Az elfek öröksége

Nem épp meglepő módon ez a könyv egy sorozat, pontosabban egy trilógia (Sárkányok gyermeke) első kötete. 

A borító tetszett meg és épp könnyed fantasy történetre vágytam. Ennyi motiváción volt kezdetben, ám a történet végére eléggé megcsappant.

368 oldal, így nem egy vaskos olvasmány és ha az ember bírja a monotonitást, gyorsan végig is lehet lapozni.

Fülszöveg:

"Felicity Morgan nem pontosan az, akit az elfek megjövendölt megmentőjeként elképzelünk. Még csak tizennyolc éves, fogszabályozót visel, a divatos ruhák nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja közé csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi. Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit."

Ez egy ifjúsági regény és a hangsúly a célközönség korosztályán van. Ráadásul tinikönyvnek kifejezetten tipikus. Megvan benne minden, mi zsánernek fő alkotó eleme: klikkesedés, szép fiúk, alacsony önbecsülésű főhősnő, anyagi klikkesedés, rossz családi háttér, meg persze a középiskola, mint helyszín. Nem épp eget rengető újdonságok, ám ez nem is lenne baj. A megszokott dolgokból is lehet kellemeset és szórakoztatót alkotni, ezért kár, hogy ez Sandra Regniernek nem sikerült.

A könyv nyitánya egy indokolatlan nézőpontváltás, ami hatásvadász, de passzolhatna, ha a románc lenne a kötet középpontjában. Elsőre úgy is tűnik, mintha így lenne, de közelebbről nézve a főhősnőn kívül nem látunk semmit. A történet rettentően főhős-központú és most nem a narrációra gondolok, hanem a tényre, hogy Felicity minden egyes mozdulata meg lett örökítve mondatokban még akkor is, ha az épp totálisan érdektelen. Ebből adódik a könyv legnagyobb hibája: rettentően lassú és meglehetősen unalmas olvasmány.

Annyira vontatott ez a könyv, hogy a fele után azon kezdtem gondolkodni, hogy nyomdai hiba miatt láttam-e rajta fantasy címkét... Cirka háromszáz oldalig nem történik semmi misztikus (Nem, a néhány villamásnyi látomást és furcsa álmot nem tartom misztikusnak, inkább parasztvakításnak.), sőt semmi izgalmas, (Nem, a középiskolai lúzerek kontra menő manók civakodás cseppet sem az.) de még romantikus sem. (Nem, attól, hogy egyre több gyönyörű hím csapja a szelet a főhősnek még nem lesz a történet romantikus.) Rettentően túl van nyújtva.

Sajnos a túlnyújtás oka nem a karakterek kibontakozása. Lee végig ugyanaz a mézes-mázos, habtestű Adonisz, akinek mindenki beállítja és azonkívül, hogy jól főz, nem tudunk meg róla semmit. Ami Fay-t illeti, itt már akadnak változások, de sajnos nem biztos, hogy a jó irányba.

A könyv elején ő a megtestesült szerencsétlenség, ám a végére kis hattyúvá cseperedik, legalábbis fizikai értelemben, mert mentálisan marad csődtömeg. Szegényke nem épp egy lángelme, mert amit az olvasó pikk-pakk összerak fejben két mondatból, az neki hosszú-hosszú fejezetekbe telik. Ráadásul előszeretettel játssza a mártírt és folyton ugyanazok a gondolatok keringenek a fejében, amitől ő is pont olyan unalmassá és egysíkúvá válik, mint maga a történet.

Mivel a cselekményt össze tudnám foglalni pár mondatban, az oldalak nagy része sallang. A főhős éli a maga megszokott (unalmas) életét, ugyanazokat a hisztiket nyomja fejben (persze önbecsülési mélységekben) és néha álmodozik románcról. Néhol meg valóra válik az álmodozása, mint valami tündérmesében és ez volt a könyv leginkább hiteltelen, vagy inkább "fantasztikus" pontja, mert ez csoda nélkül biztosan nem valósult volna meg, még egy tiniregényben sem..

Szóval nem tetszett. Nem volt szörnyű, nem húzott fel, nem mondanám károsnak, egyszerűen csak untam és untam és nem érdekelt. Kizárólag azoknak tudom ajánlani, akiknek sok a szabadidejük és nem sajnálják esetleg elpazarolni, illetve nem zavarja őket, ha semmitmondó cselekményt kapnak bőven több oldalon, mint az szükséges. Aki viszont kifejezetten fantasy könyvre vágyik, inkább kerülje, mert misztikum az nem sok van benne.

Kiegészítés:

A folytatás, vagyis a trilógia második része A sötét jóslat címen már elérhető magyarul. Én nem valószínű, hogy próbálkozom majd vele, mert nincs annyi elpazarolható szabadidőm.