Októberben konkrétan nulla darab filmet néztem meg. Ez meglehetősen szokatlan, bár a nyáron volt már egy hasonló időszakom, ám ilyen talán már évek óta soha. Két okot tudnék rá mondani, egyrészt inkább olvastam, másrészt, ha épp mozgóképre vágytam, inkább a sorozatok felé húztam. A mozis kínálat pedig, hát, egyáltalán nem hozott lázba. Úgyhogy az október kimaradt, ám még adós vagyok a szeptemberi beszámolóval, és ezt most pótolom is.
Szeptemberben, bár egy hetet külföldön töltöttem, ami kissé megakasztotta megszokott olvasási ritmusomat (lásd Becsület), filmek terén nem tapasztaltam visszaesést. Összesen hat filmet láttam, és ebből egyet moziban.
Nem várt találkozás
"Egy kettős foglalás miatt az újonnan szinglivé vált nő megtudja, hogy egy cinikus idegennel kell megosztania a villát, amit lefoglalt."
Szeptemberig kitartott az Olaszország nosztalgiám, így a júliusban megnézett Rómában játszódó romantikus film után ez is megvett magának pusztán a helyszínével. Igaz, Veronában még nem jártam, de így is hozta számomra az olasz nosztalgiát.
Ez egy tipikus romantikus vígjáték helyzetkomikumra alapozva. A románc alakulása nem meglepő, sőt, kifejezetten kiszámítható a mellékszereplőkkel (akik egyébként förtelmesen sarkítottak) egyetemben. Csakhogy van valami kellemes az ilyen típusú filmekben, főleg ha a néző épp egy ilyen könnyed kikapcsolódásra vágyik. A helyszín remek, akadnak benne macskák, szóval megkaptam tőle mindent, amit vártam.
Könnyed délutáni kikapcsolódásra tudom ajánlani, nagy elvárásokkal azonban senki se kezdjen bele. Olaszország rajongói előnyben.
Blackfish - Egy kardszárnyú delfin története
"Tilikum, a világ legnagyobb fogságban tartott kardszárnyú delfinje a kaliforniai Seaworld lakója. A dokumentumfilm a hírhedt, 6 tonnás tengeri emlős által megölt három áldozat történetével indul – egyikük a szakma legnevesebb delfintrénereként számon tartott Dawn Brancheau volt, ezért úgy tűnik, jogos a gyilkos bálna elnevezés. A film azonban sokkal többnek láttatja a legnagyobb delfinfaj e tagját, mint izmokból, csontokból és borotvaéles fogsorból álló vadállatot. Elmeséli, hogyan ejtették fogságba Tilikumot 30 évvel ezelőtt, hogyan tartották újszülöttként vaksötétben konténerekben, ahol a többi fogva tartott bálna zaklatta; és hogyan élt 25 éven keresztül egy fürdőkád méretű medencében. Tilikum történetén keresztül a film reflektorfénybe állítja az emberiség azon késztetését, hogy kis ketrecekbe zárjunk állatokat a saját szórakoztatásunkra – és arra is rávilágít, hogy mennyire nem vagyunk képesek szembesülni ennek következményeivel."
Ez egy rendkívül sokkoló dokumentumfilm. Ráadásul 2013-as alkotás, mégsem tűnik úgy, hogy elérte volna a célját.
Ez a film 83 perc állatkínzásról és az emberiség egyik rendkívül undorító tulajdonságáról. Fájt nézni, és rettentően dühössé tett. Nagyon szeretek állatos helyekre járni, ám csak akkor, ha látom, jól bánnak velük. Itt viszont épp azt bizonyították, mennyire csalfa lehet a látszat. Mert ki gondolná, hogy egy ilyen show mögött micsoda kínzás rejlik, főleg ha a gondozók váltig állítják, az állatok jól vannak, ez nekik megfelel. Konkrétan a látogatók arcába hazudtak, sőt, hazudtak maguknak is, mert a munkájukhoz nem kellett szakképzettség, nem kellett, hogy előzetesen bármit is tudjanak az állatokról. Ez pedig nem csupán a delfinek számára veszélyes, hanem rájuk nézve is. A film pedig be is bizonyítja, milyen következményeket von mindez maga után. Mert alapigazság: ha egy állat emberre támad, az az ember hibája. Ők ugyanis a helyzetre ráagálnak, nem bosszú, vagy gonoszság hajtja őket, csak a természetük, és ha egy több tonnás delfin frusztrált, akkor egy cirka 50-60 kilós ember jobb ha nem megy a közelébe.
Borzasztóan lehangoló ez a film. A tény pedig, hogy még mindig vannak ilyen helyek a világon, és még mindig élnek ilyen gyönyörű teremtmények fogságban, csak még nyomasztóbbá teszi az egészet. Már megint csalódtam az emberiségben, rossz volt nézni, de fontos volt. Fontos, hogy tudjuk, hogy tegyünk ellene már csak annyival is, hogy messzire elkerüljük ezeket a műsorokat, mert ha nincs bevétel, nincs show, és akkor a delfineknek sem kell ilyen körülmények között szenvedniük. Aki pedig az óceánok állatvilágára kíváncsi, nézzen inkább dokumentumfilmet, vagy tanuljon meg búvárkodni.
Fontos film, ajánlom.
Mit gondolnak a macskák
"Ebben az elbűvölő és imádni való dokumentumfilmben macskaszakértők próbálják megfejteni a macskaagy rejtelmeit, hogy felfedjék az igazságot karmoló kedvencük valódi képességeiről."
Egy másik dokumentumfilm, ezúttal az aranyos fajtából.
Nem voltak nagy elvárásaim a filmet illetően, így nem igazán lepett meg, hogy nem mondott semmi újat. Lényegében összefoglalt néhány tényt a cicákról, miközben igényes felvételeket mutatott róluk. Macskakedvelőknek semmi új, de ha valaki esetleg nem macskás, nos, meglepődhet.
Szóval nem nagy szám ez a film, ám nézhető, mert nem akarja butaságokról meggyőzni a nézőt (mint a szabad etetés) és szól is valamiről, ellentétben mondjuk a Cicavilággal.
Szóval semmi új, de könnyed, kedves dokumentumfilmnek - mondjuk konpenzálva a Blackfisht - megfelel. Ez ugyanis épp arról szól, milyen egy boldog cica élete, ami minden macskatartó célja. Elsősorban cicákat kedvelőknek ajánlom, de azoknak még érdekesebb lehet, akik nem ismerik ezeket a különleges szőrpamacsokat.
Beugrottam
"A gazdagok házait célba vevő graffitiművész aberrált titokra bukkan egy rejtett pincében, és olyan események láncolatát indítja el, amely veszélybe sodorja szeretteit."
Érdekes filmnek tűnt, és az eleje kifejezetten feszült, ami felkelti a néző érdeklődését. Csakhogy a készítők nem igazán tudtak mit kezdeni vele. Volt egy jó gondolatuk egy befolyásos pszichopata fickóról és annak lebuktatásáról, de sehogy sem akart összeállni.
A film legnagyobb hibája a karakterekben rejlik, pontosabban azok hiányában, mert rettentően kidolgozatlanok. A rossz rossz, mert csak, a jó meg ugyanolyan motiválatlanul szaladgál, mert nincs jobb dolga. A film felvezeti, hogy minden szereplőjének egyéni drámája van, aztán nem kezd ezzel semmit. Nem tudjuk, ki, mit és miért tesz vagy épp nem tesz meg. A szereplők elbeszélnek egymás mellett, és olyan nagyokat ugrik a cselekmény az időben, hogy tele lesz hézagokkal, mert a már említett üres karakterek ezt nem képesek kitölteni. Az egyetlen dolog, amit eltaláltak, az a hangulat, mert elég myomasztó érzést kelt a nézőben ez a film. Na, de nem a jó fajtából, hogy még jobban behúzza a történetbe, hanem a másik változatból, amitől az ember azt akarja, legyen már vége akár elkapják a csúnya gonoszt, akár nem. A rendőrök szála pedig egyszerűen nevetséges.
Ez tehát nem egy jó film, elég kidolgozatlan, így csak akkor ajánlom, ha valaki tényleg nem talál mást, mert ennél azért jóval több, jóval jobb thriller van a világon.
Korlátlan befolyás
"A lenyűgöző látványvilágú romantikus drámában egy rendkívül tehetséges fiatal nő mély és pusztító szerelembe esik csúcstartó szabadtüdős merülési oktatójával."
A film sportrésze, vagyis a szabadtüdős merülés vonzott, mert láttam erről egy dokumentumfilmet, amit kifejezetten érdekesnek találtam. Reméltem, hogy egy elvileg valóságra építkező film kicsit jobban bemutatja, miért vállalkozik valaki egy ilyen extrém és nagyon veszélyes sportra. Hát, csalódtam.
Ez a film nem a merülésről, a sportról szól, hanem egy bántalmazó kapcsolatról két sérült ember között. A merülést pedig úgy megoldották, mintha semmiség lenne, mintha erre születni lehetne. A hangsúly így végig a két unszimpatikus főhős egyértelműen mérgező kapcsolatán volt. A többi karakter pedig csak aszisztált nekik, így ők sem lettek szimpatikusak. Az pedig, hogy az egyértelműen bekövetkező tragédia is ennek az abuzív kapcsolatnak volt köszönhető, nos, megkoronázta ezt a szutykot.
Ha valakit a szabadtüdős merülés érdekel, nézze meg az említett dokumentumfilmet, ezt pedig kerülje el messziről. Ha pedig valaki egy bántalmazó kapcsolat iskolapéldáját szeretné filmen végignézni, csak tessék, de garantáltan nem lesz jó élmény. Ja, egyébként a film francia.
Ahol a folyami rákok énekelnek
"Egy kislány él egyedül a mocsárban. A családja elhagyta, ő kitanulja, hogyan maradhat életben, és nagy nehezen egyedül is boldogul. És boldog. Kivéve akkor, amikor be kell mennie a közeli kisvárosba: mert ott gúnyolják, kinevetik és félnek tőle. És ő is szívesebben választja a magányt.
De felnő, gyönyörű, titokzatos, rejtőzködő lány lesz belőle, és eljön számára a szerelem ideje – amikor azonban az egyik srác, aki udvarolt neki, meghal, mindenki egyértelműnek tartja, hogy ő lehet a gyilkos.
Mit tehet a magányos lápi lány? Azt amit mindig csinált a mocsárban: beleolvad a természetbe, menekül, bujkál és berendezkedik a túlélésre."
A film alapjául szolgáló könyvet olvastam, de nem igazán tetszett, sőt, 2020-as olvasmányaim közül a leginkább túlértékelt olvasmánynak találtam. Ezért nem egészen tudtam, mit gondoljak a filmről. Valahol érdekelt, mert a tájképek kifejezetten szépnek tűntek benne, és kiváncsi voltam, mennyire fogja követni az alapanyagot. Másrészt viszont az alapanyag annyira nem fogott meg, hogy ismétlésre vágyjak. Aztán volt egy ingyenes mozijegy kuponom, így úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.
Ez egy nagyon korrekt adaptáció. Kifejezetten könyvhű, a cselekmény összesűrítésén kívül nem nyúltak hozzá. Sőt, még a sűrítést is finoman kezelték, mert lássuk be, a könyvben is ripsz-ropsz felnő a főhősnő. A tájképek tényleg szépek (bár nem értettem, miért kellett a sirályokat animálni, mikor akad belőlük bőven), a zene passzol, és a színészek is rendben voltak. A film minden hibája az alapanyagban keresendő. Ezért hiteltelen, ezért giccses és ezért ugyanolyan bosszantó a befejezése.
Összességében ez egy jó adaptáció, így mint filmélményt tudtam értékelni, még úgy is, hogy az alapanyagot nem igazán szerettem. Akinek a könyv tetszett, nyugodtan megnézheti, nem hiszem, hogy csalódna. Akit viszont a könyv nem győzött meg, nos, ez sem fogja, mert a korrekt adaptálás miatt épp ugyanolyan lett.
Értékelés:
Blackfish - Egy kardszárnyú delfin története - 10
Ahol a folyami rákok énekelnek - 8
Nem várt találkozás - 7
Mit gondolnak a macskák - 6
Beugrottam - 5
Korlátlan befolyás - 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése