2013. március 4., hétfő

Mozgóképek VI.

Elkezdődött a március, így ideje egy kis filmes számbavételnek, ahogy ettől a rovattól megszokott. A szabadidő azonban még mindig hiánycikk nálam, így az elmúlt hónapban csak három filmre szántam drága perceimből. Kivételesen mindegyik friss alkotás.

Most jó
"Tessa (Dakota Fanning) leukémiás. Vele tényleg meg fog történni az, amitől szinte mindenki retteg: rövidesen meg fog halni. Csakhogy Tessa 16 éves, és mindössze néhány hónapja marad arra, amire az egészségeseknek egy egész élet adatik. A halálos betegség nyomasztó tudata, a végeláthatatlan orvosi vizsgálatok borzasztó hangulata és a gyógyszerek okozta rosszullétek ellen a lány egy tervet fundál ki: készít egy amolyan "tíz-dolog-amit-megteszek-mielőtt-meghalok" listát. Az első helyen szüzességének elvesztése áll. Mivel Tessát minden szabály alól felmenti betegsége, fenntartások nélkül kezdi el a pontok megvalósítását, megélését. Eközben érzései és kapcsolatai a családjával és a barátaival hihetetlenül elmélyülnek. Tessa rájön: nem könnyű megszerezni azt amire vágyunk, s hogy néha a legváratlanabb dolgok válhatnak a legfontosabbá."
Elég nagy beharangozása volt ennek a filmnek, mivel könyvadaptációról van szó. Ha pedig egy könyv sikeres, a belőle készült film is egy biztos nézőbázissal indul. Magyarországon mostanában jelent meg a Ciceró Kiadó jóvoltából Amíg élek címmel.
Szeretem a drámákat, így felkeltette érdeklődésemet. Nagyjából azt is kaptam, amit vártam, egy szívszorító történetet okos gondolatokkal. Tetszett Tessa karaktere, ahogy a világhoz állt, jó volt a bakancslistája is és a szerelmi szál is aranyosan alakult. A szülei érdekes figurák voltak, míg a kisöccse zabálnivaló. Színészekre sem lehet panaszom, mégis úgy éreztem, valami hiányzott. Nem tudom pontosan mi, de valahogy nem éreztem olyan ütősnek, mint ahogy áradoztak róla itt-ott a világhálón. Láttam már sok filmet hasonló témában és valahogy nem emelkedett ki közülük, csak besimult a többi mellé. Félreértés ne essék, nem tartom sablonosnak, csak nem is olyan egyedi és kiemelkedő, hogy mélyebb nyomot hagyjon. 
Nem rossz film, drámakedvelőknek meleg szívvel ajánlom, ám ha valaki különlegesebb csemegére vágyik, inkább A nyugtalanság korát nézze meg. 

Merida a bátor
"Ősidők óta hősi csaták történetei és misztikus legendák járják be a titokzatos és zordon Skót- felföldet, mely történetek generációról generációra szállnak. A bátor skót hercegkisasszony, Merida szembeszáll tradícióval, végzettel és egy ismeretlen fenevaddal, hogy bátorságával példát mutasson népének és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök között."
Kedves kis animációs mese szép kidolgozással.  
Nekem nagyon tetszett, mivel újított a mesepalettán. Mert szakítani a jól bevált szerelmi történet sablonnal és bár a sztori Merida közelgő esküvőjével indul és aköré szerveződik, mégsem ezen van a hangsúly. Ez a mese az anya-lánya kapcsolatot dolgozza fel, így új mondanivalóval és megközelítéssel szolgál. Nagyon jó téma, kedves, igényes kivitelezésben. 
Ajánlom minden mesekedvelőnek, aki valami újra vágyik. Könnyed délutáni kikapcsolódásnak ideális.

Napos oldal
"Pat Solatano (Bradley Cooper) mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver) költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt (Jennifer Lawrence), a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a "minden rosszban van valami jó"-tézis."
Tipikus romantikus vígjátékra számítottam, ám nem épp ezt kaptam.
Vicces? Igen. Romantikus? Dettó. Tipikus? Nagyon nem. 
A karakterek nagyon jók, színészekre nem lehet panasz, ahogy előadják a két pszichológiai  esetet. A poénok pedig olyan szépen vannak a történetbe csempészve, hogy az ember szinte elbotlik bennük, annyira nem lehet kiszámítani, mikor bukkannak fel. Kicsit ugyan lassú folyású, ám a vége megéri az időt a kibontakozásra.
Csupán két problémám volt vele. Az első, hogy mindenki hadar és egymás szavába vág. Feliratosan ezt pedig nehéz volt követni, mivel a magyar szöveg túl gyorsan váltott, az angolt meg nem egészen értettem, olyan gyorsan és össze-vissza beszéltek. A másik problémám, hogy nem érdekel a sport. Ebben pedig nagy szerepe van a fogadások miatt. Egyszerűen azt se tudtam, miről beszélnek, mikor a téma szóba került, bár a végére egész belejöttem.
Összességében tetszett. Azoknak ajánlom, akik valami egyedi, humoros, ám nem agyzsibbasztóan viccelődő, romantikus, de nem túlságosan érzelgős kikapcsolódásra vágyik. 

Ennyi volt, most pedig jöhet a tízes pontozás szuverén vélemény alapján egymás tükrében:

Merida a bátor          ->     10
Most jó                     ->      9,5
Napos oldal              ->      9

Amint látszik, egész jó filmeket választottam az elmúlt hónapban. Remélem, ezt a jó szokást sikerül tartanom márciusban is.
Végezetül hoztam egy szép dalt, a Most jó betétdalát Ellie Goulding különleges csengésű hangjával. Tetszetős zenék vannak ebben a filmben.


2 megjegyzés:

  1. Merida a bátort láttam és tetszett nekem is, a másik kettővel kapcsolatban pedig felkeltetted az érdeklődésemet. :)

    VálaszTörlés