13 okom volt...

Lehetnék stílusos és kezdhetném ezt a bejegyzést azzal, hogy felsorolom az én 13 okomat, amiért elolvastam ezt a könyvet. Azonban, csupán egy mérvadó indokom volt erre a tettre: érdekelt.
A fülszöveg alapján nagyon megfogott. Ezer meg egy kérdést tettem fel csupán ezen néhány sor után. Felkeltette kíváncsiságomat és mivel kíváncsi természetemet igyekszem táplálni, meg is vettem, amint alkalmam adódott rá. Ma pedig elolvastam az utolsó betűket is és bár még talán túl friss az élmény, muszáj írnom róla.
De előbb a rövid leírás:

"Mikor Clay Jensen hazaér az iskolából, egy különös csomagot talál a verandán, amit neki címeztek. A csomagban néhány kazettára bukkan, amiket Hannah Baker - osztálytársa és titkos szerelme - készített, aki két héttel korábban öngyilkosságot követett el. Hannah elmondja, hogy tizenhárom oka volt annak, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Clay az egyik. Ha meghallgatja a kazettákat, megtudja, miért. Clay egész éjszaka ide-oda bolyong a városban Hannah szavait hallgatva. Tanúja lesz a lány fájdalmának, és megtudja az igazságot saját magáról - az igazságot, amivel soha nem akart szembenézni."

Őszintén, nem is tudom, mire számítottam, mikor elkezdtem. Mélylélektanra, elgondolkodtató eseményekre, vagy talán valami meghatóra, ami mellé illene papír zsebit is mellékelni? Ezeket nem igazán teljesítette a könyv. Cseppet csalódtam, mégis tetszett azért. Vegyes érzelmeim vannak.
Kezdem a pozitívumokkal:
Maga az alapsztori briliáns. Egy öngyilkos lány utolsó gondolatai, hogy meghallgathatjuk, miért is tette azt, amit tett. Ráadásul, a párhuzamos narráció, ami az elején még zavaró volt, de hamar beleszokik az olvasó, igazán jó fogás. Az pedig, hogy bemutatja, minden összefügg mindennel és milyen hatással vagyunk másokra, megkapó üzenet.
Természetesen, van lélektan, van mondanivaló, mégis a zseniális ötlet nálam nem ütött úgy, ahogy kellett volna.
Ennek oka az egyetlen nagy negatívumra vezethető vissza:
Hannah karakterétől a hajamat tépem. Egy hisztis kislány a szememben és semmi több. Már több mint a kazetták felénél jártam, mikor feladtam. Képtelen voltam megkedvelni akár egy hangyányit is. Azt vártam, hogy a 13-ból legalább egyetlenegy olyan okot ad, ami elfogadható valamilyen szinten. Ez nem történt meg. Igaz, a korhatárt tizennégy éves kornál húzták meg, így számíthattam volna kissé gyengébb, emészthetőbb dolgokra. Mégis az összes érv, amit fel tudott hozni mentségére egyszóval: szánalmas. Mindenkiről pletykálnak, mindenit átvernek, mindenki csalódik és mindenkit megbántanak. Ezt hívják életnek és egy középiskolás gyerek még csak a kezdetén áll a lét buktatóinak. Ezért elég hiteltelennek éreztem, mikor Clay átgondolta, mi mindenen kellett végigmennie a főhősnek. Hiszen ezen mindenki átesik. Csak hogy személyes vonatkozást említsek, ha én ennyire kiakadtam volna azon, hogy nem barátkoznak velem, levegőnek néznek, meg sem értem volna a második osztályt. Számomra az egész általános iskola magányosabban és elhagyatottabban telt, mint Hannah egész élete. Ezzel pedig sajnos nem vagyok egyedül. Mindenkinek megvannak a saját problémái, és ha mindenki ilyen könnyedén feladná, nem lenne gond a túlnépesedéssel.
Hannah jelleme, így számomra elrontotta a dolgokat. A végére pedig már csak mentséget keresett, vagy inkább okot saját magának, hogy megtegye azt, amit már jó előre kitervelt. Ráadásnak pedig búcsújával 13 ember életét tette tönkre önzően és feleslegesen. Hiszen gyakorlatilag név szerint vádol meg egyeseket öngyilkosságáért és ezzel nem neki kell együtt élnie, hanem nekik. A bosszú önmagában is kicsinyes dolog, de ez még csak bosszúnak sem nevezhető. Ezt még súlyosbítja, hogy a kazettákon szereplő két személyt még mélyebben érinthettek meg ezek a dolgok. Hiszen a 13-ból két indok inkább az övék lehetett volna. (Nem Hannah lett erőszak áldozata és nem ő felel egy másik ember haláláért, még ha közvetetten is.) Így pedig meg sem lepődnék, ha a szóban forgó két egyén, akik talán nagyobb lelki fájdalommal kellenek megküzdeni, a kazetták hatására fontolóra vennék, hogy követik a példáját. Az pedig, hogy Clayt, az egyetlen nekem szimpatikus karaktert, is bevonta, még mélyebbre süllyeszti őt a szememben.
Félreértés ne essék, ezzel nem a könyvet illetem negatív kritikával, hanem a karaktert. A végére ugyanis megértettem, hogy Hannah miért olyan, amilyen. Asher az öngyilkosság ellen szól ezzel a művel, főleg a fiatalabb korosztályt célozva meg. Ehhez pedig tökéletes egy fiatal, hisztis fruska értelmetlen halála. Így kerek a történet.
Amúgy a vége kifejezetten tetszett. Kivételesen örültem a "gondold tovább magad" befejezésnek. Jót tett a lelkemnek.
Összességében jó könyv, ötletes alap és érdekes történetvezetés, illetve külön pont a narrációért.

Egy kis eszmefuttatás a könyv hatására:
Elítélem az öngyilkosságot, mivel számomra ez a világ legönzőbb cselekedete. Nem tudják, milyen fájdalmat okoznak a szeretteiknek, vagy inkább bele sem gondolnak. Mindenkinek vannak gondjai és ez egyáltalán nem megoldás. Ez csupán azt mutatja, hogy az illető feladja. Bedobja a törölközőt, még mielőtt elkezdődött volna a nagy meccs.
A halál persze mindenkit foglalkoztat és aki azt állítja, nem gondolt még arra, mi történne, ha meghalna, az hazudik. A válasz amúgy elég lehangoló: semmi. Az élet megy tovább, a nap felkel, majd lenyugszik, hiszen mindenki csupán egy apró csepp a tengerben.
Az élet kegyetlen, gyakran nehéz és igazságtalan, ezt azonban el kell fogadni és küzdeni kell, hogy jobb legyen.
Ráadásul, valóban összeköttetésben állunk másokkal és akár egyetlen apró tett vagy szó, gyökeres változtatásokat produkál. Vannak dolgok, amiket képtelenek vagyunk elfelejteni, amik újra és újra előjönnek. Ezek megingathatnak minket hitben, bizalomban, eredményekben és nehéz tőlük megszabadulni. Csupán egy gyógyírt tudok a lelki sebekre, ez pedig az idő. Az emlékek halványulnak és agyunk jótékony módon igyekszik a szép dolgokat megőrizni és a rosszakat szelektálni, vagy legalábbis elhalványítani.
Felelősséggel tartozunk a tetteinkért, másokért, akikkel kapcsolatba kerülünk, de elsősorban saját magunkért.

"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz."
/Mahatma Gandhi/