2012. június 28., csütörtök

Könyves kívánságlista

Könyves blogokat olvasgatva már többször belefutottam különféle "rovatokba". Ezekben hol a beszerzett könyveket, hol az éppen aktuális megjelenéseket, hol valami egyéb szempont szerinti rendezést találtam, amiből érdemes volt mazsolázni. (Sajnos, mániákus könyvgyűjtő vagyok.) Most pedig találtam egy jópofa oldalt (Könyves blogok), ami meghozta a kedvemet, hogy én is hasonlóval próbálkozzam. 
Szóval elkezdek két rovatot vezetni kéthavi rendszerességgel, felváltva.
Íme az első, a Könyves kívánságlista rovat.

Molyon van egy lehetőség kívánságlista polc létrehozására. Én ezt a következő módon használom: ami felkeltette az érdeklődésemet olvasási és/vagy beszerzési módon, felteszem ide, hogy ha legközelebb könyvesboltban, vagy könyvtárban járok, tudjam, mit kell keresni.
A listám folyamatosan változik, felteszek, majd leveszek róla könyveket. Utóbbiak többsége átkerül a várólistámra (erről majd később, a másik rovatban), vagy eltűnik a süllyesztőben és a feledés homályába vész.
Ebben a rovatban a molyos kívánságlistám darabjairól szeretnék néhány szót szólni. Kezdem is a júniusi állással:
Amint a képen látható, most épp 14 kötet szerepel a listán. Sorra is veszem őket balról jobbra, fentről lefelé haladva.

1. Benyák Zoltán - A háború gyermeke
Töredelmesen be kell vallanom, semmit nem tudok sem az íróról, sem a könyvről. A listára egyetlen okból került fel: meg lehet nyerni. Könyv mindig jól jön és szeretek játszani és szerencsét próbálni, így én is ringbe szálltam érte. 

2. Mark Lawrence - Tövisek hercege
Erről két bejegyzéssel korábban írtam néhány sort. Ismételni nem szeretem magamat, így csupán a szempontot mondom, amiért erre a virtuális polcra került: Brent Weeks könyvei után vágyom valami hasonló, sötétebb hangvételű, vérbeli fantasyra és állítólag ez egy pont ilyen kötet. Meditálni fogok még rajta egy jó ideig, mivel a beszerzését is fontolgatom.

3. Jean M. Auel - A lovak völgye
Határozottan beszerzésre váró könyv. A Föld gyermekei sorozat lenyűgöző és egyedi. Az első részt (A Barlangi Medve népe) imádtam, meg is van (igaz jelenleg házon kívül tartózkodik, mivel kölcsönadtam Pucca-nak) és már akkor tudtam, hogy kell a többi is. Anyum is rágja érte a fülemet. Csakhogy kimerítettem a könyvvásárlási keretemet, így egy jó kis akcióra várok, vagy hogy megvehessen olcsón kéz alatt.

4. Kendare Blake - Vérbe öltözött Anna
Sok jót hallottam róla. Egyesek az Odaáthoz hasonlítják a hangulatát, ami az egyik kedvenc sorozatom. Ráadásul, amúgy is kedvelem a horror műfaját és a kísértetekről szóló történeteket. Már meg is csodáltam, kezembe vettem a Könyvhéten és esélyes, hogy amint akciós lesz, lecsapok rá.

5. Sarah Dessen - Figyelj rám!
Már egy ideje csücsül a kívánságlistámon, igaz egy rövidebb időre le is került róla. Bookline akció során figyeltem fel rá és fontolgattam beszerzését, végül azonban más könyv mellett döntöttem. Dessen amúgy elég felkapott író lett mostanában és sok szépet hallottam a stílusáról, így nem ok nélkül érdekel. Ha legközelebb könyvtárban járok, megnézem, találok-e valamit a tollából, bár az összes műve közül ennek a fülszövege fogott meg igazán.

6. Lakatos István - Lencsilány
Csak rá kell nézni a borítóra és érthetővé válik vonzalmam. Mert szép, mert aranyos és információim szerint cseppet szomorú, de mély gondolatokat rejt. Engem A kis hercegre emlékeztet. Sajnos, elég borsos a bolti ár, pedig szeretném fizikailag is a polcomon tudni.

7. Karen Marie Moning - Álom és valóság
Tündérkrónikák sorozat második kötete. Első megvan, olvastam és bár nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, adnék még egy esélyt ennek a sorozatban. Pénztárcám hevesen tiltakozik, úgyhogy még alszok rá, úgy néhány hónapot...

8. George Orwell - 1984
Nagyon illendő volna végre elolvasni. Amúgy is vágyom valami ütős utópiára. Amint eljutok a könyvtárba, teljesítem ezt a célt.

9. Glen Duncan - Az utolsó vérfarkas
Hallottam róla hideget-meleget. A borító és a fülszöveg alapján nekem való fantasynak tűnik, ám a nem túl kedves kritikák, amik keringenek róla, elbizonytalanítottak. Beszerzés? Féláron vagy alatta.

10. Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek
Nagyon érdekes történetnek ígérkezik. Szeretem az elgondolkodtató könyveket és a visszajelzések alapján, ez egy ilyen darab. Meg is simogattam Könyvhéten. Beszerezném, csak félek cseppet, mivel már kétszer zsákutcába futottam hasonló témában. 

11. Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága
Már a címe is figyelemfelkeltő, a borító pedig nagyon csinos darab. Mielőtt azonban felszínes libának tűnnék meg kell jegyeznem, hogy nem ezek voltak a legnyomósabb érvek, mikor feltettem a listámra. A könyv az érzelmekről szól és egyesek szerint tökéletes kivitelezésben. A szívére hallgató típus vagyok és a dum-dadum hangok azt súgják: "Vedd meg!". Csak egy jó akcióra várok, meg előbb elszedem a kötelet és a pisztolyt a pénztárcámtól, mielőtt valami csúnya dolgot tehetne...

12. Leonie Swann - Glennkill (Birkakrimi) 
Ezt a könyvet még az észt levelezőtársam ajánlotta. Mivel A szél árnyékát is tőle hallottam először, adok a véleményére. A probléma csupán az, hogy már nem lehet kapni, így antikvár példányra vadászom. 

13. Suzanne Collins - Futótűz
Éhezők viadala megvan (bár ez is házon kívül, F. barátom polcán) és azért tetszett is, de nem maradéktalanul. Adok egy esélyt a folytatásra, bár a beszerzésről lemondtam, mivel megtalálom a könyvtárban. Cél elolvasni, mielőtt kijön belőle a film.

14. Cyntia Hand - Angyalsors
A tömeg nyomása... Molyon egy időben a csapból is ez a könyv folyt, így felpiszkálta a fantáziámat. Tudni akarom, mit esznek rajta, tényleg olyan jó-e, vagyis megtapasztalni a saját bőrömön. Azt azonban még nem döntöttem el, milyen sorsot szánok ennek a fellángolásnak. 

Ennyi volt az aktuális listám.
Jó tanácsokat és véleményeket szívesen fogadok minden erre tévelygőtől. Hátha ezek hatására könnyebben döntésre jutok a könyveket illetően. Meg amúgy is, kedves maroknyi olvasótáborom, érdekel a véleményed. 
Jó ötletnek tartod ezt a rovatírós dolgot, vagy menjek inkább homokozni?

2 megjegyzés:

  1. Jo otlet a rovatiras, folytasd!:)
    A magam reszelrol a Futotuzet ajanlanam elsosorban, mert nagyon-nagyon jo konyv! Szerintem ez a legjobb resz az Ehezok Viadala-konyvek kozul. Tele van akcioval, meg nugisabb, gondolkozosabb reszekkel, egy csomo uj karakterrel (koztuk az orok kedvencemmel, Finnickkel <3), remek a cselekmeny folyasa, izgalmas, meglepo veggel. Az egyik kedvenc konyvem.^^
    Olvastam meg a Mielott elmegyek-et, es nekem nagyon tetszett. sokan unalmasnak talaltak, de szerintem minden, csak nem az! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szeretem azokat az irasokat, amikben az ember atgondolja az eletet, hogy mit csinalhat jobban. Ilyen volt peldaul a 13 okom volt, meg ez is. Mindenkeppen az egy jo konyvelmeny volt.:)
    Az 1984 meg zsenialis! Lagalabb egyszer mindenkinek kotelezo elolvasni! Igazi, tokeletes antiutopia. Ha utopiara tamadt kedved, olvasd el a Fahrenheit 451-et Ray Bradburytol, az is nagyon komoly mu.:)
    Meg egyet: nagyon tetszik a blogod!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jó ötletnek tartod, folytatni is fogom. :)
      A Futótűz mindenképp olvasásra kerül, a kérdés már csupán a mikor. Amúgy a visszajelzések alapján, sokan valóban ezt a részt tartják a legjobbnak, míg a befejező kötet eléggé megosztja a közönséget. Kíváncsi vagyok, beállok-e a sorba.
      Ó, én nagyon szeretem az elgondolkodtató könyveket és sok olyat olvastam és szerettem, amit mások lassúnak vagy unalmasnak tartottak. Viszont a 13 okom volt... hatalmas csalódást okozott, épp ezért félek cseppet a Mielőtt elmegyek-től. De előbb-utóbb ezt is elolvasom, a kérdés csupán a hogyan és a mikor.
      Orwell a listám élén szerepel, ha minden jól megy, még a héten bele is kezdek. ^^
      Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet és segítettél kicsit a döntésben, vagy legalábbis a fontossági sorrendben. Az ajánlást pedig külön köszönöm. Fahrenheit 451 felcsigázott, így repült is a kívánságlistámra. :)

      Törlés