Futótűz

Ezúttal Suzanne Collins trilógiájának második kötetét hoztam. Az első részről, Az éhezők viadala, már írtam korábban egy  bejegyzést. Azzal érdemes kezdeni az olvasást és előre szólok, hogy bár mindig figyelek a spoiler mentességre, ezt most nem tudom kikerülni. Szóval a bejegyzés ismertető utáni részét csak az olvassa, aki már végigrágta magát a Futótűzön. 

Az első rész megvan saját példányban, ám nem nyűgözött le úgy, mint vártam, így felfüggesztettem a további beszerzést. A kíváncsiság azonban nagy úr és a könyvtárban végre a helyén találtam ezt a csinos, piros könyvet, úgyhogy nem haboztam lecsapni rá.

A borító nekem nagyon tetszik, ötletes a madármotívum és hangsúlyosak a színek. Kicsit vastagabb, mint az első rész (Bár az nekem első kiadásos formában van meg, vagyis a betűméret megnövelés előtti változat.) ez pedig nem meglepő a cselekményt tekintve.

Fülszöveg:

"A Kapitólium dühös.
A Kapitólium bosszúra éhes.
A Kapitólium vért akar látni.
És az igazi harc csak most kezdődik. 

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban."

Innen SOILER veszély! 

Nekem sokkal jobban tetszett ez a rész, mint az első. Az éhezők viadala számomra gyenge volt, nem elég kegyetlen, pedig annak szánták, nem elég sokkoló és nem elég összeszedett, már ami a politikát illeti. Itt viszont megkaptam a hiányzó elemeket.

A győzelmi körúttal indul a cselekmény, amitől kicsit tartottam. A valóságshow érzet még mindig körbelengi és aggódtam, hogy megint hosszú oldalakon olvashatom Katniss kicsinosítását a lábkörmétől a a feje búbján ülő hajszálakig. Aztán, bár valóban akadtak benne ilyen részek is, bepillantást nyerhettem a körzetekbe és az ott uralkodó hangulatba, ami megfogott. Pont ezt szerettem volna látni, csakhogy elég gyorsan véget is ért.

Engem pedig megint elfogott az aggodalom, hogy merre megy tovább a történet. A Tizenkettedik körzet élete és Katniss aggályai mégis lekötöttek. Sőt, még a fiúkhoz fűződő kapcsolata sem idegesített, pedig már nagyon elegem van a szerelmi háromszögekből.

Itt pedig elkezdtem drukkolni, hogy legyen végre lázadás. Gale persze benne lett volna és idővel a többiek is, mikor az írónő áthúzta a számításaimat egy olyan fordulattal, ami feldühített.

Ismét egy viadalra kerültek a főszereplők és nálam elszakadt egy cérna. Az első viadal sem kötött le különösebben, már-már untam az alacsonyan lecsapott konfliktushelyzetek miatt. Éppen ezért úgy éreztem, nem bírnék elviselni még egy ilyen viadalt. Pihentettem is kicsit a könyvet, ám a kíváncsiság hamar felülkerekedett.

Collins végre rájött, hogyan kell izgalmas viadalt írni, vagyis megtanulta a mellékszereplők kidolgozását. Végre nem csak Katniss, esetleg Peeta került a középpontba, hanem a többi játékos is. Finnickről már hallottam korábban, mivel elég népes rajongótábora van, így nem lepett meg a srác, ám a többiek kellemes meglepetést okoztak. Főleg Mags, Beetee és Johanna. Ettől függetlenül persze tudtam, ki kinek az oldalán áll, az még mindig elég átlátszóra sikerült.

Aztán ahogy fogytak a lapok egyre kíváncsibb lettem, mit hoz ki a végére. Örömmel mondhatom, végre azt tette, amire szerintem szükség volt, végre úgy fejezte be a könyvet, ahogy szerettem volna. Ezzel pedig megnyert magának.

Spoiler vége

Összességében tehát sokkal jobb, mint az előző rész. Végre van benne politika és a vége még több érdekes helyzetet ígér a befejező kötetben. Mindenképp elolvasom az utolsó részt is, A kiválasztott. Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy bár javuló tendenciát mutat, még mindig nem tartom olyan nagy számnak, nem estem hasra tőle.

Ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta, ha tetszett, azért, ha nem tetszett, meg azért, mert ez a rész jobb.

Állásfoglalás az fecsegőposzátarajongásban:

Nem tartom magam Éhezők viadala rajongónak. Nem rossz történet, végig is fogom olvasni, ám nem nyűgözött le úgy, mint sok ezer embert. A filmet persze várom, mert az első részt is megnéztem moziban és szerintem nagyon jól megcsinálták.

Katnisst kedvelem, ám nem értem, miért ez a nagy őrület a fiúk körül. Sokakat elkapott a Peeta vagy Gale láz, ki ezzel, ki azzal akarja összehozni a főszereplőt, én meg nem értem, mitől pörögtek be. Ez a trilógia egy disztópia és nem romantikus regény. A szerelmi szál csak tölteték, semmi több, na meg a kameráknak szóló show-elem. 

Szóval éljenek a lázadók, vesszen a Kapitólium és majd az utolsó kötet után eldöntöm, megérdemli-e a világsikert. (Úgyis van Molyon egy ilyen kihívás, amihez már csupán erről a történetről kell állást foglalnom.)