2012. július 31., kedd

Boszi szomszéd és flanelinges pótapa

Jó friss hírekkel kezdeni a napot. A Csontváros filmadaptációjáról szóló információmorzsákkal pedig még jobb. Nem is bírom megállni, hogy ne öntsem szavakba gondolataimat ezzel kapcsolatban.
Tehát két új szereplő kilétére derült fény. Nem, sajnos egyik sem Alec, azt még mindig titkolják. Megkaptuk azonban Madame Dorothea és Luke nem épp csekély jelentőségű színészeit. Hölgyeké az elsőbbség.

Madame Dorothea
A karakterről annyit érdemes tudni, hogy ő Clary szomszédja. Ez így nem tűnne túl érdekesnek, hiszen elég statiszta gyanús a szerep, ám Dorothea nem tartozik a felejtős kategóriába. Kártyából és teafűből jósol és elég sok titkot tud, főleg Clary anyukájáról. Ráadásnak én imádtam, mikor Jace-el csipkelődtek.
Ezt a szerepet nyerte el a képen látható CCH Pounder. Már eléggé hosszú a filmrepertoárja. Szerepelt többek között az Avatarban, Az árva című horrorfilmben, a Vészhelyzetben, volt néhány epizódszerepe a következő sorozatokban: Gyilkos számok, Ügyvédek, Az elnök emberei. Továbbé szinkronizálni is szokott, mint például a Jackie Chan rajzfilm és a W.I.T.C.H.
Véleményem:
Így képzeltem-e el Madame Dorotheát? Nem. Zavar? Cseppet sem. Hiába hangsúlyos szereplő a cselekmény szempontjából, nem az a kategória, akiről sziklaszilárd elképzeléseim lettek volna. Épp ezért előítéletek nélkül, kíváncsian fogom figyelni, mit hoz ki CCH Pounder ebből a szerepből.

Luke
Az egyik legfőbb mellékszereplő, ha szabad ilyet mondani. Luke amolyan pótapa Clarynek. Persze ebben ő sem merül ki, ám még több információ spoiler lenne, így inkább hallgatok.
A szerepet pedig elnyerte: Aidan Turner.
Tessék megnézni a mellékelt képet és mindenki megérti, miért vagyok lelkes. Luke szerepe fontos, karaktere mély és a színész maga a tökély. Oké, vannak még fenntartásaim, de ezt majd később.
Luke-ról érdemes tudni, hogy könyvesboltja van, furgonnal jár, általában flanelingben és napszemüvegben mászkál, törődik Claryvel és szerelmes Jocelynba. Na, meg a sok titkot, amit nem árulhatok el.
Aidan talán egy fokkal ismertebb színész, mint Pounder. 
Néhány főbb szerepe: 
A vámpír, a vérfarkas és a szellem című sorozatban ő alakítja a vámpírt. Megjegyzem, nagyon is jól, épp ezért bízom a színészi képességeiben. Volt egy mellékszerepe a Tudorokban és most kapta meg az első igazán nagy kihívást. (Persze a Csontvároson kívül.) Ő lesz ugyanis a Hobbit filmadaptációjának egyik törpje, név szerint Kili. Amúgy is meg akartam nézni ezt a filmet, így viszont külön figyelmet fogok szentelni neki. (Még mindig nem értem, miért kellett ebből is 3 részt csinálni. Szörnyen bosszantó ez a vonzódás a több kötetek/részek iránt...) Amúgy ír származású, akárcsak a Simon szerepére választott Robert. Már terjednek is a pletykák, mi szerint az írek átveszi az uralmat a forgatás felett muhahaha...
Véleményem:
Mivel nagyon kedvelem és bízom a képességeiben, nem aggódom. Csak rá kell nézni a képre és már látjuk is magunk előtt az izmos és elszánt v... v... vigyázó pótapát. Persze őt sem pont így képzeltem el, valamivel idősebbnek és kevésbé szexinek. Aidan pedig csak 29 és igen, megvan benne az, amivel leveheti a női nézőket a lábukról. Önmagában nem is lenne baj, hogy sármosabb, mint a főhős srácok, csakhogy őt párjával is nézni kell. Jocelyn és Luke egyidősek, együtt nőttek fel, ezt pedig nem biztos, hogy könnyű lesz elképzelni a két színész korkülönbségét figyelembe véve. Azonban itt is csak azt tudom mondani, hogy bízom bennük. Lena hihetetlen színésznő és Aidan sem kezdő kispályás mellette. Kíváncsi leszek, hogy mutatnak együtt.

Ezúttal, csak ennyi hírt közölt Cassandra Clare, ám az egyre növekvő szereplőgárdából arra következtetek, nem kell sok és mindegyikről lehull a lepel. Augusztusban amúgy is kezdik a forgatást, arra pedig már ha nem is az összes szereplő, de legalább a fele elengedhetetlen. Köztük persze a már nagyon várt Alec.
Persze a legkíváncsibb még mindig Valentine kilétére vagyok, ám valószínűleg őt hagyják a legvégére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése