Könnyű nőcske

Mozgalmas hétvége, sok cikázó gondolat, rengeteg új benyomás, vagyis írnom kell. Muszáj kicsit kiadnom magamból, legalább a töredékét.
Habár a bejegyzésem címe egy filmet jelöl, amit épp ma láttam a moziban, mégsem erről szeretnék írni. Most kicsit személyesebb vizekre evezgetek, de csak mértékkel, hogy ha süllyedne a hajó, még partra tudjak úszni. Röviden mégis ismertetnem kell a filmet, hiszen ez hozta felszínre már megint azt a makacs kis gondolatot a fejemben.
Tehát egy vígjátékról van szó. Nem rossz film, főleg ha moziban, kellemes társaságban nézi az ember, de egyszer nézhető darab csupán. A sztori rövid lényege a következő: adott egy nem túl népszerű, szinte láthatatlan lány, aki meggondolatlanul füllent az iskola mosdójában és ezzel el is indult a pletyka, ami váratlanul a figyelem középpontjába helyezi és innentől nincs megállás, hazugság hazugság után. Ez pedig megmozgatta a fantáziámat és újra kacérkodtam a gondolattal, hogy követnem kellene a lány példáját. Nem először fordul meg a fejemben.
A szitu az, hogy míg Applequeen barátnőm egy élő pasimágnes, (Komolyan, úgy tapadnak rá a fiúk, akár méhek a cukros papírra.) addig én szabályosan taszítom őket. Hímneműek 90%-a észre sem vesz, a maradék 10%-nak pedig, ha mégis feltűnnék, nem úgy tekint rám, mint nőre, hanem mint egy húgra, haverra, egy másik fiúra, vagy ki tudja mire. Leszögezném, hogy határozottan cáfolom azt az állítást, hogy fiú és lány között nem lehet barátság. Igen is működik a dolog. Vannak hímnemű barátaim és ugyanolyan jól kijövök velük, mint a lányokkal. Nincs akkora különbség a nemek között, mint ahogy az emberek többsége hiszi. Amúgy is feminista hajlamom van, éljen az egyenrangúság mindenféle tekintetben. A gondom csupán annyi, hogy unom, mikor megkérdezik: "Van fiúd?" Ez pedig elég gyakran előfordul barátok, rokonok és ismerősök körében. A válaszom egy masszív nem. Erre viszont jön a következő kérdés: "Hogy-hogy?" Ezt általában egy vállrándítással intézem, aminél jön a csodálkozó, lesajnáló, vagy épp kétkedő pillantás.
Egy: Miért kell mindenkinek járnia valakivel? Miért nem elég, ha egyedül van, de boldog így?
Kettő: Attól, hogy nincs fiúm, még normális ember vagyok. Nem sírdogálok éjszakánként a szőke herceg után. Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy még egy párkapcsolat buktatóival is küszködjek.
Három: Nem, nem vagyok leszbikus.
És négy: Mi köze bárkinek is a magánéletemhez?
Ezen okok miatt utálom ezt a típusú beszélgetést. A fejemben motoszkáló kis hang pedig arra csábít, hogy a fent említett film főszereplőjéhez hasonlóan hazudjak. Próbáljam ki, mi történne, ha hirtelen bejelenteném: van egy fiúm. A kitalált pasi a legkézenfekvőbb, ám hamar lebuknék vele, így gondoltam már arra is, hogy valamelyik hímnemű ismerősömet megkérem, hogy legyen a fiúm csak látszólagosan. A gond az, hogy nem ismerek senkit, aki alkalmas lenne rá. Annak, akivel elég jóban vagyok, hogy meg merjem tőle kérdezni, anélkül, hogy hibbantnak tartana, van barátnője... Persze nem fogok apróhirdetést feladni és nem rágom a körmöm idegességemben, hogy találjak gyorsan valakit, aki lehetne a fiúm. Más dolgok ugyanis ráébresztettek valami fontosra, így az ötlet elvetendő és csak egy dühös pillanatomban merült fel bennem.
Én ugyanis még nem állok készen egy komoly kapcsolatra. Nem tudnám teljesíteni az ezzel járó dolgokat, feladatokat. Totál képtelen vagyok érzelmeim kimutatására és nem szeretem a kötöttségeket. Megszoktam már, hogy mindenben magam döntök. A nem komoly kapcsolat pedig szóba sem jöhet nálam, mivel ha csinálok valamit, akkor azt komolyan, teljes erőbedobással teszem. Jelenleg nem állok még készen egy párkapcsolatra és kész. Majd eljön annak is az ideje és akkor biztosan feloldódik a tudat alatti pasitaszító fal és átmegy egy szirénénekbe, amivel talán magamhoz vonzhatom azt a bizonyos egyént, aki képes elviselni és szeretni olyannak, amilyen vagyok.
Fura, hogy rideg, már-már félelmetesen érzéketlen énem egy határozottan romantikus lélekkel rendelkezik. De én már csak ilyen szokatlan, különc vagyok. Ez van.
Jobban érzem magam, most hogy leírtam és kissé össze is rendezte a gondoltaimat.

Hogy ne csak mindenféle ostobaságot fecsegjek, a filmhez némi plusz információ. A film férfi főszereplője Penn Badgley, aki a Gossip Girlben Dan szerepét játssza. Igazán jól áll neki a kék festék és szerintem látszik rajta, hogy gyúr, mivel a Gossip Girl elején még nem volt ilyen sportos alkat, vagy csak nem figyeltem eléggé és jól titkolta. ^^ Így bátran ajánlom az őt kedvelők figyelmébe, ezt a határozottan szórakoztató filmet.