Utcazene

Íme a beígért élménybeszámoló.

Mielőtt azonban részletezem, merre jártam az elmúlt héten és mivel ütöttem el a jól megérdemelt pihenésre szánt időt, két dolgot le kell szögeznem. Egy: tele fogom pakolni a bejegyzést képekkel, mert Veszprém egyszerűen gyönyörű. Kettő: ez most cseppet személyesebb hangvételű lesz.

Eddig csupán az ország nagy fesztiváljait ismertem, mint a VOLT és a Sziget, idén azonban csalódtam bennük, vagy legalábbis a programtárukban és más, kisebb fesztivál után kezdtem nézelődni. Így kötöttem ki végül Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon.
(Jó, eredetileg Mr. A. ajánlotta és rágta a fülemet miatta már március óta.)

Szóval miután letudtam az egyetemet, legalábbis szeptemberig, felkerekedtem és fesztivállal egybekötött családnézőbe mentem Mr. A.-hoz. Persze praktikus volt, hogy náluk töltöttem ezt a pár napot, mivel ahogy az én szülővárosomhoz a VOLT, úgy az övéhez az Utcazene van közel.
Azért mégis cseppet fura érzés, mikor az ember lánya beállít a fiúja családjához kapásból pár napos ott alvással. No, de nem panaszkodom, minden kezdeti aggodalmamat elnyomta a tény, hogy mindenki meleg szívvel és kedvesen fogadott. Nagyon jól éreztem magam náluk. Itt viszont berekesztem a személyes dolgokat, csak ennyit akartam, hogy teljesen tiszta legyen az élménybeszámoló. Jöhet a közérdekű.

Eddig még nem jártam Veszprémben, így nekem minden új és izgalmas volt.

Bár a fesztivál több napos, én mégis kinéztem magamnak egyet, a pénteket, hogy jusson idő másra is (családnéző, kirándulás), az első napon így csak várost néztünk. Körbejártuk egész Veszprémet, miközben kattogtattam a fényképezőgépem. Mr. A. szerint mániákus vagyok, szerintem csak emlékgyűjtő. A mellékelt képek így kora délután készültek, vagyis kevés még az ember. Ám este ezek az utcák zsúfolásig megteltek a különböző korú és stílusú egyénekkel. Hihetetlenül hangulatos. 

A macskakő, a dombok és az azok között megbújó házak, valamint a hatalmas hófehér felhők belopták magukat a szívembe. Ráadásul Veszprém bár a nagyobb városok közé sorolható, elég zöld. Sok a park, a fa és a füves terület, amit nagyra értékelek.

Csütörtökön tehát csak mászkáltunk, fényképeztünk, találtam egy négylevelű lóherét és ölelgettem egy hatalmas plüsszsiráfnak öltözött srácot, illetve betömtem fél liter kivis jégkását. Koncertek nélkül is jól éreztem magam.

A péntek viszont a fesztiválnak lett felajánlva és én igyekeztem tartani is magam a tervhez.

Késő délután érkeztünk, majd megismerkedtem Mr. A. néhány barátjával és elkezdtem ráhangolódni a koncertekre. Eszméletlen hangulatos ez a fesztivál. Random emberek ücsörögnek a járdán és zenélnek csak úgy a muzsika kedvéért. Ráadásul, néha ezek a kis önjelölt csoportok, illetve a mini (komolyan szinte csak egy-két ember fér fel rájuk) színpadok bandái sokkal jobbak, mint a neves nagyok.

Aztán, ahogy telt az idő megtörtént a szokásos, vagyis lőttek az ütemtervnek. Hogyan és miért, nem részletezem, a lényeg, hogy elváltam Mr. A.-tól és egyik haverja kíséretében előre mentem a koncertre (Ladánybene 27), ott pedig újabb szükségszerű dologként ért a "kicsi a világ" effektus. F. barátom baráti körébe botlottam ugyanis és velük hallgattam végig a koncertet, villámok és égzengés aláfestése mellett.

Aztán nagy nehezen újra Mr. A.-val az oldalamon mentem tovább a második kiszemelt koncertre (Punanny Massif), ami fent a várban volt (3. kép). 

Csipetnyi háttérinfó: a fesztivál ingyenes és többnyire csendesülős, vagyis a nagyszínpad előtt székek sorakoznak. Ehhez hozzájön a létszámlimit, amit a kis utca bejáratánál kordonnal és biztonsági őrökkel oldottak meg, illetve a tény, hogy állítólag a lakók panaszai miatt, nem tarthat tovább a nagyobb színpadok műsora, mint hajnali egy. 

Szóval a tervbaki miatt cseppet morcosan bezsúfolódtunk a kirakott székek mögé épp a kezdésre érkezve és vártuk a csodát. Azonban 10 perc várakozás után besokalltam. Ők voltak az elsők ezen a színpadon, mégse voltak képesek kezdésre behangolni, hanem negyed órával később is csupán egy-egy taktust produkáltak az összepréselődött tömegnek. Szeretem a fesztivál hangulatot, ilyenkor még a tömegnek is varázsa van, de ezt nem viseltem el. A koncert így ugrott és inkább letelepedtünk egy kisebb színpad elé romantikázni. Aztán, ami engem illet cseppet csalódottan, mentünk haza a hajnali egyes busszal, ami külön élmény volt. A negyvenöt fős buszon voltuk minimum hetvenöten, akár szardíniák a dobozban. A kettes üléseken néhol öten telepedtek meg, míg én az állók népes csapatát gyarapítva bepasszírozódtam egy ülés és Mr. A. közé, aki már csak a csomagtérbe tudott kapaszkodni, annyira nem lehetett megmozdulni. Partijárat volt a javából és nagy cuppanós puszi a sofőrnek, amiért mindenkit engedett felszállni, így senki sem maradt reggelig Veszprémben.

Bár a szombatot kirándulós napnak terveztük és részben valóban, így is alakult, este mégis újra Utcazenén kötöttünk ki. A Füreden megejtett gyors megmártózás a Balatonban csak növelte fesztiválozó hangulatomat, így lelkes voltam, mikor megérkeztünk Paddy and the Rats koncertre.

Mivel ez már a sokadik koncertem volt a srácoktól és írtam is külön bejegyzést róluk, csak annyit mondanék, jó volt mint mindig. Bennük nem lehet csalódni.

Utánuk azonban, mivel az Irie Maffia nem a szívem csücske, a rappes vonal miatt, mentünk aludni.

A fesztiválból így nem láttam ugyan mindent, mégis állíthatom, nagyon jó buli. Csupán a hangulat kedvéért is megéri ellátogatni ide. Talán jövőre is lesz rá lehetőségem.

Még egy érdekes dolgot tettem a fesztiválozáson kívül, így erről is írok kicsit.

Hála Mr. A.-nak, megtanultam íjjal lőni. Valami elképesztően fantasztikus dolog, teljesen odáig vagyok érte.

Igen, a mellékelt képen én vagyok, amint felkészülök a következő lövésre.

A kezemben egy közepesen erős, kézzel faragott, gyönyörű kivitelezésű íj és egy rövidebb nyílvessző, ami a kép készülte után egy szalmabálában landolt.

Hihetetlen, hogy ismét találtam egy olyan sportot, amit imádok. Ha nem lenne elég borsos a felszerelés, biztosan belevetném magam. Mr. A. szerint van is hozzá érzékem, ösztönösen jól illesztettem a vesszőt  az idegre és a tartásom is sokat javult néhány lövés után. Ez utóbbit pedig a jógának köszönhetem, mivel minden lövés előtt felvettem a jóga alapállást egyenes gerinccel, ami segített nem csupán az íj felhúzásában, hanem a koncentrációban is. 

Lőni akarok! Az íjászat nekem való. :)