Ez meg az

Ez most egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés lesz. Mostanában történt egy s más, ami megmozgatta a gondolataimat.
Kezdem talán ott, hogy meglepetésemre ismerőseim között egyre népszerűbb a blogolás. Nem egyszer közölte velem valaki, hogy nekilátott blogot írni. Ilyenkor gondolatban figyelmeztetnem kellett magamat, mielőtt rávághattam volna: "Én is.". Még mindig nem szeretném ismerőseim orrára kötni ennek a blognak a létezését. Hogy miért? Mert ez az én picinyke világom küszöbe. Félreértés ne essék, ha valaki idetévedne és beleolvasna, netalán találna valamit, ami róla szól, vagy hozzá kapcsolódik, nem jönnék zavarba. Számomra az őszinteség az egyik legnagyobb erény és nem szoktam véka alá rejteni véleményemet. Azt a néhány gondolatot, amit itt megosztok ismerőseimmel kapcsolatban pedig a szemükbe is megmondom. Viszont ez a blog világom küszöbe. A világom pedig a történeteim. Innen ezek csupán egy ugrásra, vagy inkább egy kattintásra vannak. Szeretném megőrizni inkognitómat.
Valahogy mégis majdnem kiszaladt a számom a fent említett mondat. Ez pedig azt mutatja, hogy egy hangyányit bennem van a kérdés: Mi lenne, ha?. Mi lenne, ha elmondanám? A válasz egy szó: sokk. Úgy megdöbbenteném ismerőseimet, mint a rokonságomat sikerült szombaton... Minden kétely, bizonytalanság ellenére hazardíroztam kicsit. A linkek közé betettem két nagyon jó barátom blogját. Ez azért veszélyes, mert a blogger lehetővé teszi az oldal megnyitásának forrását, vagyis mutatja a hivatkozásokat. Ergo ha innen megnyitom, ez a blog szerepel majd a források között. Persze erre a funkcióra még rá kell jönnie kedves új blogoló barátaimnak.
Mégis bátran bíztatok mindenkit, hogy nézzen csak bele ebbe a két blogba.
Csikoszokni oldalát azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a divat, szépségápolás, sorozatok, vagy az agility iránt.
Ribizly blogja pedig amolyan utazási napló. Februártól ugyanis fél évre Lengyelországba költözik az erasmusnak köszönhetően. Bizonyára sok érdekes dolgot fog megosztani a világhálóval, így bátran ajánlom utazást kedvelőknek, Lengyelország iránt érdeklődőknek, vagy azoknak, akik szintén külföldi tanulmányokban gondolkodnak.
Ennyit az önkéntes reklámról.

Akkor most rátérek a szombati eseményekre.
Szombaton esküvőre voltam hivatalos. Apukám legkisebb húga ment férjhez. Az esküvő pedig nem volt épp szokványos, legalábbis nem az általam eddig tapasztaltak sablonjába illő. A vőlegény ugyanis francia származású, így az egész rokonsága egyenesen Franciaországból repült egy magyar kis falucskába megünnepelni a nagy eseményt. Az én rokonságom egyáltalán nem beszél franciául, ők meg nem beszélnek magyarul (a vőlegényt kivéve) és az angollal sincs épp a helyzet magaslatán egyik csapat sem. Igazából egy össznépi activityre számítottam. Ám erre nem volt szükség. A két csapat jó néhány feles után vegyült csak és akkor már oly mindegy milyen nyelvet beszél az ember. Viszont a legjellemzőbb a mindenki marad a saját anyanyelvének gyűrűjében szitu volt.
Nagyon jól éreztem magam, bár nem kedvelem az esküvőket. Ennek oka több dologra vezethető vissza.
1. esküvő = egyél, igyál, amennyit bírsz Vegetáriánus létemre nem vagyok nagy húsleves és rántott hús rajongó és nagymamám szavaival élve "a kismacska is többet eszik nálam". Az alkoholnak meg már a szagától is rosszul vagyok.
2. Jó pofizni kell a rokonsággal és mindenkinek elmesélni a családfámat és eddigi életemet.
3. Tánc. Tánctudásom nem épp a legjobb. Az egyik történetem főszereplőjének (Ann) tánctudása egyezik az enyémmel.
4. A mulatós azon kevés zenei kategóriába tartozik, amitől rosszul vagyok.
5. Mindenki ki van csípve és az én önbizalmam e téren a béka feneke alatt van.
Ezek fényében cseppet aggodalmasan álltam hozzá a dolgokhoz. De ha már egyszer esküvő, adjuk meg a módját alapon két év után elmentem a fodrászhoz. A hatás pedig nem maradt el. A hajam belőve, a ruhám tökéletes (végre kaptam egy normális csipke pulóvert) és még egy leheletnyi sminket is bevállaltam. Na, nem a fekete szemceruzát, mert attól vámpírrá változtam volna, így maradtam a kéknél.
Az eredmény: a menyasszony után én voltam a nagy szám.
Reakciók: mamám - "Végre nem farmerban van!" nagynéném - "Jé, nőnek van öltözve!" "Neked mindig szoknyát kellene hordanod."
Annyi bókot zsebeltem be pár óra alatt, amennyit eddigi életem folyamán kaptam. Ezt most beoszthatom a következő húsz évre...
A bókok hatására, és mert a hajam tényleg nagyon jó lett és imádom a csipke felsőmet, feltöltöttem egy képet. Igen, én szeretgetem a cserépkályhát... ^^
Mondjuk, úgy nem nehéz jól kinézni, ha fagytól csikorgó januárban egy nyári koktélruhában feszít az ember a vastag ruhába öltözöttek mellett. Azért valamennyi maradt eredeti stílusomból és fekete tornacipőben nyomtam végig a lagzit. Kényelmes, meleg, mi kell még?
Aztán a többi aggodalmam is elszállt. A vacsoránál gondoltak rám és volt húsmentes fogás is. Nem is volt annyira rossz megismerni rokonságom ezen oldalát. Egyáltalán nem unatkoztam és a zene is inkább retróba hajló volt. Nem szívathatták meg ugyebár a francia vendégeket a magyar mulatóssal, így nemzetköziben ment a buli.
Egyedüli problémám a tánc volt. Táncoltam, bár nekem ehhez nagy tömeg, nagyon jó zene és sok idő kell, hogy feloldódjak. E helyett volt még elmegy szintű zene és valahányszor a táncparkettre tévedtem, alig voltak néhányan körülöttem. Ráadásnak a vőlegény lepasszolt az egyik francia pasinak, aki kegyetlenül jól táncolt. Én meg zavaromban sem kommunikálni nem bírtam vele (angolul beszélt, elvileg én is beszélek, gyakorlatban nem volt józan, én meg azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány zavaromban) és vagy hatszor ráléptem szerencsétlen lábára. Már a fülem is égett, mire vége lett és elmenekülhettem. Utána meg igyekeztem kerülni a táncparkettet.
Összegezve ez volt az eddigi legjobb esküvő, amin voltam.

Büszkén állíthatom, hogy hivatalosan is teljesítettem a félév összes tárgyát. Éljenek a hattyúk! Ezentúl a hattyú lesz a kedvenc madaram. ^^
Hihetetlenül nagy megkönnyebbülés, hogy végre vége van a vizsgaidőszaknak. Már csak a jegybeíratás miatt futkosok és a következő félév tárgyainak felvétele miatt aggodalmaskodhatok. De ez már tényleg semmi ahhoz a 12 vizsgához, amit az elmúlt másfél hónapban teljesítettem.
Most pedig megérdemelt pihenésemet töltöm. A gond csak az, hogy a terveim már megint nem úgy alakulnak, ahogy gondoltam. Vége a vizsgadrukknak, így van agyi kapacitásom más dolgokon agyalni, vagyis a gyászos szociális életemen. Szörnyparti törölve, mert senki sem jön el velem. Miért is nem lepődtem meg én ezen? Hiába mennék koncertre, moziba, ide-oda, senki sem jön velem. Egyedül pedig nem olyan jó. Persze megvolt a forrócsokis beszélgetés Ribizlyvel, ma találkoztam Applequeennel, de ez nem elég. Egyetlen egy pörgős, ugrálós koncertet szeretnék, hogy végre tényleg elengedhessem magam... De ami nem megy azt ne erőltessük. Úgyhogy a kéthetes szabadságom alatt begubózok szépen alkotni és olvasni. Nekem ez is épp akkora élvezet, még ha a kívülálló nem is hiszi.
Egy idézettel zárom a bejegyzést.

"Az őszinteség sohasem nevetséges, mindig tiszteletreméltó."