Beastly

Egyik korábbi bejegyzésemben említettem, hogy meg szeretném nézni ezt a filmet. Hát megtettem, így most írok is róla bővebben.
Kezdem talán ott, hogy érdekes mód, mostanában nagyon felkapottak a klasszikusok, vagy ha úgy tetszik a régi mesék újra feldolgozása. Ez persze nem baj, hiszen imádom a már szinte retrónak számító meséket. A gyönyörű, kézzel rajzolt Disney filmeket. Természetesen, ezeknek van tartalmuk, mondanivalójuk és olyat adnak az embernek, ami a mai filmeknél igazán ritka. Így lett a Piroska és a farkas után a Szépség és a szörnyeteg is új köntösbe bújtatva.
Az ismertetővel indítanék, amit ezúttal a filmtrailer.hu-ról szereztem:

"Kyle Kingson (Alex Pettyfer) szinte tökéletes fiatal srác: jól néz ki, intelligens, sportos és nagy lehetőségek előtt áll. Mindezek mellé azonban kegyetlen és erőszakos, előszeretettel bántalmazza és alázza meg csúnyább és esetlenebb társait. Amikor egy osztálytársnőjét, Kendrát meghívja az iskolabálba, és ott mindenki előtt leégeti, Kenda bosszút fogad ellene, és egy varázslatot bocsát rá, Kyle külseje rettenetes változáson megy át, arca és teste immár inkább hasonlít szörnyetegre mint emberi lényre. Amikor felismerhetetlen külsejével a lányhoz rohan segítségéről, az elárulja neki, hogy egyetlen esélye van kiszabadulni az átok alól: ha valaki így, ebben a formában is beleszeret…"

Ebből is látszik, hogy az alapsztorit meghagyták és van benne bőven olyan elem ami tökéletes párhuzamba állítható a régi történettel.
Inkább nem ragozom tovább a cselekményt, hiszen úgyis mindenki ismeri. Csak néhány személyes észrevételt osztanék meg.
Hogy miért is ilyen népszerű ez a felállás? Mert a szépség mindenkit érdekel, legalábbis valamilyen szinten. Na ja, még engem is. De csak egy icuri-picurit... A szerelem pedig az egyetlen olyan fűszere az életnek, ami mindenhol ott van. A kettő együtt pedig bomba siker.
A fő csáberő, mégis a boldog vég, aminek nélkülözhetetlen feltétele, hogy a szörny megszépüljön. Hiszen ettől nyugszik meg mindenki esztétikacentrikus, sznob lelkecskéje. A béka királyfi is átváltozik, a csúnya lányok is megszépülnek, így miért ne nyerhetné vissza rakoncátlan szőke tincseit szóban forgó szörnyetegünk? Talán mert unom... Talán mert túl elrugaszkodtunk a lényegtől. Hiszen nem épp arra megy ki a játék, hogy a belső szépséget értékeljük? Akkor meg nem lenne tök mindegy, hogy csinos e a főszereplő avagy sem? Hiszen, ha tényleg annyira szereti a lány, akkor nem zavarná. De nem, neki meg kell szépülnie kötelező jelleggel, különben nem lenne minden jó, ha vége jó. Őszintén csesszék meg a képmutatásukat. Papolnak itt belső szépségről a végére mégis mindenki kívülről is csillogni-villogni fog, mint a Twilight vámpírkák.
Félreértés ne essék, még mindig a Szépség és a szörnyeteg a kedvenc mesém és az úgy jó, ahogy van. Bundát levedlő herceggel meg kivirágzó kastéllyal, mert ott mindezek ellenére igen is a belső számít.
Visszatérve erre a filmre, én sokkal többet vártam tőle. Igazából az összes jó jelenet össze van sűrítve a bemutató videóban. Színészek tűrhetők, egyet kivéve, de róla majd később ejtek még pár szót. Az viszont nem fér a fejemben, hogy a csöpögősre sikeredett átdolgozás után, minek émelyítően cukorszirupos véget adni neki?
SPOILER: A vak ürge, aki engem a Disney meséből a gyertyatartó és az óra karakterének összemosására emlékeztetett, illetve a házvezetőnő, persze erős teáskanna beütéssel, miért kap boldog véget? Mi köze a vakságnak, illetve a távoli gyerekeknek a srácot sújtó átokhoz? Semmi, akkor meg minek kellett gyomorforgatóan mézesen visszaadni az ürge látását, a nő gyerekeinek meg a zöldkártyát? Ez nekem sok volt... spoiler vége
Amúgy a film vége egyáltalán nem tetszett és valahol azt olvastam, hogy eredetileg nem is ilyen befejezést szántak neki. Ó igen, majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy egy könyv feldolgozásról van szó. Nem igazán hoz lázba a gondolat, hogy elolvassam. A könyvekben én az újdonságot keresem és nem az átdolgozást.
Hogy mondjak jót is, beszélek az egyetlen igazán eredeti és jól sikerült karakterről Kendráról. A hagyományos történetben csak annyit tudunk, hogy egy boszorkány szórta az átkot a főhősre és ennél több szót nem is vesztegetnek rá. Itt viszont fel-fel bukkan. Kicsit a szemével látjuk a dolgokat, ez pedig nekem nagyon tetszett. Ahogy Mary-Kate Olsen kellemes meglepetést okozott. Először láttam szólóban, a testvére nélkül és nekem nagyon tetszett. A laza viselkedése egy igazi színfolt. Amúgy nem értem, miért csúnyázzák le. Én bírom a gótok stílusát, szeretem az extra megjelenésűeket, akik tényleg önmagukat adják és nem hódolnak a birkaszellemnek. Amúgy meg a fekete és a csipke bármilyen alkalomra jó párosítás. De én inkább nem adnék divattippeket, mert ma már megkaptam, hogy inkább tartsam meg magamnak. Puccanak azt tanácsoltam, vegye fel nyugodtan a piros hosszú nadrágját a zöld tornacsukájával. Erre úgy nézett rám, mint egy marslakóra, aztán elkezdtünk röhögni. Szóval nem adnék öltözködési tanácsot, csak annyit fűznék hozzá, hogy az extra nagyon is csábító és kész.
Összességében nem túl nagy szám ez a film, de bátran ajánlom bárkinek. Ha valaki romantikus love-story-ra vágyik, nyugodtan álljon neki. Egy kis könnyed, esti kikapcsolódásra megfelel.

Egy kis személyes:
Kezdek rosszul lenni az ilyen filmektől. Mindig azt sugallják, hogy a romantika ott van a küszöbön és igazán egyszerű. Hol azt állítják, hogy nem számít, hogyan nézel ki, hol meg azt, hogy igen is számít. Döntsék már el! No, de kérem szépen, a romantika nem táborozik a küszöbön, vagy legalábbis nálam biztosan nem. A külső számít, csak az enyém nem. A szitu ugyanis az velem, hogy még ebbe a legegyszerűbb sablonba sem illek bele. Valami nagyon nem stimmel, mivel a romantika olyan messzire elkerül, mintha fertőző beteg volnék. Nem, nem a nagy ő-ről beszélek, hanem magáról az érzésről. A külső nálam meg halottnak a csók. Nagyjából mindegy, hogy talpig fekete csipkében, színes pólóban, szoknyában, vagy nadrágban, hosszú hajjal vagy röviddel megyek bármerre, maradok az, aki vagyok, egy szellem. Ezen pedig semmi sem változtathat és kezdek fásult lenni. Kezdek belefáradni a kérdésekbe, mégis mindig visszatérek az ördögi kör kiindulópontjára. Elméletem volt már kismillió, aztán mindet megcáfoltam. A racionalitás tehát nem segít. Ergó kezdek misztikusabb magyarázatokra gondolni. Karma vagy valami ilyesmi lehet. Erre pedig egy válaszom van: csessze meg, azért is antiszociális dög leszek. Különben is, ha épp nem nézek nyálas filmeket, tökéletesen elvagyok ezzel. Jó nekem a láthatatlanság, ha begubózhatok a kis világomba és azt tehetem, amitől boldog vagyok.