Mia-helyzet

Ezt a könyvet ajándékba kaptam, így azonnal megmosolyogtatott. Főleg mivel az ajándékozó, Queen B. szerint emberbőrbe bújt macska vagyok és épp eléggé analitikusan szarkasztikus, hogy a macskaszemszögből leírt társadalomkritikát értékelni tudjam.

A fülszöveg alapján legalábbis ezt gondoltuk a könyvről és sajnos át lettünk verve...

Külsőre csinos könyvecske egyszerű, de aranyos borítójával és 132 lapjával. Gyorsan lehetne haladni vele, ha a megtévesztés keserű íze nem rontaná el az olvasás élményét.

Az az álnok fülszöveg:

"Mia egy macska. Franciaországban él, és vonzódik a pszichoanalízishez. Meg a természethez. A(z emberi) társadalmat bírálja. Egy kanapén ül, begubózik, és mesél. Megszólít, megosztja a tapasztalatait, jót és rosszat egyaránt. Nyávog. Nem muszáj komolyan venni, hisz csak egy macska. Kiábrándult értelmiségi macska, aki hol mindent tud a világról, hol naivan áll és bámul maga elé. Például ránk. Rácsodálkozik és feltár. Megpróbálja elmondani, mi a helyzet."

Ezen pár sor alapján szerintem mindenki egy humorosan tálalt társadalomkritikára számít igazi macskaszemszögből, ahogyan én is tettem. Sajnálattal közlöm, tévedés, ez a könyv távolról sem erről szól.

Pedig milyen jót lehetett volna kihozni belőle! Mármint, akinek van macskája az tudja, hogy azokban a sárgászöld szemekben néha olyan lesajnáló szarkazmus csillan az emberek iránt, hogy a gazdi érzi, macskája egyszerűen hülyének nézi. No, persze máskor ragaszkodó áhítat látszik bennük, mert a macska egyéniség és nincs belőle két egyforma. Szóval meg lehetett volna írni provokatívan és érdekesen. (Vagy már meg is írta valaki? Simon Tamás Vérmacskája jutott eszembe, bár még nem olvastam. Alfi trágár szája taszít kicsit.) 

No, de milyen is ez a könyv, ha nem olyan, mint amit a fülszöveg ígér? Két szóval: átlagosan unalmas.

Ebben a könyvben a macskák nem macskák. Mia és társai pont úgy viselkednek, gondolkodnak, mintha emberek volnának. Szóval, ha az olvasó eltekint a "lekefélte bundáját" és "mancsába fogta" jellegű szóhasználattól, olyan ez a könyv, mint bármely másik mezei történetecske. Vagy inkább mezei egeret kellett volna írnom, annyira szürke és érdektelen.

Az író nem hazudtolta meg pszichológus mivoltát, sőt, igyekezett az olvasó orra alá dörgölni. Ezért jellemezte minden macskát neurotikusnak és ezért van tele a cselekmény orvosi utalgatásokkal a helyszínről - egy kórház udvara - nem is beszélve. Megkockáztatom, Magdolna Mérai még saját magát is képes volt beleírni Marguerite Le Fol személyében.

A történet így lett egy fiatal lány életének elindulását bemutató mesécske szokásos rossz társaságba keveredik, de aztán megtalálja helyét a világban klisével. Mia amúgy sokkal okosabbnak hiszi magát, mint amilyen valójában, így nem is tudtam megkedvelni. A mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak és érdekesebbek voltak, leszámítva Isist, aki inkább bosszantó, mint szórakoztató.

A beharangozott társadalomkritikát illetően az írónő elejt néhány megjegyzést az "emberekről" (akik pont ugyanolyanok itt, mint a macskák) és Mia hangján keresztül elnyávog néhány közhelyet, mint a rohanó és fejlődő világot érintő kritikát. Csakhogy a szerző valószínűleg nem olvasott elég Paulo Coelho könyvet, hogy legalább hangzatossá tegye ezeket a közhelyeket. 

Összefoglalva egy szokványos történet, ami semmi újat nem mond. Csalódtam.

Kizárólag azoknak ajánlom, akik nem a fülszöveg miatt választják. Macskaimádok pedig inkább kerüljék, nincs ebben semmi igazán macskás.

Személyes megjegyzés:

Gideon

Macskakedvelőknek javaslom, hogy a könyv helyett inkább nézzenek a cicájuk szemébe és máris megkapják a választ arra, mégis mi jár egy cirmos fejében. Ezek a nagy szemek sokkal beszédesebbek, mint egy csapat pszichológus értekezése.

Illetve, ha valaki szórakozásra vágyik, egyszerűen nézze a macskát és képzelje el, mit gondolhat az adott helyzetben. Én jókat szoktam kuncogni Gideonnal folytatott párbeszédeimen.

Példának hoztam egy szokványos ebédidős esetet:

Gideon, miután megivott egy tálnyi tejet és elmajszolt két kanál főzeléket, - amit én hagytam meg az ebédnél - elégedetten üldögélt a konyha melegében a székem lábánál egy kis simogatást remélve.
Közben mamám még egy kis maradék főzeléket tett a táljába és megjegyezte:
- Nem éhes ez a macska, nem szalad a kajára.
- Hívd! - szóltam közbe.
Mamám ciccegni kezdett, mire Gideon hegyezve a fülét odakocogott hozzá. Aztán belenézett a táljába, majd leült és felnézett rám.
- Mondtam, hogy nem éhes - jegyezte meg mamám.
Gideon tovább bámult rám, majd mivel némán meredtünk rá, újra a táljára pillantott. Aztán szinte hallottam a sóhajt, ami után lassan enni kezdett.
- Na, jó, ne vesszen kárba! Kaját nem dobunk ki - gondolhatta magában.