Értelem és érzelem

Mivel általában kortárs szórakoztató regényeket szoktam venni, ha könyvtárban járok, igyekszem nem csupán ezekre koncentrálni. Sőt, van bennem egy kis művelődési vágy, ha úgy tetszik. Az elolvasandó könyvek listájához így került az illene megismerkedni vele kategória. Ebben főleg világhírű, nagy népszerűségnek örvendő könyvek szerepelnek.

Az Értelem és érzelem szintén ezek közé került. Úgy gondolom, egy igazi könyvmoly nem hagyhatja ki a nagy klasszikusokat, mint amilyen Jane Austen. Már régóta szerettem volna olvasni tőle, csak kellett egy kis idő, mire eldöntöttem, melyik legyen a kiválasztott. Végül a bejegyzésnek is címet adó nyerte el a megtiszteltetést.

Fülszöveg:

"A 18.-19. század fordulóján a pénz s az önérdek uralkodik Angliában. A két Dashwood nővérnek, akiknek se vagyona, se rangja, keményen meg kell küzdenie az előítéletekkel és a gazdagság előjogával, hogy elnyerjék a férfit, akire szívük igaz szerelmével vágyódnak. A mások iránt megértő, végtelenül tisztességes Elinor fegyvertelen az olyan szerencsevadászokkal szemben, mint vetélytársnője, Lucy Steele, s Marianne, aki megingathatatlanul hiszi, hogy érzelmei hűek a valósághoz, egy gátlástalan férfi hálójába keveredik. Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, s természetesen reményről és boldogságról mesél, s közben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat."

Nagyon szeretem a kosztümös könyveket és filmeket is. Szinte az összes Jane Austen regény filmfeldolgozását láttam. Sőt, a Büszkeség és balítéletet két változatban is. Épp ezért maga a cselekmény nem volt új számomra. Igaz, régen láttam a filmet és nem emlékeztem minden apró morzsára, csak a fő sztori maradt meg. De nem is a cselekmény megismerése miatt vettem kézbe a könyvet, hanem, hogy megtapasztaljam az írónő stílusát.

A korszak megismeréséhez tökéletes. Minden sorát áthatja a 18. század végének hangulata. Ez nem az általam megszokott visszareflektálós kosztümös könyv. Itt nem csupán a helyszín régi, hanem a szereplők is gondolkodásukkal, életmódjukkal együtt. Austen saját korából merít, saját tapasztalatait és kortársainak elvárásait írja meg. Épp ezért sokkal hitelesebb és mélyrehatóbb az a világ, amit lefest. Ha pedig azt nézzük, napjainkban is milyen népszerű, csak csodálhatjuk a munkáját. Kétségkívül nagyszerűt alkotott, minden elismerésem.

Mégis azt kell mondanom, ez volt az első és egyben utolsó könyv, amit olvastam tőle. Én ehhez már túlságosan modern gondolkozású vagyok. Ilyen elképzelésekkel pedig nem tudtam maradéktalanul élvezni a történetet. Még csak nem is az írói stílussal voltak gondjaim, bár valóban terjengősebb a mai könyveknél. A megfogalmazás azonban szép, kecses, változatos. Illet a könyvhöz.

Az egyetlen problémám a szereplők jelleme volt. Egyiket sem tudtam megkedvelni, sőt, egyenesen irritáltak. Néhány fejezet után felsóhajtottam: "Ennyi borzalmas nőszemélyt egy rakáson még nem láttam." Folyamatosan pletykáltak, áskálódtak vagy szenvedtek. Lényegében egyik sem tett semmit a boldogsága érdekében, csak sodródott az árral. Tudom, ebben a korban a nő a törékenység ideálja volt, de akkor is sok ez a mérhetetlen nyávogás. A beszélgetések 80%-a abból állt, hogy kiveséztek egyetlen egy aprócska mondatot. A hosszú, több oldalra nyúló monológok pedig, amiket én két bő mondatban össze tudtam volna foglalni, bosszantóan untattak. 

Kiábrándultam ebből a világból. A semmittevés, a folytonos pletykálkodás és a pénz örökös hajhászása taszítóan hat rám. Megfulladtam volna, ha valóban ebbe a korszakba születtem volna. 

Jane Austen könyveiről mindenkinek a romantika jut eszébe. Hát, én nem sok romantikával találkoztam a könyvben. Persze megvoltak a szerelmespárok, igaz visszafogottan, ahogy azt a korszak elvárta, mégsem éreztem romantikusnak. Ehhez elvártam volna legalább egy szerelmi vallomást, amit azonban nem kaptam meg. A könyv legvégén volt egy kiváló esély a romantikus érzelmek valódi kifejezésének (A sírást a szobában, látványos szenvedést és elájulást nem tartom romantikusnak.), mikor a két főszereplő sok viszontagság után újra találkozott. Ezt azonban az írónő lecsapta. Egyszerűen átugrotta a nagy vallomást és a találkozás után néhány órával már a vacsoránál jegyesekként láthattam őket. Ez pedig még az idegesítő, hárpia Lucy Steele-nél is jobban bosszantott. 

Összességében a következő véleményre jutottam. Érdemes olvasni Jane Austen könyvet, mivel valóban illik megismerni ezt a kort egy hiteles nézőpontból. Inkább családtörténetnek mondanám, mint romantikus könyvnek, így aki kimondottan szerelemre vágyik, másfelé keresse. Akit azonban szórakoztatnak az intrikák és nem bánja, ha kissé túldramatizálnak mindent a szereplők, az bátran vágjon neki. 

Nem bántam meg, hogy elolvastam, de ezzel befejezettnek nyilvánítom Austen olvasási pályafutásomat.