2014. március 20., csütörtök

A beavatott (film)

A héten rám mosolygott a szerencse. Nyertem két mozijegyet A beavatott premier előtti vetítésére.
Természetesen hallottam már a filmről, hiszen könyv alapján készült (Veronica Roth azonos című regényének adaptációja) és akik olvasták, többnyire dicsérték és érdeklődéssel várták a filmet is.
Szeretem előbb olvasni a történeteket és aztán megnézni a vásznon, így nem szenteltem nagyobb figyelmet a filmes híreknek, sőt még csak meg sem néztem az előzetest. Így pedig még nagyobb volt a meglepetés és semmiféle előzetes elvárás nem befolyásolt.
Pucca barátom kísért el, aki még ennyit sem hallott erről a filmről. A moziteremben, miután elfoglaltuk a helyünket, akkor kérdezte meg, hogy mi a címe. Gyorsan el is meséltem neki mindent, amit tudtam, majd megállapítottuk, hogy a legutóbb közösen nézett filmnél (Amelyik kutya ugat az nem harap) csak jobb lehet. Igazunk lett, mérföldekkel jobb nála és nem csak azért, mert nem esznek benne kutyát.
Ismertető:
"Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat."
Szándékosan megvágtam az ismertetőt, mert túlságosan sokat árul el a történetből és szerintem ezerszer jobb úgy beülni egy filmre, hogy az ember nem tudja, mire számíthat, mint mikor már előre megkapta a rövid összefoglalót.
Szóval nem voltak előzetes elvárásaim, így könnyedén el tudtam merülni a film világában.
Antiutópia, vagyis egy alternatív jövőben játszódik, valamilyen nagy háború után és ennek megfelelően alakul a társadalom berendezkedése. Nem ez az első csoportokra osztott társadalomfelépítés és akad itt-ott furcsaság benne (bár ezek remélhetőleg a könyvben a helyükre kerülnek), szóval nem eget rengető újdonság a nap alatt.
tetoválás mánia...
Megvan benne minden, ami ennek a műfajnak a sajátossága: szabályok, amiket át kell lépni, útkeresés, harc csipetnyi lázadással és mindez fiatalok szemszögéből. Épp ezért, aki szereti az ilyen típusú filmeket, nem fog csalódni. Ráadásnak pedig akad benne üzenet is, egy felszólítás, hogy ne engedjünk a skatulyáknak és találjuk meg önmagunkat. Tris pont ezt teszi, keresi a helyét a világban és nem engedi, hogy mások döntsenek helyette. A gond csak az, hogy a film végén ezt a jó kis üzenetet egy dialógussal lecsapják és rossz irányba fordítják.
Szóval a történet nem nagy újdonság, de bőven elfér a többi hasonló film között, mert izgalmas (bár elég kiszámítható) és érdekes. A végére kicsit mintha "eldurvult" volna, mintha akkor esett volna le a készítőknek, hogy hoppá, ez antiutópia, nem lehet ennyire vidám és gyorsan mindent belesűrítettek, amivel tönkre lehet vágni Tris világát. Épp ezért ezt egy picit erőltetettnek találtam
A látványra nem lehet panasz, különösen a magaslati képekre nem, bár a harcok koreográfiája hagy maga után némi kivetnivalót. A zene passzol és néhány nagyobb név, mint Snow Patrol vagy Ellie Goulding is kivette a részét belőle.
A színészek is rendben voltak. Nem túl ismertek, mégsem teljesen ismeretlenek.
Shailene Woodley jó választás volt, illet a szerephez és tetszett, ahogy fokozatosan fejlődött a karaktere. (Korábban az Utódokban találkoztam vele.)
nyereményjegy
Theo James sem okozott csalódást Négyes szerepében. Az ő karaktere is rendben volt, és nagy megvilágosodás volt számomra, hogy rájöttem, honnan volt végig ismerős. Theo játszott az Underworld egyik részében. (Mondjuk szerintem pont a leggyengébben.)
A legnagyobb meglepetést azonban Kate Winslet okozta. Szeretem a filmjeit és olyan jó volt ismét a vásznon látni, még  negatív szerepben is, ami amúgy jól állt neki.
A film egyértelműen a főszereplőkre helyezi a hangsúlyt és nekem mondjuk a mellékszereplők elég felejtősek voltak. A néhány humoros jeleneten kívül nem sokat adtak hozzá a cselekményhez.
Összességében tehát jó kis ifjúsági akciófilm, aki szereti ezt a műfajt, annak tetszeni fog. Újdonságot azonban nem ad, a háttér nincs rendesen kidolgozva (remélhetőleg a könyv nem esett ilyen hibába) és nincs rendesen lezárva. Miért is lenne, hiszen tervben van a folytatás? A regény ugyanis trilógia, vagyis még két film kell ahhoz, hogy kerek legyen a történet, ami A beavatott végén érződik is.
A műfaj kedvelőinek meleg szívvel ajánlom, ám aki jobban el szeretne merülni a világban, az valószínűleg jobban teszi, ha előbb a könyvvel ismerkedik meg. Kikapcsolódásnak tökéletes.


Szélsőséges megjegyzések:
Hazafelé ez a film sem úszta meg, hogy Puccával már kissé fáradt aggyal ki ne vesézzük. Ebből lettek a legviccesebb elméletek és hozzászólások.
Pucca legnagyobb sérelme az volt, hogy Tris, mikor összejött Négyessel (ezzel gondolom, senkit sem leptem meg) leállította a csókolózásnál. Pucca szerint értelmes nő a halál küszöbén ilyet nem tesz, hiszen holnap akár meg is halhat, ez a pasi meg túl jó ahhoz, hogy kihagyja. Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy Pucca volt a leghangosabb a moziban, mikor Négyes megkérdezte, levegye-e a pólóját. A tetkóját akarta megmutatni, mire Pucca mellettem: "Na-ná! Vedd már le! Mi akarjuk!"
Mielőtt azonban úgy tűnne, kiéhezett, hibbant nőszemélyek vagyunk, meg kell jegyeznem, hogy a hátsó sorokban volt egy nagyobb társaság, akik szinte mindenben kétértelmű célzást sejtettek és ott is nevettek, ahol nem kellett volna. Az ilyen közösségi élményért érdemes moziba járni. Szórakoztató.
Az öt csoportról is remek elméleteket gyártottunk, a legviccesebbet a Barátságosakról. Ők a földművelő csoport, akik mindig vidámak. Na, és vajon mitől vidámak? Mit termesztenek? Mi van a kerítésen túl? Szerintünk marihuána, ami sok dolgot megmagyarázna. Ettől olyan vidámak, azért ők az egyetlenek, akiket nem érdekel, ki vezeti a csoportokat és ezért nem mehet senki a kerítésen túl. Logikus, nem?
A másik gúnyos megjegyzésünk Kate Winslethez kötődik. A film elején, mielőtt mutatnák a romos Chicagót, a kamera ráközelít egy nagy, rozsdás hajóra. Természetesen egyből megjegyeztük: "Jé, a Titanic hogy kerül ide?" Aztán meg megállapítottuk, hogy "Rose" nem tudta túltenni magát Jack halálán, ezért lett hataloméhes boszorkány ebben a filmben.
Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket még sokáig folytattuk és legalább olyan jól szórakoztunk rajta, mint a filmen. Még egy érv a mozi mellett, hazafelé meg lehet vitatni a filmet és egyes jeleneteit sok vidám percet okozva.

3 megjegyzés:

  1. Nekem a filmes megjegyzéseitek tetszettek a legjobban. Feldobtad a reggelem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült egy kis vidámságot vinnem a reggeledbe. :D Amúgy, így leírva talán nem annyira viccesek, de ott akkor majd' megszakadtunk a nevetéstől. :D

      Törlés
    2. Persze mindig nagyobb élmény, mikor jelen van az ember, de én azért így is jókat kuncogtam. :D

      Törlés