Üvegváros

Mondhatom, hogy a The Mortal Instruments most a kedvenc könyvsorozatom. Egyszerűen imádom. Egyre jobb és jobb lesz. Ráadásul még korán sincs vége.
No, de most inkább erről a konkrét kötetről áradozok. Tehát Üvegváros, vagyis a harmadik kötet. Azoknak, akik nem ismernék az előzményeket, ajánlom figyelmükbe a Csontvárost és a Hamuvárost. Mindegyikről írtam már bejegyzést. Akik pedig képben vannak, kapaszkodjanak meg, mert ez eddig a legjobb rész.
Rövid tartalom, ismételten önkényesen megvágva a spoiler utalások miatt:

"Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok. Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost bármilyen áron?"

Állíthatom, ez eddig a legizgalmasabb kötet. Már az elején akciót kap az olvasó, ami felpörgeti az eseményeket, amik egyre nagyobb fordulatokat vesznek. Persze a pörgést az is segíti, hogy mindig más és más szereplő kalandjairól olvashatunk, ahogy párhuzamosan egyre több esemény van készülőben.
Egyszerűen beszippantja az olvasót és nem lehet letenni. Három napig tartott, míg végigértem rajta. Csak úgy sikerült ennyire elnyújtanom, hogy kényszerítettem magam a szünetekre, különben egy ültő helyemben kiolvastam volna. Így viszont, igyekeztem beosztani. Bár így is volt olyan, hogy este hét körül nekiláttam és arra eszméltem, hogy már éjfél van... Letehetetlen.
A karakterek még mindig szerethetőek és nagyon jó a szöveg benne. Főleg a Simon és Jace párbeszédek tetszettek. Kismillió vicces mondat kavarog épp most is a fejemben. Ezek a humoros részek pedig elvesznek egy cseppet a drámai élből, ami kell is. Izgalmasabb, tehát harcjelenetekben bővelkedik. Ezzel pedig együtt járnak a drámai dolgok is, a kissé sötét, melankolikus részek. Megjegyzem, az összes csata nagyon jól el van találva. Még a végét sem nyújtotta egy cseppet sem, pedig erre az írók többsége hajlamos. Clare viszont megtalálta az arany középutat és igazán ütős finálét alkotott.
Szerintem, nagyon jól ír és most nem csak a fogalmazásra gondolok, hanem a morzsákra is. Szeretem, amikor az író elejt néhány morzsát az olvasóknak, ami megmozgathatja a fantáziájukat és közelebb hozhatja őket a rejtélyek megoldásához. Ez a sorozat tele van ilyenekkel. Szinte világítottak előttem, így sikeresen össze is raktam a nagy kérdéseket, akár egy kirakót. A végkifejlet így nem okozott meglepetést, csak az elméletem kissé homályos részeit világította meg. Mégis nagyon izgalmas. Ráadásul, Simon folyton meglep. Valami mindig történik vele, amire nem számítok. Ő nekem a sötét folt, természetesen a jó értelemben.
Ennél többet azonban nem írhatok a cselekményről, egyszerűen lehetetlen úgy beszélni róla, hogy ne ejtenék el néhány spoilert. Ebből is látszik mennyire összetett és jól megalkotott munka.
Összességében fenomenális könyv és csak ajánlani tudom mindenkinek. Persze a Csontvárossal tessék kezdeni.
A sorozat pedig itt még nem ér véget. Érdekes, hogy korábban a magyar kiadói oldalakon trilógia címszó alatt futott. Először nem értettem, de most már megvilágosodtam. Az Üvegváros szinte lezárja a fő szálat. Persze maradnak még bőven kérdések és rengeteg dolgot lehet kifejteni még, amit az írónő meg is tesz hat kötetre duzzasztva a sorozatot. Mégis, ez a három kötet szinte lezárt egységet alkot. Természetesen repesve várom a folytatást, amit októberre ígért a kiadó. Biztosan csúszni fog, úgyhogy már akkor boldog leszek, ha ebben az évben a kezemben tarthatom. Ráadásul Clare másik sorozata, ami valóban trilógia és szintén az árnyvadászok világában játszódik, novemberre ígérve, végre eljut a magyar olvasókhoz. Arra is rettentő kíváncsi vagyok.

Egy kis érdekesség tőlem:
Kedvelem a Vörös Pöttyös könyveket. Ráadásul, mindig kitalálnak valami kreatív játékot, amiben nem habozok részt venni. Már rengetegszer játszottam és bár eddig még nem nyertem semmit, mégis élveztem. Egyszerűen jó érzés játszani, kiélni a kreativitásom és kicsit közösségben lenne, még ha interneten keresztül is. Úgyis mindig, mindenhol kívülállónak érzem magam.
Szóval ma is indult egy játék, amiben fülszöveg paródiát kellett írni egy kiválasztott pöttyös könyvről. Természetesen a Csontvárosra esett választásom és mivel elég jóra sikeredett, (legalábbis szerintem) ide is leírom.

Pumukli női kiadása, ki alacsony, vörös, szeplős és egyesek szerint, még hisztis is, hű társával, aki hovatartozását illetően még besorolás alatt áll, (hol mondén, hol patkány, hol az éjszaka gyermeke és meg nem erősített források szerint, menyétre hasonlít...) sötét társaságba keveredik. A darkos csapat állandó és jól fizetett reklámarcával egy szőke herceggel, ( bár csupán a hajszín stimmel, mivel modora nem kimondottan úri és ló helyett motorral jár) megnyeri magának a kis vöröst. Összeállnak hát, hogy átgraffitizve a fél világon küzdjenek a jó cél érdekében.
Dr. Magnus Bane ajánlásával receptre kapható.
UI: A doktor nem vállal felelősséget a mellékhatásokért (függőség, megszállottság, rúnarajzolási kényszer és plátói szerelem), ám árkedvezményt ad szép kék szemű, félénk árnyvadász fiúknak. ;)