A cím banális kijelentésnek érződik, ám nekem nagyon tetszik, és tökéletesen passzol a történethez. A borító is hangulatos, és alig 400 lapjával épp kellemes terjedelmű olvasmány.
Fülszöveg:
"Ahonnan én jövök, ott megtanultuk hallgatásra kényszeríteni magunkat. Azt tanították nekünk, hogy a hallgatás megment minket.
Palesztina, 1990. A tizenhét éves Isra inkább könyveket olvas, mint hogy az apja által választott kérőket szórakoztassa. Egy hét múlva azonban a naiv, álmodozó lányt sebtében eljegyzik és feleségül veszik, s hamarosan már Brooklynban él. Isra küzd, hogy megfeleljen zsarnoki anyósának, Faridának, valamint újdonsült furcsa férjének, Adamnek, és a nyomás csak fokozódik, amikor négy leánygyermeknek ad életet… fiúk helyett, akiket Farida szerint szülnie kellene.
Brooklyn, 2008. A tizennyolc éves Deya, Isra legidősebb lánya egyetlen vágya, hogy főiskolára mehessen, ám a nagyanyja, Farida nyomására kénytelen férjjelöltekkel találkozni. Vajon más választása lett volna, ha a szülei túlélik a halálos autóbalesetet, amikor ő még csak nyolcéves volt? Nagyanyja azonban eltökélt a kérdésben: Deya méltó jövője kizárólag a megfelelő férfival kötött házasság révén biztosított.
Ám a sorsnak megvan a maga akarata, Deya hamarosan sokkoló titkokat derít ki a családjával kapcsolatban, ami arra készteti, hogy megkérdőjelezze mindazt, amiről azt gondolta, hogy tudja a szüleiről, a múltjáról és saját jövőjéről."
Amikor belekezdtem a könyvbe, tudtam, hogy női sorsokról lesz benne szó megfelelési kényszerrel fűszerezve, és hogy valószínűleg nem lesz vidám. Hát, nem tévedtem sokat, ám meglepően mélyre ásott ez a történet, így a hangulata tükrözi a borító színvilágát.
A cselekményről nem szeretnék írni, a fülszöveg úgyis mindent elmond róla, amit pedig nem említ, az jobb, ha meglepetés marad. Inkább összefoglalom a kötetben említett nem kevés és nem épp könnyű témákat, mert az, hogy női sors, bizony jelen esetben nem elég.
Igen, nőkről szól ez a könyv. Igen, olyan kultúrális környezetben élő nőkről, ahol a nő helye otthon van, szava halk, tetteit pedig a férfiak irányítják. Nem ez az első kötet, ami ezzel a témával foglalkozik, ám meglepően következetesen teszi. A nézőpont ugyanis végig a nők szemszögénél marad, és mégis rendkívül változatos. Persze kapnak benne helyet férfiak, az ő hangjuk még így közvetetten is erős, de nem veszik el a hangsúlyt. Ez pedig nekem nagyon tetszett. Tetszett, mert bemutatja, hogy ezt a férfiak uralta világot bizony a nők tartják fenn. A nők azok, akik egyik generációról a másikra adják át traumáikat, a megtapasztalt negatív mintákat, és bár érzik, hogy ez nem jó, megszokták, így nehezen változnak. Letörik a lázadást, mert az ő lázadásaikat is letörték, és ez egy olyan ördögi kör, amelyből nehéz kilépni, és ha mégis sikerül, nagy ára van.
Tetszett, hogy a könyv nagy része Amerikában játszódik, az új világban, a modern világban, ahol elméletben nagyobb a szabadság. Azonban, ha valaki egy elzárt közösségben él, nem ismeri jól a nyelvet, sem a várost, teljesen elszigetelődik ettől a modern világtól. Ezt az elszigetelődést pedig még dicsérik is, mert ebben látják a kultúra megőrzését.
Apropó kultúra, a vallás nagyon szépen jelent meg ebben a könyvben. Kerültek elő iszlám tanok, amelyek persze nincsenek épp átfedésben a gyakorlattal, szó volt benne a hitről és a kétmutató vallásosságról. A kultúra nagy része azonban viselkedési formákban, ételekben és néha szavakban jelent meg. Ezzel kapcsolatban pedig akadt hiányérzetem. Mindössze egy lábjegyzet található ebben a könyvben, ami rendkívül kevés. Örültem volna, ha minden arab szót, ételt, ünnepet megmagyaráznak egy kicsit, sokkal érdekesebb és informatívabb lett volna tőle ez a könyv.
A karakterek is jók voltak, mert valahol mindegyiket meg lehetett érteni. Szépen be lettek mutatva gondolataikkal, kétségeikkel, múltjukkal, és ezzel az írónő elejét vette egy nagyon rossz dolognak, az áldozatok hibáztatásának. Sőt, mikor ez előjött (mert persze, hogy előjött), nagyon szépen bemutatta, miért helytelen és borzasztóan káros.
A családon belüli erőszak is épp ilyen részletgazdagon jelentkezik a könyvben. Nem könnyű olvasni, sőt, érzelmileg helyenként megterhelő, ám ez így van jól. Ez nem egy cukorszirupos lányregény, hanem a valóság köntösébe bújtatott kemény, családi dráma. Ettől a hangulata alapból melankólikus, és bizonyos fejezeteknél konkrétan depresszív. Úgyhogy egyáltalán nem egy vidám olvasmány, ám van benne mégis valami pozitív: a könyvek szeretete. Újra és újra előjön benne, hogy egy sivár, zárt, boldogtalan életben a papír és a szavak milyen segítséget, mentőkötelet nyújthatnak. Ráadásul tetszett, ahogy ezt az elnyomó közeg is felismerte, mert nem véletlenül tiltották a nőket az olvasástól.
Még egy elem kíván részletesebb kifejtést, mivel erről bizony hazánkban is érdemes lenne beszélni: a családi és társadalmi nyomás fojtogató jelenlétéről. A könyv nagyon szépen bemutatja, hogy igazából mindegy, férfi vagy nő az illető, a családnak, a környezetnek megfelelni lehetetlen küldetés. Nagyon tetszett, hogy bár elsődlegesen a nőt okolták azért, mert lánya született (Ami egyébként nem új keletű dolog, a történelem során rengeteg nő esett ebbe a szörnyű csapdába, pedig a biológiai nagy büdös igazság az, hogy a gyermek neme az apán múlik. Persze, nem tudja befolyásolni, hogy épp melyik hímivarsejtje legyen a gyorsabb, de ha okolni lehetne valakit ezért a befolyásolhatatlan tényezőért, akkor az bizony a férfi, mert sejtszinten rajta múlik.) a kritikát ugyanúgy megkapta a férfi is. Amikor pedig egy harmadik személy kezd el beleszólni egy házaspár életébe, hogy hány gyermeke legyen és azok fiúk legyenek vagy lányok, az már régen rossz. Sőt, erőszaknak minősül a modern büntetőjogban. Úgyhogy akadnak ebben a könyvben olyan problémák, amelyek jóval túlnyúlnak a keleti kultúrákon.
Ha már kelet, nagyon tetszett, hogy néhány visszaemlékezéssel a könyv ízelítőt adott Palesztina történelméből és a menekültek borzalmas életkörülményeiből. Na, ez megint aktuális, megint olyan, amit többeknek kellene elolvasni...
Összességében tehát ez egy szépen összerakott könyv, ami rengeteg nehéz kérdést boncolgat. Nem kellemes olvasni, mert érzelmileg megterheli az embert, ám nagyon is érdemes. Érdemes megismerni a problémákat, érdemes elgondolkodni rajtuk, és érdemes leásni a gyökerükig, mert csak miután megértettük őket, próbálhatunk meg megoldást keresni rájuk.
Bátran ajánlom mindenkinek, legyen férfi vagy nő, ha elmerengene a fent említett problémákon vagy csak szeretne új nézőpontokat megismerni. Ha viszont valaki egy romantikus könyvre vágyik, rossz helyen keresi, mert ez se nem romantikus, se nem boldog és még csak nyomokban sem tartalmaz szerelmi szálat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése