2013. március 27., szerda

Könyves várólista V.

Az olvasás nyitott szemmel álmodás
Mivel közeledik a hónap vége és most értem haza egy jó kis könyvtárfosztogatásból, ideje számot vetnem a havi könyves rovat terén. Lássuk csak, milyen kötetek várják a polcomon, hogy kézbe vegyem őket.
Előtte azonban egy gyors kis eszmefuttatás:
Szerintem a könyvtárazás olyan, mint az élet. Az ember bemegy, izgatott, tele tervekkel, pontosan tudja, mit akar és mit nem. Aztán, ahogy halad a polcok között az izgalom egyre csak fokozódik. Új könyvek jönnek, új lehetőségek nyílnak és hirtelen már nem is annyira pontosan tudja, mit is szeretne. Közben eléri a csalódás, hiszen pont az a könyv nincs benn, amit előre eltervezett. Viszont ott az a sok másik, így végül, bár nem teljesült az eredeti elhatározás, új élményekkel, új lehetőségekkel, boldogan távozik. 
A tervek egy része megvalósul, más részük továbbra is terv marad, ám pont így szép az élet, no meg a könyvtárazás.
Velem legalábbis így szokott lenni, épp ezért, bár mindig van konkrét tervem, nyitott szemmel járok a polcok között és véletlenszerűen csapok le új könyvekre. Ma sem volt ez másképp. Íme a termés a márciusi várólistámba ágyazva:


Jelenleg ez a nyolc kötet csücsül a polcomon olvasásra várva. Van köztük saját, kölcsönkapott és könyvtári.

Saját könyv:

Joanne Harris - Csokoládés barack
Ulpius-ház Kiadó megajándékozott egy könyvvel. Csinos kis listából választhattam ki, melyiket szeretném. Végül ezen édesség mellett döntöttem, mivel nem volt kedvem a vámpíros sorozatokhoz és a kiadó magyar szerzőihez. Bár egy trilógia harmadik kötete, aminek még nem olvastam az előzményeit (bár a Csokoládé filmváltozatát láttam) úgy gondolom, talán így is megéri belevágni. Reményeim szerint önálló kötetként is érthető és élvezetes lesz. Különben meg már a csodálatos borító miatt is megérte ezt választani és az írónőről is csupa jót hallottam.

Kölcsönkapott könyv:

George R. R. Martin - Kardok vihara
Ribizly barátom olyan aranyos, hogy továbbra is adja nekem A tűz és jég dala sorozat köteteit.
Épp, hogy csak befejeztem a Királyok csatáját, már itt is a következő rész. Nagyon kíváncsi vagyok, főleg mivel a hónap végén érkezik belőle a sorozat is. Jó lesz párhuzamosan olvasni és nézni. Előbb-utóbb úgyis lehagyom a filmsorozatot.

Könyvtári könyvek:

Scott Westerfeld - Szépek
Az egyik célszemély volt a mai könyvtárazásom során. Első részét (Csúfok) olvastam és szerettem, így nagyon megörültem, mikor megpillantottam a polcon. Nem volt kétséges, hogy jön velem haza és hamarosan rá is vetem magam.
(A harmadik és egyben befejező kötet nem volt bent, pedig egyből kihoztam volna azt is.)

Li Jong-Hi - Annyira király vagy! 3.
Az egyik azon három mangasorozatból (igaz ez speciel manhwa), amit jelenleg nyomon követek. Vidám, szórakoztató, tökéletes kikapcsolódás, ha van néhány szabad percem. A második részen nagyon sokat nevettem és remélem, ezt a színvonalat tartani fogja a végéig. Addig azonban még lesz néhány kötet. 

Kara - Démonnapló 3.
Az előzőhöz hasonlóan ezt a sorozatot is olvasom szépen megfontoltan. Szintén szórakoztató, tökéletes, ha az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik, ám más műfajban. Remélem, tartja a megkezdett színvonalat.

Mary Janice Davidson - Egy haláli szingli meséi
Úgy mentem ma könyvtárba, hogy hozok valami vámpírosat is. Eredetileg egy másik sorozatba akartam belekezdeni, aztán megláttam ezt és nem bírtam visszatenni a polcra. A cím nagyon eredeti és humoros történetet ígér, amire épp szükségem van. Fura, de eddig még csak nem is hallottam róla, pedig Könyvmolyképző Kiadó munkája, így mindenféle elvárás nélkül tudok majd belevágni.

Laini Taylor - Füst és csont leánya
Hirtelen felindulásból vettem ki. Megláttam a polcon és kattant, én erről már hallottam molyon, így egy laza csuklómozdulattal a többi közé csaptam. Fogalmam sincs, hogy dicsérték, vagy leszólták, de olvasták sokan az tuti, én meg szeretek a saját orrom után menni.
Csak azt sajnálom, hogy ez is egy sorozat első része, ahogy a haláli szingli is és nem igazán akartam újakba belekezdeni. Jobban szerettem volna befejezni a már megkezdetteket, de épp ez a könyvtár egyik keserédes bája, sosem lehet tudni, mit kap az ember és mit nem. 

Julianna Baggott - Tiszták
Hasonlóan az előzőhöz, ezt is hirtelen felindulásból követtem el. Szintén rémlett, hogy molyon sokan olvassák, és mikor rápillantottam a fülszövegre, megértettem, miért. Az utópiák mostanában nagyon kelendőek, én is szeretem őket, úgyhogy nem haboztam kipróbálni. Főleg, hogy az Egmont Kiadó egyik könyve úgyis az eredeti tervem része volt, és így bár a Keresőket nem találtam, hoztam magammal ezt. Legalább végre egy folytatásmentes kötet. Nagyon kíváncsi vagyok rá.   

Szóval mostanában ezt a nyolc könyvet fogom olvasni. Aztán ha velük végeztem, fosztogatom tovább a könyvtárt, úgyis olyan sokat kellett a polcon hagynom és olyan sokat nem találtam. Korábban amúgy írtam egy rövid listát, pontosan melyik kötetek érdekelnek, amikről tudom, hogy kedvenc könyvtáram tulajdonában állnak. Ha valakit érdekel, elolvashatja a kívánságlista rovat negyedik részében.
No, meg rendeltem is egy könyvet (egyelőre legyen titok mit) és jövő hónapban fogok még egyet, úgyhogy nincs hiány olvasnivalókban. Már csak a szabadidő hiányzik hozzájuk.

Még el kell dicsekednem két új szépséges könyvjelzőmmel. Hiszen ennyi könyvhöz széles könyvjelzőválaszték dukál. (Az már más kérdés, hogy a bőség zavarában sosem tudom, melyiket használjam. Legszívesebben egyszerre használnám mindet. ^^)
Ribizly lepett meg velük, mikor kölcsönadta a Kardok viharát. Kínából hozta őket, így még becsesebbek, főleg a helyes kis bojtok miatt. 
Az egyik tájképes, a másik pedig a tipikus ázsiai művészetet idézi aranyos cicákkal a szélén. Előbbit benne is hagytam a könyvben, hogy kipróbálhassam, utóbbit pedig kényelembe helyeztem a többi könyvjelzőm között és várom a megfelelő könyvet hozzá.
El vagyok kényeztetve. :)

3 megjegyzés:

  1. Szia nagyon bocsi, de nem a könyvekről kérdezek.Mi az a jel a körmödön itt a képen?? Az egyik ismerősöm mindenhova azt rajzolja, és kezdünk tőle bekattanni. Úgyhogy légyszi válaszolj. Előre is nagyon köszi, sokat segítenél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégis könyves a kérdés, mert az a jel bizony egy könyvből van. :)
      Cassandra Clare könyvsorozatában (A végzet ereklyéi, aminek első kötete a Csontváros) árnyvadászok a főszereplők és ők rúnákat rajzolnak a bőrükre. A körmömön az egyik ilyen rúna van, név szerint az angyali erő rúna. :)

      Törlés