2019. június 5., szerda

Mozgóképek LXXVI.

Májusban kicsit jobban teljesítettem filmek terén, ennek pedig az az oka, hogy többször jártam moziban. Összesen hét filmet láttam az elmúlt hetekben és ezek közül ötöt széles vásznon. Nem egy rossz arány.

Bosszúállók - Végjáték
"Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban."
Kíváncsian vártam ezt a filmet, mert bár sejtettem, hogy mi lesz a kifutása (eléggé borítékolható volt, ki fog feltámadni és ki dobja be végleg a törülközőt), érdekelt, hogyan oldják meg. Azt kell mondjam, nem csalódtam.
Egyáltalán nem tökéletes film, mert az eleje indokolatlanul elnyújtott és indokolatlanul depressziós. (Pusztítás ide vagy oda, 5 év alatt bőven normalizálódik az élet.) A probléma megoldása sem épp logikus, na meg túlságosan egyszerű is. Ráadásul a ki él és ki hal kérdéskör valóban előre megjósolható. Mégis szórakoztató. Egyszerűen jó nézni, mert humoros (amikor épp senki sem sír a mogyoróvajas szendvicsen...), szokásosan akciódús és szokásosan hősies. Jól szórakoztam rajta és ennyi, nem több.
Ezt pedig azért írom, mert nem értem, miért voltak sokan elájulva és könnyek között a lezárástól. Ez egy Marvel film, nem egy háborús dráma. Oké, kivételesen halnak meg benne karakterek, de szükségszerűen és ha szabad ilyet mondani, szépen. Amerika kapitányt meg mégis mi a francért kellene sajnálni? Tök jó volt neki! A véleményeket hallgatva, kicsit úgy érzem, mintha én lennék az egyetlen, aki annak látja ezt a filmet, ami. Szuperhősfilmnek, mert ez bizony az. Cicanadrágos figurák csépelik egymást túlméretezett fegyverekkel. Kétségtelenül szórakoztató, de nem valódi drámai alkotás.
Szóval tetszett, mint a Marvel filmek többsége (Marvel kapitányt még mindig utálom. Egyszerűen irritál a csaj.), de nem dobtam el tőle az agyamat, mint a rajongó tömegek. Aki esetleg még nem látta, de képben van az előzményekkel, nézze csak meg. Azoknak pedig, akik a dráma műfajának piedesztáljára emelnék ezt az alkotást üzenem, hogy nézzenek szét ebben a műfajban és ámuljanak, mert valószínűleg még nem láttak vérbeli drámát.

A történet
"Jennifer a világjáró újságírónő és professzor irigylésre méltó életet él a barátjával New Yorkban. Vagyis egészen addig, amíg az anyja meg nem találja a történetet, amit Jennifer tizenhárom éves korában írt, és amelyben két felnőtt edzővel való „különleges” kapcsolatról mesél. A besárgult oldalakat olvasva Jennifer felfedezi a kódolt részleteket, amelyeket negyven esztendővel korábban készített. A történet mélyen megrázza, és elhatározza, hogy utánajár a dolgoknak, megkeresi a két edzőt."
Na, ez a film durván dráma. Nel barátom ajánlotta és mondta, hogy kemény, de nem gondoltam volna, hogy ilyet fog ütni.
Gyermekek ellen elkövetett erőszak témájában nem találkoztam még ennyire érzékletes, logikus és érthető alkotással. Ez egy félelmetes levezetése annak, mit foghat fel egy gyerek abból, ha egy felnőtt kihasználja és mennyire képes elnyomni és kiszínezni ezeket az emlékeket. A néző tökéletesen átérzi a főhősnő frusztrációját és együtt szorong vele, ahogy újabb és újabb részletek bukkannak fel. Ráadásul a film vége nem ad feloldozást és ez annyira dühítő, hogy az ember újra és újra átgondolja az egészet. Igazán erőteljes üzenete van, az pedig, hogy igaz történet alapján készült csak hab a tortán.
Nem könnyű film, de ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni a bántalmazott gyermekeket.

A vörös ügynök
"A festői angol faluban élő idős hölgy, Joan ajtajában egy nap megjelennek a belügyminisztérium munkatársa, és hazaárulással vádolják meg az asszonyt. A kihallgatása során Joan visszaemlékszik egyetemi éveire a harmincas évek Cambridge-ében: viharos szerelmeinél csak az atombomba kifejlesztésében való részvétele volt izgalmasabb.Több mint egy fél évszázaddal ezután, napjainkban derül csak ki, hogy a titkos egyetemi laboratóriumból valaki információt juttatott el a Szovjetunió kémeinek: vajon olyan ártatlan-e a szelíd nyugdíjas könyvtárosnő, mint amilyennek tűnik?"
Nyertem két jegyet erre a filmre és első számú mozis társamat, Nelt vittem el rá.
Ez a film unalmas és bugyuta. Ezen sajnos a valós alap sem segít, sőt csak ront rajta, mert a néző elkönyveli a valódi embereket ostobának. A készítők nem voltak a helyzet magaslatán, mert nehéz megmondani, mit is szerettek volna valójában megmutatni. Oké, a visszaemlékezések szépek, a korhangulat átjön a ruhák és a díszlet miatt, ám ennyiben ki is merülnek a pozitívumok. A film jelene rettentően vérszegény és nincs értelme a rendőrségi kihallgatásnak, mert semmit sem mutatnak belőle. A színészek hiába küzdenek, a karakterek egyáltalán nem kerülnek közel a nézőhöz, sőt némelyek kifejezetten taszítóak. A kémkedés is csak tessék-lássék van jelen és az egész kimenetele, na, az nevetséges. A film lezárása ezért nem hogy nem drámai, inkább komikus, naiv és kisiskolás.
Nem tetszett, így azt kell mondanom, aki kémes filmre vágyik, keressen másikat. Ha pedig valaki második világháborús kémkedésre kíváncsi, nézze meg a Kódjátszmát, mert az a film átgondolt, ellentétben ezzel.

Az alapító
"Az illinois-i üzletember, Ray Kroc megismerkedik a Kalifornia déli részén hamburgerezőt üzemeltető McDonald fivérekkel az 1950-es években. Krocot lenyűgözi az étterem gyors kiszolgálási rendszere, s ügyesen manőverezve átveszi az irányítást a vállalkozás felett; hamarosan milliárdos birodalommá és a világ egyik legismertebb márkanevévé fejleszti a McDonald'sot."
Ez egy érdekes film a nagy vállaltok nem épp dicsfényes hátteréről.
Bevallom, először nem különösebben hozott lázba ez a film. Nem gondoltam, hogy a McDonald's háttértörténete érdekes lehet. Talán mert él bennem egy kis előítélet a gyorséttermekkel szemben. Épp ezért okozott kellemes meglepetést.
Egyrészt jó volt megismerni, hogyan alakult ki az a rendszer, ami ma már teljesen elterjedt. Másrészt pedig döbbenetes volt látni, hogyan lopja el valaki mindezt hatalmas összegeket kaszálva csak azért, mert van pofája megtenni. Oké, egy ügyvéd sem ártott. A film lényegében az önzőségről és a nyerészkedésről szól, pedig az étterem egyáltalán nem ilyennek indult...
Szóval tetszett a film, tudom ajánlani azoknak, akik kíváncsiak az üzleti világ árnyékosabb oldalára.

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

"1969. Ted (Zac Efron) őrjítően jóképű, okos, karizmatikus és gyengéd, az elővigyázatos, egyedülálló anya, Liz Kloepfer (Lily Collins) pedig képtelen ellenállni a férfi sármjának. Elképzelni sem tud ideálisabb pasit Tednél, és hamarosan fülig beleszeret. Ahogy telik az idő, úgy tűnik, a pár mesébe illően boldog életet él, de aztán ennek hirtelen vége szakad. Tedet letartóztatják, és könyörtelen gyilkosságokkal vádolják meg. Liz eleinte csak aggodalommal szemléli a történteket, aztán egyre jobban hatalmába keríti a paranoia, a bizonyítékok fényében pedig kénytelen lesz szembenézni a lehetőséggel, hogy álmai férfija valójában pszichopata.
Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány Ted Bundy, a történelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának történetét meséli el."
Kíváncsi voltam erre a filmre, mert mégis csak a világ talán legismertebb sorozatgyilkosáról szól. Meg is győztem San Diegót, hogy kísérjen el rá a moziba.
Tudtam, hogy a film nem a gyilkosságokra, hanem inkább a gyilkosra és annak barátnőjére fókuszál. (A véres részletekhez van külön dokumentumfilm sorozat: Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes.) Szóval nem okozott "hiányérzetet", hogy nem láttam sikoltozva menekülő nőket, vért és brutalitást, mert egyáltalán nem is volt rá szükség. A film nem a gonosz tetteket kívánja bemutatni, hanem megpróbálja belehelyezni a nézőt abba a légkörbe, ami a bűnös felelősségre vonását övezte. Igyekszik megmutatni, miért hitt olyan sok ember minden bizonyíték ellenére Bundy ártatlanságában, miért volt tele a bíróság rajongó nőkkel és hogy mennyire sokkoló egy intelligens, jó modorú gyilkos látványa. Ezt pedig Zac Efron maximálisan megmutatja, jó választás volt a szerepre. Persze a film nem tökéletes, mert a barátnő karaktere elnagyolt - pedig elvileg az ő szemszögén lenne itt a hangsúly - vagy csak a főhős ellopja tőle a show-t, ahogy a bíróságon is tette... Szóval akadnak hiányosságai, ám így is rendben van, mert ez a történet tényleg veszett és sokkoló.
Azoknak ajánlom, akik kíváncsiak rá, milyen egy sorozatgyilkos, mert meg fognak lepődni. Ha viszont valaki véres részletekre vágyik, inkább nézze meg a dokumentumfilmet.

Mami

"A Bloomhouse új thrillerében az Oscar-díjas Octavia Spencer alakítja Sue Annt, a magányos nőt, aki szépen éldegél egy csendes ohiói városkában. Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri őt, hogy vegyen piát neki és pár barátjának, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Hogy ne kelljen ittasan vezetniük, felajánlja a tinédzsereknek, hogy bulizhatnak a háza pincéjében. Ám van néhány szabály. Egyiküknek mindig józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni. Sosem szabad felmenni az emeletre. És úgy kell szólítaniuk őt, hogy „Mami.”
Ám ahogy Mami vendégszeretete fokozatosan megszállottságba csúszik át, úgy válik a tinédzserek álma lassan szörnyű rémálommá - és Mami kecója a város legjobb bulibarlangjából a világ legrosszabb helyévé..."
Nel barátommal nyertünk jegyeket a film premier előtti vetítésére. Ő nagyon várta ezt a mozit, én egyszerűen kíváncsi voltam. A négy lány elmegy horrort nézni felállás azonban mindig szórakoztató, így végeredményben jó kis esti programnak bizonyult.
Ez a film nem igazán horror, legfeljebb annak parodisztikus változata. Sokáig az ember nem is tudja, hogy mire akar kifutni a film. A készítők nem teljesen gondolták át, mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, így belepakoltak minden olyan elemet, ami eszükbe jutott. Buta, partiállat tiniket, tinirománcot, komikus felnőtteket, múltbéli sérelmet, őrületet és még egy kis Münchausen-szindróma is beköszönt. Ettől a film cselekménye kusza lett és akadtak benne logikai bukkanók. Viszont van valami, ami megmenti az enyészettől. Nem lehet komolyan venni. Annyira abszurd és vicces jelenetek vannak benne, hogy gyakorlatilag végignevettük a filmet. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szándékos, de jót tett neki.
Őrült nőszemély és véres jelenetek ide vagy oda, ez egy szórakoztató film. Azoknak tudom ajánlani, akik kedvelik az abszurd humort és nem vágynak különösebben komplex történetre.

Aladdin
"Izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet.
A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú akcióval tölti meg Agrabah kitalált városát"
Applequeen barátommal kitaláltuk, hogy ez jó lesz  duplarandis filmnek. A fiúk kicsit húzták a szájukat, de végül ők is jól szórakoztak.
Az eredeti rajzfilmet nagyon szerettem, gyakorlatilag rongyosra néztem VHS kazettán. Az új változattal szemben ezért voltak bőven elvárásaim és szerencsére nem kellett csalódnom. A díszlet szép volt, a hangulat hamar beszippantott és minden egyszerre volt nagyon ismerős és mégis valahogy újdonság. A színészválasztás remek, Will Smith különösen remekelt és az aprócska változtatások indokoltak voltak és szépen illettek az alaptörténetbe.
Nagyon jól szórakoztam, Applequeennel végigvigyorogtuk a filmet és végül a fiúkat sem kellett kiengesztelnünk miatta. Ajánlom mindenikeinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Értékelés:
Aladdin                                                                    ->  10
A történet                                                                 ->  9
Bosszúállók - Végjáték                                           ->  8
Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány   ->  8
Az alapító                                                                ->  7
Mami                                                                       ->  7
A vörös ügynök                                                       ->  5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése