2012. augusztus 9., csütörtök

Blogger játéklánc

Hozzám is eljutott az a könyvekhez kapcsolódó játék, ami elég gyorsan terjed mostanában a bloggerek és molyok körében. A részvételért Dorancsot illeti a köszönet. :)

Játékszabályok:
– Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
– A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
– 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
– 11 embert meg kell jelölni és linkelni
– Nincs visszaadás/visszajelölés

Spontán nem igazán tudok beszélni magamról, de megpróbálom.
1. Vegetáriánus teaimádó vagyok és egyáltalán nem iszom alkoholt.
2. Egy plüsskutyával osztom meg az ágyamat, amit a 17. születésnapomra kaptam a barátaimtól.
3. A kedvenc színem a lila. Fél évig volt is három lila csík a hajamban.
4. Nagy álmom, hogy egyszer eljussak Japánba.
5. Képeslapokat gyűjtök. Jelenleg több mint 250 van a birtokomban, ám ez csak a kezdet.
6. Zene és/vagy könyv nélkül sosem utazom.
7. Még sosem ültem repülőn, de nagyon szeretnék.
8. Hiszek a sárkányokban.
9. Mániákus állatbarát vagyok, amihez kényszeres tapizás társul. Állatkertben is simogatnám a tigriseket és  a jegesmedvéket, ha nem lenne az üvegfal. Így viszont ott csak állok, csodálom őket és elképzelem, milyen lenne, ha hozzájuk érhetnék.
10. Kedvelem a szarkazmust és a sötét humort.
11. Maximalista vagyok.

Dorancs kérdései:
1. Melyik könyvet olvastad életedben először?
Nem emlékszem. Valószínűleg egy mesekönyv lehetett, talán a Mókus és a szarka Donászy Magda tollából. Ez volt gyerekkorom kedvenc könyve, amit míg meg nem tanultam olvasni (na meg még azután is) naponta többször felolvastattam anyukámmal.

2. Olvastál már el könyvet csak azért, mert láttad filmben és nagyon tetszett? Ha igen melyik volt?  
Igen. A Vágy és vezeklés annyira megtetszett, hogy mikor megtudtam, könyv alapján készült, elhatároztam, el fogom olvasni. Aztán belefutottam egy leárazásba és meg is vettem. Imádtam minden sorát, bár a cselekményt már ismertem. Szerintem a film és a könyv is csodálatos alkotás.
Amúgy még az Egy gésa emlékiratai ilyen, mivel az egyik kedvenc filmem és egyszer el is szeretném olvasni.

3. Melyik a jobb? A könyv amiből a film készült, vagy a film ami a könyvből készült?
Mindkettő. Szerintem nem lehet és nem is kell összehasonlítani őket, mivel két teljesen más műfajról van szó. Azt azonban elismerem, hogy a könyv mindig sokkal többet ad a mondanivalóból és a hangulatból egyaránt. 

4. Ha csak egy könyvet (nem sorozatot) választhatnál amit magaddal vihetsz egy lakatlan szigetre melyik lenne az?
Egyértelműen életem nagy könyvszerelmét a Battle Royale-t választanám. Sosem válnék meg tőle és túlélő eszköznek sem utolsó.

5. Követed az Olimpiai eseményeket vagy csak néha néha belefutsz egy – két hírbe?
Utóbbi. Egyáltalán nem nézek tévét és nem olvasok újságot (internetes hírportálokat sem), így szinte barlangban élek a nagyvilág szempontjából. Ismerősök útján azért hozzám is eljut, Magyarország hány érmet zsebelt be idén, és még örülök is ezeknek az információknak. Amúgy nem érdekel a sport.

6. Melyik az az író aki nagy hatással volt az életedre?
Takami Kósun, amiért megírta a fent említett kedvenc könyvemet. Azt a feszültséget és katarzist, amit olvasás közben átéltem, még nem sikerült megismételnem, pedig elég sok jó, sőt nagyon jó könyvet olvastam.

7. Ha lehetőséget kapnál arra, hogy egy általad választott íróval közösen megírjatok egy könyvet, ki lenne az? Milyen műfaj lenne? Mi lenne a témája?
Nem szeretem a társzerzőket, nem is olvasok olyan könyvet, amit egynél több szerző írt. (Ebbe persze a novelláskötetek nem számítanak bele.) Szerintem az ilyenek darabosak és nem annyira élvezetesek. Egy könyv, a történet és a szereplői attól jók, hogy a szerző pontosan ismeri és érzi őket benn a szívében. Ezt pedig két külön szívvel nem lehet összehozni. 
Tehát válaszom a következő: hiába tisztelem és irigylem néhány író munkáját, még ha felajánlaná sem vágnék bele egy közös könyvbe.

8. Melyik az a történet (ha van ilyen) amelyiknek nem vagy elégedett a végével és szívesen átírnád? (Indokold!)
Nem nagyon szoktam panaszkodni a történetek vége miatt, mivel az író jogának tekintem a befejezés kimenetelét. Persze volt már olyan, ami nem tetszett annyira, ám ott más hibákat is láttam a történetben, nem csupán az utolsó részt. 
Viszont, bár nem könyv (manga, anime és mozifilm), a Death Note befejezését átírnám. Pontosabban az animét fejezném be úgy, ahogy a mozifilmben megoldották. Szerintem az sokkal hatásosabb és ütősebb volt.

9. Kedvenc magyar íród? (Remélem mindenkinek van)
Nos, nekem nincs, sőt, kedvenc íróm egyáltalán nem akad. Persze van akit jobban szeretek, vagy tisztelek, de kedvencnek egyiket sem mondanám, mivel mindegyiket más okból tudnám kiemelni.
Viszont igyekszem minél több magyar írót megismerni.

10. Hiszel abban, hogy egy könyv megváltoztathatja egy ember életét? (Indokold!)
Igen. Szerintem minden könyv hatással van az olvasóra. Ezek persze nem olyan nagy és látványos változások, inkább csak sugallatok, egy gondolat, egy kérdés, vagy egy érzés, ami ha megfogan az olvasó agyában vagy szívében, előbb utóbb változásokat hozhat létre.
Én például a nézőpontjaimat szélesítettem a könyveknek köszönhetően. Egyre több színt látok és nem csupán a feketét és a fehéret.

11. Mit szeretsz a legjobban az olvasásban?
Azt, hogy kikapcsol és megszünteti a külvilágot. Olvasás közben bárhol lehetek és bárki szemével láthatok és ez igazi szabadságot ad, a fantázia szabadságát.

Kérdéseim:
1. Estél már bele egy könyv szereplőjébe úgy igazán, fülig? Ha igen, ki volt az, melyik könyvből és miért?
2. Miért indítottál blogot? (Vagy ha nincs: Miért olvasol blogokat?)
3. Melyik kategóriába tartozol: aki csak megfelelő hangulatban és elég szabadidő mellett olvas, vagy aki akármikor, akárhol, akár ha csak van két perce felcsapni egy könyvet?
4. Mi a legextrémebb hely, ahol eddig olvastál? (pl: 10. emelet ablakából lógva)
5. Szoktál felhőket nézegetni? Esetleg gyakran látsz is bennük valamilyen formát?
6. Ha tanácsra van szükséged, mit olvass legközelebb, kihez fordulsz és miért bízol meg az ízlésében?
7. Könyvvásárláskor befolyásol a borító? Volt már esetleg olyan, hogy csak a borító alapján választottál?
8. Olvasol párhuzamosan több könyvet is? Indokold!
9. Befolyásol a könyv szerzőjének származása?
10. Szereted az idézeteket? Ha találsz egy tetszetős mondatot, kiírod magadnak?
11. Ha a jó tündér azt mondaná, kívánhatsz egy könyvet, melyik lenne az? Miért?

Oké, nem épp a legizgalmasabb kérdések és lehet, hogy már mások is kérdezték, de nem jutott jobb eszembe.
Akiknek pedig továbbadom ezt a láncot az:
- Fgness (alias Csikoszokni)
- Siza

Illetve minden kedves olvasóm, aki kedvet érez a játékhoz, nyugodtan beszállhat megjegyzés formájában. 
Zsancy, téged külön buzdítalak is rá. ;)

4 megjegyzés:

  1. 1.Húú ez nehéz kérdés.Azt hiszem aki a legközelebb áll a szívemhez az Peeta az Éhezők Viadalából.Megfogott benne a hűsége.Akármennyi fájdalmat okozott neki Katniss,ő töretlenül szerette továbbra is.Magamra emlékeztet,mert én is ilyen vagyok.Ha egyszer szeretek valakit az mellett mindig kitartok.Nahát ez az utolsó két mondat még rímel is :D
    2.Nincs blogom,de a miért olvasok kérdésre az lenne a válaszom,mintha azt kérdeznék,hogy miért olvasok könyvet.Mert jó kikapcsolódás.És jó látni mások szemével is a világot.
    3.Az első kategória.Szeretek olvasni,és ennek meg is adom a módját.Meg aztán nem látom értelmét 2 percre felkapni egy könyvet,mert akkor úgy járnék,hogy beszippantana,és nem tudnám letenni,és ha amúgy sok dolgom lenne...nos akkor ez nem lenne túl jó.
    4.A takaró alatt zseblámpával :D
    5.Ovis korom óta szokásom.Mostanra már olyan szintre fejlesztettem,hogy észre se veszem ha az eget bámulom,tudat alatt csinálom :)
    6.Először is a barátnőmhöz,aki szintén nagy könyvmoly,és sokban egyezik az ízlésünk.Másodszor pedig hozzád :D
    7.A külső nagyon is befolyásol.Nem rég szereztem be a Fallen-t amihez nincsenek nagy elvárásaim,mert a fülszöveg alapján egy újabb angyalos szerelmi történetnek tűnik,mint amilyen a Csitt-csitt is,és angyalos történetnek az is elég lenne,de annyira meg fogott a borítója,hogy nem bírtam ki,hogy ne szerezzem meg.A borítója ráadásul a telefonom háttere is volt egy időben.
    8.Ilyen csak egyszer fordult elő.Akkor a Felszáll a ködöt,és a Tesókódexet olvastam egyszerre.De azt is csak azért,mert hát a Tesókódex nem regény,csak egy humoros "útmutató"amit azért akartam elolvasni,mert nagy rajongója vagyok az Így jártam anyátokkalnak.De nem tudok egy könyvre koncentrálni úgy,ha tudom,hogy közbe ott egy másik elkezdett történet is.Kitörne rajtam a bőségzavar.Ezért nem olvasok soha 2 könyvet egyszerre.
    9.Egy kicsit igen.Mert tudom,hogy minden országnak más a kultúrája.Ezért érzékelem a különbséget egy japán-és egy amerikai könyv között.Ettől függetlenül nyitott vagyok mindenféle regényre.Meg aztán,egy könyv sikere nem az író származásától függ.
    10.Nagyon szeretem őket.Gondolkodom a kiírás dolgon,mert bár a legtalálóbb mondatokat mindig megjegyzem,félek,hogy elfelejtem őket.
    11.Nehéz kérdés.Azt hiszem mindig az a könyv lenne,amire éppen vágyakozok,de nem tudom megszerezni.Ebből 3 is van jelenleg.Azt hiszem,azt választanám ami az első a listámon jelenleg.Vagyis Simon Tamás Vérmacska című könyvét.És miért?Azért mert már régóta nyomon követem Alfi macsekot a Facebook-on.Imádom a stílusát,a humorát,és a világnézetét.Ráadásul nem reg azon kaptam magam,hogy használni kezdtem egy szófordulatot,amit egyébként Alfitól hallottam.Ha valaki ilyen hatással van rám,annak el akarom olvasni a könyvét is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a válaszokat! :)
      És persze a bizalmadat is könyves véleményeimben.

      Törlés
  2. Szia! :)
    Bocsi, hogy csak most vettem észre, hogy jelölél, de nem voltam internet közelben, de pótoltam a hiányt: http://heavenforthebooks.blogspot.hu/2012/08/ujabb-kerdesek.html
    Köszönöm a kérdéseidet, érdekesek voltak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, nem lóverseny, bőven ráér. :) Én köszönöm, hogy válaszoltál. :)

      Törlés