maga a "műsor" egy beszélgetős estre hajazott bemutatkozással, néhány érdekesség megosztásával és természetesen a könyvekkel, ki mit írt és mit fog majd a későbbiekben. Aztán mindegyik új kötetből felolvastak egy részletet. (Sajnos elfelejtettem a szép vörös hajú nő nevét, aki a mesélő szerepét töltötte be. Nagyon kellemes hangja volt.)
Ez után jött a dedikálás, vagyis az olvasók megrohamozták őket. Én ekkor elsunnyogtam megvenni A boszorka démonát, hiszen főleg ezért mentem. Taktikusan nem a beszélgetés előtt tettem, amikor mindenki ott tolongott, hanem a nagy dedikáló roham alatt, így kényelmesen kiválaszthattam a kiszemelt kötetet. Aztán visszapofátlankodtam a dedikálók sorának elejére. Szerencsémre Benina az asztal szélén ült, így nem kellett átverekednem magam a másik két soron.
Büszkén jelenthetem, hogy mögöttem, az ágyamon ott pihen mindkét kötet (a régi és a friss szerzemény) dedikálva. Elégedett vagyok, bár ez a második kötet elég soványkának tűnik a másik mellett és ismételten tettek olvasói véleményeket az utolsó lapokra, ami szerintem totál felesleges papírpazarlás. A borítója viszont csodálatos.
Miután végeztem a dedikáltatással, beváltottam a szendvicses kupont, amit még az elején osztogattak. Nagy piros pont a szervezőknek a húsmentes szendvicsekért és a gyümölcsléért.
Az ingyen kaja után le is léptem. Nem volt értelme maradni, hiszen csak egyedül álldogálhattam volna, azt meg nem szeretek.
A szombatom tehát nagyon is jól telt és remélem máskor is lesz alkalmam ilyen eseményekre eljutni. Vágyálmom, hogy a TMI minden kötetét Cassandra Clare orra alá dughassam, hogy lebetűzve neki a nevemet aláírhassa. Na akkor biztosan őrült fanatikus lennék tele rúnákkal.
Ha már könyvek, meg kell jegyeznem egy apróságot. Ismét elküldtem egy könyvkritikámat az Ulpius-ház blogjára. Fel is került és cserébe kaptam egy 50%-os kupont a boltjukba. Tehát pár napom belül megint könyvet veszek. Na, ezért vagyok vásárlás-centrikus liba. Más nők cipőket vesznek tonnaszám, én meg a frissen nyomott köteteket. Csak azt nem tudom, mikor fogom elolvasni őket. Még mindig időhiányban szenvedek és a fő olvasmányom Rousseau, akiből már elegem van. Nem szeretem a kötelező irodalmat.
És egy fontos hír:
Úgy tűnik, kiadják Rob Thurman második kötetét a Holdvilágot. Az Éjvilágról már írtam egy korábbi bejegyzésemben. Egyik kedvenc könyvem, de az érdeklődés hiányára való tekintettel a Tuan Kiadó úgy döntött, nem folytatja a sorozatot, hiába van már lefordítva magyarra. Ma mégis azt a hírt olvastam molyon, hogy még ebben a hónapban a polcokra kerül. Remélem nem kacsa és tényleg begyűjthetem ezt a már évek óta várt darabot. Biztosan azonnal lecsapok rá.
Ami a bejegyzésbe ékelt fenti képet illeti, csak azért tettem bele, mert az illusztráció nélküli bejegyzések olyan csupasznak tűnnek. Saját alkotás Cris Ortega nyomán. Persze, meg sem közelítettem a művésznőt, de első próbálkozásra nem olyan gyászos.
Még egy hír a végére és megyek vissza tanulni.
Zenei ízlésem elég vegyes, de a rock mindig egy kibérelt csücsköt foglal el a szívemben, így nagy öröm számomra az Evanescence új 2011-es albumát hallgatni. Amy Lee hangja csodálatos. Plusz bírom a stílusát ezt a darkos, mégis csinos, kicsit gót, kicsit vámpír, kicsit modern egyveleget. Olyan szép haja van. Mindig irigykedem rá, mondjuk nem ok nélkül, hiszen egy igazán szép nő. Róla is tettem képet.
No, de most az új albumukon van a hangsúly, így szolgáltatok is egy linket, hogy minden erre tévedőt rabul ejthessen Amy tiszta hangja. Bár ez a szám inkább a pörgősebb kategóriába tartozik.
Evanescence - What You Want
És még egy régebbi szám bizonyítékul a csodás hangjára, bár remélhetően ezt a dalt nem kell senkinek sem bemutatni.
Evanescense - Lithium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése