Királyok csatája

A tűz és jég dala sorozat második kötete lesz most terítéken.
Martin bácsi könyvei a filmsorozat adaptációnak köszönhetik igazán nagy népszerűségüket. Én is így ismerkedtem meg vele. Szóval előbb láttam a sorozatot és aztán kezdtem el olvasni a könyveket. Az első kötetnek még elektronikus formában ugrottam neki, de ilyen heroikus cselekedetre, ha nem muszáj, többet inkább nem vállalkoznék.
Szerencsémre, Ribizly barátom volt olyan kedves, hogy kölcsönadta hagyományos, papír formátumban, mert a könyv, az könyv és nem egy halom adat valami elektronikus kütyün. (Bocsánat, ha megsértettem az e-book rajongókat. ^^)
A magyar olvasók az Alexandra Kiadónak köszönhetik ezeket a vaskos könyveket. A borító nagyon szép, egyszerű, kifejező és mutatós darab. Vastagságra közel ezer oldal, bár az utolsó jó néhány lap a függeléknek ad helyet. Van hátul egy térkép Királyvárról és egy névjegyzék kapcsolati hálóval ellátva, hogy az egyes családokban ki kinek a kicsodája. Utóbbi hasznos azoknak, akik belekeverednek a sok névbe, mert itt aztán nem spóroltak a szereplőkkel. Tehát csinos, duci darab, hosszú ideig el lehet vele lenni, főleg, hogy nem épp rövidek a fejezetek sem. Csupán egyetlen problémám volt vele, a betűméret. Eléggé aprók a betűk és sűrűn vannak szedve. Hozzá kell szoktatni a szemet, igaz ez nekem néhány oldal után könnyedén sikerült, ám az olyan olvasóknak, akiknek mondjuk gyengébb a szemük, hamarabb elfárad olvasás közben, lehet hogy egy kis bosszúságot okozhat.
Fülszöveg:

"George R. R. Martin lebilincselő fantasyeposzának, A tűz és jég dalának második könyve, a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik." 

Ennél a résznél is úgy jártam, hogy előbb néztem végig a filmsorozatot és aztán kezdtem el olvasni. A cselekmény így nem sok meglepetést hozott, mégis lekötötte a figyelmemet. A sorozat második évada ugyanis már nem annyira pontosan követi a könyvet, mint az előző. Ez persze nem baj, hiszen egész más műfajról van szó és cseppet sem veszít miatta az élvezhetőségéből. Mégis voltak olyan dolgok, amik cseppet zavartak, mint Robb, aki ebben a kötetben nyúlfarknyi szerepet kap csupán, míg a filmváltozatban felturbózták kicsit. No, de most nem áll szándékomban párhuzamokat vonni, mindenki megteheti maga, ha megnézi a sorozatot és el is olvassa a könyveket. Inkább visszatérek saját tapasztalataimhoz.
Az egyes fejezetek mindig egy-egy szereplő nézőpontjából vannak megírva éppen ezért, mindig volt olyan fejezet, amit szívesebben olvastam és olyan, amit kevésbé.
Cselekményről nem lehet sokat mondani, ahhoz túlságosan összetett, így nem is kísérleteznék vele. Legyen elég annyi, hogy még mindig folyik az ármánykodás, a harc és literszámra a vér is. De mit is várhat az olvasó, mikor a könyv elején hárman kiáltják ki magukat Westeros királyának és a koronás fők csak gyűlnek a további fejezetekben? A vérre menő harc így adva van és Martin bácsi nem a finom lelkekre gondoló író, hanem a naturalista, írjunk le mindent, ahogy van kiömlő belektől, patkányokon át a latrinák rejtelméig típusú alak. Ráadásul még mindig nem habozik megölni a szereplőket, ami állandó feszültség forrása.

Jon és Daenerys

Ahogy már írtam, megvannak a kedvenc szereplőim, akikről mindig szívesebben olvastam. A első kötethez képest azonban történt némi változás. A trónok harcában egyértelműen Havas Jon és Daenerys Targaryan fogott meg a legjobban és őket természetesen most is nagyon szerettem, ám ebben a kötetben mégsem ők nyújtották számomra a legtöbbet.
Arya Stark kezdettől fogva szimpatikus volt, tetszett a vagánysága, most pedig az egyik kedvenc szereplőm lett. Szerintem ő a legjobb karakter, mert a legemberibb. Még mindig bátor és vagány, ugyanakkor fél is, tudja mi a helyes, de tudja mi a túlélés és ezért képes átlépni bizonyos határokat. Ráadásul neki kell a legtöbb szörnyűséggel szembesülnie, pedig csak egy kislány, bár szerintem már rég nem gyerek, az események felnőtté tették. Szerethető és inspiráló karakter, igazi vagány nő lesz belőle, ha felnő.
A másik új kedvencem Arya öccse, Bran. Annyi körülötte a misztikus titok, hogy szinte túlcsordul Deres falain. A holló, a farkasálmok és Bran kiteljesedő képességei miatt, szinte faltam a lapokat, ha róla olvashattam. Ráadásul ő is épp annyira belevaló kölyök, mint a nővére. Rettentő kíváncsi leszek, mi lesz belőle, ha felnő.
No, de Martin bácsi világában sosem lehet tudni, ki éli meg a holnapot és ki szagolja alulról azt a bizonyos ibolyát...
A kedvenceim sorába tartozik még Tyrion minden szarkazmusával és rafináltságával egyetemben. Lehet megkövezni, de bírom a Lannistereket. Őrült egy család, ám a maguk módján összetartanak és Joffrey pszichopata viselkedésén kívül, mindenkinek megvan az indítéka és a motivációja az összes csúnya dologra. Vicces, hogy még régebben kitöltöttem egy kvízt, ami megmondta, melyik házba tartozom és Lannister lettem. Erre már csak annyit mondhatok: "Halld üvöltésemet!"
A kedvelt szereplők mellett persze mindig vannak olyanok, akiknek fejét venném, megetetném egy kifejlett sárkánnyal, vagy szimplán vinnék el a mások, ám ők is kellenek a történetbe, hogy izgalmas legyen.
Összességében tehát egy jó könyv, jó történet, jó sorozat, csak ajánlani tudom a fantasy kedvelőinek. Nekem nagyon tetszett és alig várom a folytatást mind könyvben, mind a képernyőn.
A sárkányok már közelednek:

Tegnap este volt a Föld órája nevet viselő környezetvédelmi kampány. A cél az volt, hogy egy órára (este fél 9-től fél 10-ig) kapcsoljuk le az áramot ezzel felhívva a figyelmet az energiapazarlásra és a bolygó védelmére. Mivel igyekszem környezettudatosan élni (szelektív hulladékgyűjtés, feleslegesen semmit sem hagyok bekapcsolva és nyafogok, ha otthon ki akarnak vágni egy fát) én is részt vettem az akcióban.
Szóval fél 9-kor meggyújtottam egy gyertyát, lekapcsoltam minden elektromos kütyüt és beletemetkeztem egy könyvbe. Amint a mellékelt képen látszik, pont két olyan kötet volt a kezem ügyében, aminek szereplői nem ismerik az elektromos áram fogalmát, ez pedig még hangulatosabbá tette a gyertyafényes olvasást.
Csak azt sajnáltam, hogy épp a kollégiumban voltam és meglincseltek volna, ha áramtalanítom az egész épületet, így be kellett érnem csak a saját felségterületemmel, egy aprócska szoba elsötétítésével. No, de az ilyen akcióknak a tudatosság a lényege és különben is minden nagy dolog kicsiben kezdődik. Ha legalább egy ember jobban figyel ezentúl arra, hogy feleslegesen ne égjen a lámpa, már megérte.