"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."
Véleményem szerint, ez az ismertető eléggé megtévesztő. Egy akciófilm hatását kelti a szokásos "ki a vagányabb macsó a városban" érzéssel. Hát, ez a film nem ilyen.
Az eleje kellően zavarosan indul, de hamar fel lehet venni a fonalat és nekem teljesen kiszámítható is volt a cselekmény. Azt szeretem, amikor váratlan és döbbenetes események követik egymást, hogy ne tudjam előre, mi lesz a következő lépés. Ennél a filmnél viszont túl könnyen összeraktam a szálakat. Kiszámítható volt és nekem egy cseppet vontatott is. Nem azért, mert kevés a látványos jelenet, vagy az izgalom, hanem mert kevesebb idő alatt is le lehetett volna rendezni. Mire vége lett és rápillantottam az órára, az agyamon ez szaladt át: "Bakker, már megint elcsesztem a délutánomat és nem tanultam!" Az igazán jó filmekre nem sajnálom az időt még akkor se, ha épp alig van néhány szabad percem. Ezt a filmet viszont nem sorolhatom az igazán jó alkotások közé. Kap egy szimpla jó besorolást, mivel nem unalmas és határozottan eredeti az ötlet. A látványra és a színészekre pedig egy szavam sem lehet. Bár DiCapriótól ezt el is lehet várni.
A film alatt, főleg a vége felé, egyre jobban vártam a befejezést. Kíváncsi voltam, milyen csattanót szántak a végére. Barátaimtól azt hallottam, hogy az utolsó néhány perc a legjobb. Ezért egy nagy fordulatra, vagy elgondolkodtató lezárásra számítottam. Sajnos, csalódnom kellett. Tudtam, hogy ez lesz a vége és egyáltalán nem érzek késztetést a mély gondolkodásra a témával kapcsolatban.
Összegzésül, ez egy jó film, amit érdemes megnézni, főleg ha az embernek van rá elég ideje. Viszont ne számítson senki katarzisérzésre és attól, hogy a többség 2010 legjobb filmjének tartja, nem kötelező szeretni. Nekem nem ez az év filmje és biztosan nem fogom még egyszer megnézni, mivel egyszer elég volt.
Hogy tovább jártathassam ujjaimat a klaviatúrán, ami már nagyon hiányzott, néhány gondolatot még pötyögök a témával kapcsolatban. A film alap sztorija, az álmok és jelentőségük, egy igazán megkapó téma. A tudomány mai állása szerint, milkalila gőzünk sincs, miért álmodunk, ahogy arról sem, hogy mi ezeknek a jelentése. Persze, a könyvesboltok, újságosok és egyéb helyek tele vannak álmoskönyvek egész hadseregével és léteznek alváskutató központok is. Mégis, az álom, akárcsak az ásítás, rejtélynek bizonyult.
Biológiai megközelítés szerint, az agy álmunkban dolgozza fel a napi információkat. Pszichológia irányultság szerint, a tudatalattival van összefüggésben, míg a misztikusabb vonal nézeti a jövő, vagy akár a szellemvilág kifürkészésének egyik módját látják benne.
Szerintem, egyik sem fedi a valóságot és az álom csak azoknak fontos, akik törődnek vele. Vannak, akik sosem álmodnak, (persze orvosok szerint, ők is álmodnak, csak nem emlékeznek rá) míg vannak, akik ritkán és vannak, akik mindig. Az emberiség nagyobb része ritkán, mondjuk heti egyszer álmodik, úgy, hogy reggel emlékszik rá. Egyesek gyakrabban, de a felébredés pillanata után el is felejtik és vannak, akik úgy nyitják ki a szemüket, hogy semmire sem emlékeznek.
Én nem tartozom közéjük. Talán a legritkább esetbe tartozom, mivel valahányszor elalszom, álomba is merülök. Álmodom, majd mikor felébredek, tisztán emlékszem mindenre. A nap folyam persze a benyomások, érzések, emlékek elhalványodnak, de a lényeg megmarad. A hangulat, egy érzés, ami végigkísér, míg újra párnára nem hajtom fejemet.
Mivel anyukám spirituális beállítottságú, vagyis vonzódik a misztikus dolgokhoz, van négy különböző álmoskönyv a polcán. Ő is elég gyakran álmodik, úgy heti egy-két alkalommal és ha valami érdekes szerepel benne, felcsapja ezeket a könyveket. A vicc az, hogy mindegyik mást mondd. A legszórakoztatóbb álmoskönyvünk egy Freudot követő koncepció alapján készült és mindenben szexuális utalást lát, de szép képek vannak benne. Én csak nagyon ritkán lapozgatok bele ezekbe a kötetekbe. Szeretem magam megfejteni álmaimat, mivel az én felfogásom szerint, nekem szólnak, így csak én jöhetek rá értelmükre. Néha sikerül is beazonosítanom őket és párszor megtaláltam bennük a déjá vú érzéseim alapját.
Nos, ez is egy különös jelenség, ami nálam elég gyakran jelentkezik. Még nagyon régen, óvodáskoromban (igen, az óvodáskori álmaim egy részére is emlékszem) álmodtam egy kulcsos, lakatos, zöld, gömb vagy szív alakú, a tetején virágmintás, elég giccses ládikáról. Nem igazán tudom, mi volt álmomban vele, de szerepelt benne és megragadt az agyamban, mert olyan érdekesen nézett ki. Aztán jóval később (lehetett pár nap, vagy akár hónap, már nem emlékszem pontosan) egy kislány pont egy ilyen ládikát hozott az óvodába, amit én is közelről megcsodáltam. Mindig beleborzongok az ennyire erős déjá vu érzésbe...
Visszatérve az álmokra, én szeretem őket. Ha nem álmodom, ami csupán akkor fordul elő, mikor túlságosan kimerült vagyok, úgy érzem, mintha nem is aludtam volna. Sőt, volt már olyan, hogy nem tudtam mélyen elaludni és sodródtam álom és valóság határán. Ilyenkor mintha egyszerre lennék két helyen. Ugyanabban a pillanatban létezem álmomban és a valóságban. De persze, ki dönti el, hogy melyik a valóság? Vagy akár, miért ne lehetne mindkettő az? Álmunkban talán nem viselkedünk épp úgy, mint éberen? Nem cselekszünk, találkozunk másokkal, érzünk, eszünk, sőt még alszunk is? Akkor honnan tudjuk, hogy az egy álom, és ez itt a valóság? Lehet, hogy mikor elalszunk egy másik világban épp felébredünk és épp ugyanilyen ködösen, vagy akár sehogy emlékszünk a nap folyamán történtekre. Nem, ezeket a gondolatokat nem a film váltotta ki belőlem. Ezek mindig is foglalkoztattak.
A másik érdekesség, a rémálok. Sosem volt még rémálmom. Volt néhány kellemetlen, de igazi rettegéssel teli, izzadságban fürödve ébredős álmom, ami után nem mer az ember visszaaludni, még sosem volt. Pedig álmaim többsége horrorfilmbe is beillene. Támadott meg cápa, egy tucat mérges kígyó, vámpír, fegyveres őrült, aki meg is lőtt, hatalmas fehér izék (leginkább sétáló párnákra emlékeztettek) és néhány medve, sőt farkas is. Mégis kipihenten ébredtem.
Őszintén fogalmam sincs, hogy miért álmodom minden éjjel, ahogy azt sem tudom, miért épp azt álmodom, miért épp azokkal az emberekkel. Viszont, nem is nagyon érdekel. Számomra a lényeg az, hogy álmodom és jó érzéssel tölt el. Ha pedig elgondolkodom álmaimon, nem eredetükre vagyok kíváncsi, hanem arra, amit közben éreztem. Nekem a hangulatok, benyomások, rezgések sokkal fontosabbak, mint az, hogy azért voltam épp mondjuk egy elhagyatott házban, mert előző este egy kísértetkastélyról szóló filmet néztem. Mindegy miért voltam ott, a lényeg, hogy ott voltam.
Ideje befejeznem. Álmos vagyok és nyűgös, mert még két vizsgám hátra van és már nem érzek magamban elég erőt a tanuláshoz. Tíz vizsga után agyam arra a tál görög csőben sült zöldségnek nevezett valamire emlékeztet, amit múlt héten vettem. Sem látványra sem tartalomra nem túl bizalomgerjesztő...
Néhány idézettel zárok.
Egy gyakori közmondás:
"Aki sokat alszik, keveset él."Erre válaszom:
"Aki keveset alszik, túl fáradt, hogy éljen."És legújabb agyszüleményem:
"Nem alszom át fél életemet, csak egy másik világban töltöm."
Egyetértek veled, jó érzés álmodni. :) S kialakítod a saját kis világod, ahogy az utolsó idézetben is leírtad. :D
VálaszTörlés