Akame ga Kill!

Az Akame ga Kill! (angol címén: The Red Eyed Killer) egy egész érdekes anime. Habár a legerőteljesebb vonal benne a shounen - nem telik el úgy rész, hogy ne lenne benne harc -, több műfajba is belekóstol. Ez a mix pedig hol jobb, hol rosszabb a 24 epizód alatt.

Azonos című manga alapján készült és bár a képregény még fut Takahiro által írva és Tashiro Tetsuya keze nyomán illusztrálva, befejezett sorozat. A 24. rész ugyanis a történet egy alternatív, a mangától független és teljesen lezáró befejezést ad a nézőknek.

Ismertető:

A főhős, Tatsumi két barátjával elindul szerencsét próbálni, pont mint a mesékben. Az út azonban cseppet sem egyszerű, ezért elszakad társaitól és egyedül néz szembe a korrupt és veszélyes fővárossal, ahol belefut a Night Raid nevű bérgyilkos szervezetbe. Harcba száll a gyilkosok legjobbjával, Akamével. A küzdelem végére Tatsumi számára világossá válik, a látszat nem mindig fedi a valóságot és nem feltétlenül azok az igazi gyilkosok, akik a körözési plakátokon szerepelnek.

A cselekmény lényegében egy harcfolyam az ország megreformálásáért. A forradalom azonban nem politikailag zajlik, sőt kifejezetten kevés benne politika (ezt nagyon sajnáltam, mert így az sem derült ki, milyen államformát is szeretnének a forradalmárok) és a háború sem sereg szinten zajlik. A harcot egyénileg, kis csapatokban vívják a különleges fegyverekkel felszerelt emberek, a lakosság pedig próbája túlélni a perpatvart.

Szóval első ránézésre tényleg tipikus shounen, csakhogy jóval komorabb hangvételű és sokkal véresebben erőszakos. A készítők igyekeztek realisztikusra venni a figurát, ami főleg az anime végén mutatkozik meg, és nem féltek a szereplők életét venni. Azonban valami mégis visszatartotta a kezüket. A sorozat véres, erőszakos, tele gonoszsággal és jó néhány pszichopata és szadista szereplővel, valahogy mégsem tud igazán sötét lenni. Hiába szakadtak a végtagok és hullottak a szereplők, nem éreztem azt a fajta naturalista kegyetlenséget, mint például a Shingeki no Kyojin esetében.

Talán a grafika miatt, ami ismételten tipikus shounen, vagy a mágikus fegyvereknek köszönhetően, esetleg az említetten kevés politikai háttérinfó miatt nem tudtam igazán komolyan venni a történetet. Ezen pedig nem sokat segített a szereplők bohóckodása és a sok erotikus utalás, amitől az egész még komolytalanabbá vált. Szeretnék egyszer olyan erős női karaktereket látni, akiknek nem a köldökénél végződik a dekoltázsa... Szóval nem merték igazán sötétre venni a figurát és ezt eléggé sajnálom.

az ellenség

A karaktereknél is megfigyelhető ez a kettősség.

Egyrészt mindegyiknek van motivációja, múltja és elég határozott jelleme, másrészt viszont ott vannak azok a klisés jellemvonások, amikre a humor építkezik. Ettől ők is egyszerre komolyak és komolytalanok.

Esetükben azonban még mindig több a pozitívum. Nagyon tetszett, ahogy a két csapat a Night Raid és a Jaegers között elmosódtak a határok. Nem volt egyértelmű, mégis ki a jó és ki a rossz, mert ha a néző az egyik csapatot nézte, nekik drukkolt, ha pedig a másikat, akkor meg nekik. Hiába volt több az őrült az "ellenség" soraiban, köztük is akadt bőven szerethető figura, vagy akire nem lehetett haragudni, mert ő ilyen és kész. Talán ezért is olyan nagy Esdeath rajongótábora. (Én is bírtam a csajt minden elmebaja ellenére.)

A szereplők tehát többnyire rendjén vannak és nem könnyű megállapítani, mégis ki itt a főhős. Tatsumi és Akame egyértelműen esélyesek, azonban Akame gyakran háttérbe szorul és úgy éreztem, nem hagyták kibontakozni. A többi szereplő pedig jön és megy - általában a sírba -, színesíti a világot, de mégis epizód jellegűnek hagyja meg. Hiába a sok életút, szomorú múlt és elhatározás, az anime világa nem tud összeállni. Mintha csak téglák lennének és semmi habarcs. Oké, shounen, nem várhatok el nagy mélységeket, de kihasználatlannak érzem.

a legjobb szerelmi szál

A műfaj akciótartalma tehát megvan az animében a kellő mennyiségű vérrel. A kivillanó női idomok szintén ott vannak, hogy a fiatalabb férfi nézőknek meglegyen minden, ami kell és a lányok szórakoztatására a szerelmi szál sem maradhatott el.

Ez a szál azonban meglehetősen fura. Ebben a sorozatban ugyanis mindenki, de tényleg mindenki, Tatsumiba szerelmes. Nincs a srácban semmi extra, leszámítva a zöld szemét, mégis mindenkinek ő kell. Szóval a szerelmi szál az igazából egy pókháló a közepén a főhőssel. Szegény srác meg nem győz pirulni és menekülni a rajongói elől. A néző tehát eldöntheti, melyik vonalnak drukkol, melyik hölgyet szeretné a főhős mellett látni, míg Tatsumi bölcsen hallgat.

Ahogy észrevettem, a befejezés nem aratott osztatlan sikert. Nekem azonban nagyon tetszett. A lezárás érdekében a készítők mertek kockázatot vállalni, ami dicséretes. Az utolsó epizód így elvarr minden szálat, bár kétlem, hogy az országban ezután minden szép és jó lenne, mert az utópia lenne a négyzeten.

Összességében tehát egy izgalmas akciós anime kicsit talán több vérrel és drámával, mint a műfajban általában lenni szokott. Habár nekem lassan indult be, a végére egészen megkedveltem, elsősorban a szereplők miatt. Nem tökéletes, de szórakoztató.

Azoknak ajánlom, akik vérpermetes shounenre vágynak néhány bugyuta viccel tompítva. Azonban szerelmi pókháló ide vagy oda, romantikakedvelők máshol keresgéljenek.

A zene nem igazán győzött meg, a második nyitó dallam viszont el lett találva: