2013. június 29., szombat

D.E.A.R.


D.E.A.R. = Drop Everything And Read (Dobj el mindent és olvass)
Ez a négy betű határozza meg jelenleg napjaimat. Egyszerűen csak olvasok és kész.

A blog már több, mint három éve szerves része lett életemnek. Pont akkor kezdtem bele, mikor az egyetemi oktatásba igyekeztem beküzdeni magam. Azóta pedig sok fontos, meghatározó, boldog és szomorú dolog történt velem, amiknek hol volt nyoma bejegyzéseimben, hol nem. 
Csak néha szoktam személyesebb hangvételű sorokat írni, mivel úgy gondolom, senkit sem érdekelnek apró-cseprő dolgaim és annyira nincs feltűnési viszketegségem, hogy világgá kürtöljem, mit ettem mondjuk ebédre. Van azonban olyan helyzet, mikor szükségét érzem a számomra fontos mozzanatok leírásának még ha csak vázlatosan is. 
Ez egy ilyen pillanat, ilyen bejegyzés.
Lezárult ugyanis egy újabb szakasz az életemben. Végeztem az egyetemmel (bár remélhetőleg nem örökre) és ezzel egy hároméves periódust hagytam a hátam mögött. 

Címszavakban, adatokkal ez azt jelenti, hogy: 
- 339 blogbejegyzést írtam
- 150 regényt olvastam
- rászoktam a kávéra
- szereztem 3 új barátot és egy expasit
- többé-kevésbé megtanultam jógázni és íjjal lőni
- felcsaptam bébiszitternek
- picit háziasabb lettem
- no, és szereztem egy diplomát

Szóval cseppet sem unatkoztam és ez alatt a pár év alatt, tudtam, hol a helyem a világban, ám ahogy minden más, ez sem tarthat örökké. Tudom, kicsit fura vagyok, de szeretek tanulni, szeretek egyetemre járni és hiányozni fog a jól bevált rutin. Ugyanakkor örülök, hogy végre vége van.
Az elmúlt félév kész káosz volt, az utóbbi két hét pedig maga az apokalipszis. Adrenalinon, csokin és kávén éltem, alig aludtam, egy barlanglakó remete szociális szintjére fejlődtem vissza és kaptam egy kisebb idegösszeomlást mély depresszióval megfűszerezve. Van mit kipihennem...
Épp ezért lett a szlogenem: D.E.A.R. vagyis mostantól két hónapig csak a lábamat lógatom és azt teszek, amit akarok és akkor, amikor én akarom.

Nyári terveim tehát a következők:
- minimum napi 8 órát aludni
- olvasni, olvasni, olvasni
- alkotni (írni, rajzolni, kreatívkodni)
- képeslapokat küldeni és kapni (Éljen a Postcrossing!)
- visszaszocializálódni a társadalomba, vagyis barátokat, ismerősöket, rokonokat látogatni
- utazni belföldön és talán külföldön is
- sportolni, mert egy éti csiga is fittebb nálam 
- gazdag férjet fogni, aki vesz nekem egy könyvtárt

Na, jó, férj nem kell, de a könyvtár jöhet. A többiből viszont nem engedek. Nagy valószínűséggel nem lesz sok hasonló lustálkodással tölthető alkalmam, így ki kell használnom a nyár minden percét. 
A tervek tehát megvannak és tudom, hogy sok dolog fog közbejönni, de mindent megteszek, hogy leküzdjem őket. Kezdetnek rendelek egy kis napsütést és forróságot, hogy végre elmehessek úszni és ha ez megvan, rendszeresíteni is fogom. 
A könyvek falása is megkezdődött, bár a bőség zavara miatt, azt sem tudom, melyikhez kapjak. Valószínűleg több könyvet fogok egyszerre olvasni, ahogy épp kedvem tartja.
Csikóhalas fülbevalók
Alkotni is alkottam már egy helyes kis fülbevalót, bár nem volt nehéz feladat, sőt. 
Kreatív boltban bóklászva találtam ezeket az eszméletlenül aranyos csikóhalgyöngyöket. Nem hagyhattam ott, szinte könyörögtek, hogy vegyem meg őket. Haza is hoztam hát és fülbevalót varázsoltam belőlük, ahogy a mellékelt képen látszik. 
Plusz folyamatban van két medál felfűzése, egy csomózott fülbevaló befejezése és akarok még egy csomózott karkötőt is.
Ötletekben tehát nem szenvedek hiányt, amint kedvet érzek hozzájuk, vagy megszáll az ihlet már dobok is el mindent és rákoncentrálok valamelyik munkára. 
Jöhet a nyár és a D.E.A.R. időszak!

3 megjegyzés:

  1. Hajrá, és kellemes D.E.A.R.-os nyarat! :) Én személy szerint szeretem a személyes hangvételű bejegyzéseket is, így ezt is élveztem. :)

    VálaszTörlés