2013. március 15., péntek

A szukkubusz éjszakája

Ezt a könyvet a megjelenésével egy időben, októberben szereztem be. Azóta csücsült türelemmel a polcomon és várta, hogy végre kézbe vegyem. Miért halogattam ilyen sokáig? Fogalmam sincs. Valahogy mindig akadt más könyv, ami elvonta a figyelmemet. A saját tulajdonban lévő köteteket amúgy is hajlamos vagyok ráérősen kezelni, hiszen ott lesznek még a többi közt, ameddig csak jónak látom.
Könyvsorozat második része. Az első kötetről, A szukkubusz dala már írtam korábban és akkor megjegyeztem, hogy kíváncsian várom a folytatást, így a beszerzés nem volt kérdéses.
Szabó Levente ismét vastapsot érdemel a csodálatos borítóért, az Agave Kiadó pedig egy piros pontot, amiért figyel az olvasóira. Az első borítóterv ugyanis színes, ha jól emlékszem, bordós-lilás élénk háttérrel volt megalkotva. Ezen pedig a rajongók, köztük én is, felhördültek kicsit. Jobban szeretem az egyszerűbb borítókat és az első kötethez nem passzoltak az ennyire élénk színek. A kiadó figyelembe is vette az olvasók óhaját és így került végül nyomdába ez a csodaszép fekete-fehér és piros darab, ami gyönyörűen mutat a polcomon elődje mellett.
Vastagsága ideális 300 oldalával és mellőzték a könyvvégi reklámokat is, tehát igazán szép munka. 
Csupán egy problémám volt fizikai megtestesülésével, sikerült kifognom egy kissé nyomdahibás példányt. Először bosszantott, aztán mivel az olvasási élményt nem zavarta, megbarátkoztam vele. Fura, de szeretem a szépséghibákat, egyedivé és különlegessé teszik a dolgokat. 
Ajánlott az első kötettel kezdeni az olvasást, mivel innentől enyhe spoiler veszély az előzményekre nézve.
Fülszöveg:
"Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival."
Néhány oldal elolvasása után éreztem, hiányzott Georgina. Hangosan kuncogtam a megjegyzésein, a lazaságán és az egész stílusán, ami pont annyira vagány, amennyire kell. Még mindig ő az a belevaló csaj, aki tisztában van adottságaival, ki is használja azokat, ugyanakkor vannak gyengéi és hibázik néha, mint mindenki.
Könyvecském "szexepilje"
Kedvenc szukkubuszom pedig ismét megtalálta a bajt, ami egy kis izgalmat adott a cselekménynek, bár én ezt a részt akció szempontjából laposabbnak érzékeltem. Itt nem a tetteken, hanem inkább az érzelmeken volt a hangsúly. Mázli, hogy kedvelem a teljes szereplőgárdát, így nem zavartak a csip-csup ügyeik.
Mégis azt kell mondanom, a fő konfliktushelyzet elég lapos volt. Két problémát kellett megoldania Georginának és ezek közül az egyik meglehetősen felszínesen lett elsütve, a másik meg teljesen kiszámítható. Már az elején tudtam, mi lapul a Dana-ügy hátterében, így cseppet sem lepett meg.
No, de ebben a könyvben inkább a magánélet volt hangsúlyosabb. Ha pedig a szukkubusz és a szerelem, akkor ott lapul valahol a sarokban klaviatúrát püfölve Seth.
Imádom a srácot, nagy rajongója vagyok, bár egyik könyvét sem olvastam. Még mindig szórakozott művész, még mindig csak vicces pólókat hord és még mindig meg kell zabálni, annyira aranyos. Ebben a kötetben pedig megmutatja, milyen romantikus lovag is, bár kard helyett a tollat forgatja profizmussal. 
Kedvenc idézetem tőle:
"A saját kitalált világom lehet tökéletes, ha akarom, de a valóság soha nem az. Egyszerűen nem olyan a természete. Különben meg a sok rosszat ellensúlyozza egy csomó jó, és így minden kiegyenlítődik."
Nem zavart tehát a szerelmi civódás, mert drukkoltam nekik teljes vállszélességgel. 
Legnagyobb sajnálatomra a másik kedvenc szereplőm, Carter nem sok vizet zavart. Ám így is valahányszor felbukkant szó szerint a semmiből, bárgyún vigyorogni kezdtem. Őt is nagyon imádom és szeretnék még sokat, nagyon sokat olvasni róla.
No, de Georgina barátai már csak ilyen jó fejek. Bastien is beállt melléjük, bár vele szemben voltak fenntartásaim. Féltem, hogy szerelmi háromszöget gerjeszt majd, szerencsére alaptalanul és mivel Seth rajongója vagyok, fújtam rá kicsit a piszkálódásai miatt. Ennek ellenére ez az inkubusz is szimpatikus karakter lett.
Amitől még kicsit tartottam, az a korhatár oka volt, vagyis az erotikus töltet. Az első részben ezt igazán szépen oldotta meg az írónő, csak mostanában annyira elszaladt az a bizonyos ló egyik-másik szerzővel, hogy féltem, hátha Richelle Mead is beleesett a csapdába. Szerencsére ez is alaptalan gyanúsítgatásnak bizonyult a részemről. 
Könyvecském másik szépséghibája, de én így is szeretem (:
Georgina egy szukkubusz, munkaköri leírása a csábítás és a szex, ehhez hozzájön a férfi megfelelője Bastien személyében, így borítékolt néhány ágyjelenet, amivel nincs is semmi baj. A könyv 300 oldalán csupán három korhatáros akció történik, a többi jótékony homályba vész. Mead megtehette volna, hogy beledől a már említett csapdába és soft-pornóra vált, főleg a végén (egy bizonyos videofelvétel tartalmára gondolok), mégsem tette, amiért nagy piros pont jár neki. A szex a könyv része, de nem a gerince. Ez csak körítés, amit bár meglehetősen részletesen írt le, megmaradt a vagány Kincaid-stílus. 
Meg kell még jegyeznem, hogy Georgina itt-ott ezúttal is tesz egy kis gondolati sétát a múltba. Főleg Bastienhez köthető emlékeit idézi fel és ez nekem nagyon tetszett. Segített, hogy az olvasó jobban átlássa a kapcsolatukat és hogy hitelt adjon a szukkubusz öröklétnek. 
Ezen kívül a könyves tartalom sem hiányozhatott és erről nem csak Seth gondoskodott, hanem Georgina munkahelyi gondjai is. Mindig élvezettel olvasom, ha egy könyvszereplő szereti a könyveket. 
Összességében tehát tetszett a kiszámíthatóság, a lassabb tempó és a kevés misztikus töltet ellenére is. Kedvelem a szereplőket és a vagány csajos stílust, amit képvisel. 
Azoknak ajánlom, akinek tetszett az első rész, illetve minden szukkubusz rajongónak. 

Még négy kötetnyi folytatás várható. Kíváncsi leszek, mikor és milyen borítóval tudom majd beszerezni őket.
Bastian szerint ez a dal Georgináról szól:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése