2019. június 19., szerda

Sorozatajánló

A filmes rovatomban említettem, hogy mostanában rákaptam néhány sorozatra és megérdemelnének külön bejegyzést. Csakhogy nem feltétlenül látom értelmét annak, ha mindegyiket bő lére eresztve kifejtem egy-egy bejegyzésben, így inkább összevontam őket egy nagy ajánlóba. 
Hogy lesz-e hasonló bejegyzésem még a jövőben, azt nem tudom, így egyelőre nem nevezném rovatnak ezt a kis kedvcsinálót.

Quicksand
Maja a svéd gimnazista lány egy gyilkossági tárgyaláson találja magát az iskolájában elkövetett lövöldözés után. Ő az első számú gyanúsított, de vajon tényleg ő tette? És ha igen, miért?
Ez a sorozat a Netflix saját gyártású svéd krimije. Igazán érdekes volt látni a svéd helyszínt, a svéd színészeket és hallgatni hozzá a svéd nyelvet. Angol felirattal néztem, de valahol biztosan akad hozzá magyar felirat is.
Egy évad az egész, vagyis mindössze 6 részes, így elég gyorsan végig lehet nézni. Főleg azért, mert minden epizód végén felbukkan egy új csavar, ami árnyalja a végéig ködös képet.
A narráció izgalmas, rögtön a nyitó képen látjuk a főhőslányt egy vértócsában ülve az osztályterem közepén. Aztán jönnek a rendőrök és elviszik, mint a lövöldözés első számú gyanúsítottját. Innentől a sorozat a nyomozás pillanataiból és a lány visszaemlékezéseiből áll össze. Ezek a visszaemlékezések nem feltétlenül lineáris időrendben követik egymást, mert a lövöldözés napja újra és újra felbukkan.
A sorozatban a legérdekesebb talán az, hogy elég újszerű megközelítést választott a témához és elég merész volt annak bemutatásában. Ráadásul a nézőt folyton kétségek között hagyja, mert valahol szimpatikus ez a lány, akinek boldog családja, kikiegyensúlyozott élete van és látszólag azt sem tudja, mi történt vele. Csakhogy, ahogy haladnak a múltbéli események, mégsem tűnik olyan tökéletesnek. Sőt, senki sem tűnik olyan tökéletesnek és ez egy remek üzenet. Főleg úgy, hogy gazdag svéd családok vannak a fókuszában.
Nem szeretnék többet elárulni a cselekményről, nehogy elrontsam a meglepetéseket. A lényeg, hogy ez egy izgalmas és aktuális alkotás. Nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a főhősnőt és a fiúját elég gyorsan megutáltam. Végig feszültségben tartott, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akit nem taszít a téma és egy jó skandináv tinikrimire vágyik.

A tett
"A sorozat valóban megtörtént bűncselekményeket dolgoz fel. Gipsy Blanchard esetét idézi fel, a fiatal lányét, aki megpróbált szabadulni az őt túlzottan védő anyjától. A függetlenségi törekvése végül gyilkossághoz vezetett."
Ez a sorozat első és sokadik ránézésre is nagyon beteg. Ráadásul, ha az ember belegondol, hogy nem a készítők fantáziájával szaladt el a ló, hanem mindez valóban meg is történt, csak még sokkolóbbá válik az egész.
Szintén egy évados sorozat, ami 8 epizódból áll és minden rész annyira felkavaró, hogy a néző csak fokozatosan tudja befogadni. Számomra volt néhány olyan pont, ahol pár napra fel kellett függesztenem a sorozatot, hogy legyen lelkierőm folytatni. 
HBO GO-n elérhető, így magyar szinkron is van hozzá.
A színészek zseniálisak. Ezzel Patricia Arquette esetében nem mondtam újat, de Joey King játéka is elképesztő. Ha valaki úgy gondolná, a hölgy kissé túltolta a szerepet, annak javaslom, hogy nézzen meg egy interjút az eredeti Gipsy-vel és rá fog jönni, hogy nincs itt semmiféle hatásvadász túlzás. A készítők és a színészek félelmetesen valósághűen vitték filmre ezt a beteg családot. A nézőket pedig egy olyan végtelen düh és tehetetlenségérzet  mókuskerékbe pakolja, amiből nem könnyű kijönni. Nem lehet nem együtt érezni a szereplőkkel és nem lehet nem dühöngeni, amiért senki sem látott át a színjátékon. Ráadásul, mivel a néző már a nyitójelenetben szembesül a tragikus végkimenetellel, már az elején megfogalmazódik benne egy állásfoglalás, ami az epizódok során formálódik és csiszolódik.
Ez a sorozat sokkoló és valamilyen perverz módon mégis annyira érdekes, hogy nem lehet elmenni mellette. Nem tetszett, amit láttam, de tetszett, hogy megmutatták, hogy gondolkodhattam rajta.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik éreznek magukban elég lelkierőt, hogy végignézzék, milyen a bántalmazó szeretet.

Csodatévők
"A mennyország is csak egy munkahely. A cégvezető Isten (Steve Buscemi), akit a hobbiján kívül senki és semmi sem érdekel. Amikor el akarja pusztítani a Földet, az angyal Craigre és követőjére vár a feladat, hogy megmentsék az emberiséget."
Kellett valami könnyed a sok dráma után és találomra megnéztem az első részt ebből a furcsa sorozatból. Aztán a másodikat, majd a harmadikat, mert nem tudtam eldönteni, élvezem, vagy csak meg lettem bűvölve. Aztán azt vettem észre, hogy a végére értem és jó volt.
Szintén elérhető az HBO GO-n, így magyar szinkronnal lehet végignézni mind a 7 epizódot. A részek egyébként kifejezetten rövidek, mindössze 25 percesek.
Ha valaki belekezd felejtse el minden világnézetét és hagyja magát sodródni ebben az abszurd mennyországban. Néhol már-már túlságosan is abszurdak a jelenetek, de többnyire kedvesen butuskák és szórakoztatóak. A fő vicc ugyanis az, hogy itt mindenki jót akar (megmenteni a Földet meg hasonlók), de olyan ügyetlenül teszik, hogy néha többet ártanak, mint használnak. A mennyország egyébként egy tipikus nagyvállalat tipikus problematikájával és nevetséges hülyeségeivel működik, így mindenki, aki dolgozott már fura munkahelyen, otthonosnak találhatja. A karakterek szerethetőek, még Istent is meg lehet kedvelni a maga gyermeteg lelkével. A cselekménynek pedig van íve, van kifutása és van magyarázata. Szóval ha valaki pár rész után nem értené, hogy lett a bolygó egy ilyen kétbalkezes alkotóval, ne aggódjon, a végére ez is magyarázatot kap.
Remekül szórakoztam rajta és tudom ajánlani délutáni kedvjavító kikapcsolódásnak. Elsősorban persze az abszurd humor kedvelőinek. Vallási fanatikusok viszont inkább kerüljék.

Csernobil
"A minisorozat az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa történetét, az emberiség történetének legsúlyosabb, ember által előidézett katasztrófáját, illetve az orosz tudósok Európa megmentéséért folytatott drámai küzdelmét dolgozza fel."
Ezt a sorozatot talán nem is kell bemutatnom, mert jelenleg ez a legnézettebb sorozat. Mondhatjuk, hogy az év nagy meglepetése, mert nem hiszem, hogy az HBO számított ekkora népszerűségre, mikor megálmodta a mindössze 5 epizódos minisorozatot.
Egyelőre magyar felirattal érhető el az HBO Go-n.
Kifejezetten összeszedett alkotás és olyan atmoszférát teremt, amiből nehéz szabadulni. A kép végig borongós jelezve a dolgok súlyát és a zene, illetve a hanghatások (pl: műszerek sípolása )remekül fokozzák a feszültséget. Hiába ismeri mindenki Csernobil nevét és a történetét és tudja, hogy mi lesz a végkimenetele a dolognak, ez a részletesség sokkolóan hat. Ebben nagy szerepe van a részekben felbukkanó jeleneteknek, amelyek nem egy tipikus cselekményívet járnak be, hanem pillanatképeket mutatnak az eseményekből. Így a néző látja azt, amit már tudott (a robbanást) és azt is, amire nem feltétlenül gondolt (hogyan hat a sugárzás).
Számomra igazán gondolatébresztő és érdekes volt ez a sorozat. Barátokkal elég sokat beszéltünk is róla. Tudom tehát ajánlani mindenkinek, aki kíváncsi egy megtörtént katasztrófára. Ha viszont valaki tudja, hogy a sok halál és szörnyűség megviselné, óvatosan kezdjen bele. Egy-egy képsor megterheli az ember lelkét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése