2013. május 5., vasárnap

Blog díj

Új blogos lánc terjeng az interneten, méghozzá egy díjacska. Korábban már egyszer részt vettem hasonlón, ám ez most kifejezetten blogajánlós dolog, aminek nagyon örülök, ugyanakkor töröm a buksim, mihez kezdjek vele.
Szóval ColourfulFantasy megajándékozott ezzel a helyes kis rózsaszín plecsnivel itt a sarokban. Ezúton is köszönöm szépen. Örülök, hogy olvasod a firkálmányaimat, és hogy gondoltál rám. :)
Mindig szeretem a visszajelzéseket bármilyen formában érkezzenek és mint mindenkiben, aki ír, bennem is él egy egészséges kíváncsiság, mit váltanak ki a sorok azokból, akik elolvassák. Ez a díjacska pedig ennek egyik megnyilvánulása, úgyhogy megbecsülöm és adom is tovább.

Íme a szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a feliratkozott olvasók száma!
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról.

Nos, első pont megvolt, jöhet a vallomás.
Az a helyzet, hogy szánom-bánom, de nem olvasok blogokat. Pontosabban nem olvasok rendszeresen, csak hébe-hóba, mikor egy konkrét dologra rákeresek, vagy ha szembe jön velem egy érdekes bejegyzés.
Éppen ezért nagyon kevés blogra iratkoztam fel (pl: könyvkiadói blogok, ismerősök blogjai, akik jelenleg külföldön vannak), amik ráadásul elég rendszertelenek a bejegyzéseket illetően. Nem is közülük választanék, hanem legyenek inkább ők különböző megfontolások alapján:

Egyik kedves olvasóm, aki szintén blogol és szintén könyvmoly. Ha épp elkap a blogolvasós hangulat általában megnézem, mit írtak olvasóim és mivel főleg könyvekről ír, időnként nála szoktam kikötni.

Molyocska nem csak könyves bloggal. (Amúgy a Molyon frissben feljött blogbejegyzéseket általában átfutom.) Naprakész és stílusos.

Szintén molyocska lila bloggal. Szeretem a lilát.

Könyvismertetős blog és nem mellesleg ő is molyocska.

(Néha tényleg kezdek félni, mennyire Moly-függő lettem. Könyv = Drog)

Tehát a fent említett négy hölgynek adom tovább a díjat és ajánlom őket az erre vetődő olvasó figyelmébe. Díjat kapni jó dolog, adjátok tovább! :)
Nem blogoló olvasóimat pedig, ha van kedvük, szintén bevonnám a játékba: 
Milyen bloggereket olvasol rendszeresen? Írd meg nekem megjegyzésben, hátha én is kedvet kapok hozzájuk.

4 megjegyzés:

  1. Tegnap a nagy örömködésben elfelejtettem itt is megköszönni neked, így most köszönöm. :)
    Köszönöm a kedves szavakat is, és hogy stílusosnak tartasz. No, ez utóbbi még inkább jól esik. :)
    Természetesen már tovább is adtam a kis díjacskát, remélem mindenkinek olyan örömet okoz majd, mint nekem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, örülök, hogy örömet okoztam vele. :)

      Törlés
  2. nagyon megörültem, mikor megláttam az üzeneted, köszönöm. :)
    mindjárt tovább is adom a díjat (már ha a rosszalkodó netem engedi persze..) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. :)
      Ó, az a sunyi internet! (Az enyém is sokat sztrájkol. Mérhetetlenül bosszantó tud lenne. ^^)

      Törlés