Nem kell megijedni, eszem ágában sincs leírni a napirendemet, csak néhány érdekesebb mozzanatot.
Ma hajnalban, mikor sms-es ébresztőt kaptam, érlelődni kezdett bennem a lógás lehetősége. Aztán, ahogy telt a nap, míg kedvindexem rohamos zuhanásnak indult, elhatároztam, kihagyom a mai utolsó szemináriumomat, mert ha bemegyek, mély depresszióba esem. Hiába a tetszetős név, a sokat sejtető téma, ez a szeminárium borzalmas. Annyira lehangoló, hogy az embernek minden csepp életkedve is elmegy utána. Hát jobb elfoglaltságok után néztem.
Ez pedig egy találkozót jelentett Applequeen barátommal. A program természetesen a szokásos, vagyis kaja, duma és mozi. Kitárgyaltuk, mi történt velünk mostanában, feltöltődtünk energiával a sült krumplinak hála és kiválasztottunk egy filmet.
Nos, nem volt túl nagy választék, így végül valami horror, illetve a bejegyzésemnek címadó akciófilm között vacilláltunk. Aztán egyöntetűen az utóbbi mellett döntöttünk. Ennek természetesen több oka is volt: 1. a horroron maximum csak vihorásztunk volna a többi néző legnagyobb bosszúságára, 2. túl fáradtak voltunk bárminemű gondolkodást és egyéb agyi aktivitást igénylő darabhoz és 3. Taylor Lautner.
Utóbbi azért szerepel az indokok között, mivel az egyetlen általam moziban is megnézett csillogó vámpíros film a New Moon volt és épp együtt néztük.
Szóval beszereztünk még valami nasit, nevetgéltünk egy sort és megnéztük a filmet.
Röviden tömören ennyi volt a napom érdekes része, inkább nem untatom olvasóimat a Rákosi életrajzzal és a fejemben zajló kavarodással.
De ha már moziban jártam, illik véleményt is írni. Kezdem a szokásos tartalomismertetővel:
"Mióta csak az eszét tudja, Nathan Harpernek (Taylor Lautner) az a kellemetlen érzése van, hogy valaki más életét éli. Mikor rábukkan egy kiskori képére egy eltűnt gyerekeket kereső honlapon, Nathan legsötétebb félelme igazolódik be: rájön, szülei nem az igazi szülei, élete pedig egy hazugság, melyet gondosan felépítettek, egy sötét titkot leplezendő.
Ahogy elkezdi összerakni valódi személyiségét, Nathant egy csapat képzett gyilkos veszi üldözőbe, arra kényszerítve, hogy az egyetlen személlyel meneküljön, akiben megbízik, szomszédjával, Karennel (Lilly Collins). Minden másodperc számít, ahogy Nathan és Karen próbál kitérni a bérgyilkosok és szövetségi ügynökök hada elől. De ahogy ellenfelei közelednek, Nathan rájön, hogy túlélésének - és biológiai apja rejtélyének megoldásának- egyetlen módja, ha felhagy a meneküléssel és a saját kezébe veszi az irányítást."
Szerintem, ez egy tini James Bond film.
Nem voltak túl nagy elvárásaim, csak ki akartam kapcsolni és eleget tenni kíváncsiságomnak a színészeket illetően. Ezt meg is kaptam, de semmi többet.
Az alapsztori nem valami furfangos, sőt egész egyszerű és meglehetősen sablonízű. Volt néhány jelenet, ami nevetségesen következetlenül volt megoldva pl: ház felrobban mindenestül, de a garázsban tárolt motor sértetlenül megússza, főszereplő buksijával repesztenek be egy vonatablakot, ami minimum dupla üvegű szokott lenni ugyebár, de a kemény fejű srácon egy karcolás sincs stb.
Szóval egy tipikus akciófilm, némi drámainak akaródzó, de egyáltalán nem érzelmes jelenettel felturbózva. Most viszont elmaradt a Twilightból ismerős Taylor öt percenként vetkőző jelenete, no persze itt is volt néhány meztelen felsőtestű képkocka, de a hangsúly most a robbantgatáson volt szintén meglehetősen sűrűn.
Lövöldöztek, gyújtogattak, verekedtek minden mennyiségben, ahogy egy akciófilmben szokás. Mégis a kliséktől mindig összeszalad a szemöldököm.
Hogy mégis miért néztem meg, ha nem értékelem a csihi-puhi filmeket? Elsősorban a színészek miatt. Kíváncsi voltam, hogy Taylor hogyan birkózik meg egy főszereppel, mennyire tudja levetkőzni a bundáját és nyújt valami egészen újat. Nem csalódtam, de nem is ájultam el, ami főleg a film klisés jellegéből adódott.
A másik figyelemre méltó színész Lilly Collins volt. Mivel ő lesz a TMI Claryje, szerettem volna felmérni, mit várhatok tőle. Őszintén szólva, nem láttam benne semmi Claryre emlékeztetőt, ami persze nem baj, sőt. Színészi munkában akárcsak Taylor nem volt éppenséggel rossz, de semmi lehengerlő. Viszont látszanak az érzelmek az arcán, jó a mimikája, ami szerintem fontos. Plusz a csókjelenet minden sablonos, cukormázas volta ellenére egész szépen megoldott munkának tűnt.
Kissé elvetemülten TMI fan vagyok, így közben az járt a fejemben, hogyan oldja majd meg ezt Jamie-vel, mint Clary és Jace. Már alig várom a filmet, bár egy morzsányi információ is boldoggá tenne a többi szerepre kiválogatott színészeket illetően.
Elkalandoztam cseppet...
Szóval az Elhurcolva egy tipikus akciófilm. Aki szereti az ilyesmit, az nézze csak meg nyugodtan, de elvárásokat nem éri meg felállítani. Felejtős, egyszer nézhető darab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése