Az utolsó könyvtár

Valamiért vonzanak a könyvmolyokról, könyvesboltokról és könyvtárakról szóló történetek. Már többször próbálkoztam ilyen témájú kötetekkel (tavaly is volt egy ilyen olvasmányom), de sosem kaptam meg tőlük azt, amit vártam. Valahogy mindig kevésnek bizonyultak, és sajnos ennél a kötetnél sem volt ez másképp.

A borító mutatós, tetszik a könyvlépcső és a színválasztás. 332 lapjával nem egy hosszú olvasmány.

Fülszöveg:

"June még sohasem hagyta el az álmos angol kisvárost, ahol felnőtt. A zárkózott és félénk harmincéves könyvtáros minden idejét olvasással tölti, amikor azonban megtudja, hogy a munkahelyét bezárják, kimerészkedik az olvasókuckójából, hogy megmentse a helyi közösség lelkét jelentő könyvtárat. Sokan a segítségére sietnek, és June – az édesanyja halála óta először – újra megnyílik az emberek felé. Így találkozik megint a régi iskolai barátjával, Alexszel is. Hamarosan az egész kisváros észreveszi, mit érez a segítőkész ügyvéd a nő iránt, csak épp June nem, aki nem hiszi el, hogy bárki is randizni szeretne vele. Ahhoz, hogy megmentse a szívének oly kedves könyveket, June-nak változtatnia kell az élethez való hozzáállásán. Elhatározza hát, hogy küzdeni fog a könyvtárért, és ezzel talán a boldogsághoz is közelebb kerül egy lépéssel…"

 A fülszöveg alapján egy kellemes és könnyed olvasmányra számítottam sok-sok könyves tartalommal. Csakhogy hamar rá kellett jönnöm és el kellett fogadnom, hogy mint a másik világba nyíló ajtókról szóló történetek, úgy a könyvekről szóló történetek sem nekem valók. Egyszerűen nem illenek hozzám, mert minden egyes ilyen romantikus kötetben a főhősnő Jane Austen-rajongó, és szinte kizárólag klasszikusokat olvas. Értem én, hogy szerzői szempontból olyan címeket kell említeni, amelyeket mindenki ismer, de nem lehetne elszakadni a Büszkeség és balítélettől és társaitól? Rettentően unalmas, elcsépelt és fárasztó. Főleg, ha a könyvkedvelő olvasó épp ki nem állhatja ezeket a történeteket, mint jómagam. Szóval bármennyire is sajnálom, be kell ismernem, hogy ezek a könyvekről szóló romantikus kötetek nem nekem szólnak, nem kellene őket erőltetnem.

Most, hogy ezt tisztáztam, rátérek erre a konkrét történetre. Igyekszem objektív maradni, de előfordulhat a fent említett okokból néhány keményebben kritikus mondat.

Két nagy probléma van szerintem ezzel a könyvvel. Az első a cselekmény, a második pedig a főhősnő. Ez a kettő azonban kéz a kézben jár, ami nem segít sokat az összképen. A cselekmény maga rettentően unalmas. (Oké, van pár jó jelenet, de nem sok.) Van egy könyvtár, aztán veszélybe kerül ez a könyvtár, majd megoldódik a probléma és vége. Kiszámítható és rettentően lassú cselekmény. A történet ugyanis több hónapot mesél el, de olyan, mintha csak pár hét lenne, annyira egysíkú benne minden. Minden nap ugyanolyannak tűnik a főhős vacsorájától az önsajnálatán át az éppen aktuális klasszikus olvasmányáig. Ráadásul, amikor épp történne valami, a főhősnő otthon bujdokol, ki sem dugja az orrát a házból egy hétig, és meglepődik, hogy le van maradva. Így viszont az olvasó is le van maradva a többi szereplő érdektelen tetteiről. Igen, tudom, ellentmondás, hogy zavart, mikor nem követhettem az eseményeket, bár mikor követtem az sem volt jobb. Egyszerűen lagymatag az egész. A küzdelem a könyvtárért gagyi. A főhősnő teljesen életképtelen. A többi szereplő pedig annyira egysíkú, hogy bármelyik megemlített klasszikusban elmehetne tapétának.

Szóval nagy fordulatokra, nagy cselekményre senki se számítson. Az a pár jó ötlet, ami előfordul a könyvben (mint a sztriptíztáncos és a könyvtárfoglalás), nem húzza ki a történetet az érdektelenség mocsarából. Pedig még akár működhetett volna, ha az unalmas szereplők unalmas csevegései helyett a tettekre fókuszált volna a szerző. A tettekhez azonban tettre kész főhős kell, az pedig itt hiánycikk.

June karaktere jellemfejlődés és gyászfeldolgozás címe alatt úgy el lett rontva, hogy abból már nem lehet jól kijönni. Ő nem visszahúzódó, hanem tutyimutyi. Egyszerűen képtelen véleményt formálni, állandóan sajnáltatja magát, és gyakorlatilag mindent megtesz, hogy mások kedvében járjon. Még a macskájával sem tud mit kezdeni, nemhogy emberi kapcsolatokkal. Ráadásul körbeveszik erőszakos egyének, akik mindig rá akarják beszélni valamire többnyire sikerrel. A klisésen elbénázott románc pedig csak megkoronázza mindezt.

A főhős tehát inkább szánalmat kelt az olvasóban, mint szimpátiát. A többi szereplő pedig vagy nagyon idegesítő - a már említett egysíkúságuk miatt - vagy nagyon klisés. Többnyire a könyvtárba járó embertípusok sztereotípiái. A konfliktushelyzet pedig úgy megoldódik a végére, ahogy egy romantikus könyvben szokás.

Összességében tehát ez egy meglehetősen gyenge történet, gyenge cselekménnyel, gyenge karakterekkel és elcsépelt irodalmi utalásokkal. Kizárólag azoknak ajánlom, akiknek tényleg tetszenek a könyves témájú történetek. Akiknek viszont nem (mint ahogy el kell fogadnom, nekem sem), inkább kerüljék. Ha pedig valaki románcról olvasna szívesen, keressen egy másik könyvet, mert itt bizony épp olyan gyenge a romantika, mint a többi elem.