Az áruló pengéje

Ez a könyv az Öregkabátosok sorozat első kötete. Mivel épp nincs olyan fantasy sorozat, amellyel félbe volnék, úgy gondoltam, jó ötlet belekezdeni egy újba. A cím is jól hangzott és a borító is mutatós. Ráadásul csupán 392 oldal, ami fantasztikus eposzoknál kifejezetten rövidkének számít.

Nem gondoltam én ezt át eléggé...

Fülszöveg:

"A ​király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!
Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!
Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső ígéretüket, és utolsó küldetésükként leleplezzék a cselszövést és megmentsék a lány életét, újra egyesíteniük kell az Öregkabátosokat. Ebben a harcban kizárólag legendás kabátjukra és kardjukra támaszkodhatnak: a nemesek zsarnokká, a lovagok haramiákká lettek, ők pedig egyedül az árulók pengéjében bízhatnak."

Előszeretettel szoktam a körülményekre fogni, ha egy könyv nem csúszik. Csakhogy ez puszta mellébeszélés. Nem azért érzek valamit nehézkesnek, nem azért nem köt le igazán, mert csupán a metrón van időm olvasni, hanem mert egyszerűen nem olyan jó. Sajnos ezzel a könyvvel is ez történt. Olvashattam volna a kényelmes fotelomban egy bögre forró csokit szürcsölve, akkor sem találtam volna izgalmasabbnak és letehetetlenebbnek, mint a reggeli tömegközlekedés csúcsidejében.

Ez a történet nagyon lassan indul és nagyon lassan halad. Több fejezetben van visszaemlékezés múltbéli eseményekre és ezek általában megtörik az olvasás ütemét, mégsem ebben keresendő a hiba. Egyrészt azért, mert ezek a visszautalások rövidek és csupán a karaktert kívánják árnyalni. Másrészt azért, mert Mark Lawrence könyvei után kifejezetten edzett vagyok idősíkok terén. Egyszerűen lassan haladnak a szereplők, lassan bontakozik ki a cselekmény és irdatlanul lassú a főhős felfogása (de erről majd később). Ezen a tempón pedig a minden sarkon felbukkanó kardos, csatabárdos, íjas vagy akármilyen alakok sem segítenek, akiket újra és újra le kell csapnia a főhősöknek.
A történet tehát nem igazán kötött le és sajnos a felépített világ sem. Ez egy tipikus középkori feudális berendezkedésű világ megfűszerezve egy picike mágiával. Nem is lett volna vele baj, ha az író színesíti kicsit. Csakhogy a színesítést nagyon hosszú, sokjelzős és nevetséges szentségelésben élte ki, ami számomra inkább bosszantó volt, mint különleges.
Szent Tollforgatóra, Aki Írógép Helyett Már Notebookon Firkálgat, ezt a narrációt meg mégis miért kellett? A történet a főhős szemszögéből íródott, aki elmeséli épp mi történik vele (általában küzd az életéért) és közben elmereng múltbéli eseményeken. Eddig rendben is van, de a cirádás szentezésén kívül időnként és indokolatlanul kiszól az olvasónak. Ezzel pedig úgy megtöri az amúgy is nehézkes olvasási tempót, hogy az ember hirtelen kihuppan a történetből.
Apropó főhős, ő is hagy maga után több kivetnivalót. Egyrészt van egy kis kisebbségi komplexusa, egy erőteljes hőstudata és mindehhez némi balszerencse és alacsony intelligenciaszint párosul. Igen, Falcio nem lett a szívem csücske. Értem én, hogy esendőnek és emberinek kívánta beállítani a szerző, hogy az olvasóhoz közelebb kerülhessen, de inkább az ellentétét érte el. Ha alkot neki egy laza harcművészzseni karaktert, még mindig elgáncsolhatja itt-ott, hogy emberinek tűnjön. Nem kell ezért szisztematikusan lejáratni. Főleg, mert az ostobasága pont elég. Ez a fickó ugyanis nem egy észlény és akkor még finoman fogalmaztam. Az egy dolog, hogy az olvasó fényévekkel korábban összerakja a sztorit, felfedi a titkokat és átlátja a szálakat, ám az, hogy minden egyes karakter legyen negatív vagy egy mezei mellékszereplő, jobban érti mi a fene is történik, mint a szellemi sötétséggel megáldott főhős, már cseppet kiábrándító. Épp ezért a mellékszereplők sokkal érdekesebbnek tűntek számomra, mint a főszereplő.
Még egy dolgot kell kiemelnem, a korhatáros részeket. Néhol úgy éreztem, az író kötelező jelleggel írt minél véresebb és erőszakosabb részeket, mert manapság "ez az elvárás". Na, meg az is, hogy legyen benne szex, még akkor is ha nehézkes beleszuszakolni az állandó párviadalok közé. A vetkőző bolond idős hölgyet meg inkább nem kommentálom...
Szóval nem igazán éreztem jónak ezt a könyvet. Nem kötött le igazán, nem adott maradandó élményt és kissé úgy éreztem, mintha a mostanában divatos elemekből építkezett volna, ám az egyediség bűbája nélkül.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nagyon, de tényleg nagyon szeretik az utazós, epikus, kardozós történeteket. A mágia senkit se riasszon vissza, alig akad benne itt-ott pár csepp, ám ha valaki a csavaros és gondolkodásra késztető regényeket szereti, inkább válasszon másikat.

Kiegészítés:
Ahogy az elején említettem ez egy sorozat első része. A sorozat pedig eddig 4 kötetre rúg és még mindig nincs vége. A további magyar megjelenésekről nincsenek híreim, ám a Fumax Kiadó nem szokott sokat ülni a folytatásokon, így biztosra veszem, hogy hamarosan várhatók. Én viszont nem várom, mert nekem ennyi bőven elég volt ebből a középkori kabátrendből.