2012. december 6., csütörtök

Mozgóképek III.

December eleje van, vagyis itt az ideje egy újabb filmes összefoglalásnak.
Mozgóképek rovat, avagy mit néztem az elmúlt 30 napban.
Ahogy szabadidőm rohamosan fogy a vizsgaidőszak fenyegető árnyékában, minden szabad percemet inkább a könyveknek szentelem, ami a filmek csökkenésével jár. Éppen ezért, most csak három filmről tudok írni rövid ismertetőt és értékelést, ám ezt igyekszem kicsit bővebben és mélyrehatóbban megtenni.

Álmok otthona
"Egyesek szerint minden háznak vannak emlékei. Nem sokkal azután, hogy a család beköltözött az új házba, tudomást szereznek egy brutális bűncselekményről, amelyet a ház előző lakói követtek el. Will elkezdi vizsgálni a tragédiát, és az egyetlen szál, amin elindulhat a szomszédjuk, Ann aki ismerte a meggyilkolt családot."
Tipikus horrorfilm. Szokásos családi drámával és kísérteties házzal, na meg sok-sok sötét és homályos folttal megspékelve. Semmi újat nem mond, semmi új koncepció, vagy eredeti ötlet nincs benne. Sőt, bosszantó módon koppint korábbi, nagyon jó és sikeres művektől.
Ezek az átvett elemek, főleg a csattanó, ami már unalmas és szánalmas kategóriát öltött, ahogy elcsépeltté vált, kimondottan bosszantóak. 
Az egyediség a lényeg, csak még mindig nem fogják fel, hanem újabb és újabb bőrt nyúznak le a tucat filmek gyártásához. 
Igazából nem kimondottan horror, inkább csak misztikus, krimis film, úgyhogy félős lelkületűek is nyugodtan megnézhetik, nem okoz álmatlan éjszakákat. Aki azonban valami ütősebbre vágyik, az keressen mást.
Egyedül a színészekre nem lehet panasz. Rachel Weisz ezúttal sem okozott csalódást és még a szöszi James Bond, vagyis Daniel Craig ellen sem lehet egyetlen rossz szavam. Egyszerűen túlságosan unalmas már ez a horror téma.

Sleeping Beauty
"Az egyetemista Lucy csendes nemtörődömségben éli mindennapjait. Egyetlen célja, hogy kifizesse a lakása bérleti díját, szexuális kapcsolatai semmit sem jelentenek számára. Ezért is vállalja a hétköznapinak semmiképpen sem mondható lehetőséget: hogy Csipkerózsikaként idős férfiak szexuális játékszereként, önmagáról órákon át mit sem tudva létezzen. A kábítószer hatása alatt töltött órák lassan mindennapjai részévé válnak. Ahogy egyre gyakrabban fekszik bele luxuslakosztályának gyönyörű ágyába, úgy válik egyre erősebbé benne a vágy, hogy megtudja, mi történik vele, mialatt alszik."
Érdekesnek hangzik, ugye?
Nos, én is ezt hittem, mikor belevágtam, majd 20 perc elteltével rájöttem, kutyagumiba nyúltam.
Ez a film borzalmas, förtelmes és teljességgel értelmetlen. Alulmúlta az alulmúlhatatlant és felkerült az "életem legrosszabb filmjei" listámra, ami nem kis teljesítmény. Senkinek sem ajánlom, de tényleg. Higgy nekem, ezt nem akarod látni.
No, de hogy miért is verte ki nálam ennyire a biztosítékot? Rögtön részletezem.
Adva van egy nagyszerű alapkoncepció, ami az ismertető alapján elgondolkodtató, érdekes és talán izgalmas filmet ígér. E helyett azonban a néző kap egy rakás katyvaszt, ami néhol gyomorforgató és szinte acélbetétes bakancsban ugrál az ember lelkén. A bennem élő gyerek végig sikoltozott, hogy ő ezt nem akarja és jogosan.
A történet (Van egyáltalán?) egy lelkileg sérült, kiégett lány szemszögéből mutatja be a modern prostitúció világát. Legalábbis ez lenne a lényeg, ám a gyakorlatban a néző semmivel sem lesz okosabb a témában.
Cselekmény Lucy furcsa munkáiból áll, aminek nagy részében ráadásul alszik. Párbeszédek kimerülnek az egyszavas válaszokban, illetve van benne egy förtelmes és rettentő hosszú monológ Lucy egyik ügyfelétől, amit szinte fájdalmas volt végighallgatni is. (Nem tudtam eldönteni a 70 éves bácsika meztelen testétől vagy a novellának csúfolt monológtól kavarodott fel jobban a gyomrom.)
Karakterek csak annyira vannak, mint párbeszéd. Lucy egy üres héj, ügyfeleiről csak a furcsa perverzióikat lehet megtudni, így a karakterfejlődés esélytelen. A nulláról nem lehet építkezni.
Besorolása szerint dráma, de ez sértés a műfajra nézve, így inkább "erotikus" filmnek mondanám. A 18-as karika nem véletlen, a főszereplő szinte állandó jelleggel alul öltözött, bár ágyjelenet nincs benne. Meglepő nem, hogy egy prostituált, mert Lucy az, történetéből kimarad a szex. Ő azonban nem a hagyományos értelemben vett kéjnő, hiszen a munkaidejét átalussza. És hogy mit lehet kezdeni egy alvó, meztelen nővel? Sok morbid és nevetséges dolgot. Az egyik ügyfele például súlyzóként használta Lucyt, ahogy emelgette és az ágy egyik feléből a másikba tette. 
A korhatárt a bácsikák sztriptíze erősíti és szerintem senki sem akar egy indokolatlanul meztelen nagypapában gyönyörködni. Valamint a pincérnők furcsa "ruhája" növeli még a felnőtt tartalmakat. 
Szóval tele van sérült lelkű emberekkel, miközben nem történik semmi. Ha időnként nem fanyalogtam volna a látványtól, biztosan bealszom rajta.
Olvastam olyan véleményt, hogy művészfilm és mélyebben kell megvizsgálni, hogy értékelni lehessen, illetve hogy tele van utalásokkal és szimbólumokkal. Nem, ez nem művészfilm és nagyon elvontnak kell lenni ahhoz, hogy bármi értelmet találjunk a semmi közepén.
Egy dolog azonban kétségtelen, nyomot hagy, ám nem a jó értelemben. Az ember csak agyal és agyal utána, hogy találjon egy szikrányi értelmet a látottakban és igazolja a rászánt perceket, illetve hogy fel tudja dolgozni ezt a lélekölő vackot.
Senkinek sem ajánlom, de tényleg.

Csúcshatás
"Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben." 
Ezt a filmet Applequeen barátom ajánlotta. Hihetetlenül sok filmet látott már, szinte minden héten megy moziba, így mindig jó viszonyítási pontot ad, ha valami felkelti a figyelmemet.
Bradley Cooper és Robert De Niro már önmagában jó ajánlólevél, ám a kitűnő színészi gárda sosem elég, kell mellé egy jól felépített sztori is.
Nos, itt ez sem hibádzik.
A történet pörgős, tele van akcióval, ahogy mindenki meg akarja kaparintani a csodatevő pirulákat és igazán jó látni a főszereplő fejlődését közben. Elgondolkodtató, vajon tényleg ennyi mindent befolyásol a puszta tény, hogy mennyire használjuk ki agyunk kapacitásait. 
Természetesen mindennek ára van és ez elég hamar ki is derül még több konfliktushelyzetet teremtve.
Nagyon tetszett Eddie fanyar humora, ahogy szarkasztikus megjegyzéseket tett saját magára a legszorultabb helyzetekben. Bár nem egy kimondottan angyali természet, azért lehet neki drukkolni és izgulni érte. Kedvelem az összetett karaktereket és ő tényleg az.
A cselekmény tehát végig leköti a néző figyelmét és a vége igazán tetszetős csavarral alakul.
Ajánlom mindenkinek, aki izgalmas és kicsit elgondolkodtató filmre vágyik.

Értékelés:
Ezúttal is 10-es pontozással, ahogy a rovatban már megszokott.

Csúcshatás                ->     9
Álmok otthona           ->     6
Sleeping Beauty         ->    -1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése