Több magyar kiadást megélt több borítóval, nekem a mellékelt sárga változat tetszik a legjobban. 254 lapjával nem hosszú olvasmány, ám érdemes beosztani.
Fülszöveg önkényesen megvágva:
"Ennek a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát."
Ez a könyv 1959-ben jelent meg és még mindig aktuális, kicsit sem érződik rajta az azóta eltelt jó néhány évtized.
Habár, mikor elkezdtem olvasni, nem tudtam pontosan, mire számíthatok, rögtön éreztem, hogy nem egy vidám történet lesz. A fejlődés és bukás lehetősége ugyanis elég szorosan összefügg ebben a kötetben. Nem szeretnék a cselekmény részletezésébe belemenni, ezt mindenki fedezze fel maga, inkább az olvasási élményeimről mesélek.
Ez a könyv olyan, mint egy naplóregény, csak itt a főhős nem naplót, hanem előmeneteli jelentéseket ír, a lényeg azonban ugyanaz, végig személyes gondolatokat kap az olvasó. Ez a személyesség nekem kifejezetten tetszett. A főhős könnyen érthető és megkedvelhető volt. Az pedig, ahogy a szövegen nyomon követhetjük a szellemi fejlődését, remek húzás volt az író részéről.
A történet egy tudományosan fantasztikus kísérleten alapul, mégsem erre helyezi a hangsúlyt, hanem az érzelmek és gondolatok világára, a személyiség formálódására. Nekem nem hiányoztak a tudományos részletek, így is tökéletesen átjött a mondanivaló.
A könyv legnagyobb erősségének mégsem a jó ötletet és a megfontolt kivitelezést éreztem, hanem a szép üzeneteket. Olvasás közben ugyanis olyan empátiát éreztem a főhős iránt, hogy kedvem lett volna megölelgetni. A történet ugyanis rávilágít az esendő emberek nem épp könnyű helyzetére, sok negatív viselkedési formát mesél el, és mindezt olyan könnyed kedvességgel teszi, hogy az olvasó cseppet sem érzi szájba rágósnak. Sőt, annyira magától értetődő a nevelési szándék, hogy simán a kamaszok kezébe nyomnám, mint egy toleranciára buzdító olvasmányt.
"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést."
Persze a könyv nem minden üzenete ilyen egyszerű, ám ettől még mindegyik fontos. A történet egyszerre foglalkozik pszichológiai kérdésekkel (például önmagunk, múltunk megismerése és megértése), társadalmi kérdésekkel, és egyszerű szociális problémákkal. Úgyhogy akad benne bőven olyan téma, amin az olvasó elgondolkodhat.
"Most már megértem, hogy az ember részben azért jár főiskolára, hogy megtanulja: mindaz, amiben egész életében hitt, nem igaz, és semmi sem az, aminek látszik."
A végkifejlet szépen lezárja a könyvet, és kifejezetten passzol a végig kissé baljós cselekményhez.
Összességében tehát ez egy időtállóan jó könyv. Nagyon örülök, hogy elolvastam, és tökéletesen értem, miért ilyen népszerű még mindig.
Bátran ajánlom mindenkinek, érdemes kézbe venni és hasznos is, mert egymás megértésére és elfogadására ösztönöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése