Szívvel a falnak

Ezt a könyvet két okból vettem kézbe. Egyrészt, miután elolvastam a szerző másik könyvét (Kedves Aaron!), ajánlást kaptam erre a kötetre is egy kedves könyvmolytárstól Instragramon. Másrészt San Diego miatt kikupálódtam amerikai fociból. Szóval gondoltam, ha már ősz van, és minden második este meccset kell néznem, akkor választok egy kapcsolódó olvasmányt.

A borító mutatós, igazi sportkönyv hangulata van a rubin pöttyöt leszámítva, ami miatt aggódtam kicsit. 608 lapjával pedig kifejezetten terjedelmes kötet.

Fülszöveg:

"Vanessa Mazur pontosan tudja, hogy helyesen cselekszik. Nem is érzi rosszul magát azért, mert felmondott. Asszisztensi/házvezetőnői/tündérkeresztmamai állását a szövetség legjobb védőjátékosa mellett mindig is átmenetinek szánta. Nagy tervei vannak, melyek között nem szerepelt az extra méretű alsógatyák mosása, legalábbis nem élete végéig.
Így amikor Aiden Graves bekopog az ajtaján, és azt kéri tőle, hogy jöjjön vissza hozzá, teljesen ledöbben.
A „winnipegi nagy fal”-ként ismert pasas két évig a köszönését sem fogadta, a születésnapjáról is megfeledkezett. Most pedig? Valami egészen elképesztő dologra akarja rávenni.
Mit válaszolhat az ember lánya annak a férfinak, aki megszokta, hogy mindig megszerzi, amit akar?
Hol a határ az ellenszenv és a szerelem között?"

Mivel olvastam már Mariana Zapata tollából, tudtam mire számíthatok, sőt, meglepően pontosan hozta a formáját. Néhány dolog miatt mégis aggódtam kicsit. Egyrészt, hogy kénytelen leszek végig kötözködni a sporttal kapcsolataos információk minőségét illetően. Sajnos nem egy könyvben találtam már durva félrefordításokat ezzel kapcsolatban, ám ez itt szerencsére elmaradt. Neset Adrienn szépen megoldotta, piros pont neki. Másrészt a Könyvmolyképző Kiadó kínálatából a rubin pöttyös könyvek vonzanak a legkevésbé. Azonban szerencsére a szerző továbbra is romantikus regényt írt és nem pornót, így ez a félelmem is alaptalannak bizonyult.

A történet alapja nagyjából szokványos. Két nem különösebben jól kijövő ember lassan kibontakozó románcát követheti nyomon az olvasó. A hangsúly pedig azon van, hogy lassan, nagyon lassan. Többnyire nincs problémám a nem sietős cselekményvezetéssel, de ez a könyv cseppet túl van nyújtva, és nem feltételenül a két főhős egymásra találására értem. Tele van érdektelen kitérőkkel, ismétléssel (erre majd még visszatérek) és kihagyott lehetőségekkel. Mert a sok-sok kitérő, kiegészítő információ egy része csak volt, és nem kezdtek vele semmit, ez pedig nagyon nem tett jót az olvasás élményének.

Az elején kifejezetten jó élmény volt lapozni ezt a könyvet. Könnyed volt, kedves, kikapcsolt, és nem volt benne semmi nagy horderejű dolog, így könnyedén le tudtam tenni fél napra vagy többre, amikor épp nem volt időm olvasni. A romantika finom alakulásával is elégedett voltam olyan 4-500 oldalig, mert arra kicsit elfogyott a türelmem. A szereplők sem bosszantottak, legfeljebb untattak, mert Zapata mellékszereplői olyan egysíkúak, mint egy üres boríték.

Szóval többnyire tetszett, de vannak bőven hibái, amelyek mellett nem tudok szemet húnyni. Az egy dolog, hogy a sport háttérként van jelen (Nem zavart, ha focit akarok, csak le kell ülnöm San Diego mellé a kanapéra.), de hogy minden, de tényleg minden csak háttér legyen, az picit furcsa. Minden felmerülő konfliktushelyzet, probléma, csak díszlet volt, mert a szerző szépen kiszínezte, aztán hagyta a fenébe, és keresett egy másikat, hogy aztán azzal se kezdjen semmit. Ettől pedig rettentően súlytalannak éreztem a könyv, bár nem vártam sokat tőle, hiszen habkönnyű romantikus alkotásról van szó. Csakhogy, ha valaki a családon belüli erőszak, az adósságok, a karrier és az érdekházasság kérdésköreit feszegeti, akkor illik kezdeni is ezekkel valamit.

Itt jön a képbe a másik probléma, a szerző stílusa. Mivel a másik könyv, amit olvastam a tollából, egy levélregény volt, itt kóstoltam bele először igazán, hogyan is ír Mariana Zapata. Nos, meg kell állapítanom, hogy nem túl jól. Nagyon szépen tud lényegtelen dolgokat ecsetelni például a reggelizőasztal és a futás előtti előkészületek, de nagyon kerüli a tényleges cselekményleírást. Minden fontosabb eseményt utólag meséli el, ahogy a szereplőnek épp eszébe jut néhány gondolatban. Ráadásul rettentően sokat ismétel többnyire feleslegesen. Oké, ez egy romantikus könyv, de kismilliószor volt leírva milyen kőkemény bicepsze, combizma, csuklyásizma stb. van a főhős úrnak. Ez a részletes anatómiai ismertető pedig elég unalmas 600 oldalon keresztül. Ugyanilyen unalmas a szereplők szóhasználálta is, a furcsa jelzőkről nem is beszélve. Bár lehet bennem van a hiba, hogy szofisztikáltabb szöveget vártam a nagyfiú, a busa fej, szakállas áll szentháromságán kívül. (Az anatómiai fejtegetéseket még valahol megértem, de miért kellene elalélnom egy busa fejtől? Folyamatosan bölények, skót marhák és kaukázusi farkasölő kutyák jutottak eszembe róla, amik cukik, de feltételezem, nem ez volt a szerző célja...)

Egyébként úgy tűnik, nem csak a szavakat szereti újra és újra felhasználni, hanem megvan a komfortos regényépítési technikája is. Vagyis mindig egy hosszan elnyújtott románcot ír két látszólag teljesen különböző, aztán mégiscsak hasonló karakterrel, amit aztán egy nagyon részletes ágyjelenettel és egy rövid epilógussal zár le. Nem mondom, hogy rossz séma, csak nagyon kiszámítható. Na, de nem kötözködöm tovább (bár az úriember indokolatlanul részletes altesti anatómiai ismertetésébe még bele lehetne kötni) inkább írok egy konklúziót.

Ez egy könnyed, romantikus történet kissé hosszúra nyújtva. A kivitelezés kedves, de vannak hibái. Aki romantikus olvasmányra vágyik, nem fog csalódni, bár készítsen némi türelmet hozzá. Lassan kibontakozó szerelmi történet rajongói előnyben, illetve minden hölgyolvasó, aki a kigyúrt, magas férfiakra bukik, mert a kötet nagy része férfi anatómia. Aki viszont akcióban gazdag cselekményt szeretne, keresse máshol. Illetve, ha valaki sportkönyvre vágyik, az is másfelé keresgéljen.