2023. június 29., csütörtök

Mozgóképek CXX.

Megpróbálom a lehetetlent, utolérni magam filmes rovatomban. Szóval laza három hónap késéssel írok azokról a filmekről, amelyeket még márciusban néztem meg.

Összesen 11 filmet láttam, ami jóval több, mint februárban, és műfajt tekintve is változatosabb a felhozatal. Akad itt régi és kifejezetten új alkotás, van közöttük animációs, romantikus, dráma és dokumentumfilm is. És persze van, ami tetszett, és van, ami nem igazán. Lássuk őket szépen sorban!

8 mérföld
"Jimmy Detroit lepusztult munkásnegyedében él és egy présüzemben dolgozik. Nem elég, hogy szakított a csajával, emiatt vissza kell költöznie anyjához és kishúgához egy nyomorult lakókocsiba. Egyetlen szórakozása, hogy a helyi klubban néha megméreti magát a rap-versenyeken, a „freestyle” műfajban. Állandóan zenét hallgat, az agyába toluló szövegeket, rímeket pedig lejegyzi. Régi álma, hogy saját demót csinál. Azonban a helyi erők rivalizálása nem korlátozódik a színpadra és a mikrofonra. A bandaháborúk egyre inkább elfajulnak."
Ez egy nagyon régi film, 2002-es, ám nekem kimaradt az életemből. Épp valamilyen zenei műsort néztünk San Diegoval, mikor eszembe jutott, hogy Eminem, mint előadó létezik-e még, mert vagy tíz éve nem hallottam róla semmit. Innen pedig a beszélgetés elkanyarodott erre a filmre, és kiderült, egyikünk sem látta. Gondoltuk, most bepótoljuk. Előre jelzem, teljesen feleslegesen tettük.
Ez a film rémesen unalmas, és bár gyakorlatilag Eminem saját magát játssza, alig akad benne ismert dallam. Őszintén csak egy kis nosztalgiát vártam ettől a filmtől, de még azt sem kaptam. Kisemberek problémáihoz kevés, sikertörténethez szintén kevés, családi drámához pedig még kevesebb. Nem igazán tudom, mi volt ezzel a készítők célja, de engem csak untatott.
Kizárólag rajongóknak tudom ajánlani, talán őket helyenként érdekelni fogja. Aki viszont olyan filmre vágyik, ami bemutatja a zenét, egy előadó sikertörténetét, nos talál ennél jóval több jobban kivitelezett alkotást.

Croodék
"Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet. Azután találkoznak egy fiatalemberrel, aki született kísérletező. Ráadásul megtetszik neki a család kamaszlánya – és vele együtt szeretné felfedezni ezt a folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világot."
Még egy viszonylag régi (2013-as) alkotás, ami nekem eddig kimaradt. Mivel a Netflix felvett jó néhány régebbi filmet, felhívta rájuk a figyelmemet.
Valószínűleg az animáció nem vonzott igazán anno, amikor kijött ez a film, pedig a téma szuper. Ez egy kifejezetten szórakoztató családi történet. Teljes mértékben sztereotípiákra épül, de jól áll neki. Helyenként kicsit elszállt, mégis átjön az üzenet, ami egyébként kedves, és van benne egy rettentően cuki lény. Tudom, tudom, minden elsősorban gyerekeknek készült animációs filmben van cuki lény, de ezek engem épp úgy meggyőznek, mint a hatéves kölyköket, úgyhogy fontosnak találom megemlíteni.
Ha valakinek eddig kimaradt ezt a film, és könnyed kikapcsolódásra vágyik, tudom ajánlani. Szórakoztató családi film, nekem tetszett.

Az ezüst jégkorcsolya
"Szentpétervár befagyott folyóin és csatornáin egy piti korcsolyás tolvaj elrabolja egy arisztokrata lányának szívét, miközben mások próbálják elválasztani őket egymástól."
Ez már egy frissebb alkotás, ám több mint egy évig várakoztattam a Netflixes listámban. Gondoltam, majd télen megnézem, de akkor épp nem volt kedvem hozzá, ám amint kitavaszodott, megjött a kedvem.
Ez a film épp olyan volt, mint amire számítottam. A történet kiszámítható, már-már sablonosan romantikus, ám a látványvilág szép és akad benne egy csipetnyi korszellem. No, nem sok, csak mutatóban. Két dolog tetszett benne igazán, a nőként csak azért is egyetemre akarok járni, a férfiak meg elmehetnek melegebb égtájakra szál és a korcsolyás üldözések. Ez igazából egy tipikus téli romantikus film, ám annak kiváló. Nekem kellemes kikapcsolódást nyújtott, úgyhogy ha valaki szívesen nézi a jégen csúszkálást és nem zavarja a kissé elcsépelt románc, nem fog csalódni. Aki viszont nagy fordulatokra vágyik, nos, ne egy könnyed romantikus filmben keresse.

Luther: A lemenő nap
"John Luthert a zseniális, de kegyvesztett londoni nyomozót nem hagyja nyugodni egy megoldatlan nyomozás, ezért megszökik a börtönből, hogy levadássza a szadista sorozatgyilkost."
Erről a filmről nem sokat tudok írni. Nem emlékszem, miért választottuk, és azt sem, hogy mi volt benne a lényeg. Az maradt meg, hogy rettentően klisésnek és erőltetettnek hatott. Minden rendőr ostoba ebben a filmben, a főhős pedig csak menetel előre rendületlenül, mint egy szuperhős, csak épp ő is elég béna. Az erőszak teljes mértékben indokolatlan, és helyenként túlzásokba esik. Nem mondom, hogy unatkoztam rajta, mert történnek események, csak épp se fülük, se farkuk. Minden karakter és maga a történet is kidolgozatlan, így egy harmadrangú akciófilm az egész.
Nem igazán tetszett, és gyakorlatilag már szinte el is felejtettem. Csak azoknak ajánlom, akik tényleg nagyon unatkoznak, és tényleg nincs egyetlen másik ötletük sem, mint ez a film.

Idő
"Egy trópusi nyaralását töltő család különös, és rémítő dologra döbben rá. A félreeső tengerpart, ahol néhány órán át pihentek, valahogyan felgyorsítja öregedésüket – egész életüket egyetlen napra zsugorítja."
Mivel a Kopogás a kunyhóban a negatív kritikák ellenére is kifejezetten tetszett nekünk, úgy döntöttünk adunk egy esélyt ennek a nagyon lehúzott filmnek. Ez ugyanis egy kegyvesztett alkotás mind a kritikusok, mind a nézők részéről.
Szívás lehet híres rendezőnek lenni, mert minden munkádat a korábbi sikerek alapján fogják megítélni. Ez történt ennek a filmnek az esetében is. Tény, hogy nem ez M. Night Shyamalan legjobb filmje. Tény, hogy nem kimondottan élvezetes nézni és tény, hogy helyenként kissé vontatott, bár egyetlen nap alatt játszódik. Azonban az is tény, hogy fel van építve a történet, van eleje, közepe és vége. A szereplőknek vannak motivációik és a végén a néző szinte minden kérdésére választ kap. Csakhogy egy híres rendező nem készíthet közepes alkotást, amolyan szódával elmegy stílusban, hanem vagy kiemelkedőt alkot vagy nagyon rosszat. A néző, a kritikus ebben a két végletben tud csak gondolkodni, ami inkább őket minősíti, mint ezt a filmet. Ez ugyanis egy közepes alkotás, se nem kiváló, se nem rossz. Nem élveztem minden percét, ám a lezárás után egy kerek, egész, kidolgozott filmként tudtam rá gondolni.
Ez egyáltalán nem egy rossz film, de kétségtelenül nem való mindenkinek. Azoknak ajánlom, akik nem csak végletekben gondolkodnak és képesek elvonatkoztatni a nagy tömegek véleményétől. Aki viszont fél az öregedéstől, inkább ne kezdjen bele, mert ez adja a horror részeket ebben a filmben.

Ott rám találsz
"Finley, a rendkívül tehetséges és fiatal hegedűművész egy írországi faluban ismeri meg Beckettet, a filmsztárt, akivel azonnal egymásba szeretnek."
Mi alapján szoktam romantikus filmeket választani? Persze, hogy a filmben felbukkanó helyszínek alapján! Itt is ez történt. Írország szép, ez a film Írországban játszódik, jó lesz.
A látványt és a hangulatot pedig tényleg adta ez a film. A történet sablonos, kiszámítható, helyenként kissé cukros, de csak ritkán erőltetett. Egyedül a forgatási jelenetek voltak kínosak, ám azok nagyon. Ha önkritikának szánták, szép volt, de egyébként brrr.
Nem vártam sokat tőle, épp ezt is kaptam. Ha valaki ír tájon játszódó romantikus történetre vágyik, nem fog csalódni. Aki viszont egy sablonos románcnál többet szeretne, keresse máshol, mert itt bizony csak szép zöld dombok vannak.

A sziget szellemei
"Egy távoli ír szigeten életre szóló barátok kényelmetlen pillanatban találják magukat a kapcsolatukban, amikor egyikük már nem akar barát lenni."
Mondtam már, hogy Írország szép? Igen, nem csak romantikus filmeket választok ez alapján.
Ezt a filmet többen dicsérték nekem, és Oscar-díjra is jelölték, ráadásul remek a szereposztása, és Írországban játszódik. Nem, nem kellett több érv nekem.
Ez egy dráma, ezen belül pedig a művészfilm kategóriába sorolható alkotás. Cselekmény lényegében nincs, a párbeszédek sem mindig kapcsolódnak, ám van hangulat, szép táj és egy csipetnyi fekete humor. Kicsit lassú, a szamarat pedig nem bocsátom meg neki, ám nem bánom, hogy megnéztem. Még több hónap távlatából is emlékszem a hangulatára és egy-egy jelenetére, ami azért nem mondható el mindegyik filmről, amelyet márciusban néztem meg.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik kedvelik a művészfilmeket, nem zavarja őket, ha nincs cselekmény, és nem várnak el fordulatokat. Sötét humor kedvelői előnyben.

Nézz mindkét irányba!
"Natalie, akinek az élete két párhuzamos valóságra szakad: az egyikben teherbe esik és navigálnia kell az anyaságot fiatal felnőttként Texasban, míg a másikban Los Angelesbe költözik, hogy kimaxolja karrierjét és vágyait. Mind a két úton Natalie olyan dolgokat fog át- és megélni, mint az életet megváltoztató szerelem, a szívet tépő fájdalom, valamint az önfelfedezés."
Ennél a filmnél a koncepció fogott meg. Az ember szeret eltöprengeni a "mi lett volna, ha" kérdésen, ez a film pedig épp ebbe ad egy könnyed betekintést.
Tekintve, hogy romantikus filmről van szó, a szerelem központi eleme a cselekménynek, ám nagyon tetszett, hogy inkább az útkeresésen és önmegismerésen van a hangsúly. Egy ideig vártam, hogy a két alternatíva összefusson, de aztán elengedtem, és csak haladtam a kedves kis áramlattal, amit ez a film képvisel. Az üzenet ugyanis, hogy teljesen mindegy merre indulsz el, ugyanannyira lehetsz boldog, igazán megkapó.
Fiatal felnőtteknek, elsősorban hölgyeknek nyugodt szívvel ajánlom, de bárki tehet vele egy próbát, ha kedveli a könnyed, romantikus filmeket.

Sierra Burgess egy lúzer
"A téves személyazonosság váratlan romantikát eredményez, amikor a középiskolában a legnépszerűbb lánynak és a legnagyobb vesztesnek együtt kell győzniük, hogy megnyerjék az ideáljukat."
Szinte minden hónapban akad egy film, amelyet a "rossz kedvem van, ezért kell egy könnyed kikapcsolódás, hogy kizökkentsen kicsit" felkiáltással választok. Azt hiszem, ez volt a márciusi hónap ilyen választottja.
Ez a film maga a klisé csupa nagybetűvel, ami egyébként nem feltétlenül lenne baj, ha nem a rossz klisékből válogatott volna. Rossz alatt pedig azt értem, hogy negatívan befolyásolja a szereplők megítélését, és eléggé lehúzza a néző kedvét is. Ráadásul az üzenet is félrecsúszott menet közben. A főhős lány ugyanis a film legelején elfogadja magát olyannak, amilyen, hogy aztán ez a közepén megváltozzon és a végére el lehessen mondani, fogadd el úgy magad, ahogy vagy. Csak én érzem ezt rettentően erőltetettnek? A jelentek egy része egyébként kínos, nem csupán a klisés alap miatt, amiből dolgoztak, hanem az ilyen erőltetetten ható elemek belezsúfolásának köszönhetően is. Bár, mióta láttam A barátnő, aki nem létezett című dokumentumfilmet, inkább nem merem mondani, hogy ilyen a való életben nincs...
Összességében könnyed kikapcsolódásra vágytam, ám nem igazán kaptam meg. Túlságosan sok klisés elem van ebben a történetben rosszul használva, hogy élvezhető lehessen. Kizárólag azoknak tudom javasolni, akiket egyáltalán nem zavarnak a kínosan elcsépelt és épp célt is tévesztő klisék. Aki viszont egy szórakoztató romantikus filmre vágyik ifjúsági köntösben, keresse máshol, mert ez nem az.

Bíbor szívek
"A feltörekvő énekesnő érdekházasságot köt a hamarosan bevonuló tengerészgyalogossal, ám nemsokára egy tragédia túlságosan is valóságossá teszi megjátszott kapcsolatukat."
Van, amikor azért nézel meg egy filmet, mert nagyon sokan dicsérték, és van az a helyzet, amikor épp azért, mert nagyon sokan szidják. Nos, ez a film a második ok miatt került nálam terítékre. Olyan sok negatívat hallottam róla, hogy már kíváncsivá tett. Őszintén szólva, sokkal rosszabbra számítottam.
Ez a film beleesik a romantikus filmek tucat hibáiba. Egyrészt teljes mértékben hiteltelen (igen, az előzőleg tárgyalt tinifilm maga a valóság ehhez képest) nem csupán romantikus szálon, hanem minden más tekintetben is. Másrészt nem épít kapcsolatot, csak van két ember, akik érthetetlenül és hevesen utálják egymást, hogy 20 perccel később már ugyanilyen érthetetlenül és hevesen akarják egymást. Miért történt ez a változás? Senki sem tudja, nem is érdekli őket. A katonai vonalat pedig inkább nem minősítem, mert egyszerre rettentően amerikai és klisés. A legjobban mégis az zavart, hogy volt egy névtelen zenélgető lány, aki 30 perccel később a legnagyobb sztár lett. Értem én, hogy be lehet robbanni egy dallal, csak épp nem így és nem ilyen gyorsan. A cukorbetegség ábrázolása pedig minősíthetetlen.
Szóval ez a film teljesen elrugaszkodik a valóságtól, hogy a románc és siker oltárán feláldozza magát. Felejthető, tucat alkotás ez tény, de azért szerintem túlzásba estek a kritikusok, mert ebben a filmben nincs annyi, hogy ilyen hevesen utálni lehessen, ja, még ehhez is vérszegény. Ha valaki egyébként kedveli a valóságtól elrugaszkodott romantikus filmeket, nyugodtan tehet vele egy próbát. Ha viszont valaki szereti, ha a dolgoknak van oka, értelme, következménye, akkor inkább kerülje, mert ez bizony kimaradt ebből a filmből.

Secrets of Squirrels
"Figyeld meg a vörös mókusokat otthoni környezetükben – magasan a fák tetején –, amint szeretni való bohóckodásba kezdenek, elrejtőznek a ragadozók elől és harcolnak az élelemért."
Ez egy dokumentumfilm mókusokról, ami a címe alapján új információkat ígért. Sajnos azonban ez a cirka 50 perc csak mókusokat adott, információkat nem.
Nagyon kedvelem a mókusokat, és ez a film olyan, mintha egy hosszabb állatos videót néztem volna. A hasonlóan minimalista cicás dokumentumfilmre emlékeztetett. Új információt tehát nem kaptam tőle, de nézhettem mókusokat és ez néha igazából épp elég.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a dokumentumfilmeket. Senki sem lesz tőle mókusszakértő, de kikapcsolódásnak megfelel. Ha viszont valaki nagyobb volumenű látványra vágyik, nézze meg A tölgy című filmet. Az egy csodálatos alkotás.

Értékelés:
Croodék                                  ->   9
Az ezüst jégkorcsolya             ->   8
A sziget szellemei                   ->   8
Secrets of Squirrels                 ->   7
Idő                                           ->   7
Nézz mindkét irányba!           ->   6
Ott rám találsz                        ->   6
Bíbor szívek                           ->  5
Luther: A lemenő nap             ->  4
8 mérföld                                ->  4
Sierra Burgess egy lúzer         ->  3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése