2015. december 22., kedd

A lány, aki megérintette az eget

Ez a könyv különleges számomra, mert nagyon sokáig szemeztem vele és miután megszereztem, hónapokig várattam a polcomon megfelelő alkalmat keresve. Ez az alkalom december elején érkezett el a szerzőjével együtt. Szóval dedikált példányom van belőle (megtekinthető ITT) és ezzel bérelt helye a könyvespolcom kiemelt szekciójában.
A borító mutatós, különösen Velence látképével a háttérben. Meglehetősen vaskos kötet 720 oldalával, ám a terjedelem nem mentség arra a sok gépelési hibára, amely rontotta az olvasás élményét. Fekete pont a kiadónak.
Fülszöveg:
"Miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk. A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de álmaik beteljesüléséhez ezernyi nehézséggel kell megküzdeniük.
A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassan a számukra még ismeretlen érzéseket megtapasztalják, úgy válnak gyermekből felnőtté. A kilátástalanság, a féltékenység, a szerelem, a bosszúvágy, a gyermeki szeretet hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölet és a megbocsátás, a ridegség és a szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kilátástalan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, mely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja."
Az érzelgős fülszöveg ne tévesszen meg senkit, ez nem egy cukormázas szerelmi mese. A szerelem persze kulcsfontosságú, mivel ez mozgatja - no, azért nem az egész világot - a szereplőket és a cselekményt. A dolgok azonban túlmutatnak egyetlen nagy románcon.
A terjedelem nem véletlen, mivel a könyv népes szereplőgárdát vonultat fel különálló múlttal, kalandokkal és célokkal, amelyek csupán a legvégén tévednek egy útra. A cselekmény helyszíne is változatos, Rómában indul és kisebb településeken átívelve Velencéig jut. Illetve az időtartam sem rövid, nagyjából egy évet ölel fel. Ezek után nem csoda, hogy kellett a hely a történet kibontakozásához és bár értékelem a finom részletességet és a fokozatosságot, néhol vontatottá vált. Voltak szereplők, akik kevésbé érdekeltek, helyszínek, ahol kevesebb dolog történt, így a tempó néhol belassult. A könyv végére azonban nagyobb fordulatszámot vett és az utolsó száz oldal szinte lapozta magát.
A cselekmény tehát meglehetősen szerteágazó és bár egy fő láncra lehetne felfűzni az eseményeket, sok apróbb kaland tűzdeli. A szereplők is nagyjából így alakulnak. A főhős gárda mellett hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos alakok tűnnek fel illetve el.
Mercurio szimpatikus főhős. A bátorsága és esze hamar megnyeri az olvasókat és a jó szíve sem teszi erőltetetté. Nagyon tetszett, ahogy a könyv eleji gyerekből a kötet végére felnőtt férfi lett. Nem egy csapásra változott meg és időnként megmutatta, hogy igen is sebezhető és ez tovább növelte szimpatikussága mércéjét.
Giuditta karaktere már nem fogott meg annyira. Az elején kedveltem, de aztán valahogy belesüppedt a tipikus romantikus női karakterbe és ez cseppet sem volt érdekes. Benedetta ellenben kifejezetten izgalmas figura volt a maga összetett, ám negatív jellemével. Nála is tetszett, ahogy változott. Ez persze nem jelenti azt, hogy neki drukkoltam, csak szívesebben olvastam róla, mint a másik hölgyről.
Isacco és Lanzafame voltak a kedvenceim Donnolával kiegészülve. Ők folytatták a legtöbb humoros párbeszédet és a barátságuk is szépen fel lett építve. Scarabello igazi színfolt volt, akit minden hibája ellenére meg lehet kedvelni. Örültem, hogy a könyv végére róla is elég sok dolog kiderült.
A felsoroltakkal szemben akadtak számomra nem szimpatikus karakterek az egyértelműen negatív hősökön kívül is. Egyrészt Anna jelleme nekem erőltetett volt. Túl kedves, túl nyájas, túl hiteltelen. Másrészt Shimon el volt hanyagolva. Nem terjedelemben mérve, mivel kapott bőven szerepet, talán többet is, mint kellett volna, hanem hangsúlyát tekintve. Ez a szál, leszámítva a végét, el lett nyomva.
Apropó szálak, az író nagyon szépen vezetgette őket párhuzamosan és igazán elegánsan kötött csomót a végükre. Habár a végső kapcsolódási pontokat lehetett sejteni, kalandosra sikeredett a végjáték.
Az 1500-as évek hangulata nem uralta a könyvet, mégis tetszett a háttérvilág. Tetszett, mert reális volt annak minden nyomorával, szagával és fényével együtt. Luca Di Fulvio néhol kifejezetten naturálisan írta le a szegénységet, betegséget és mindent, amit egy nyüzsgő, vízre épített városban találhat az ember. A vallási összeütköztetés, a vakbuzgó hit és a háttérben mindig megbújó politika pedig remekül volt tálalva. Épp ezért, bár a főhősei kamaszok, inkább a felnőtt olvasókhoz szól ez a könyv. Az a sok viszontagság, amelyet a szereplőknek ki kell állni, nem a könnyed fajtából van. Ezenkívül erotika is került a képbe annak pozitív és kevésbé pozitív válfajával együtt.
A könyv mozgatórugóját illetően azonban nem vagyok teljesen elégedett. Mercurio és Giuditta mindent elsöprő szerelme cseppet megalapozatlan. Szerelem első látásra, oké, de számomra akkor is túlzás belezúgni valakibe, mint vak és sánta ló a ködös szakadékba, ha két mondatnál több szót nem váltottak. Illetve az író ellőtte a kötelező "csavarokat", hogy még tovább bonyolítsa a tiltott szerelem amúgy sem egyszerű képletét. A befejezés pedig ehhez mértem rózsaszínes árnyalatban tündökölt. Igaz, ennyi rózsaszín kellett is a korábbi hamuszürke és vérvörös színskála mellé.
Összességében tehát, bár voltak laposabb fejezetei, tetszett. Tetszett, mert időről-időre újra felkeltette érdeklődésemet és a végére kifejezetten kalandossá vált. Már az említett háttérvilág miatt megérte végigolvasni.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak Velencéről, vallási ellentétekről és a románcot sem vetik meg. Ha pedig valaki bizonytalankodna, csapja fel a könyvet és olvassa el a végén az író jegyzetét, garantáltan megjön a kedve.

Kiegészítés:
Luca Di Fulviónak nem ez az egyetlen magyarul is megjelent könyve. Az Álmok bandája a 20. század eleji Amerikába kalauzolja el olvasóit, míg A fiú, aki éjjel meglátta a napot az Alpok egyik falujában mesél szegénységről és gazdagságról. Szívesen elolvasnám mindkettőt, az író ugyanis megnyert magának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése