2010. december 7., kedd

Harry Potter

Csupán néhány órája hagytam el a mozit és értem vissza a koliba.
Szeretek moziba járni, mégsem teszem túl sűrűn. Valahogy a széles vásznon minden film jobb, több egy kicsivel a hangulat miatt. Igaz, életem egyik legrosszabb filmjét moziba láttam... Az élmény akkor is megvan, hiszen nem egyedül izgulod végig a filmet és a látvány illetve a hanghatások is sokkal jobban átjönnek.
Premiereket viszont nem szeretem. Nem szorult belém túl sok versenyszellem, hogy elsőként akarjak megnézni valamit és ha nem muszáj, inkább kerülöm a nagy tömeget. Épp ezért néztem meg ma a Harry Potter hetedik részének első felét és nem a bemutató napján. Így is elég sokan voltunk és kissé alul kaptunk helyet a negyedik sor tájékán, ahonnan a széles vászon még szélesebbnek tűnik, de még nem kell tartani a felfelé bámulás miatti nyakzsibbadástól.
A film nagyon jó volt és néztem volna tovább is. Természetesen a legjobb résznél hagyták abba és nem tudom, hogy fogom kivárni a következő és egyben befejező részt.
Nem írok sem ismertetőt sem más benyomást, hiszen merem állítani, mindenki tudja, ki is Harry Potter és ha már tudja és még kíváncsi is rá, úgyis megnézi előbb vagy utóbb. Inkább nem lőnék le egyetlen egy apró kis poént sem.
De ha már varázslóiskola meg a többi, akkor kifejtem gondolataimat erről a történetről.

Jó pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele. Először csak hallomásból, ahogy hirtelen berobbant a köztudatba. Láttam is a boltokban az első két kötetet és mivel akkoriban nem szerettem olvasni, nem igazán törődtem vele. Aztán egy nyári napon a legrégebbi barátommal elmentünk a kisvárosunkban megrendezett expóra, ahol nagyjából az egész délutánt a moziteremben ülve töltöttük. Ingyen vetítettek filmeket, többet közt a Harry Potter és a bölcsek kövét. Vagy két tucat fiatalabb illetve idősebb kölyökkel együtt léptem be először a varázslat birodalmába. Beszippantott. Szerintem nincs olyan diák, aki ne kívánná, bár egy ilyen csodálatos és izgalmas iskolába járhatna a valóság helyett. Én is így voltam ezzel. Szerettem volna bűbájokat és átkokat tanulni az unalmas kötelező tananyag helyett.
A filmbe így hamar beleszerettem és meg is néztem a későbbieket is, a könyvek iránt azonban továbbra sem mutattam érdeklődést. Az áttörést két dolog hozta meg számomra. Az egyik kedves osztálytársam és barátom (Kisvass) volt, aki nagy Harry Potter rajongó. Mivel érdeklődést mutattam, szívesen osztotta meg velem rajongása tárgyát és heti rendszerességgel tartott nekem szinte órákat belőle, ahogy elmesélte az ötödik könyv tartalmát. Órákat ültünk a parkban a varázsvilágról diskurálva. Aztán eljött a nyári szünet kezdete, így kevesebb időnk volt, míg én lassan megszerettem olvasni egy másik könyvsorozatnak köszönhetően, amiről már írtam korábban. Így megkaptam kölcsönbe az ötödik kötetet, hogy fejezzem be magam a hátra lévő részeket.
Hazavittem, leültem és olvastam egész délután illetve este. Olyan hajnali fél egy körül fejeztem be és a kellemes bizsergéstől hajtva, hangosan morogva (Azt ismételgetve: Átesett egy kicseszett függönyöm! Ne már!) mentem fogat mosni. /J. K. Rowling egyetlen nagy hibája, hogy nem tudja jól megölni a szereplőket./ Nehezen aludtam el és másnap reggelre megvolt az elhatározás: el kell olvasnom az elejét is. Így nekiugrottam az elejétől és rekord idő alatt olvastam ki a nem épp vékony ötödik kötetet. Kisvass fel volt dobva, mikor elmeséltem neki és természetesen még részletesebben tudtuk tovább tárgyalni a témát és együtt mentünk moziba megnézni pont ezt a részt, vagyis a Harry Potter és a Főnix rendjét. Bár először kicsit csalódtam, hiszen egy film mégsem ugyanaz, mint a könyv, mégis tetszett. Másodszorra már csak élveztem a filmet és nem panaszkodtam, hogy mit hagytak ki belőle, vagy írtak át. Szerintem a változtatások, amúgy sem olyan durvák, hiszen nem lehet ugyanazt visszaadni, mint amit egy könyv nyújt.
Ezek után egy másik barátom anyukájától (Igen, az anyukája Harry Pottert olvas, míg a barátomat csak a filmek érdeklik és enyhe könyvfóbiában szenved...) megkaptam kölcsönbe a hatodik kötetet, amit szintén elég gyorsan kivégeztem. Hamar következett a hatodik rész megtekintése moziban szintén csapatosan, barátokkal. Aztán eljött a várva várt hetedik kötet kiadásának ideje. Gimis osztályomban nem csupán Kisvass és jómagam szenvedett Harry Poetter lázban, hanem Ribizly is. Egyből lecsaptak az új és egyben utolsó kötetre és amint végeztek, megkaptam kölcsönbe. Igen, főként kölcsönkönyveken élek. Gazdaságos módszer. ^^ Ennek viszont már két éve, így elég sokat felejtettem a cselekmény részleteit illetően és kissé összemosódnak a kötetek. De így is nagyon nagy élmény volt megnézni a hetedik első részét. Ahogy néztem, sorra ugrottak be a dolgok és külön öröm, hogy Ribizlyvel osztoztam az élményben. (Igaz, ő már látta a premier idején.)

Összességében a Harry Potter számomra alapmű és minden tiszteletem az írónőnek, aki kétség kívül nagyot alkotott. Elérte az előkelő negyedik helyezést azon a bizonyos listán a Biblia, valami kézikönyv és A Gyűrűk Ura után. Megjegyzem, olvastam az életrajzát is, ami nagyon hasznos olvasmány a hozzám hasonló színfalak mögé betekinteni vágyóknak.
Még néhány megjegyzés a végére:
Kedvenc szereplő nehéz kérdés, mivel elég sok számomra kedves karakter van. Az ikreket viszont különösen kedvelem, ahogy az őket alakító színészeket is. De ha már színészek, akkor Emma Watson is kedves nekem. Olyan szép haja van, de a mostani rövid is jól áll neki. Pitont pedig fokozatosan kedveltem meg. Az elején csak szimpi volt, most viszont kifejezetten kedvelem a karakterét. Nagyon el lett találva.
Még egy utolsó megjegyzés a filmről:
Kissé soknak találtam a vetkőztessük Harryt jeleneteket. Ribizlyvel meg is jegyeztük, hogy Ronról miért nem varázsoltak le néhány ruhadarabot? :D Megnéztük volna... ahogy én az ikreket is... ^^

4 megjegyzés:

  1. You saw Harry Potter and the Deathly Hallows?!? Lucky you. I want to see it so bad. I'm waiting for it to come out on DVD so I can watch it. I'm so excited! :)

    Did you actually get to see "Harry Potter" (Daniel Radcliffe)? At my old school, we had a Harry Potter club although I never attended it.

    In Michigan when the Harry Potter books would come out, some stores had Harry Potter celebrations and people would wait in so long lines to get the book at 1 in the morning when it's so dark outside. Also, lots of people would dress up as their favorite Harry Potter character.

    VálaszTörlés
  2. I think you should go to the cinema. It's agreat movie! ;)
    I'm not a Daniel Radcliffe fan. I just like the whole magic world. :)
    Dress up is so cool!
    I don't know any Harry Potter club but I'm sure there are some in Hungary too.

    VálaszTörlés
  3. reménykedjünk,h az uccsó film uccsó részében kevesebb ruhanemű lesz rajtuk...:P (ribizly)

    VálaszTörlés
  4. Próféta szóljon belőled! :D

    VálaszTörlés