2013. július 26., péntek

Bagoly

Nem vagyok egy konyhatündér alkat. Ha kaját kell készíteni, nyűgök, sírok és halogatom, míg olyan éhes nem leszek, hogy a müzli közvetlen a dobozból is megfelel. Mikor viszont egyszer rászánom magam a normális étkezésre, megadom a módját. Ez persze időigényes, mint minden, amit maximalizmusomtól hajtva elkövetek, így csak ritkán vetemedem rá.
Csupán egyetlen okból nem bánom a konyhában töltött időt és az a meglepetés. Ha valakinek kedveskedni szeretnék egy apró ehető ajándékkel, képes vagyok órákig pepecselni, gyúrni, szaggatni, sütni, még a 40 C°-os nyár közepén is.
Ma is sütésre adtam fejemet, mivel holnap elutazom pár napra falu lágy, rohadt meleg, internettől távoli ölére nagymamámhoz. Az ottani rokonoknak szeretnék kedveskedni egy baglyos keksszel, ezzel ünnepelve meg friss diplomámat. Szóval receptet, sütőt és lisztet ragadtam, most pedig megosztom, mi lett belőle.
Hogy miért? Mert már kétszer írtam korábban receptekről (Malac pogácsa és Boszorkányujj), így kezd gyakorlatom lenni a témában, és mert hátha olvasóim közül kedvet kap valaki egy kis sütéshez.

Tehát Baglyos süti, avagy ínyencség könyvmolyoknak:
Nem bonyolult beszerezni a hozzávalókat és az elkészítése is inkább egy csipet türelmet igényel, mintsem szakértelmet. Épp ezért bárki belevághat, legyen a konyhaművészet ördöge, vagy a rántotta szintjén megragadt amatőr.
sütésre kész baglyok
Hozzávalók:
9 dkg vaj, 10 dkg cukor, egy tasak vaníliás cukor, egy tojás, csipet só, egy citrom lereszelt héjja (ettől lesz isteni citromos aromája), egy evőkanál rum, 22-23 dkg liszt, mandulaszemek, csokoládé
Elkészítés:
 A lisztet egy tálban összekeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, a sóval és a citromhéjjal. Ehhez hozzáadjuk a vajat (minél puhább annál jobb), a tojást és a rumot. Aztán ezt az egész egyveleget kézzel jól összedolgozzuk. 
Könnyedén összeáll, kellően tapadós tészta, így nem kell sokáig gyúrogatni. Ráadásul a citromhéjtól finom illatok szabadulnak fel közben.
Mikor összeállt egy nagy buciba, kinyújtjuk, kb. fél cm vastagra. (Ha túl vékony a bagoly könnyen megéghet, de az sem jó ha nagyon vastag, mert akkor jóval kevesebb lesz.) 
A kinyújtott tésztából pogácsaszaggatóval (a nagyobb fajta, aminek átmérője 6 cm körül van) köröket szaggatunk. Szaggassunk bátran, a szemeknek nem kell sok tészta. (Nekem összesen 33 baglyom lett.)
megsült baglyok
Ezeket kibélelt tepsibe tesszük és a maradék tésztából kis golyókat formálunk, mindegyik körhöz kettőt-kettőt. A golyókat koronggá lapítva belenyomjuk a bagoly "arcába", hogy nagy szemei legyenek.
A két szem közé jön a mandula. Én egész mandulákat vágtam félbe, ami jól kiadta a bagoly csőrének formáját. Ezeket is jól belenyomjuk a tésztába, nehogy sütés után leessenek. 
Még mielőtt a sütőbe tennénk őket, villával két oldalról nyomokat hagyunk, ezzel megadva a szárnyak mintáját. Aztán mehetnek is a sütőbe.
Elég hirtelen és gyorsan sül, kb. 10 perc alatt meg is van egy tepsi. Vigyázni kell, nehogy a vékonyabbra sikerültek megégjenek. Az alja legyen aranybarna, de a teteje maradjon világos színű, akkor lesz ropogós és porhanyós egyszerre.
elkészült baglyocskák
Miután mind megsült, hagyjuk kihűlni. Aztán olvasztunk egy kis csokoládét (nem kell sok) és minden szemgolyóra cseppentünk belőle, ettől lesz igazán nagy bagolyszeme a sütinek.
Miután a szemek elkészültek, hagyjuk pihenni, hogy megkössön a csoki. Esetleg rövid időre a hűtőbe is betehetjük, hogy teljesen megdermedjen. 
Ezután nincs más hátra, mint visszavonulni egy jó könyv, egy bögre tea, vagy kávé mellé és élvezni a könyvmolyok uzsonnáját a finom baglyos kekszekkel.

Hát nem édesek? 

Bagoly csoportkép

Ha valaki kedvet érez hozzájuk, vágjon bele bátran, tényleg nem bonyolult és ideális meglepetés bárkinek. Könyvmolyoknak pedig extrán ajánlott. :)

3 megjegyzés:

  1. Ú, ez annyira jól néz ki!
    Tuti, hogy meg fogom csinálni! :) MUSTHAVE! :D

    VálaszTörlés
  2. Én megcsináltam!! Isteni finom VOLT. Még apukámnak is ízlett, aki nagyon kritikus az édes dolgokkal kapcsoltban. Osztatlan sikert arattam vele. Köszi a receptet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit. :) Örülök, hogy ekkora sikere volt.
      (Nálam is hasonlóan gyorsan elfogyott. Az utolsó bagolyért szinte harc ment. :D )

      Törlés