2010. december 17., péntek

Stressz


A stressz furcsa dolgokat hoz ki belőlem. Megkeveri a "rezgéseimet". Most mindent kuszának látok és semmin sem tudok kiigazodni magamban. Nem tudom, hol kezdődik az egyik, és hol a másik érzés. Azt sem tudom, saját érzések ezek, vagy valaki más "rezgését" vettem át. Korábban említettem, hogy fura kapcsolatom van a természetfelettivel vagy hívjuk inkább megmagyarázatlan dolgoknak őket. Állítólag a női megérzések pontosak, állítólag létezik hatodik érzék. Fogalmam sincs, hogy ez igaz e vagy sem. De van valami, amit én rezgésnek hívok. Lehet, hogy az aura teszi vagy valami más, nem tudom, csak érzem. Érzem mások rezgéseit. No persze nem mindenkiét csak azokat, akikre rá tudok hangolódni. Egyesekkel könnyebben megy, míg másokkal kevésbé. Teljesen ismeretlenekkel ritkán fordul elő.
Pontosabban azt érzem, ha ez a rezgés megváltozik valamilyen erős érzelem hatására. Idegesség, félelem, düh, bánat vagy épp felhőtlen boldogság, ezek hatnak rám és befolyásolják a saját rezgéseimet. Ilyenkor átveszem az illető hangulatát, de legbelül érzem, hogy ez nem én vagyok. Idegen nekem ez a hangulat. Fura, de most nincs a közelemben senki, mégis tele vagyok ilyen idegennek tűnő érzelmekkel. Belső feszültséggel. A stressz ugyanis fura dolgokat vált ki belőlem. Felerősíti a ráhangolódást másokra. A gond csak az, hogy ezzel teljesen összezavar. Nehéz rendet tenni és csak a relaxáció segít.


A meditáció jó dolog. Ez az az állapot, amikor a tudatod kikapcsol és a gondolataid szabadon, mindenféle felettes utasítás nélkül áramlanak kedvükre. Még sosem sikerült igazán meditálnom, de elértem már ehhez közeli állapotot. Többek között ezért is szeretek rajzolni. A rajzolás ugyanis az egyetlen tevékenység, ami elvisz a meditációhoz hasonló állapotba. Nem gondolkodom, mégis töprengek közben. Olyan dolgokon, amik tudatosan meg sem fordulnának a fejemben, mert lényegtelennek tűnnek. Mégsem azok. A részletekben rejlik az igazság. Rajzolás közben pedig tudok ezekre a részletekre figyelni, ami segít rendet tenni nemcsak a fejemben, hanem a lelkemben is.
De hogy ne csak légből kapottnak tűnő dolgokat írjak, megjegyzem tudományosan bizonyított, hogy rajzolás közben az agy egy másik, kevésbé használt része veszi át az irányítást.


Most is rajzoltam kicsit. Befejeztem egyik firkálmányomat, de nem tartott sokáig, így nem tudtam rendesen belemerülni. Mégis segített.
Segített, ahogy tegnap este barátaim is. Belül egy idegesítő feszültség fojtogat. Nem tudom, mit kezdjek vele. Ha pedig feszült vagyok, minden apróság felnagyítódik. Ezért ugrottam olyanra, amire normálisan nem szoktam, de a sok kicsi egy idő után hatalmasra tud nőni. Kissé túlcsordultam ezzel a feszültséggel, amit bár a vizsgák és önbizalomhiányom okozott, mégis a magánéletemen csapódott le.
Szerencsémre vannak nagyon jó barátaim, akikért hálát adhatok a sorsnak vagy tetszőleges istennek. Tegnap ugyanis olyat tettem, amilyet még soha. Hagytam felszínre törni a bennem lapuló felgyüremlett feszültséget és órákon át nyafogtam. Habár a nyafogás nem jó dolog, nálam mégis pozitívumnak számít. Én ugyanis egy pszichopata katonatisztet meghazudtoló fegyelemmel tartom kordában érzelmi megnyilvánulásaimat. Mindenki nekem panaszkodik, hozzám fordul a gondjaival, mert jó hallgatóság vagyok. Én azonban nem kérem senki segítségét. Nem öntöm ki a szívemet, vagy ha mégis, akkor sem lesz jobb utána, mert ezt gyengeségem jelének tulajdonítom be. Most mégis sikerült kimondanom magamból a bennem motoszkáló dolgokat és ehhez tökéletes hallgatóságot kaptam. Csikoszokni és T. tényleg igazi barát. Nem hüledeztek, hogy mi a fene van velem, csak meghallgattak szépen türelmesen és igyekeztek jó tanácsokkal ellátni és segíteni. Valóban okos dolgokat mondtak, mégsem hiszem hogy meg tudnám fogadni őket. A helyzetem ugyanis bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, hisz eme kis kifakadásom csupán a jéghegy csúcsa volt. Ennél sokkal mélyebb dolgok rejtőznek a felszín alatt az árnyékban megbújva. De talán majd egyszer szabadon engedem azokat is...


Érzelmeim rendszerezésében, áttekintésében és megértésében pedig az írás a másik nagy segítségem. Épp azért jártatom ujjaimat a klaviatúrán most is. Ahogy pedig látom betűkben megnyilvánulni gondolataimat, érzem az oldódást legbelül. Hisz nem csupán a végeredmény számít, hanem az út is, míg eléred. Ezért is választottam egyik nem túl régi rajzomat vizuális hatásként. A képeken látható tündér készítése közben megközelítettem azt a bizonyos tudatállapotot és még dokumentáltam is a folyamatot. Ahogy ez a rajzocska alakulása nyomon követhető a képeken, úgy én is nyomon tudom követni magamat bejegyzéseimnek köszönhetően.
Egyik ismerősöm írta a blogján, hogy akkor ír bejegyzést, amikor valami bántja, rossz passzban van, mert csak akkor érdekesek az érzései vagy gondolatai. Szerintem téved. Bár én is gyakrabban írok akkor ha valami nyomaszt, hisz mint említettem az írás és a rajzolás a két dolog, ami megnyugtat, mégsem értek vele egyet. A rossz hangulatú bejegyzések csupán a negatív gondolatit tükrözik, pedig nem csak ebből áll. Tud ő boldog, vidám, vagy épp unott, fáradt is lenni. Én mindig a teljességre törekszem. A teljes képet szeretném látni, nem csak egy részét. Írok, mert írnom kell. Belső késztetésből adódóan és bár ihletem nagyban függ hangulatomtól, mégsem ez a mérvadó. A késztetés ugyanis bennem állandóan jelen van, csupán intenzitása változó.
Még mindig nem ismernek, de még én sem ismerem teljesen magamat. Talán sosem fogja senki a teljes képet látni belőlem, talán még én sem fogom. De talán pont így van rendjén. Ettől vagyok az, aki vagyok.
Kis titkaimat, rejtett gondolataimat, érzelmeimet megtartom magamnak, legalábbis egyelőre mindenképp...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése